Élő Víz, 1944
1944-október / 10. szám
ÉNEKTANULÁS Jogéi meg ro-t> liereddet... Irirvyx ariifis iiiiiiiiHiiiiitimiimtiiiiittiiHiiiiriiiiiiiiiimiiiiiiiiinmniiiliiiiimiiiii unni iiiiiuMiitmiiiiiiiiiiiiiiimiimiiiiiiiiiiimiimiir teológus váltakozva vezették az összejöveteleket. A /áthatat an nagy testvéri közösségbe való bekapcsolódás ötömé és áldása főleg a közös imádkozásban jutott kifejezésre. A résztvevők száma 9—17 között váltakozott. Hfätitinban és a hozzátartozó szórványterületen épen 60 füzet fogyott el. Naponként volt összejövetel Mátraházán 10—15, Túrán 6—12, Zsámbokon 6 résztvevővel. Hatvanban csak az utolsó napon volt közös együttlét 48 résztvevővel. Ezen Kárpáti Emma diakonissza testvér is szolgált, aki aznap délelőtt az ifjúságnak is tartott bibliaórát. A szórványokban, különösen Mátraházán, református testvérek is voltak velünk. Fájdalmasan emlékeztek meg arról, hogy a késői szétküldés miatt nem tudták idejében eljuttatni az előadásokat a szórványokba. Ambrózfalván házanként csendesedtek el minden nap. Utána más családoknak adták a könyveiket, s azok folytatták a napi elcsendesedést. A zárónapon az uradalmi mezei munkák miatt csak az esti órákban tudtak együtt lenni 18-an. Aszódon a befejező csendes napot szerdán is folytatták, miután csak az esti órákban tudtak együtt lenni. Czirbusz Endre és Zalán Frigyes evang. gimn. tanárok és Selmeczi János teológus vezetésével 15-en voltak együtt. A szerdai beszámoló őszinte beszélgetést hozott a keresztyén ember naponkénti nehézségeiről. Hévizgyörkön program szerint tartották a csendes hetet, de azzal a többlettel, hogy a templomban reggeli áhítatokra jöttek össze naponként kb. 150-en s a zárónapon úrvacsorát is vettek. Amilyen öröm, hogy ezen a napon 250-re nőtt fel a résztvevők száma, olyan sajnálatos, hogy férfiak alig voltak közöttük. A morzsaszedés mutatta meg, hogy a csendes hét mekkora áldást jelentett, bárha házanként itt-ott nehézségekről is számoltak be: »A gyermekek zajongását nem lehetett kikapcsolni.« — »Vendégek jöttek, de hamarosan megszöktek.« Hasonló csendes hetet máskor is akarnak tartani. Végül hadd említsük meg két magános testvérünk beszámolóját. Egyikük ezt írja: “»Számomra sok áldást jelentett a konferencián való részvétel, bárha csak egyedül csendesedtem el a Pásztor lábainál, szobám magányában. Ének, imádság, alapigék, majd az előadás olvasása, elcsendesedés, utána újra imádság, végül a befejező ének következett. Egyedülvalóságom fájó érzését eloszlatta a Pásztor közelsége és a nagy láthatatlan közösséggel összefűző kapocs.« Szomorúan írja, hogy magánoskodását az is okozza, hogy hivatalos helyen »szektáskodás«- nak minősítik a házankénti elcsendesedést... — Másik magányos testvérünk tulajdonképen mégsem maradt egyedül. Össze tudott gyűjteni néhány résztvevőt kicsi gyülekezetükből, az Alföld peremén, a délkeleti szélső végeken ... Leveléből néhány részletet közlünk: »Mintha kizárólag az én számomra készült volna az egész A magános fa sorsának beteljesedését vártam már magamon. Itt mindenki engem akart a hitből kigyógyítani. Vannak, akik nem adnák sokért, ha »észre« tudnának téríteni. Ezenfelül nehéz kísértés is kötözött, úgyhogy már az Ür sújtó kezét vártam. Mélyen megrendített, hogy ez Ür ilyen formában hajolt le hozzám és mutatta meg nékem, hogy épen így kellett ez nekem, mert enélkül soha.sé értettem volna meg hasonló helyréiben lívőket. Meg sem álmodott áldásban volt részem, pedig jóformán semmit sem reméltem. Minden este voltunk együtt néhányan. A záró nap együttlétét azonban már nem lehetett remélnem. Azon tűnődtem, hogy nem volna-e jobb elmennem valahová, ahol közösség van, de az Ür nem engedte meg. Többet akart adni. Sok áldott konfe-_ rencián vettem már részt, de soha még ilyen csodálatosan nem tapasztaltam az áldást. Az egész napom olyan volt, mintha kiterjesztett karral, vigyázva állt volna mellettem az Ür. Csodálatos volt az a tudat, hogy sokan vagyunk az Ür lábainál. Minden igen igen jól ment végbe. Ezóta nem szomorít semmi, az egyedüllét sem. A láthatatlan közösség csodáját azóta is érzem. Boldogan gondolok a halálra is, hiszen az Ür megbocsátott, ezt határozottan tudom, s ez elég nékem.« r Feljegyezzük még, hogy hová küldöttük a legtöbb füzetet; Orosháza 238, Békéscsaba 130, Budapest 123, Nyíregyháza 113, Sopron 105, Aszód és Hévizgyörk 75, Hatvan 60, Pécs 58, Szarvas 56; Szeged 52, Mosonmagyaróvár 50, Kassa 50, Délszabolcsi misszió 50. fÜ KOR ELŐTT Az elbizakodott. Az óember bűnei az új embernél gyakran jelentkeznek, új, »hívő« kiadásban. így van ez az elbizakodottsággal is. Akinek hajlama volt rá a régi életében, hogy a saját igazvoltában bízzék, az az új életében is könnyen bizakodik el. Sőt, sokszor még az is, aki korábban nem volt olyan magabízó. Evangélizációkon rendesen szóba került ez, de nem lehet eléggé em-
