Élő Egyház, 1966 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1966 / 10. szám
Perennis(:vagyis: elpusztíthatatlan, gyözedelems, túlélő""örök")magyarság. (Tanulmánysorozat-^l§grl|t; hgazászólássorozat-kisérlgt bevezetőjeként,) M o h k c s x Endre: Protestáns hj£~és magyar eszmevilág,(Bécsi levél,) ___________________ j _________________________________________ Az ember él, eszik, ir, "alkot." Van házipapucsa, van bolondériája, Orrunk, szájunk,-fülünk, fejünk különbözik. Mindezt leírtuk már magunkról;-leláttuk egymásról. Éppen csak legbensöbb mivoltunk marad titok: abban nem ismerjük egymást, ami ki-hem-mondva is "közös" bennünk. Erre való az irás, a "sajtó." Te írást kívántál; én levelet írok. Bővebb a hely így s a"találkozás"is mélyebb, komolyabb, életesebb. Tehát: van sajtó, amely a szokvány-egyházaskodást majmolja. Van sajtó, amely sekélyes nivon évről-évre, életpl-életre, hetente-havonta biztos rutinnal szórja fürészporként, kifogyhatatlanul, mindazt, ami közhely. Van sajtó, amely egyház-zsumalisztakai téren én-gyönyörködtető statisztikákban pöffeszkedik s átlagszürkeségeit kész kaptafákon tomásztatja. Az ellentmondásosan jeletkezö lényegig nem hatol le, de mindent kisimít, mindent rendbenlevőnek talál. Nem érzem magamat tehetségesebbnek azoknál, akik ezt csinálják. Tudom, nekik van igazuk. Még-sem tudok; - egyszerűen képtelen vagyok hozzájuk sekélyesedni, s olykor - hozzájuk-hülyülni. Látásom szerint: az egyetemes emberiség eleddig legmélyebb és legtotálisabb krízisét éli. ösztönösen, vagy tudatosan keresi azt az életformát, azt a társadalmi képletet, amely az egész emberiség életét harmonikussá tehetné; - és ennek egyik ízülete lehetne, persze -az, hogy minden egyes emberi személyiség megtalálhatná képességeinek megfelelő hivatását. - Ha élet-igenlöen nézzük az emberiség történetét, azt kell hinnünk, hogy bizonyos korszakokban bizonyos -kráciakat, -izmusokat vél megtalálni s azokat kiélvén, vagy megújított formában Újra-élvén, mindiglen is kénytelen arra törekedni, hogy szelleme az új alkotások élményében megtalálhassa tárgyát; kielégülését. Ma ezért talán világosabb, mint valaha, hogy efféle fogalmak, mint: demokrácia, nép, politika, nacionálizmus, technokrácia stb.stb., mind újabb és újabb fogalmazásra szorul, hiszen különben enmagunk rugjuk ki magunk alól az úgynevezett ilyes dialógusok szellemi alapjait. Ezért: támogatok teljes élményszerüséggel, teljes kívánsággal, teljes óhajtásokkal minden olyan írást, amely nem azt majmolja, amit fentebb írtam, hanem: személyes. tiszta élmények szükségszerű megnyilatkozása. És támogatok minden-olyan Írást, amely az elvedhez: a külön-maga-vi1 áru lélekhez. mint külön egészhez szól s az általános eltömegesedésben nem tömegesíteni akar, hanem tudja azt, hogy a rubrikákba gyömöszölt, elközönségesítö mai létben az egyednek van szüksége az Isten-közvetlenség szavára. Látásom szerint: a viszonylagosan "szabad világban" egy új magyar irodalom van születőben. Ebben a horizontban örülnünk kell annak a ténynek, hogy az immár 21 éves emigrációs korszakban nemhogy csökkenne a folyóiratok, írások, könyvek száma, de a jelek szerint pontosan a "várhatónak", a "józan" számításoknak ellentmondó jelenséggel van dolgunk, mert mennyiségi növekedésről van szó, és önmagában bizonysága a magyar szellemi termékenységnek; a mondanivalók nagy-nagy bőségének. Viszont a mirtfiég törvénye önmagában is az, hogy a mennyiségnél mindég is kevesebb. Hétszáz éves irodalmunk sem csupán minőségés mesék összessége, de nyilván a történeti jelentöségüeké! Azt sem hiszem, hogy hagyományoktól való elszakadást, vagy azokkal való szembenállást jelentene a térbeli egymástól eltávolodás, hiszen bizonyosra vehető az, hogy lényegében istenes irodalomról van szó...
