Ellenzék, 1944. augusztus (65. évfolyam, 172-197. szám)

1944-08-23 / 190. szám

—.▼ ev«-.-'« fr 1944 augusztus 23» tjimammatsBwmümaMßMMMmaßmBW mmMGMfämwmasaw ELLENZÉK fiSPESt „Annakidején azt mondották, hogy a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Szerin­tem ma az ország felépítéséhez is hárem dolog kell: munka, munka és niuuka.“ (Teleki Pál.) R fob©nír©p mmiUzfer távirata SstéjdY miniszterslnäkhöz BUDAPEST, augusztus 23. (MTI) Rib­b emit,rop német birodalmi kül ügymiiniiszi ér mjefegha-ngu táviratiban érdéklődiöitt Sztó- fay Döme miiffiiisiziterElnök e:|észségi álla­pota iránt. A nun,isate:e nők táviiraitiliag monda >t köezönetet. Kilfejieziéstrei juttatta, hogy egészsége mielőbbi helyreáll-iibásáit ne<mélii, ami után őszinte és törhetetlen hűséggel újból kiveheti részéit a közös küzdelemből és továbrra is köaremiü'ködr- hetik a magyar—némtet fegyverbstt'átsáfE elmiéilytü lésén. MAGYAR—SZLOVÁK BIZOTTSÁGOK ÜLÉSEZÉSE. Pozsonyból jelentik: Mint a Szlovák . Távirati Iroda jelenti, Tátrailom- nicon a napokban szlovák—magyar bizott­ságok ültek össze és a két állam kiküldöttei szakértők jelenlétében azoknak a vitás kérdé­seknek megoldását tárgyalták, amelyek a ma­gyaron zági szlovák telepeseik elköltöztetésé- vei és a magyar állampolgárok szlovákiai földbirtokainak kisajátításával kapcsolatosak A bizotiöságok szeptember elején folytatják tanácskozásukat. A kormánybizottságok tár­gyalásaival egyidejűleg a Szlovák—magyar vegyesbizottság isi ülésezett Tátralomnicon. E bizottságokat a megkötött szerződőtek értel­mében földbirtokpoLtikai kérdések megoldá­sára alakították. Az ülés folyamán magán- személyek konkrét kérvényeit tárgyalták. M. T I.)' AZ OSZTÁLYSORSJÁTÉK KEDDI H üZÁSÁN 20.000 pengőt nyert a 90394-es, ic ezer pengőt a 98893-33 és 300c pengőt a 24987^ számú sorsjegy. Felelősség nélkül. AKNÁK ROBBANTAK ANGOL FÜR­DŐHELYEKEN. Mint a Davy Express közli, az utóbbi időben az angol tenger­parti fürdőhelyeken 24 ember vószte.ite öl-ebét akn-arobbcmáóok következtében. A zap óv\x inti a lakosságot, attól,, hogy meg- .xihanja a fürdőhelyeket, amelyek még mindig aktívákkall vannak elzárva. Az ak- rfákla.t nem lehet felszedni, mivel au ösz- szeis utászosz lagpkm sürgps- szükség van az invázió s területen. * HÁLÁS KÖSZÖNETÉT MONDOK, mint boimlba,károsult, br. Atzél Ede urnáik, Török László ciéinjeg'viző urnák, Szemere József sízálLtiásveziető urnák, hiogy a bom­ba ás'tál tönkrement- ingóságadlmat rendben, és teljesen, ingyen elszállította. Hálás :dr?z- té'iette'l: Véraczel Károlvné. 02993 KIIRTOTTA CSALÁDJÁT EGY FINN G.AZDxA Helsinkiből jelentik: Lehtikoski 31 éves gazda a tanyán hétfőn reggel. amíg a felesége kiment fejni, megőrült. Megölte öt kis gyermekét, 65 éves édeianyját, azután agyonlőte magat. Néhány pillanat alatt tör­tént meg a családirtás. A legidősebb gyermek ! öteves volt. A nagyanyja nyakát is átvágta j borotvával a megőrült gazda. (MTI) * köszönetnyilvánítás. Mind- 1 azon jóbarátokniak és ismerősöknek, kik 1 felejthetetlen édes jó Anyánk temetésén resztvettek s részvétükkel fájósalmunkat enyhít ették, ezúton mondunk hálás köszö­netéi Papyzt-család. 03004 Ai Erdélyrészi Hangya Központ vidéki tagszö v etkezetei részére üziletvezeitőket keres. Pályázhat­nak azok a miagyar állampolgá­rok (férfiak, nők), akik az emge- clélyek átírásához szülkíséges ira­tokat kéjükét példányban saját kölségükön be tudják szerezni és szakképzettségüket igazolni tud­ják. Javadalmazás megegyezés szerint havi fixfizetés és for­galmi jutalék. Óvadék céljára a szövetkezet árukészletéhez viszo­nyítva megjelelő keszpéüaiz és in­gatlan bekebelezés vagy váltó- biztoisitók szükséges. Pályázato­kat „az Erdélyrészi Hangya Köz­pont Marosvásárhely“ szövetke­zeti osztályára kell küldeni. Gy. 1674 Máriássá Zoltán! tmkaresti.Nsigy Lászlót széli®! követté nevezték ki BUDAPEST, augusztus 213c ((MTI). A hivatalos lap szerdai száma közli, hogy a Kormányzó Ur a küliüigiyimi- nisztérium vezetésiével megbízott ni. kir. minisízferteLnök előterjesztésére gálán tai Nagy László' dr. rendkivüli iköveit és meghálálmázott minisztert a szófiai m- kir. követség vezetésével és a Bulgáriában való képviselettel követi minőségben) megbízta. Vitéz h ért elend! és vindorj alaki H®rtelein)dy Andor, rendkivüli követi és meghatalmazott miniszteri- cím­mel és jelleggel felruházott 1. osztá­lyú követség! tanácsost a bukaresti m. kir. követség vezetésére és a Ro­mániára kiterjedő követi megbízatá­sa alóli felmentette. Helyette markos és baitiizfal-vi Máriássy Zoltán rendkí­vüli követ és meghatalmazott mi­nisztert a bukaresti mi. kir. követség vezetésével és a Romániában való képviselettel követi minőségben meg­bízta. K Augusztus 23., kedd. Prut. Napirend lrar.kas’ d;, k.at,;;. ß ]üi'\ ______*____ A Nap ké) 5.00, nyugszik 18.58. ÚJSÁGOK A FRONTON. Tábori lel­kész írja a frontról: Nam/ segítség munkámban az a sok lap, amit a í!:er- kesztőségektől kapok. Különösben a Re­formátus Jövő, ez öt front legkapósabb újságja. De a többi újságjaink is nagy szolgálatot teljesíti jenek katonáink kö­zött. A katolikus Szivujságot is mö?ho- zaitam és a katolikus bajtársaknpík ezt osztogatom. Én úgy g<on\d\olom, a ma­gyar egységei a felekezeti békét akkor szolgálom hozzánk méltóan, hu miádén érkötőin oktatás után mindenkinek saját felekezeti lapját a kezébe nyomom. — Ebppedül vaigyak itt tábori lelkész, min­denki papja vagyok. Katolikusok, lut­heránusok csdk u\yy hívnak: a mi ma- cniTír papunk. Az a tapasztalai'iom, hogy katonáink valóságnak veszik Isten gond­viselését. Mind a ma\gu k, mind a sl ie- retteik életét minden nap Isten kezébe ajánlják. PAPIKBAN, írószerben, irodai fel- szerelési tárgyakban teljes raktári talál az „Ellenzék“ könyvesboltban. Csak es ke marrsi tag mérnökök folytathatnak gyakorlatot BUDAPEST, -augusztus 23. (MTI) A Bu­dapesti Közlöny szerdai szánna közli az ipi .rügyíL miniszter remdee'lét-, amely sze­rint önálló mérniöiklii gyakorlatot a rende­letiben mieigűbapitoitt kivételiekkel csak aiz a mérnök foily,t.': áhiaü alk.i a mérnöki ka­rmaim tagja.. Szolgálati viszonyban ál ó mlánnölk piedici mérnöki klépieril ésjhez kö­tött állásit csia'k abban az esetben tölthet be, illetőleg szolgálata kiönében működő tevékenységet csuk abban az esetiben foly­tai1 Uat, he a kaimairának tagja, va<gy tag- jel elitje. A rendelet ez alól is .egyes kivé- teJiekied álillajpdt meg. Az a mérnök, aki 1944 szieiptember 1. napján önálló mérnöki .gya­korlatot-, rméroiőJká szabadfoigilaókerás kö­rébe tartozó tevékenységet folytai1, köte­les. h(3 mér nem kamarai tag, szeptember 15-cg Mvétöl/i- kérvényét a' kamaráinál az ott. beszerezhető űrlapon előterjeszteni. Sziendamber 1. után a mérnök önálló gya­korlatot csak azután kezdhet meg, hia a kamara tagjai közé mér felvették. Harminchat utasával árokba fordáit az adfaríielfi társasgépkocsi SEPlSIT'SZEiNTGYÖRGY, auguszt ns 23. (Tudósítónk távirati jel építésé.) Kedden a korareggel! órákiban a Szíásiztrégen éls iSzékóiyud várhelyi kö­zött. köz le ke1 Jő tásfsasgépko'csá a kö­röndi hegy l ábánál á 61-eis- kilómé l e i' kőnél felborult, s 3<6 utasával együtt az 5 méter mély árokba fordult. Ti­zenkilenc sebesültet szállítottak be a székelyiiővarhelyi állami kórházba, akik közül 8 állapota súlyos, három étet veszély es. A hatóságok azonnal vizsgálatét, indítottak az ügyben s az utasok vall'omá.sábcl megái lapítot­ták, hogy a. sofőr ittas állapotban ült a kormánykerélkihez s ő a felelős a isiülyos szeremcsétleniségért.- —o—■ TITOKZATOS GYERiMIEKÍRuAB LÁSOK BUDAPESTEN. Budapesti.ől jelentik: Kü­lönös ügyiben nyomoznak néhány nop óta a főkapitányság defektivjéá. Boros József- né kórházi főe.őnő bejelentette a-rendőr­ségen, hogy iaz Emő-utcia 28. számú ház­ban levő lakásáról ellopták 16 hónapos Gyuri nevű fiát. A halgvermekes' anya elmondta, hogy 16 és 17 éves két leánya nemrégen miéi?}:ismertedéit eigy leánnyal, aiki -azt áRlitotta magáról, hogy Horváth! Annának hivják és- Hujidp.dlotncigrói jött a főivánosba. Az id-eeen leány egy alkalom- mail is i-:im erőseinél töltötte az éjszakát és másnap törtéfni:l, hogy a kis Gyuri min­den ruhácskájával együtt eltűnt. A rend­őrség az ellopott gyermeket rövidesen magtalálta Hajdndorogon, egy gazdál ko­dónál, a'ká közölte, hogy egy ismieretlen fia.1 á-1 leánv helyeztie el náila a fiu.csikát azzal, hogy kibomfeázott budi'pesti családi gyermeke. A leány ezután eltávozott és azóta nem látta. Magával vitte a kisfiú riulháit is, csak azu hiagv-t-a ott, ami rajta volt. Borosnié a főkapitányságon vet-te áit elveszett gyermekét s- ugyaniakkor beje­lentette hogy most miéig kiéi nagyobbik leánya tűnt el, azok,, alkiik ar. áM.itólagos híájdudórogii leánnyal rkmierke eltek meg. Viafószinüileg újdonsült bar átnő jükikel s-zök teik meg. A rendlorseg elsősorban a titok­zatos leányt igyekszik megtalálni, Aki elő- "‘zör a kisfiút vitte el ismeretlen célzat­tal, majd a két nagiyobb leányt csalta mai?iávál. MA KEZDŐDIK MEG A MUNKAÜGYI ELŐADÓK TANFOLYAMA. M: nt már em- 'liteitrt.ük, a 'kolozwári Munkás Főiskola és Hivatásszervezet elhatározta, hogy az egv&s vállalatok álltai kijelölt munkaügyi előadók részére tanfolvamot rendez. A tanfolyam a munkaügyi választmányi tagok és póttagok részére ma, szerdán kezdődik meg a Hivaöís- r-zervezet Mátyás király-tér 12. szám alatt helyű égében. Az első előadást háromnegyed 6- tól háromnegyed 7-ig dr. Keresztes Sándor városi fogalmazó tartja s előadásában a mun­kaügy® válaszitimányi tagok munkájának je- lmtóségút ismerteti; utána pedig hnromngyed 7- tőil háromnegyed 8 óráig dr. Páll György, a kolozsvári Mun.kakamara vezetője ii merted a megjelentek előtt a munkaügyi választmá nyok megalakítására él-i működésére vonatko­zó, vallamint az egyseges munkásszervezet megalakításáról szóló rendelkezéseket. Az előadat ok után megbeszélések következ-nek. a tízes szervezet közleményei (Augusztus 23., szerda.) TIZEDTALÁLKOZÓK. I. MA, 23-ÁN: Gvarmathy-u. 11. sz. alatt ese 7 órakor a Hel­sinki-utcai tized. Központi kiküldött Tyukosí Károly főtizedes. » Ráskai Lea-u. 65. sz. alatti állami népiskolá­ban d. u. 6 órakor a Ráskai Lea-utcai II. tized Központi kiküldött Héjjá Béla mühimző, ne­gyedvezető főtizedes. Holdvilág-u. 23. szám alatt. d. u. 6 órakor a Holdvilág-utcai II. tized. (2—100 számig.) Köz­ponti kiküldött Lázár István polg. isk, tanár, fő­tizedes. Unió-u. 6. sz. alatti Tizeűesotthonban d. w. 6 órakor a Palak-, Linczeg-utcai tized. Központi kiküldött Ekkert György MÁV felügyelő, ne­gyedvezető, főtizedes. Csupor-u. 12. sz. alatt d. u. 6 órakor a Csupor u. (1-—21. számig), Szalárdi-u. (1—7 és 2—8, szá­mig) tized. Központi kiküldött dr. Ebner Jenő róm. kát. plébános, negyedvezető főtizedes. Brassai-u. 5. sz. alatti tornateremben este 7 órakor a Dávid Ferenc-utcai tized. Központi ki­küldőt Benczédy Pál unit. teol. tanár, negyed­vezető főtizedes. Fecske-u. 16. sz. alatti Takács szövődé iro­dájában este 7 órakor a Galamb- és Fecske- utcai tized. Központi kiküldött Nemes Antal dermatai tisztviselő, kerületvezető főtizedes. Siitő-u. 8. sz. alatt d. u. 6 órakor a Bors ve­zér- és Dalos-ucai tized. Központi kiküldött Hor­váth Albert műszaki munkafelügyelő, negyedve­zető főtizedes. Zápolya-u. 45. sz. alatt (Pincérek öns. Egy. kultúrtermében) este 7 órakor a Zápolya-uteai I. tized. Közponi kiküldött Nagy Géza ref. koLl. tanár, tizedes. Aranybulla-u. 27. sz. alatt d. u. fél 6 órakor az Aranybulla-11 teái tized. Központi kiküldött Bogyó Lajos röntgenfényképész, főtizedes. Brétfü-u. 9. sz. alatt d. u. fél 7 órakor a Brétfü-, Liget-,, Kócsag- és Seregély-utcai tized. Központi kiküldött Bogyó Lajos rönlgenfény- képész, főtizedes. Szentháromság-tér 2. sz. alatt (isk.) este 7 órakor a Bánk bán-utcai II. tized. Központi ki­küldött dr. Ebner Jenő róm. kát. plébános, ne­gyedvezető főtizedes. Egyetem-u. 10. sz. alatti Báthori—Apor sze­minárium társalgójában este 7 órakor a Petőfi- utcai I. tized. Központi kiküldött Puskás Lajos kollégiumi igazgató, a T. Sz. elnöke. Augusztus 14-től szept. 3-ig Az elsötétítés kezdődik 21 órakar, véget ér 5 órakor. SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRÁK: Fortuna, Mátyás király-tér 33. Telefon: 21—52. — Hygea, Széchenyi-tér 32. Telefon: 24—04. —» Victoria, Horthy Miklós-ut 47. Telefon: 15—69. — Opera, Hunyadi-tér 1. Telefon: 11—96. KÖZGAZDASÁG Naivan mUltó pengőre emeSsk fel a keresztény kereskedői hitel keretet KOLOZ'SfVÁR, amgusizitiis 23. Közöl­tük, hogy a kieiEesizitény keTeskedelem fejiurizttóe és meigerősütése érdeké­ben évekkel ezelőtt elindított 20 mil­lió pengős 'keretű hitelakciót, ame­lyet időközbein 40 millió pengőre emelteik fel, ki akarják bővíteni. A hitelakció nélkül a keresztény ke­reskedelem neim kerülhetett volna abba a helyzetbe, hogy most a keres­kedelem átálliitáisa után megállja a helyét. xA zsidói üzletek bezárása óta azon­ban főként, a visszatért területeken az egyes szakmákban) hiány van ke>- re-ködőkben és az áruié!osztás bizto­sítása szempontjából szükség van uj keresztény .kereskedői egzisztenciák elindítására. A kereskedelmi és ipar­kamarák ezekre a közszükségleti okokra hivatkozva kérték a 40 mil­lió pengős hitelkeret fokozatos fel­emelését. Értesülésünk szerint a kor­mányzati tényezők kedvezően fogad­ták az el őt erjesztést s á megindult tárgyalások most azzal az eredmény­nyel végződtek, hogy a 40 milliós hi­telkereteit. 60 millió pengőre emelik fel. xA hitelkeret tágításéival egyide­jűleg sikerült egy régi kívánságot is megoldani, úgyhogy ezentúl a keres­kedőkön kívül keresztény kisiparo­sokat is részes!temek támogatásban. xA hitelügyeket intéző bízott slagok bevonják a Budapesti Kisipari Hitel­intézetiét, valamint az Iparosok Or­szágos Központi iSzövetkezetének megbízottait is . KÖZZÉTETTÉK A GABONAVÁSÁRLÁSBA JOGOSÍTOTT KERESKEDŐK NÉVJEGYZÉ­KÉT. Kolozsvármegye közellátási kormánybiz­tosa közölte a gabonavácárlásra felhatalmazott körzeti kereskedők névjegyzékét. Ezek a kö­vetkezők: Kolozsváron a Szatmárvármegvei Ter­mény és Áruértékesítő Szövetkezet, Erdélyi Gazdák Magertékesitő Szövetkezete, ifj. Za- nathy Gábor, Terján Zoltán, Futura kirendelt­ség, Juhász és Társa. Válaszúton Kallós Jó­zsef, Kolozson Gergely József, Kalotaszentkirá- lyon Lovász István, Hidalmáson Benedek Károly, Csúcsán Domokos Zoltán, Váralmáson Béthlendi Márton, Gyaluban Ujváry Árpád, Ege­resen Bogdán Jenő, Bánffyhunvadon Bálint István, Bogártelkén, Páncélcsehen Magyarkiska­puson, Válaszúton, Kendilónán és Középlakou a Hangya Szövetkezet. MÉLTÁNYOSAN JÁRNAK EL AZOK ELLEN A GAZDÁK ELLEN, KIK ÖNHI­BÁJUKON KÍVÜL NEM TUDTAK ELE­GET TENNI BESZOLGÁLT AT ÁS1 KÖ­TELEZET TSEGÜKN EK. A közellátásiigyi miniszter a közehátási kormánybiztoson ke­resztül felhívta a pontbeszolgáltatáls nyil­vántartására hivatott hatóságokat és a közel­látási bizottságokats hogy méltányos elbírá­lásban részesítsék azokat a gazdákat. akik bűszolgáltat ási kötelezettségüket reszketi azért nem tudták teljesíteni, mert a honvéd­ség igahuzásra alkalmas lóállományukat, vagy annak egyrészét igénybe vette, s ennek kö­vetkeztében a szükséges igaerő nem. állott rendelkezésére. MA már megunta a sok próbálkozást, még egy u'oteó kísérletet!! Rend­szeres arckezelésíik. Otthoni foly­tatására is megtanítja már az el­ső kezelésnél. ILLA“ KOZMETIKA 99 Mátyás király-tér 27. szám. I. emelet. Telefon szám: 33-26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom