Élő Víz, 1944
1944-január / 1.szám
ELŐADÁS Szolgálat helyett tevékenység*) Ha már megmutatta is nekünk az Ür az élet útját, mi még akkor is mindenképpen azon vagyunk, hogy le-lekanyarodjunk róla a magunk kényelmesebb útjaira. Az Űr hitet kínál nekünk, benne bízó hitet; ö benne, aki a halálba ment érettünk. Mi azonban beérjük a hit igazságainak értelmi elfogadásával, mivel így nem kell halálba adni a magunk ó-emberét az Ür Jézus halálának hasonlatossága szerint. Pedig a hit igazi útján ezt nem lehet elkerülni. Felebarátunkkal szemben szeretet helyett beérjük egy kis szívélyességgel, hiszen udvariaskodni, mosolyogni, könnyű, meg nem is veszélyes, ellenben az a szeretet, amelyet az Űr kínál és akar a szívünkbe plántálni a magunk megtagadására, ki tudja, milyen messzemenő áldozatokra kényszerít. Szakasztott így vagyunk a szolgálattal is. A kísértő, a hazugságnak mindig résen álló atyja megláttatja, vogy legalább is megsejteti velünk, hogy a szolgálat e világ szempontjából igen kockázatos valami, ellenben a tevékenység, még ha tisztára „lázas“ tevékenység is, akkor sem veszedelmes, sőt esetleg még dicsőséges is. Mi a tevékenység? Mi is hát tulajdonképpen a tevékenység? Ha igazságosak akarunk lenni a tevékeny emberfajtává) szemben, el kell ismernünk, hogy az ilyen emberek a maguk külső életformájával tiszteletre késztetnek, sokszor — mi tagadás benne — még meg is szégye- nítenek bennünket. Nézzük csak a „tevékeny“ férfit. Alig teszi le műhelyében a szerszámát, alig kel föl a hivatalban íróasztalától, máris fut, rohan, hogy idejében odaérjen az ifjúsági egyesületbe, a cserkész összejövetelre, hogy előadást tartson, bibliát magyarázzon, tanácskozzék, ünnepélyeket készítsen elő. S ha mindez nem telik ki napi munkája megmaradó idejéből, talán képes hajnalok hajnalán fölkelni s vagy otthon ontani a közérdekű leveleket, vagy a műhelybe, hivatalba menetel előtt tanácskozni, imaórát, összejövetelt tartani. Ilyenféle vonásokból állíthatjuk össze a „tevékeny“ nő képét is. Mindenütt ott van: a leányegyletben, a nőegyletben, a MANSZ-ban. Talán fél éjtszakákon át ott görnyed hímzőrámája fölött, hogy a karácsonyi vásárra készülő kézimunkája eladásából tekintélyes összeg jusson erre vagy arra a jótékony célra. Ismétlem, adassák teljes tisztelet az ilyen tevékenységnek, amely akárhányszor csakugyan „lázas“, testi és lelki erőket fölemésztő. És mégis lehetséges, hogy ez a megállást, pihenést nem ismerő tevékenység nem szolgálat. Nem szolgálat a szónak abban az értelmében, amelyet most ki szeretnék fejteni. Szolgálat a világban. Mielőtt a szentírást fölütve, igyekeznénk meghatározni a szolgálat értelmét, vegyük tudomásul, hogy a világ is haszná’ja ezt a kifejezést, mégpedig — tegyük hozzá — akárhányszor helyes értelemben. Nagy Frigyes édesapja azzal vágott közbe, ha valaki szaporítani merte előtte a szót: ..Ich habe Dienst!“ (szolgálat vár reám). Ez azt jelentette: végeztünk, nincs időm hívnak soron lévő egyéb kötelességeim. S amint már ő szolgálatnak tekintette az uralkodást. így értei* mezte az uralkodói tisztet az egész XVIII. század. Gondoljunk csak az ú. n. fölvilágosodott uralkodókra, *) A békéscsabai konferencián elhangzott előadás. köztük a mi „kalapos“ királyunkra, II. Józsefre. Ez a felfogás utat talált hivatalos nyelvhasználatunkba is. A hivatalnokoskodás más szóval szolgálat, közszolgálat. A megye élén álló főispán s a rangsor legvégén kullogó írnok egyaránt szolgálja a vármegyét. S ez a kifejezés csakugyan helyes. Aki valami személynek, királynak, hivatali elöljárónak, vagy valami hatalomnak, közügynek, pl. az államnak az alattvalója, alárendeltje, munkása, az csakugyan szolgálatot végez, mivel másnak az akaratát, utasításait, rendszabályait teljesíti. Tehát nem a maga ura, hanem valaki másnak a szolgája. Szolgálat Isten országában. Mennyivel inkább így van ez Isten országában, a Krisztus anyaszentegyházában. Hiszen itt minden magának Krisztus Urunknak a példája szerint igazodik, ö pedig úgy határozta meg a maga életének föladatát s ezzel együtt a mienkét is: „... aki közületek eíső akar lenni, mindenkinek szolgája legyen, mert az embernek fia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért“. (Márk lu : 44—45.) Éppen azért szállott alá, hogy ezt megcselekedhesse. „Aki mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén haláláig, mégpedig a keresztfának haláláig.“ (Fii. 2 :5—8.) Krisztus keresztfája egyszer s mindenkorra végérvényesen és megfellebbezhetetlenül meghatározza a mi életünk formáját. Bennünket is szolgálatra kötelez, még pedig nemcsak külsőleg, hanem életünk gyökeréig hatólag. Eggyé kell lennünk vele az ő halálának hasonlatossága szerint, ó-emberünknek ő vele együtt meg kell feszíttetnie, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste. (Róma 6 : 5—6.) Ennek a következménye az, hogy a Krisztus föltámadásának hasonlatossága szerint meg is elevenedünk, új teremtéssé is leszünk. A szolgálat tekintetében abban lesz ez nyilvánvalóvá, hogy mi is így szólunk: „Atyám, ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te.“ (Máté 26 :39.) Ez pedig bizony halál: a magunk akaratának, gondolatainak, szándékainak, terveinek napról-napra, óráról-órára való halálba adása. De egyúttal élet is, mert ezt a halálba adást folyton-folyvást — olykor pillanatról- pillanatra — követi az Űr Jézus akaratának, szándékainak, terveinek elfogadása, uralomrajutása életünkben, munkánkban. De ez nem is lehetséges másképpen. Hiszen nem hiába mondta meg az Űr Jézus: „ ... nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.“ (Ján. 15 :5.) Ez a szolgálat egyrészt könnyű. Hogy az Űr Jézusnak bennünk kiformálódó élete miképpen lesz az életünkben az ő akarata szerinti szolgálattá, abba a legmélyebb bepillantást Ef. 2 :10 adja. Itt ezt olvassuk: „...az ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.“ Csodálatos, szinte szemkápráztató, részletekbe menő megvilágítása annak, amit egész életünket átfogólag így állapít meg más helyütt Pál apostol: „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az.“ (II. Kor. 5 :17.) Nem kevesebbről van itt szó. mint arról, hogy a rám váró szolgálat minden részletében elő van készítve. Minden készen van és volt: azok a nagy, hatalmas föladatai egy-egy életnek, amelyeket Isten országának nagyjai vittek véghez: Luther reforÉLÖ VÍZ 3
