Élő Víz, 1944
1944-január / 1.szám
TÜKÖR ELŐTT A bizalmatlan Ellentéte annak, amit a „mindeneket jóra magyarázván“ jelent. Folytonosan gyanakvásra, a rossz feltételezésére hajlik. Sokszor szinte színvakká válik aziránt, hogy a szeretnivalót lássa meg elsősorban a felebarátjában, sőt lelki testvérében is. A közösségben valósággal szigetel. Sajnos, káros szigetelés is van a világon. A harctéren egyszer alig lehetett rájönni a távbeszélőösszeköttetés megszakadásának az okára. Valaki az elszakadt huzalt szigeteléssel együtt kötötte össze! A bizalmatlan hívő ilyen szigetelő csomóvá válik a közösségben. Gátolja az igazi közösséget s a meglévőt is látszatközösséggé bomlasztja, lelkileg annyira szétválasztóan hat másokra is. A bizalmatlanságra önmaga szolgáltatja a főokot. Olyan fagyasztó készülék, amely környezete hűvösségét panaszolja. Ellentétes képpel pedig ő önti az olajat a tűzre, amelynek az égésén kesereg. Egyrészt ne engedjük, hogy reánk is hatással legyen, másrészt engedjük a Léleknek, hogy leplezze le a bennünk is rejtőző bizalmatlanságot, s „csalódások“ ellenére is kérjünk és vegyünk bizalmat attól, Aki az utolsó bűnöshöz is bízott. A mentő szeretetből fakadó őszinteség és bizalom bennünket is és másokat is gyógyít! A „szabadalmazott" Azt hiszi, hogy csak úgy igaz a keresztyénség, ahogy ő látja és — legalább képzeletben — éli is. Az egyes emberben ez a legnagyobb szigetelő erő mindazokkal szemben, akik másképen keresztyének, mint ő jóllehet azok is Krisztust ismerik életük Urának. Hitetlenek iránt is több szeretetet érez. Közösséget vagy felekezetet tekintve pedig főleg a szektákat és a római egyházat jellemzi ez, — de utat talál köztünk is, és nemcsak másoktól idegenít el, hanem bennünket is csoportokra szaggat. Olyan virág a „szabadalmazott“ keresztyén, amely nem hajlandó a másfajtában is virágot látni s azzal egy csokorban lenni. „Hogy mindnyájan egyek legyenek,“ ezt vallja ő is, de az élete az ellentétét munkálja, mert úgy gondolja, hogy a többiek változzanak el az ő képére. Más felekezetekkel szemben érzéketlen, de a magáén belül is csak a saját csoportjában tudja igazán Isten gyermekeit látni. Nem veszi észre, hogy szüksége van ugyan a saját közösségében való életre és az ahhoz való hűségre, de testvéri szeretetre és kapcsolatra is más közösségek felé. Ha tartós ez az állapot, azt eredményezi, amit a tenyésztők világában a kizárólagos beltenyésztés és a kis falu világában a zárt élet, a csak-rokoni házasságok. Elsatnyulást! A hajlandóság úgy bennünk van érre, mint a tbc-s szülők gyermekeiben a tüdővész. Már az apostolokban is benne volt. (Luk. 9 :49—50.) A kísértő pedig alattomban egyre fertőz vele, — hiszen ezzel Urunk főpapi imádságának az ellenségeivé tesz. (Ján. 17 : 11, 21—23.) Még akkor is, amikor szépeket beszélünk \az egységről. S a legvesízedelmesebb a belső ellenség. Nézzünk a tükör előtt önmagunkba! Ellentéte a bizalmatlannak, szabadalmazottnak, a hiszékeny . ítélkezőnek. Nehéz róla beszélni, mert könnyen kiöntjük a gyereket is a vízzel. Másrészt meg azok helyeselnek hozzá a legjobban, akiknek az előző kettőnél kellene. Nehéz róla beszélni, mert a szeretet „mindent hiszen“. (I. Kor. 13 :7.) Isten gyermeke szinte naivan „mindeneket jóra magyaráz“. S ha a bizalomnak ma nincs igaza, holnap éppen a bizalom gyógyító ereje által már igaza lehet. Mégis azt mondja az apostol, hogy ne higyjünk minden léleknek, hanem próbáljuk meg a lelkeket, ha Istentől vannak-e. (I. Ján. 4:1.) A Szentlélek ajándékai közt van a „lelkek megítélése“. • (I. Kor. 12:10.) Isten gyermekeinek meg lehet és kell ítélni azt, amit hirdetnek nékik. Nem hajhatja őket ide és tova a tanítás akármiféle szele. Meg kell ismerniök a hamis lelkeket és tanításokat, tudván, hogy különbség az, ha Isten gyermekeiben van még akaratlan tévelygés, — mint bizonyára bennünk is —, vagy pedig nem is Isten gyermekei azok. A gazt már nem lehet és nem is szabad virágnak nézni és a csokorba kötni. Szükség van a tiszta látásra, amelyet azonban nem torzít el a szálka és a gerenda sem. És ha gazt lát, akkor sem fordul el, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, aki még őt is megigazította és megigazítja, és ebben a szent „hiszékenység“-ben nem fárad el. Ha kiveti is a csokorból a gazt, még akkor is bízik hozzá. (I. Kor. 5:5.) f i j. p Levél a csendes hétről „Csütörtök délután óta élünk ebben az elő- paradicsomban. Olyan csodálatosan gazdag és áldott napokat, hogy sokszor felvetem a kérdést: „Én Uram, hogy jövök én, a nyomorult bűnös, aki mást se csinált, mint eleinte csak a rossz felé, és az utóbbi időben, — már mint nagy haladás —, kétfelé sántikált, ahhoz a boldogsághoz, hogy így utánam nyúlsz? Így hívogatsz? És ami a legdrágább ajándék itt, olyan világosan rámutatsz a láthatatlan vékony szálakra, amelyek még mindig úgy idekötnek a világhoz, hogy hiába vágyom fel Krisztusomhoz, amíg ezeket el nem szakítom, nem lehet feléje szállni. Mint sötét éjben a reflektoroknak, az ige fényében minden órában, mindig sikerült elcsípni egy-egy sötétben bújkáló „bűn-repülőgépet“ a fénycsóvával. Sokat imádkozom este kint a kertben a sötétben, s ilyenkor olyan eleven valóság az élő Isten, úgy tudom, hogy itt van és ő hozott ide, az ő mentő szeretete, hogy végre igazán, feltétlen hittel és feltétel nélkül megadjam magam. Szárnyakat ad a konferencián kapott igém: „Eljegyezlek téged magamnak örökre.“ (Hós. 2 : 18.) Ennél drágább üzenetet nem kaphattam volna. És it megelevenednek az igék, alkalmunk van átélni, megtapasztalni Eféz. 2 : 14—18-at. Képviselve van „mind a két nemzetség“. Akik Isten gyermekei, azoknak ö általa van menetelük egy Lélekben az Atyához. Nagytiszteletű Uram, itt van Krisztus és itt lett csak tudatos bennem, hogy a bibliaórákon milyen jól felporhanyított az ige, hogy most már csak úgy issza be a szívem Isten üzenetét, amit itt kapunk a csendes hét alatt. Készülünk úrvacsorára. Sokat sírok; talán először életemben fúródott olyan mélyre az ige, hogy elérte azt a réteget, ahol már sósvizet talál. De a könnyek között is szól: „ne félj, én megváltottalak!“ Olyan csordultig van itt a szívem nagy szeretettel Nagytiszteletű Űr iránt, hiszen a nagy Pásztor a mi lelkipásztorunk száján keresztül hívott és vont igazán magához. Mindig az imáimban hordozom.
