Élő Víz, 1944

1944-április / 4. szám

nedett, azonban még mindig elál’.dogált a kapuban és kémlelte a messzeséget. Ha valaki feltűnt az úton, ernyőt csinált kezeivel a szeme fölé és úgy vizsgálta a közeledőt. Most is egy csavargó megy az úton. Megszokott látvány, mert a nagy ínség óta sokan jönnek arról a vidékről. Mégsem veszi le reménytelenül róla a szemét, hanem rajta csüng tekintetével a homályból kibontakozó alakon. És egyszer csak megdobban a szíve. A megtört alakon van valami ismerős. A fáradt, botladozó járásban is feltűnik valami ismerős. A rongyok alatt is feltetszik valami ismerős... és amikor még távol volt, meglátta őt az ő atyja, és megesett rajta a szíve, és odafutván a nyakába esett és megcsókolgatta őt. Útközben sokan elutasították, megrugdosták, de az apja tárt ajtóval és tárt karokkal fogadta.

Testvérem! Emberek tehetik nehézzé neked is a megtérés útját. Lebeszélnek, akadályoznak és kigúnyolnak érte. De az Atya, Isten, tárt ajtóval és tárt karokkal fogad. Az ö ölelése, szívére zárása, a Vele való boldog talá’kozás kárpótol téged is minden hántásért, amit a Hozzá vezető úton emberektől kell elszenvedned.

Isten azó’a, hogy az ember elfordult Tőle s a történelem hajnalán a csábítónak engedett, nem bír nyugodni. Már az első emberpár büntetéssel sujtásakor kimondja az első evangéliumi ígéretet is: az asszony magvából fog szü’etni valaki, aki a csábító kígyó fejére tapos (I. Mózes 3 : 15.) És azóta folyton várt, folyton hívogatott. Ha egy nemzedék elszakadt Tőle, támasztott helyette újat. Amikor a prófétáját megölték, küldött helyette másikat. Amikor minden oka meglett vo’na rá. hogy megüzenje a végső pusztító hadjáratot és a lázadásokkal teli embertörténe’emnek a végére egy eget-földet megsemm-sítő végítélettel tegyen pontot, akkor elkü’dötte Egyszülött Fiát, a Békesség Fejedelmét és benne megbékéltette magával az egész világot Gyere tékoz’ó testvérem és lásd meg. hogy azt a kaput, amit te a magad dacos elszakadásával csaptál be mögötted, hogyan tárta ki Isten az ö kegyelmes szeretetével, amikor minden bűnödet az Ártatlanra vetette és az ö szenvedésében és halálában kiengesztelő- dött, megbéké’t ve'ed. Csak Krisztus szenvedé^es útján, a kereszt alatt lehet megérteni a nagy ajtókitárást.

Hányszor zúgo’cdtál Isten e”en azért a né’külözé- sért. vagy nyomorúságért, ami születésed órájakor szegődött a nyomodba — a Kirá’yok Királya éppen ezért a te zúgo’ódácodért barátságtalan istálló jászolában látta meg ennek a vMágnak a napfényét. Párhetes korában é’etére törtek bo’dog gyermeknapjait idegenben buidokl^s keserítette. — Hányszor oanaezo’tad fel sze- génves haiűkodat. szűkös portádat, kevés fizetésedet, kisda’-ab-kenveredet. Ez se maradhatott büntetlenül. Megváltódnak még a fejét sem volt hová lehajtania és útfélen tépett ka’ászok kimorzsolt szemeivel csillapította éhségét. — Engedet’enséoedde’ hánvczor kihívjad magad p’len az Űr haragiát! Jézus megbékéltette Istent

engedetlenségedért is- Amikor haláltusáiét vívta a

Cetsemáné kövem és a verítéke olvan volt. m:nt amikor narry vércseppek hu’lanak a fö’dre. akkor is úgy imádkozott- Atvám ne úery ’e~ven, anrnt én akarom hanem a^in* Te. 'Lk 22 v'3?—341 — És gondo’d végig sok-sok v^tkedet. Hát miért késett vo’na megcsúfol- tatnia? Fon^v porosz’ó ven arcul a főnap előtt, pedig jól s^ó’t Cvéva csőcselék kön az arcába, amelyen is- toni dicsőség fényét látták ragyogni a meghitt tanítványok s amelyből a legszelídebb szempár tekintett

még az ellenségére is. — Hányszor voltál durva és kegyetlen? Éppen ezért csattog római katonák vad ostora a legirgalmasabb jóltevő hátán. A töviskorona a legalázatosabb homlokon minden nagyratörésed, lázadásod és elbizakodásod büntetése. — A keresztrefeszí- tésnél minden kalapácsütés a tízparancsolat ritmusát veri újra. Minden törvényszegésedért ka’apács csattog a kovácsolt vasszögön, ami a segítségben fáradó lábakat és a gyógyításra kinyújtott kezeket veri át. Akkor szegezték a keresztre a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk. (Kol. 2 : 14.) És Isten Báránya sebeiből megindul a vér, az ártatlan, szep’őtlen áldozati vér. Mert vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.

Amikor Isten Egyszülöttje a Golgota keresztjén odaadta az életét a bűnösökért, akkor egyszerre a Jeruzsálemi temp’om kárpitja a tetejétől az aljáig kettéhasadt és szabad lett az út a szentek-szentjébe: a bűnös embereknek az útja a szent Istennel való közösségre. Akkor tárult ki a tékoz’ó fiák és tékoz’ó leányok előtt az atyai ház kapuja. És azóta tárva vár minden megtérőt. Az ajtóban Isten, az Atya, tár karokkal. Mellette az Engedelmes Fiú, a keresztrefeszített és feltámadott Krisztus tár karokkal. Náluk sok megtért tékozló fiú és tékozló leány tapasztalattá lett hívogató bizonyságtételével:

Irgalmas Jézusunk keble és karja,

Hű szíve tárva vár, várva vár rég.

Mért veszne életed ott a viharba;

Bár az üdv réve int hívón feléd?

Jézus úgy szólongat: ,,Jőjj hozzám, jöjj el! Bűnterhelt szívedet add nekem át!"

Jól tennéd-é, ha nem hallgatnál Arra,

Ki érted áldozta

BIZONYSÁGTEVÉS*)

Egyik csodából a másikba vezet szerető Urunk. Olyan vagyok, m’nt aki eddig vak volt, s most az, amit lát, o’yan bámu’atosan szép, szokatlanul gyönyörű, hogy azt semmiféle szóval kifejezni nem lehet! Ügy érzem magam, mint aki egy kü’önös tanfolyama iratkozott be, és na-nap mellett — ami a tantárgyakat illeti —. egyik ámulatból a másikba esik. Legkomolyabb tantárgy az engede’messég. És rájöttem, hogy az a’ázatosság a legnehezebb A Lé’ek pedig o’yan érzékeny iránytű me’y a szunnyadó gondo’atot is megérzi. Nekem ez fö’foghatat’an csoda! Hiszen nekem volt rá legkevesebb reményem mert én voltam a legbűnösebb, a le^me^vetettebb, a legutolsó! S most ez a bo’dog bizonyosság- eny~m is a menny! O’yan jó. hogy Krisztus szere’métő’ engem sem szakaszt el többé semmi! — Tudom, hogy ennek a tanfo’yamnak is e’jő a vizsgám. ama bizonvos ,,rostálás", engem is kikér a Sátán; ha erre gondo’ok, kissé elszorul a szívem.

Nagyon nagyon bo’dog vagyok! Hiszen beírattattam a Lé’ek á*képző tanfolyamára. Csak azzal különbözik a többitől, hogy itt nincsen ismétlés. Bár ne is ke’lene lenn5 soha Mindig előre Már az e’őző napra- se visz- szatekinteni. — Néha nehéz, hanem az ö'ömöt mégsem tud'a e’venni. Sok az e’lenség, o’yan sok. hogyha mindet láthatnom ta’án szörnyetha’nék; de csak az én szedetett Űr Jézusom lát mindent, s mindennap kü’di erősítéseit...

*) A mu’thavi ,,Bizonyságtevés" folytatásául, egy, újabb levélből.

2 ÉLŐ VÍZ