Ellenzék, 1944. szeptember (65. évfolyam, 198-222. szám)

1944-09-02 / 199. szám

6

F.LLEN7ÉK

1944 »zlplembftr 2.

TAR LŐRINC ÚJABB UTAZÁSAI

Hét r:.;p < Ív.", éjjel vándorolt Kilót feló.

Madúrtojá Kil ólt. de már azt. sem talált liá rom napja, mióta i hegyes-sziklás Sebes Kö io> völgye'-* került. Karián a seb clniórgeseuett, a í'/ gyötörte, de cgvne vonszoíta ma g.u Kelet feló. A hetedik napon aztán, mikor már a piszkos, ztiiko Szamost valantot ta vezetőiének e. v kopár domb teteiórűl alá tekintse. egy óriási várost látott elterülni a labai alatt. Itt mindert más vök, mint Synr bóliábon. Nyüzsgés élet, pülögés, burrogá \ malomzugás hali tt.'/ott is a város felett, uramfia, éppeni olyan berregő madarak uy destek, mint am ’véneket a Duna feleit Iá tort, lezuhan ísa e'őrt. Csakhogy jóval kisebbek voltak, szolid ebben, övize vissza repde-- tek a város fölött » -.Teltüneiieztek cgy-cgy magas torony ablakában, szépen egymásra bontván s*i árnyai kát, mint a valóságos madarak. Tar Lőrinc kezdte megszokni, hogy már semnv u <0 csodálkozzék, sie schogv ^in tudta megért cm, hogy miféle szörnyű

madarak lehetnek mégis. Gyorsan lekapta a leiét, mert egy ó- gr; vette őt a tetőn s éppen féléié tartott. Behúzódott a bokrokba s hát mád meghűlt a vér ereiben, nvkor felpillant- ■ meglátta, hogy emberek ülnek a madár hátában, csak a derekuk látszik k; a madárból, amelyik elől fényt vet s burungozik. Integettek neki.--- \T0 irt igazi okos emberek élher-ck, gondolta magában s azon elmélkedett, hogv lám már nemcsak az angyalok n ördögök tudnak repülni. Azért mégis csak i-vebb volt i^z ő repülése, — igyekezett helyrebillenteni 'magát a nemes lovag.

Leereszkedett a domboldalon s ahogy egyre közelebb ért a lakott helyekhez, egyik ámulatból a másikba esett, pedg erő en igyekezett, hogy megőrizze lovagi méltóságát éi. crmmin se csodálkozzék. Ha Symhóliában halábzag és életre’er ■ ég terjengett, akkor itt ugyancsak élrdvalo emberek lakhattak. Mesebeli trágyát használhattak, mert a gabona akkora volt a mezőn, hogv a lóhátas vitéz sem- látszott volna ki belőle, a buzasrzál pe- d'g olyan vai ftag. m>nt a badkópja s a ka ' 'szék lehettek másfél fontosak. A réteken forgó ma-Vnériákból viz perm élt a nyakig érő ismeretlen füvekre, vetem én vek re s a

rvüm.öícsfákcn akkora gyümölcsök lógtak, mint egy-egy jókora tök.

— Ezek aztán értik a földművelést, gondolta a nemes lovag s egvre jobban megkö. zeKnerte a házakat. Itr aztán volt műt bá- j múljon. Házak helyett óriási. kő;zinü henge- ; rak sorakoztak az ut *két clchlán. M ndenik négy vaslábon pihem >3 alattuk a talaj be • n't ü1 tetve ismeretlen zöldségfélével, melynek a termései meghaladták a rátóti boros- tömlőket. A hengereken ablakok is nyíltak s az ószakos-oldalikon óriási tükrök csillogtak, hoev beverjék a napfényt a zobákba. A gépmadarak sürü rajokban repdestek s beszá l- 'V-'tak a nagyobb ablakokon. Tar Lőrinc mír egy cseppet sem felit tőlük.. Nekitámasz- j k^do-it ezv va karónak, mely hosszan nyulott ! -felé. mine lovagi tornákon a fejedelmi 7,á' <zló rudja. de ezen nein zászló lengett, hanem egy hatalmas tölcsér tátongott. Még szemügyre sem vette az uj csudát, mikor fe- 'c fölött, valahol a tölcsér táján elbődiilr egy rettenetes hang:

— Raciánia a legtökéletesebb állam!

— F. íztársak, készülhetek fel a végső leszámolásra a sötét Symbóliával!

— Mi vagyunk a világ világossága és az Ész fényességével fogunk harcolni» a * sörét biibájo ok ellen, a végső győzelemig!

— Észtársak... — és kezdte élőből a hang, de sehol sem lehetett látni a nagytorku embert, aki kiabált. Miféle ész-társak lehetnek ezek. morgolódott Lőrinc, ha ennyiszer el keli nekik mondani ezt a pár szót? Nem sokat értett az egészből, de moit nem is ért rá ezen törni a fejét, mert uj látvány vonzotta el a tekintetét. Csak most vette észre, bogy az urnán nyüzsgő emberek egyet sem lennek, a járdán sí a 'szekereknek sincs kerekük. Minden all az utte iten, az embereik szétvet ott lábakkal utaznak a járdán, mert nem ők haladtak raita, hanem az mozgott alattuk s vitte őket jobbfelől befelé a városba. balfelől kifelé a városból.

Tam Lőrinc merész elhatározással elsétált a járdáig s ott egyetlen szökkenéssel ráugrott. Abban a szempillantásban kifutott a talaj a * lába alól s- Ka hátulról erős karok meg nem ragadják, menten hanyattvágódik.

— Mindjárt gondoltam, hogy idegen ura- ságod, kissé különös öltözetet visel — 9zó>- lp.lt meg Tar Lőrinc mögött egy nyájas- idegen. akink majdnem kétszer akkora feje volt. mint neki- Az idegen talpra segítette a nemes bajnokot s bemutatkozott:

— Fejes vagyok, a szerkesztőségből.

Tar Lőrinc is megmondta a nevét s előadta, hogy honnan jött és hogy három napja nem evett s a karja elmérgesedett.

—■ Az Ész hozta önt tiszteletreméltó idegen. Éppen ma van a Világosság nagy svm- bóliadlenes matinéja ■?< a főszerkesztő ur ővi- lágousága nagyon fog örülni, ha érdekes részI

Utazás Észországban *

lervker tuilhat meg a/, ottani viszonyokul Kérem, jöjjön velem, igazan nagyon. j°l 1 ul 1 ne nekem, ha én vezethetném be önt. í

Tar Lőrinc «cin sokat értett az ege r/ '° - dr azért beleegyrzöen bólintott, mivel 11 p örült, hogy végre érflci\mi>s emberrel ak.ua össze, aki segítségére lehet. Míg « jár cl.» »> mán vitte őket, ráért körülnézni. Mindemk járókelőnek nagyobb volt a feje, mint m.i . rendes ember. ck. Furcsa, ár.tets/.A, sima ni hat viseltek, minit az üveg. melyet — ugv Lu- szoer — vizes ronggyal le hetet t len ín '—«• Egyébként. emberformájuk volt. A házakro rengeteg ismeretlen rendelteié ái ládák, ma sióik lógtak alá, rengeteg >«z iiies gombocska fityegett mindeniken s sokan a járókelők kö-l

/ üj meg-megálltaik előttük, megnyomkodták

egyiket-másikat, mire egyikből teher gn 1 .»csínok pattantak elő egy nyíláson, am : az emberek a szájukba vettek, a másikból iclya dék csurgód, a harmadikba belebesz.elrrk és ’gy tovább. Mint Fejes ur mondta ezek . / utcai automaták voltak, melyekből az em bér minden szükségletét kielégíthette. Mmd • uj ráción,iái gyártmányok, hencegett l ejes ur, uj sorozatok. Az emberi e z alkotásai s arra valók, hogv az ember kényelmét és boldogságát szolgálják. Mi csak régi könyvek-l bő. ismerjük a nyomort s a betegségeket, mi - gy.trázta Fej*» ur Tar Lórii.crick aki kct.\c- dően csóválat a fejét. Minket at ész h.ita! ma kormányoz és örök boldogságban s biz tonsá ;bam élünk. Nem félünk ■ emniiiő!. mert semmiben <em hiszünk, amit és«zr me; nem ötünk s mivel ilyesmi nincsen, tökélete en boldogok vagyunk.

— De már meg is érkeztünk — rzólott Écies ur » érv tekintélye., hencer előtt lc- zökkentette Lőrinoet a járdáról, majd bc- tuszkclta egy szekrénybe, mely felrcpitctie

őket .1/ épületbe. Ott kiv.á.Kik a -/ckrény- ből melyet Fejes ur /«' • »••«nevezett » egv .öté. ••lőtt megállotta» léje» ur zöld pá- p.i'zemet tett lel s a/.Zal bekopogtatott az ajtón, melyen *•/ a felírás tűnt s/.rmb;: 1Ő zeikt ztő. Kisvártatva K>» ur újból meg jelent, egy zöld szemüveget H lóiincn. k is, mo.)' vádi, hogy tegye ia ■ Egyben közölte, hogy a iőr/erkosztő ur cl van foglalva a matiné műsorával és éppen c^k fogtdm tudja Lőrintet A neoucs lovag bólintott s azzal

Fejei ur mögött belépett a '.'.obiba, vitézi

:nójra megállott, méltó».igo.ji, levette a süveget és khsé meghajtotta « feg'r. Ékkor a hatalmas csillogó asztal mögül egy középkorú. középtermetű, szikár, élesorru férfiú cmelkedcrt föl, akinek akkora leje volt, hogy hátul dróikosár tartotta terebélyes koponyáját s külön oldalzsákban hordta a pót agyár.

— Az fjsz hozta önt, kedve- Tar ur, re mélem, nem uta-itia viss/a kére iinket, hogy bizonyos részleteket mondjon el Symbólia belső ügyeiről.

Abban a pillanatban, ahogy beszélni kezdett. vakító fényesség sugárzott a koponya jából. Most öntette m**g Lőrinc, hogy miért kellett a zöld papas zürnet fdtenne. A világosság • igy íK szinte el viselhet ellen volt s Lőrinc gyorsan igent intett, csakhogy minél előbb kiszabaduljon. Kezet fogtak s azzal vitézi és lovagi módra rí z.telegve kivonult a szobából.

Fejes ur melléje szegődön. ElvitUe egy automatába, ahol disznókaraj pasztillát vettek be As szőlő-kivonatot cukorra cseppentve. Orvost nem találtak, mivel ilyen nem létezett Racióniiában. Fejei ur azonban feltalálta magát. Beadott Lőrincnek egy Generáliéra- piktin nevű pasztillát. Alig nyelte le a nemes

IL@ MIUJILT

Bacsányi dános (1768-1845) verseiből

BIZTATÁS

A hazáért élni, szenvedni, s jót tenni.

Cgye mellett önként ft bátran bajra me,nni, Kárt, veszélyt, rabsáyot érte fel se vermi,

S mindén áldozatra mindenha kész lenni —

Barátom! oly dolgok, melyek az embernek

Dicsőség mezeién oszlopot emelnek,

S melyekért bár, míg élsz. sokan nem kedvelnek, .4 jók sírodban is áldanak, tisztelnek.

BARCSAI ÁBRAHAMHOZ

Szoptam a lelkem. FAérj alig dernle Víg napunk, már újra homályba merüle.

Iszonyú jövendöl Rémítő képzéseiŞ Áh! Mit hoznak reánk a bus végezések?

Mit szedhetnek e sok kinos kázködések,

Tüzes villongások, dühös vérengzések?

Felébred a világ halálos álmából?

S kifejtendi magát szolgai jármábólf Avagy századunknak örökös csúfjára Ledől a szabadság most emelt oltára?

Ily bizonytalanság kétes örvényében Hányattatik elmém méltó félelmében.

Kebelembe folynak könnyeim árjai,

S önként zengni keidnek lantomnak Iturjai:

Dicsőült Orczymnak lelki jó barátja,

Kiben még gyámolát masam élni látja, ötét! ki mint hazánk egyik fő reménye S egész költő karunk vigasztaló fénye,

Úgy néked még imént ^barátság angyala

S nékem atyám helyett édes atyám pala!

S ki, bár elköltözött nyugalma helyére. Oda, honnan senki még vissza nem lére, Ríni fog itt mindég nagg neve hírében, Élni, veled együtt, minden jók szivében!

Ü te, kit eléggé semmi nyelv nem dicsér,

S kiben legkisebb disz a fejedelmi vér, Barcsai! nemzetem szives ébresztője,

Igazság, emberség hatalmas védője!

Engedd, hogy ezeknek egy hiv énekessé Bánatos érzésit Veled közölhesse;

Halljad, mint zengedez magános húrfája. Tekints bátorító szemekkel reáju,

S amint gyakran valót serkentő vezére,

Vidd fel ma Helikon sziklás tetejére, fér. keseregd velünk az ember vakságát,

Ki. megütvén nz ész mennyei világát.

Társa vesztésében keresi nagyságát.

S bűne fertelmében leli boldogságát!

A MAGYAR ÍRÓ

..Mint a: égő fáklya, mely setéiben lángol, s-magát megemésztve másoknak világot." — Míg az ért étiének nagy bátran ítélik,

■ s a gyáva rablclkek gúnyolhatni vélik;

Mig a bölcs örömmel szemléli, csiiclálja,

Mint oszlik az elmék éjjeli homálya: ő — noha van már is, ki szívből dicséri,

S hogy jót akart és tett, nyilván megesméri. Saját érdemében lelvén fő jutalmát.

Népe jobb részébe veti bizodalmát;

S reményű, hogy Árpád igaz maradéki Hiv fáradozásit megköszönik néki.

PAPÍRBAN

irósserhpn irodai fel- szerelési tárgya fi- ban teljes raktárt talál az

fi T B &

Tétefo ei s 11-99

Kolozsviár, Mátyás király-tér

\

M O p E H N

ZENEALBUM

üts divatos dal, tangó, fdm^cne, magyar dal, katona dal, modern táncok, 20 pengő.

1 iiába menekülsz. Májasban bolond a szív. Minden elmúlik egyj/'r. Én mától krzdve. Három kislány, bárom honvéd. Majd ha vissza jöttök megint. Hiába várlak. Most mindennek vége. Tudom, hogy vársz, stb. stb. stb.

Fostán utánvéttel, a portó felszámításával, előre fizetésnél portó mentesen küldi az

rlAlenaék“ i onyvesbolt

<rufwni«3giirann

Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. szám.

lovag, máris kellemes bizsergés váltotta fel a fájdalmat a kanjában s félóra múlva a csont hclyreálloa és fájdalom nélkül megfor- rott. Lőrinc nem tudott hova lenni a bámulattól s egy templomot keresett a szemével, ahol hálát adhatnia I itennek a gyógyulásérr, de ilyet Fejes ur nem tudott az egész váró ban, mivelhogy Racióniában c^ak olyasmit lehetett találni, ami ésszel is felfogható. Így töltötték az egész délutánt, bejárva a látnivalókat s a csudálatosabbnál-c událato abb gépezeteket, melyek mind az És-z alkotásai valónak. Lőrncnck már zúgott a feje, mire eljött az idő. hogy a vita estre vitessék magukat a járdával.

Égy óriás; hengerben volt a gyűlés, mellet z-ufolisig megtöltött a hallgatóság. Mindenki sötét pápaszemet viselt, mert a közönség ^araiban is »okaknak világított a koponyája. Az ünnepséget a főszerkesztő nvitotta meg. ak: az e-tnek az elnöke volt. Utana elér, ékelték Raciónin nimnu zár, mely.ek utolsó verselt többször ismételték. Lőrinc valami effélét vett fel a fülével: Világosság, világosság, te vagy az észnek sugára . - .

A Himnusz után az elnök keresetlen szavakkal bemutatta Tar Lőrinoet a közönségnek és felkérte, hogy tartsa meg előadás^. Lőrinc előlépett, levette a süvegét és szívesen, ügyesen beszélte el '-vmbólia' kalandjait. Beméit a jelképes házakról, a jelképes beszédtől, a Bübájnokokról. Szavait óriási derültség kísérte s ilyen felkiáltiíok hangzottak a sorokból:

— A hülyék! Örükek! Bolondok! Esztelenek!

A karzaton az egyetemisták tomboltak a röhögéstől s dobogtak a lábaikkal. Mozgolódás támadt közöttük s attól lehetett tartani, hogy in i-t diszclnökükké választják Tar Lő- rincet. Erre azonban nem került sor, mert h rtelen meglepő dolog történt.

Lőrinc, akit a jámbor és kegyes symbólia- beliek kiröhögd-e már kezdetben bosszantott, beszédének uj irányt vágott. Dicsérni kezdte a svmbóliaiak jámborságát, békességét s ócsárolni Raciónia alkotásait. Beszélt a túl- v Ing] életről, purgatóriumbeli tapasztal arairól, a lelkek pokolbeli szén vedé érői, a

mennyországrój, a lélek csodálatos hatalmáról, az angvalok é-. idvezült lelkek seregéről.

A hangulat egv csapásra megváltozott. Előbb még nagyobb hullámot vetett a kacagás, de k kőbb öklök* emelkedtek, lábdobogás nyomta c! a hangját s az egyetemisták kórusban üvöltöttek:

— Abcug, lo vele! Pimasz áruló! Symbő- lia kémje!

És már mozdult is a tömeg, mint egy ember, nekirontottak a nemes lovagnak, ütötték. ahol értele az ajtóig rugdosták s ott kilökték a mozgó járdára.

Véresen, kókre-zöldre verve vtette ki magát a város vésé-e. ott csak annyi ereje maradt, hogy lezökkent a földre s elván-zor- gott egy fa alá. ahol eldőlt, mmt egy zsák. Melléből hörgő sóhaj fakadt fel;

— Ó, Asmcdi, Asmodi, miért is nem maradtam veled a pokolban; Hej.^ Asmo ...

Még ki sem mondta harmad ^or a nevét s heves légáramlat lapította a földhöz s már ott állt előtte a kb sánta ördög vigyorgó pofával. Megragadta Tar Lőrinc menté-'ét és sebe-ien emelkedett vele a magasba. Ördögi kacaja még sokáig ocr lebegett az éjszakában.

* Ezt a ’átomást egy tavaszi éjszakán álmodtam, miután zaklatott leiekkel ejtettem üi kezemből az „Ész és bűbáj” című könyvei.

SALAMON SÁNDOR.