Élő Víz, 1943
1943-augusztus / 5. szám
Halálos próba előtt Lukács 22 : 54—62. Megrázó ítélet volt a titokzatos írás Belsazár király palotájának falán: „Megmérettél és híjjával találtattál." Még azon az éjtszakán vége volt Belsazár életének és királyságának. Ma is megrázó ez az ítélet. Mert az ige mindig nekem szól. „így kerülök én is megméretésre, — s vájjon milyennek találtatom?" Jó volna próbamérést csinálni a végső előtt. Tanulságul. Csakhogy ez nehéz dolog. Hogyan mérjem meg magamat? Hiszen a mérleg is éppen ezt az egyset nem tudja: önmagát megmérni. Az ember is így van. Halálosan eltéved vele. Lesz, aki még halála után se fogja látni saját szívének az igazi súlyát. Teljes bizakodással fog odaállni az ítélet elé, s iszonyú lesz a meglepetése Isten mérlegén. Annyira, hogy tiltakozni kezd majd ellene s csak az Cr némítja el örökre. Máté 7 :22—23! „Próbamérést" is csak Isten csinálhat az életünkben. Kegyelem az, ha megteszi s még idejében ébreszt rá a szörnyű hiányra. Akkor, amikor még van segítség s a legkeserűbb eredmény is igen nagy áldás lehet. Péter is ilyen próbamérésre került Urunk elfogatásának nagy éjtszakáján, — hiszen még nem a halálos óra éjjelének megméretése volt ez az ő életében, mint Belsazáréban, s nem is az utolsó ítéleté. És éppen ezért különösen is tanulságos ez a történet. Az emberi szívnek látszólag igen ingadozó a súlya. Ma aranysúlyú, holnap polyvakönnyű. A megmérés időpontján fordul meg a dolog. Péter nemrég tett vallást: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia," s a szíve aranysúlyúnak, sziklasúlyúnak mutatkozott. Még akkor is, amikor a hozsánnakiáltók élén járt a virág- vasárnapi bevonuláskor. Történetünk előtt közvetlenül se akarta hinni (Luk. 22:31—34), hogy hamarost polyvasúlyú lesz a szíve. Még Gecsemáné kertjében is a hit hőse volt, karddal a kezében (Ján. 18 : 10). De most? Mesterétől elszakadottan, a világ tüzénél, alantas szolgák előtt háromszor is megtagadja Jézust! A főpapi palotában Jézus a tanítványaira hivatkozik: „Kérdezd azokat, akik hallották, mit szóltam nékik" (Ján. 18 : 21), — a palotán kívül ugyanekkor először tagadja meg őt Péter. Odabent kérdezi a főpap: „Semmit sem felelsz-é?" (Mk. 14 :60), — de Jézus már hallgat. Mit is mondjon, amikor behangzik az udvarról: „Nem ismerem ezt az embert." (Mt. 26 :72.) Utána nyers öklök alatt szenved, mint juh, mely száját nem nyitotta meg, — s harmadízben hangzik fel a megtagadás Péter ajkán. Jézus a palotában méretik, s nincs hijja a teljes súlynak. Ugyanakkor Péter odakint kerül mérlegre, s nyomorultan könnyű. Nemcsak a megmérés időpontján fordul meg a dolog! Péter erős volt a lelkesedésben és erős volt a külső körülmények által. És éppen ezért csak képzelte magát erősnek! A lelkesedés sodró ár, amely könnyen magával ragad. Felkapnak egy embert vagy egy ügyet s ember és ügy óriássá válik, gyózelemről-gyözelemre jut. • Sas-szárny a siker, csak úgy röpít magával. Így volt és így van ez az élet minden területén. Politikai, szociális, vallásos világban egyaránt. Amíg fent van a csillaga valakinek, vagy valaminek, addig a befolyása mindig nagyobb, mint a valódi jelentősége. Mint -a búzamező a szél előtt, úgy hajlik a tömeg. így van ez lelki ébredések idején is. Néhány igazi ébredés másokat is felgyújt. Sokszor csapatosan is. De nem belülről! S, ez boldog érzést is jílent. Hiszen a föllelkesedés olyan szép! — Így volt Péter is. és a hangulatot erőnek tartotta. A .lelkesedést Szentléleknek! De mikor Jézus ellenállás nélkül engedte megkötöz- tetni magát, az hideg zuhany volt a külső tűznek. A szalmalángból csak maréknyi hamu maradt. De még ekkor se menekül, mint a többiek. Megy a főpapi palotához. Lelkesedés nélkül is van még tartása. Hiszen a külső körülmények még nem döntően rosszak. Máskor is volt már kemény átmeneti nehézség. S Jézus végül is egyszerűen keresztülment köztük. A csodák napirenden voltak. Olyan jó érzés volt: „Hozzá tartozom!" Vagy éppen: „Tanítványai élén járok!" A külső körülmények ereje igen nagy. Büszkén éizem, hogy előre visz az erőm, — pedig csak tolnak; emelkedem, — pedig csak emelnek. Olyan világban, amelyben Isten igéje és a keresztyén gondolat még tekintély, nem tudja az ember igazán, hogy mije is van tulajdonképen a keresztyénségből! Hívő körökben is így van. Egyiknek a hite a másikéra támaszkodik, egy forró szív tíz langyosat is melegít. A környezetünk által emelve könnyen járunk jóval magasabban, mint enélkül. Péterrel is így történt. A főpapi udvarban aztán egészen más környezetbe került, egészen más lelki légkör vette körül. Beszéltek itt is Jézusról. De nem azt, hogy Isten Fia-e, amiről Péter most is tudott volna nyilatkozni. Hanem az elfo- gatás, az ítélettartás tényeiről folyt a szó. Halálos ítélet lógott a levegőben s ezek itt mind készen voltak már az ő Mesterével. Csupa megvetés, lesajnálás, kilá- tástalanság. A körülmények eddig könnyűvé tették a lanítványságot, — most egyszerre igen nehézzé teszik. A gyanúsításnak bilincs és bitófa volt az árnyéka. Vájjon én hogyan állok? S hogyan állnék, ha már nem volna keresztyén irányzat és keresztyén kormányzás? Ha veszélyes lenne keresztyénnek lenni? Mennyi lesz akkor a súlyom? Péter lelkesedése: „Veled kész vagyok mind börtönre, mind halálra menni" — egyszerre eltűnt. A Sátán-hangulat elkapta. Rajta van a rostán. S ilyenkor a szíven fordul meg minden. Van-e már, vagy van-e még kapcsolópont a legmélyén? Kelevény magja-e az, ami legbelül van, vagy élet csirája? Amikor földbe hull a búzaszem: halálos próba az. Ha nem érlelődött addig csiraképessé, vagy ha elvesztette ezt a benne lappangó életenergiát, akkor a földbehullásra rothadás következik. Ha azonban megérlelődött, ha benne van ez az életerő, akkor a földbehullást nem a halálnak, hanem éppen az életnek a kiteljesedése követi. így van ez a fészekben is az anyamadár alatt. A kis tojásban vagy a halál, vagy az élet teljesedik ki. Most jelent meg magyarul Rantanen Vilmos könyve, az „üldözöttek", amely az orosz uralom alatt élő keleti, inkeri-i finnek életét írja le egy család szökésének a történetén keresztül. Megdöbbentő az, hogy a szibériai fogolytáborban éppen úgy, mint otthon Inkeriben, hogyan megy végbe valami különös kettéválás a keresztyének között. Railo Ábel tágranyilt szemekkel ámul rá: „A szükség lerántja a leplet a mi istenességünkről is. Sokan, akik a békesség idejében a legbuzgóbban énekelnek, egyre-másra a hitről és Isten segedelméről beszélnek, annyira hitetlenekké válhatnak, hogy Tsten oltalmát egy kopekára sem becsülik. Mint ez a Poussa is. Ki volt nagyobb és buzgóbb bizonyság- tévő, mint ó! ... Mások pedig, akik nem beszélnek hitükről és megítéltettek hidegségük és hitetlenségük ÉLŐ VÍZ 3
