Élő Víz, 1943
1943-július / 4. szám
KERESZTHORDOZÓK Szegény, aki sokakat gazdagít Heitmann Helénának, egy Kassel melletti molnár 1873-ban született leányának, jóformán kora gyermekségétől fogva abból állt az élete, hogy Isten iskolájának ezt a legnehezebbik leckéjét tanulja: „Nem az én gondolataim a ti gondolataitok és nem a ti utaitok az én utaim." (És. 55:8). Korán árvaságra jutott. Néhány évig egyszerű szolgáló leány volt. Amikor Isten igéje megragadja a szívét és megtér, belép a kasseli diakonissza-házba. Ettől fogva Schwester Lenchen a neve. Hz az út, amelyre ezzel rálép, már igazán csak Isten útja? S mi egyéb lehetne Isten gondolata, mint hogy Schwester Lenchen betegek, árvák szolgálatában; fájdalmakat enyhítve, könnyeket törölv.e töltse el a kegyelemnek neki kiszabott Idejét, a maga ötven vagy hatvan esztendejét? Istennek azonban bizony mégis mások voltak Lenchen testvér fe’ől való gondolatai; Alig kezdte meg mint kisegítő testvér mindössze néhány hétre terjedő szolgálatát Eschwege-ben, megbetegedett. A legsúlyosabb keresztek egyikét tette vállára az űr: a csonttuberkulózist. Hároih év leforgása alatt, ki tudja hányszor, került az operációs asztalra. Először a bal lábát, majd a jobb kezét, aztán a bal kezét és végül a jobb lábát kell ízenként levágni. Micsoda szívszakasztó nyomorúság: csak a törzse maradt! De a szívében ott van a hit, az Isten szeretete felől való ujjongó bizonyosság! 1898-tól fogva hat boldog esztendő következik Lenchen testvér életében, noha az ember tolla ebben a vonatkozásban szinte le sem meri írni a „boldog" szót. Pedig Lenchen testvér boldog volt, mert szolgálhatott. A kórház gyermekosztályára vitték s ott a gyermekekkel foglalkozott. Énekelt, bibliai történeteket mondott el nekik, énekekre, bibliai és egyéb történetekre tanította őket. Nagyon szeretett olvasni. Megta^ nulta a könyv lapjait az ajkával forgatni. Enni, inni is tudott segítség nélkül. Csonka karjaira műkezeket, csatoltak s így elinte írni is tudott. S amikor a csonkok gennyezni kezdtek s azokat is le kellett vágni, megtanulta szájával fogni a tollszárat s úgy írni. Szép, jól olvasható betűkkel írja le: Elég nekem: Ha mennyei Atyám szeme Híven követ ösvényemen S testem, lelkem szükségiről Gondot visel kegyelmesen. Holnap mi lesz velem? Pogány beszéd. Atyám ígérete nekem elég: Ma megvan mindenem. Lenchen testvér bizony azok közül való, akikről azt írja Pál apostol, hogy „szegények, de sokakat gazdagítok, semmi nélkül valók és mindennel bírók". Ez akkor lett nyilvánvaló, amikor Lenchen testvér híre eljutott a császári udvarba, II. Vilmos ném^t császár feleségéhez. S Németország leghatalmasabb és legboldogabbnak tartott asszonya, a császárné, elment egész Németország legnyomörultabbnak és legszegényebbnek • látszó teremtéséhez, Lenchen testvérhez. Tudakolta, mit adhatna neki, amivel örömet szerezne neki. De Lenchen testvér nem szorul rá a császárné ajándékára. Megajándékozza ezzel is, azzal is, ad neki egy tulajdon kezével kötött takarót, Lenchen testvér mindezt hálásan megköszöni, de egyre csak azt hajtogatja: „Felséges asszonyom, én különben is tökéletesen boldog vagyok!“ Rövidesen nyilvánvaló lesz, hogy nem a magával tehetetlen, kezetlen-lábatlan Lenchen testvérnek van szüksége vigasztalásra, hanem a császárnénak, Német- oiszág első asszonyának. Lenchen testvér betegágya mellett kitűnik, hogy a császárné a szegény, mert a szívén — milliók szeme számára látatlanul — mély sebek tátonganak. S Lenchen testvér vigasztalta őt mint olyan szegény, aki sokakat gazdagított, mivel a maga reménytelen betegágyán is bizonyos volt Istennek a Krisztusban felé áradó szeretete felől. Ezért belőle is csak úgy áradt a megszentelő erő. Beteljesült rajta az Ür Jézus ígérete: „Aki hisz én bennem, — élő víznek folyamai ömlenek annak testéből." (Ján. 7:38.) Akik körülötte voltak, akikhez eljutott bizonyságtétele, napnap mellett tapasztalták ezt. Egy napon — 1901-ben — Gerhardt Pál gyönyörű énekét hallja Lenchen testvér: „Hogyne dicsérném az Istent Zengedező énekkel, * Ki dolgában oly bölcs, oly szent És jót tesz mindenekkel, ö minden áldások Atyja, Csupa jóság, szeretet, Ki engem bölcsen vezet És hű szívét hozzám hajtja. Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret." Ekkor írja: „Csak magasztalni tudom az Istent, csak hálát tudok adni neki. Amikor ma a szép éneket halottam .Hogyne dicsérném az Istent' , együtt tudtam énekelni a többiekkel szívem teljességéből. Mennyi jót ad nekem a hűséges Isten napról-napra, óráról-órára! Segítségemre van minden kérésen és reménységen felül.“ Életének utolsó három esztendeje megint súlyos szenvedések ideje. De hite mindvégig örvendező, erős hit. Megmarad Isten bizakodó gyermekének, örül, hogy a mennyben várja a dicső örökség. 1907 április 5-én ment el, hogy átvegye az Űr kezéből. Az ő megpróbáltatásáról is elmondható, amit az Űr Jézus Lázár betegségéről mondott: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék ál- tala az Istennek Fia." (Ján. 11:4.) f t*JL Qa# Karl Josef Friedrich: Frauen als Helden nyomán. ' ÉNEKTANULÁS. Kegyelmes az Isten ÉLŐ VÍZ 7
