Élő Víz, 1943

1943-augusztus / 5. szám

jegyzések, amikor az imént említett Maidmentnek már két mankót kellett készítenie Gardinernek, hogy azok segítségével valahogy oda tudjon vánszorogni még élő társaihoz. „De már nem voltam képes reá, vissza kellett fordulnom" — írja Gardiner. „Maidmentet már tegnap óta nem láttam, azóta nem volt már egy falat sem a számban. Fekhelyemet már nem tudom elhagyni s így azt sem tudom, testben van-e még, vagy már elérkezett annak a kegyelmes Istennek a színe elé, akinek olyan hűségesen szolgált. Legyen áldott az én mennyei Atyám mindazért a sok jótéteményért, amelyben részem van: van kényelmes ágyam, nincsenek fájdalmaim, nem érzem az éhség mardosását sem, csak nagyon gyönge vagyok s alig tudok megfordulni az ágyamban. De Isten kibeszélhetetlen kegyelméből teljes békességem van; az üdít föl, hogy érzem Megváltóm szeretetét és bizonyos vagyok benne, hogy ő mindent kegyelmesen és bölcsen rendezett el." Az utolsó bejegyzések szeptember 6-áról valók és a missziói orvosnak szólnak: „Kedves Williamson, az Ür azt végezte felőlünk, hogy egyiket a másik után elhívjon közülünk. Kedves Maid- ment testvérünk, aki csütörtökön egy csónakban elhagyott bennünket, nem tért vissza többé. Megváltójánál van kétségtelepül, akinek hűségesen szolgált. Még egy kis idő és, noha... (itt néhány olvashatatlan szó következik). .. a Mindenhatót magasztaljuk .. . trónus. Nem érzek sem éhséget, sem szomjúságot, noha ötödik napja nem ettem semmit... Maidment nyájassága ... mennyország. Hű testvéred Allen F. Gardiner."

Csodálatos, Gardiner azt a bizonyosságát, hogy a tűzföldi misszió az Űr akarata, örökségül hagyta barátaira és — tulajdon fiára is. Barátai elhatározták, hogy nem hátrálnak meg, folytatják a Tűzföldnek az evangéliummal való ostromát s a kiküldendö misszionáriusok sorába mindenekelőtt Gardiner egyetlen fia lépett be. Vidám, szép jövő előtt álló oxfordi diák volt s ifjúsága minden örömét, pályája minden Ígéretét odaadta, hogy édesatyja nyomdokába léphessen.

S eljött az a nap, amikor nyilvánvalóvá lett itt is, hogy nem hiábavaló a mártírok szenvedése és áldozata. Wulliah szigetén 1860-ban Phillips misszionáriusnak még vértanúhalált kellett halnia ugyan hetedmagával, v de tíz évre rá, 1869-ben, Stirling misszionárius Usuwaya szigetén — nem messze Gardiner és társai sírjától — megtelepedhetett és 1872-ben ennek a missziói állomásnak a kicsiny kápolnájában 36 tűzföldi hajtotta fejét a keresztvíz alá. Isten országa itt is elindult a diadal útján. A misszionáriusok földolgozták a tűzföldiek nyelvét. Van nyelvtana, szótára, a biblia egyes részei le vannak fordítva reá. Egyik missziói állomás a másik után, egyik gyülekezet a másik után létesült. Isten országának munkásai közé már odaálltak a Tűzföld fiai is. Itt is bebizonyosodott, hogy a Krisztus újjáteremtő hatalma csodákat visz véghez. Egy angol admirális, aki megfordult a Tűzföldön s megismerkedett a keresztény tűzföldiekkel, említést tett erről Darwinnak. A híres tudós távol volt attól, hogy a misszió barátja legyen, de mégis elismerte, amit el kellett ismernie: „Sohasem hittem volna — jelentette ki —, hogy a világ minden misszionáriusa is tisztességes embereket tudjon faragni a tűzföldiekből." S attól fogva rendszeres, jelentékeny adománnyal támogatta a tűzföldi missziót.

Gardiner a hit szemeivel bizonnyal előre látta mindezt. Ezért róla is el lehet mondani, amit az Írás Mózesről mond: „erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant (Zsid. 11:27)."

ff ^ b-t.

BESZÁMOLÓ

A gyenesi csendeshetek

közül csak az elsőn, a június 15—22. leánykonferecián, hiányzott közülünk Évi néni, a gyenesi konferenciák kezdeményezője. A reggeli és esti evangélizáló áhítatokat Csepregi Béla és „Feri bácsi" tartották úgy ezen, mint a II. leánycsendeshéten. Az előbbin a tízparancsolatról s a nagy parancsról, az utóbbin a Miatyánkról. Az asszonyok I. hetén Joób Olivér (Sötétségből-világos- ságra: vakonszületett története) és Csepregi Béla (Szőlő- vesszősors-tanítványsors) szolgáltak ezeken az áhítatokon, a II. héten pedig reggel két csoportban Csepregi Béla (Gyógyulás útján: 38 éve beteg) és Zátonyi Pál ambrózfalvi lelkész (Bevezetés a bibliatanulmányozásba: Jónás, Józsué, Bírák, Jób, Prédikátor, Zsoltárok könyve), esténként pedig Sréter Ferenc (A Pásztor és a juhok) szolgáltak. A délelőtti előadásokat s a délutáni megbeszélések bevezetését váltakozva tartották a csendeshetek női vezetői s néhány vendégelőadó. A női vezetők közül Frenyóné-Lenke néni, Elza nővér, Rejtő Mária néni s Csepreginé-Piroska „néni" mindvégig, ill. majdnem végig résztvettek, de jelentékeny ideig szolgáltak Teréz nővér, Frenyóné-Márta néni, Bakayné- Erzsike néni, Molnárné-Irénke néni, Haniffel Emmi nővér, Kutasi Vali nővér, dr. Streck Laura néni, Bony- nvayné Éva „néni", Rieszdorfer Margit néni s többkevesebb ideig még néhányan.

A leányok az ország minden részéből összesen 64 gyülekezetből jöttek. A legtöbben a következő sorrendben: Budapest (41), Orosháza (27), Pécs (11), Rozsnyó (10), Sopron (10), Győr, Dörgicse, Szarvas, Nyíregyháza, Magyaróvár, Zalaszentgrót, Szentetornya, Gyoma, Békéscsaba, Pincéd, Medgyesegyháza. Az asszonyok-édes- anyák 38 gyülekezetből származtak. A legtöbben: Budapest (62), Orosháza (16), Győr (11), Keszthely, Kispest, Pécs, Kolozsvár, Szarvas, Zalaszentgrót, Sopron.

Az első három csendeshéten kirándulásunk is volt: leányokkal Balatonedericsen át Szigligetre, asszonyokkal Hévízre, végül leányokkal hajón Badacsonyba. A két utolsó konferencián a délutáni megbeszéléseket 2—2 csoportban tartottuk a résztvevők nagy száma miatt, ami igen jól be is vált. A bibliakörök mindegyik csendeshéten sokat jelentettek kis (8—12) csoportjaikkal; a lelki beszélgetés, közös imádkozás igen elmélyült rajtuk. Az első hét valahogyan a legfiatalabbak hete lett; a résztvevők zöme 13—20 éves volt. A második hetet a résztvevők alacsony száma tette igen közvetlené és meghitté. A harmadik hétnek a morzsaszedése volt különösképen áldott, — bárha ezt mindegyikről elmondhatjuk. Ezen két és fél óra múltán is elvágni kellett. A negyedik héten a lelki magánbeszélgetések- gyónások száma volt különösképen nagy. Az időnk általában mindig kevés volt, annyira kellett a lelkűnknek; a Balatonról jóformán el is felejtkeztünk. Valamit az iratterjesztési forgalom is mond: pl. a második leánycsendeshéten 1160 P-re rúgott! összesen megközelítette a 3000 P-t. Jellemző volt még a cédulákra írt kérdések apadása és a személyes lelki beszélgetések növekedése. Az éneklés most is nagy kedvvel ment, bár kissé kevés volt rá az idő. Űj kedves énekeink lettek a most közölt „Jézus téged áldlak" s az „Itt a hazám, édes hazám ..." Most is megújuló tapasztalásunk volt, hogy Jézus szokása szerint „ismét betért Kapernaumba", sok beteget meggyógyított, váltókat látókká tett és a szegényeknek az evangéliumot hirdette.

8 ÉLŐ VlZ