Élő Egyház, 1966 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1966 / 10. szám

- 11 -A genfi magyar templom.■ HelvétikujS&r Tehát építsünk!....

A templomépités terve mindenütt erős visszhangra talál. A világ minden tájáról jönnek lelkesedő, lelkesitö levelek, s egyikben-masikban bankó is akad. Igaz, hogy mindez még csupán izelitö, de jó biztatás ^s. Mert arra természetesen nem gondolhatunk, hogy a szükséges összeget kizárólag a Svájcban élő magyarok teremtsék elő.

Egy templom igen draga jószag, s még nagylélekszamú, gazdag svájci egyházközségek is évtizedeken át gyűjtenek egy templom építéséhez; előttünk pedig nem állnak évtizedek gyűjtögetéshez, tervezgetéshez, és mögöttünk sem gazdag allam, sem vagyonos közület, amely egy-két milliócskával kisegítene pillanatnyi pénzzavarunkból. Mindez nincs]

Viszont nincs még egy olyan hatalmas lélekszámú "egyházközség" se, mint a mienk amelynek, - ha magyar keresztény ügyről, azaz: nemzeti ügyről van szó, - bizony, tagja minden igaz magyar.

Ma szerte a világban mintegy másfélmillió magyar’él. Legnagyobb része jól megállta helyét az idegenben is; jól dolgozik, jól keres. Ha ennek az óriási tömegnek csak elenyésző töredékrésze járul hozzá egy-egy"alapítási-kő"árával az építéshez, egykettőre együtt lesz a szükséges összeg.

S együtt lesz, mert a templom minden alapítási adakozójának, még azoknak is, akik tengeren-tálról talán sohase' jöhetnek Genfbe, hogy lathassák a templomot, olyasmit nyújt, amire az adakozó élete minden pillanatában örömmel és büszkeséggel gondolhat:

Mindenkinek, aki legalább egy alapítasi-kö árával: azaz kétszáz svájci frankkal hozzájárul a templomépítéshez. a templom belső falán egy kis táblán meg lesz örökítve a neve. lakhelye. felekezete - s ha kivánja: magyarországi származási helye is és az adomány összege. ( A 200 svájci frank körülbelül ^5 US.dollár összegnek felel meg. j ' .. . _ •

>k sk * >\'

Bizonyosan minden magyar számára kedves gondolat, hogy a genfi magyar templomban - Genfben, a világ e kicsi, ae fontos központjában - a-latosatokra gondolva, alapítóként évszázadokon át ottálljon a neve, ezzel tanúbizonyságot téve arról, hogy hazáján kivül is meg tudott maradni magyarnak: nemzete, népe, fajtaja hü gyermekének, s hogy az atombombás istentelenség korszakában is megmaradt hivő kereszténynek. S bizonyosan sok magyar fogja kedves hozzátartozóinak: szüleinek, gyermekeinek, otthon maradt rokonainak hevét, emlékét ily módon megörökíteni.

A templom belső falazata mintegy 3 méter magasságig Klinker-dísztégiából épül s ezek 5 cm. magas, 10 cm. széles oldalára kerülnek a táblák. A táblákon a felírás (név, lakóhely, stb.) 6-7 mm.'magas betűit normális látású ember akár 3--'- méter messzeségből is könnyen olvashatja. A táblácskákkal fedett falak rejtett fénnyel úgy lesznek megvilágítva, hogy egyetlen felírás se maradjon sötétben.

Nyugat-Európa régi templomaiban megörökítve találjuk a nagy ajándékozóknak: a donátoroknak emlékét. A nagy költségű, színes, ónkeretes ablakok sokszor az ajándékozók cimerét ábrázolják. A festményeken, freskókon megtaláljuk a kegyúr, a donátorok, a püspök, a lelkész, de sokszor a festő arcmását is s mellettük - például a Hegyi beszédre figyelő tömegben, vagy azok között-, akik a jeruzsalemi bevonuláskor az Urat. éltetik, megtaláljuk a legegyszerűbb mesteremberek, sőt a templomkoldusok képét is. S régen ez igy volt rendén, mert a templom, a vallás nem a vasárnap délelőtt tíz árai egyetlen találkozást jelentette, hanem az ember életét minden vonatkozásban áthatotta. A koldusnak, vagy a kőfaragónak ugyanúgy meg volt a helye a templomban, mint a kegyúmak, vagy a püspöknek. Mindez ugyanúgy az egészbe tartozott, mint az oltárkép, vagy a mennyezet freskója.

Ma hazánkban ismét a templom lett az az egyetlen egy-ház, ahol■az idegen uralom alatt szenvedő magyarság nemzeti vallásában keres menedéket, támaszt, erősítést,