Élő Víz, 1944

1944-április / 4. szám

f ff f ELŐ VIZ evangélizáció Tárt ajtó — tárt karok. Lukács 15 : 20. A tékozló fiú magábaszátlása, bűnbeismerése és visszatérési szándéka nem maradt puszta elhatározás. Mindjárt tett követte: és felkelvén elment az ő atyjá­hoz. E nélkül az indulás nélkül nem ért volna semmit, akármennyire verte volna a mellét, bánta volna a bű­neit és fogadkozott volna. Sokan panaszolják fel bűnös voltukat és hangoz­tatják, hogy mennyire vágyakoznak kegyelem után s mégsem adják a legkisebb jelét sem, hogy kívánnának mássá lenni. — A bünbeismerés, bűntudat határozott megtérési szándék nélkül nagyon meddő dolog. Hitelét veszi az igazi keresztyénségnek. Kívülállók azt gon­dolhatják, hogy a keresztyén élet merő nyavalygás, a bűnnek szüntelen felpanaszolása a szabadulás, az életújulás minden valósága nélkül. Hitünk nagy ellen­sége mondta a keresztyénekről: sokkal megváltotab- baknak kellene lenniök, hogy a megváltójukban hinni tudjak. Vagy gondolod, hogy Isten nem unja meg, ha va­laki szüntelenül a bűnei miatt panaszkodik előtte és mégse menekül a bűnből?! Vagy miért fáradt volna bele a zsidók üres bűnbánati rítusába?! „Mire való né­kem véres áldozataitok sokasága? — ezt mondja az Űr. Megelégeltem a kosok egészen égő áldozatait és a hiz­lalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok, bakok vé­rében nem gyönyörködöm. Ne hozzatok többé hazug étel-áldozatot, a jó illattétel útálat előttem, bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek, ünnepeiteket gyűlöli lelkem, terhemre vannak, elfáradtam viselni. És ha ki­terjesztitek is kezeiteket, elrejtem szemeimet előletek, sőt, ha megsokasítjátak is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek. Mosódjatok, tisz­tuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cseleke­deteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt csele­kedni, törekedjetek igazságra..." (Esaiás 1:11—17.) Vagy más helyen: „Az útjaitokat jobbítsátok meg!" (Jeremiás 7 :3.) A tékozló fiú az útját változtatta meg. Eddig egyre távolodott az atyjától. Most, amikor beismerte a maga bűnét s megérett benne a megtérésnek az elhatá­rozása, felkelt és elindult az ö atyjához. Nem könnyű útra indult Éhínség volt azon a vidé­ken. Ha munkából nem tudott megélni, vándorlásból bizonyára még kevésbbé. Mikor az ajtókon kopogta­tott, kenyeret kért, sok elutasításban lehetett része. A külseje se volt valami bizalomgerjesztő. Rajta volt a tékozlásnak minden nyoma. Rongyokba volt öltözve. Senki sem állt vele szóba. Bizalmatlanok voltak vele szemben. Talán kutyát is uszítottak rá. Ne gondold, hogy könnyű útra indulsz, amikor a megtérés ösvényére lépsz. Azzal még semmit sem nőttél az emberek szemében. Ellenkező’eg: gyanakodva és idegenkedve néznek rád. — Egyik gyülekezetben megtért a kovácsmester. Józan, okos, higgadt férfi, amilyenek a falusi kovácsmesterek szoktak lenni. Köz­tiszteletben állt és a falu bölcsének tartották. De ami­kor a megtérés útjára lépett, összesúgott a falu: meg­bolondult a kovács. Azt még csak szó nélkül hagyták, hogy a papnak néhány asszonyt sikerült rávennie, hogy olvassák a Bibliát, de amikor egy bölcs férfiem­ber is kezdte az ige köré gyűjteni a családját, ott már elmezavart hirdettek. — Elrontott ifjúságú leány lépett a megtérés útjára. Senki nem hitt neki. Tovább is úgy kezelték, amint addig kezelhették. Mikor tiltakozott ez ellen és bizonyságot tett Jézus Krisztus által nyert új életéről, szemébe nevettek és azt mondták neki: ha még ilyen múlt után is meg lehet térni, akkor mi nem kívánkozunk abba a mennyországba, ahova ilyeneket is befogadnak. Mindenki gúnyosan leste, hogy meddig tart a megtérése. A megtérés útjára lépő embernek az a tapaszta­lata, hogy egyszeriben, mint eső után a gomba, tá­madnak körülötte a tanácsadók. Addig, míg a vesztébe rohant, senki nem állott elébe a tanácsaival. Amikor tanácstalanul sírt elrontott élete romjain, senki nem fogta meg a kezét. De amikor feltetszett előtte az egyetlen út és elindult a világosság, a szabadság, az Atya felé, egyszerre nyüzsögnek körülötte a felelős­ségtől hajtott lelkek és tanácsolják józanabb keresz- tyénségre: Nehogy túlzásba vigye a lelkiekkel való foglalkozást. Nem kell azért a Bibliának minden sza­vát komolyan venni. Gondolja meg és ne szakadjon el egészen eddigi életétől. Egy kis vallásosság nem árt, de azért a világgal is kell tartani. Űgysem lehet itt valaki egészen becsületes, hát minek csinál magának gondot minden kis dologból. Józanság, megfontolás és mérséklet — ez mindig a jelszó. — Különösen leányok hallják gyakran olyanoktól, akik nem aggódtak értük, amíg a könnyelmű életben becsületüket veszélyeztették s most nagyképű sajnálkozással féltik őket: hogyan fogtok férjhez menni?! Nem könnyű és sima a visszafelé vezető út. Minél közelebb jutott a tékozló fiú az apai házhoz, annál jobban érezték lábai az út fáradságát, az isme- rősödő környezetben vádolóbbak lettek a rongyai és kétségeskedöbb a lelke. Mi lesz vele, ha az apja eluta­sítja és bezárja előtte az ajtót? Nincs már nekem ki­sebbik fiam. Számomra meghalt. És igazat adott az apjának. Még béreshelyet sem érdemel abban a ház­ban, amelyet olyan kihívóan hagyott maga mögött. Meg-megpihent útközben. Vissza is tekintgetett. Talán kár is a próbálkozásért. Hiába minden. Azonban va­lami legyőzhetetlen erő mégis mindig lábra állította és tovább vonta az úton. ö elindult hazafelé és be akarja vallani az atyjának: vétkeztem az ég ellen és teellened. A lelkiismeretét úgy égette a bűn, hogy nem hagyta nyugodni. Ha kidobja, elűzi is az atyja, sokkal könnyebben megy tovább, mert bűnterheit ott­hagyhatja előtte, a lábainál. Pedig ha tudta volna, hogy mennyire várta az apja. Azóta, hogy elment hazulról, nem volt nap, hogy az apa ki ne állt volna a kapuba és ne járatta volna a tekintetét azon az úton, amelyen egyszer elnyelte a por a fia alakját. Esztendők múltak el. Az apa ereje megfogyott, teste meggörnyedt, reménysége is elerötle­£LÖ VlZ / A

Next

/
Oldalképek
Tartalom