Élő Egyház, 1968 (4. évfolyam, 13-15. szám)
1968 / 15. szám
A mai emberiség a technika vívmányaival egyre értetlenebbül néz szembe, egyre nehezebben tudja azokat felelős döntéssel a közös jó szolgálatába állítani. Uppsalában a résztvevőkben ás körülöttük a múlt és jövö csaptak össze - ez az összeütközés adta az uppsalai napok magas feszültségét. A szorosan vett ökuménikus munkában nyilván látszott, hogy az első, - a felépítési korszak végéhez ért, és az együttműködés kora megkezdődött, - mégis sokan, továbbra is a megosztottság évszázados fogalmaiban gondolkodtak, A világban az emberiségért végzett szolgálatban szintén a múlt megrögzött gondolkodási formái kísértettek, bár ugyanakkor felvillantak a világ újonan létrejött egységéből adódó feladatok és lehetőségek szédítő távlatai is. A múlt és jövő erőterében az uppsalai világgyülásnek a mg; követelményeinek teherpróbáját kellett kiállnia. .....Válság? - Igen, a válság mindenben megérzett, de a válság szorításából újabb eredmények is születtek, mégha ezeknek a méretét ma még nem is tudjuk felmérni,de létrejöttüket Örömmel állapítjuk meg. Ami_összeköi5 és ami szétválaszt Uppsalában mintegy háromezren jöttek össze a világ minden tájáról: 235 tagegyház 740 szavazati joggal rendelkező delegátusa, - a többi egyházak küldöttei, - a tanácsadók vagy ezren; - háromszáz fiatal és hátszáz újságíró. Az ilyen nagy világtalálkozó élményszerűen mutatja meg: mi az, ami keresztyént keresztyénnel összeköt, és azt is, ami őket továbbra is elválasztja. Az uppsalai katedrálisban tartott istentiszteletek résztvevőin áthullámzott az az egyedülálló élmény, hogy ime, a világ keresztyénéi mindnyájan egyetlen hitbeli közösség tagjai. Az élmények megható és közvetlen módon adott kifejezést a záróülés végén egy szhajü, öszszakállú orosz orthodox püspök: "Most megéltem, megéreztem, hogy itt mi mindnyájan összetartozunk, az egy Egyház közös nagy épületében, melynek szegeletköve Krisztus. Ezt szeretném mindnyájatoknak utravalóul adni!” Korunkban, amikor az emberek a kölcsönös jobb megértésért, az emberi szolidaritás' megvalósulásáért szinte kétségbeesett erőfeszítéseket tesznek, az ökuménikus élményből fakadó lelki és szellemi szolidaritás fontos társadalomalkotó tényezővé válhat, mert az ellentétek leküzdésére új erőforrásokat nyit meg és a kétségeskedö embereket a remények szárnyán viszi előre, Ugyanekkor az ökuménikus élmény fényében sokkal élesebb fényben tűnt elő ami elválaszt. Az istentiszteleti közösség nem vehetett közösen részt az eucharistiában. Az intercommunio problémája, aminek a megoldását a fiatalság egyre növekvő türelmetlenséggel sürgeti,az uppsalai istentiszteletek alkotó elemévé vált. Mivel az eucharistiában való együttes részesülés a hittételak egész sorában való megegyezést feltételez, az Egyház atyái Uppsalában elhatározták, hogy elkezdik a keresztény (keresztyén) dogmatika közös tanulmányozását és újrafogalmazását. Ennek a közös teológiai munkának a kiépítése annál fontosabb, mert a világgyüiés határozatai más egyházi kérdésekben, mint az igehirdetés, - evangélizáció és misszió - meglehetősen semmitmondóak; a kompromisszumokban elsikkadt a lényeg. Mondjunk pár szót a személyekről is! Ottláttuk Dr.Visser't Kooft, hollandiai teológust az Egyházak Világtanácsa szervezőjét és húsz éven át volt főtitkárát, aki fiatalon került a keresztyén ifjúsági szervezetek főtitkáraként az ökuménikus mozgalomba. Munkájában a keresztyén gondolkozó lényeg3-átását a világméretekben gondolkozó diplomata szívósságával, realizmusával ás tapintatával párosította. Nem csoda, hogy Uppsalában derűs megértést tanúsított az ifjúság reformokat követelő lelkesedése iránt. Visser't Hooft doktort a Világtanács tiszteletbeli elnökké választotta s ez nemcsák rendkívüli szolgálatainak méltó elismerését, de a felépítés korszakának lezárását is jelentette. Utóda a főtitkári székben Dr.Blake, az amerikai reformátusok egyik vezetője, aki nem titkolta el, épúgy mint a tiszteletbeli elnök, hogy a felépítés eredményei új problémákat hoztak magukkal. (Ez a cikk a"Die Weltwoche”zürichi újságban németül is megjelent.)- 2 -