Élő Víz, 1943
1943-szeptember / 6. szám
bizonyosságunkat, ráléptünk arra a mocsárra, amelybe bele fogunk pusztulni. A második veszedelme annak, ha az ember élményeket hajszol, az, hogy az élmény üdvszerzö cselekedetté válik a szemünkben. Az üdvösség nem a mi munkánk, hanem isten kegyelmi ajándéka. Amikor a kereszten elhangzott, hogy „Elvégeztetett!" — valóban minden elvégeztetett. Én nem tehetek semmit hozzá. De az ember mégis szeretne maga is tenni valamit. Még a hívők is sokszor úgy látják, hogy a hit az ő jó cselekedetük, amellyel hozzájárulnak az üdvösségükhöz. Azt hiszi a hívő is sokszor, hogy az ujjongó mosolygás, a túláradó öröm az, amivel hozzájárul az üdvösség elnyeréséhez. A harmadik rettentő veszedelme annak, ha élményeket hajszol valaki, hogy egész keresztyénsége egocentrikus, önző keresztyénséggé válik. Én, én, és mindig csak én! Miiven jó az Isten énhozzám! Milyen álmokat láttam én! Én milyen csodálatos lelkifürdőben voltam itt! A keresztyénség ezzel ellentétben éppen az, hogy Isten keresztülhúzza ezt a szót: „én", és kivilágítja mint egy transzparenst ezt a szót: „Ö“. Hát akkor mit hagy meg Isten minékünk? Amit a szerecsen főembernek meghagyott: az igét, és a szentségeket. Mije maradt néki? Két objektív tényező. Egy papirusz-tekercs- Esaiás próféta könyve és az a tudat, hogy meg van keresztelve. Ez a kettő néki elég. Legyen néked is elég ez a kettő: az ige és a szentségek. Ember, élmény elhagyhat, az Űr jobban veled marad, mint bármelyik ember s bármilyen felejthetetlen élmény. Veled marad az Or az Ö igéjében és a szentségekben. Mit jelenthetett a szerecsen főember számára is az a tény, hogy meg van keresztelve! így szólhatott: Nem a magamé vagyok, hanem az én Uramé. Nem én adtam át magam néki, hanem Ö fogadott magáévá. Gyermeke lettem. Ügy vigyáz reám, mint saját gyermekére. Nem nekem kell kétségbeesve belekapaszkodnom, Ö fogja kezemet. A keresztség a hátunk mögött van. De most Isten a másik szentséget adja nékünk: az Ür vacsoráját Lakást foglalt a szívemben. Ö az erősebb, velem jön, nem úgy, hogy rajtam kívül van, hanem úgy, hogy bennem van. S azután van bibliánk, amelyben Ö szól hozzánk! Hát szegényen bocsát el minket az Ür? Dehogy bocsát el szegényen! Nagyobb kincs az, hogy Isten az enyém, mintha állandóan evangélizáción lehetnék. Nagyobb dolgot ad nékünk, amikor az igét és a szentségeket nékünk adja. Van Istennek egy harmadik parancsa is: Tovább az örömnek útján! (Ap. cs. 8. 39.) A keresztyén élet útján nagyon sok szomorúság van. Amint a testi születés úgy kezdődik, hogy a gyermek sír, a keresztyén élet is úgy kezdődik, hogy a keresztyén ember sír. Siratja eltékozolt, gonosz életét. Ennek a szomorúságnak mindig bennünk kell ugyan lenni, mégis tovább kell mennünk az öröm útján. Hogyan tud a keresztyén ember tovább menni az öröm útján? Ügy, hogy egyre több lesz szívében a hála. Csak a hálás emberek tudnak örülni. A keresztyén ember azért tud örülni minden napnak, minden megtermékenyítő esőcseppnek, minden karéj kenyérnek, minden sikeres munkájának, mert tudja, hogy ebben néki nincs semmi érdeme, mindezt kegyelemként kapta. Ezen az úton először bűnbánattal, azután könyörgéssel, majd hálaadással és végül dicsérettel lesz tele a szívünk. Pál apostol is ezért tudott éjnek idején, rettenetes földrengéskor dicséretet énekelni Istennek. De Istennek még egy parancsa van: Tovább a munka útján. Filepről azt olvassuk (Ap. cs, 8/40), hogy tovább kell mennie a munkára. Nincsen ideje lefeküdni a dicsőség párnájára. Mennie kell. Várja az új munka, ahová az Űr küldeni akarja. De nemcsak Filipet várja a munka. Egészen bizonyosan várja a szerecsen fő- embert is, mert ha az ő megtérése igaz volt, akkor a szerecsen főembernek bizonyságot kell tennie megtéréséről. Ha a szerecsen főember megtérése igazi megtérés volt, akkor arra a kérdésre, amelyet hozzá akár a királyné asszony, akár a felesége, akár a gyermekei, akár az alantasai intéznek, hogy mi történt Jeruzsálemben, el kell beszélnie, hogy találkozott Krisztussal. Ez az, amiről itt nincsen feljegyezve semmi. Az evangélizáción a te történeted is csak eddig íródik és nem tovább. A további történetet néked kell megírnod. Nem juthatok be a mennyországba egyedül, csak akkor, ha másokat is hitre segítek. Ezért kell menthetetlenül rálépnünk a keresztyén munka és bizonyságtétel mezejére. Ezért fordul meg minden azon, hogyan lépek be otthon családom körébe. Ezért nem szabad senkit sem kétségben hagynom afelől, hogy mi történt velem. Ezért kijárhat sok ferde tekintet; minden bizonnyal lesznek nagyon komoly, vallásos és egyházias emberek, akik azt fogják mondani, hogy mindez túlzás, éljek józanabb keresztyén életet, de beszélhet a világ, amit akar, nékem az a fontos, hogy Jézus Krisztus mellett döntöttem, és nékem az a fontos, hogy mellette kitartsak. Tovább, tovább! — Oh, milyen súlyos ez a szó! Tovább, és mindig tovább, egészen az Isten hegyéig. Ott majd lesz egyszer Isten népének szombatja. Ott egyszer majd mind azok lesznek együtt, akiket az Ür a magáévá tett., vérével megmosott, és fehér ruhába öltöztetett. Ott majd nem kell remegő kézzel búcsúzni egymástól. De addig mindig ez a parancs: tovább, tovább, ezerszer tovább és örömmel tovább! BESZÁMOLÓ DUNÁNTÚLI LEÁNYKONFERENCIA. Gyenesdiás Kapernaumja augusztus 16—23-ig újból megtelt leányokkal. 140 dunántúli leány hallotta meg a hívó szót: „Jertek el, mert immár minden kész" és sietett a Vőlegény elé ezen a csendes héten, össze- sereglettek Dunántúl minden részéből. Különös örömöt jelentett a somogyi, népviseletet hordó magyar és német leányok csapata, akik a téli táboron megtapasztalt első szeretet óta még inkább vágyódtak az Űrban való közösségre. Nagy dolog volt eljönniök, hiszen még vonaton sem ültek soha! A programm a következő volt: Reggeli áhítatok: A nagy parancsolat (Mt. 22:36—40). — Bibliakörök: Kiváltságaink, I. Thess. 5 : 24. — Előadások: „Imhol jő a Vőlegény" Mt. 25 : 1— 10. — Megbeszélések: „Légy példa" I. Tim. 4 : 12. — Esti áhítatok: Luk. 14 : 16—24. — A konferenciát Dr. Kapi Béla püspök úr nyitotta meg, s előadást is tartott. Szolgáltak még: Smidéliusz Ernő répcelaki lelkész és felesége Bonnyai Sándorné, Sokoray Ilona, Bernáth Erzsébet. Günther Marianna, Németh Júlia, Kovács Lujza, Horváth Erzsébet, P. Emilia, P. Riza, B. Piroska és M. Elza nővérek. „Zengjen hálaének" minden megtapasztalt áldásért.
