Élő Egyház, 1966 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1966 / 10. szám
- 7 sen azt hiszem, hogy miként Nyugaton is például - a magyar református egyház "támaszpontokban" él, s mivel azokkal, akikben valóban él és szenved otthon az egyház, - nem érintkezhetünk, - az Imádság erejében kell minden bizodalmunkat helyeznünk, hogy az ottani támaszpontokon továbbra is korlátlanul "vehessen lakozást az Ur." Látásom szerint - Nyugaton - a magyar református egyház, mint lelki-szellemi egymásrataláltság, ma a kővetkező támaszpontjai szerint: él USA-ban, a független, önfenntartó Magyar Egyházban, Genfben, Utrechtben annak bizonyságául is, hogy az Úr szuverénül, és nagyon gyakran előfeltételek nélkül jelöl ki és adja, vagy nem-adja a "növekedést." Bárminő viszonyban állanak, vagy allananak e támaszpontok egymással, - puszta létezésük, önállásuk, vagy önállásra való törekvéseik mind megannyi bizonyságtétel egy sokarculatú matérializmus ollen. - Egymástól! elkülönültségük lehet roppant nagy súly, mely alatt az erő annál teljesebb énkifejtésre kényszerül, s egészen bizonyos az is, hogy úgynevezett összefogásaik, vagy egybehangoltságaik nem teremhetnének különb "gyümölcsöket." Helybeliségek, befogadó államok sajátos érdekei, világnézeti szellemisége éppen annyiféle, amennyi országba szórattak szét ezek a támaszpontok, amelyek egybehangolni-akarása azt is jelentené, hogy oly sokmindenben egymástól eltérő külső körülményeket is egybe kellene hangolni tudni... Támogatok azért minden olyan írást, amely - közelebbről a magyarságon belül is - felismeri és felismerteti a magyar reformátusság "katlan-helyzetét". mert ez a helyzet Nyugatra-sodródottságunkban is - egészen az egyes magyar református személyek egyedülvalóságában, - a"körülzártságbán" is sugárzókészségében és képességeiben napfényesen megvilágosodik szüntelen, Támogatok minden olyan írást, amely azt hirdeti, hogy nem vagyunk püspöki egyház, - bármily büszke, fényes püspökeink voltának is; mert egyetlen hívünk sem tett, nem is tehet fogadalmat a püspökre, hanem csak a Szent írásokból vett, az azon alapuló Hitvallásainkra, amelyek szilárd fundámentumai a mi egyházunknak^ .amely él - és tagjaiban szenved ma is, - és szenvedni is fog épp addig, amíg él. Támogatok minden olyan írást, amely éli, hiszi és vallja, azt is, hogy pontosan csak addig vagyunk reformátusok s evangéliumi hitüek, ameddig ezért való szenvedéseinket - ezért való szenvedésnek nevezzük. Támogatok minden olyan Írást, amely éli, hiszi s vallja, hogy evangéliumi, református magyaroknak maradásunkért senkinek sem könyörgünk, senkit sem kérünk, senkinek nem kinálgatunk semmit, mert azok, tűik igazán evangéliumi magyarok, Pál apostollal együtt csak gyönyörködhetnek a bántalmazásokban... ( Ha éppen otthon élnék, - és így élnék, -ezt a nem-lázadok szent lázadásának nevezném]) Támogatok minden olyan írást, amely szólja azt, hogy még mindég - és csak most igazán: -megítéli az Úr az egyházat is; - azzal is, hogy kitenyészti a tnanagerizmus sokféle gombáit, amikor a "termelők" s a "tápláltak" nem az "Írásokban", de a sokfajta kerekasztal-konferenciábán vélik meglátni azt, amit a maguk számára "élet"nek, "modern életnek" neveznek. -Támogatok minden olyan Írást, amely azt hirdeti, hogy az "újjászületés" nem a repülögépesedés's a motorizált-
