Ellenzék, 1944. augusztus (65. évfolyam, 172-197. szám)

1944-08-23 / 190. szám

ELLENZÉK 19 4 4 n a ţ| n * I t n s 2 3. 6 BB A hadi fontosságú berendezések szét rombo­lása után kiürítették Jassyt BEJRLItN, augusztus 23. (MTI In- terinf.) Délen a Dny ck zier alsó fo­lyásónál és a Jassytól kétoldalt lévő térségben egész nap súlyos harcokra került sor a nagy támadásra itt ké­szenlétbe helyezett erős páncélos és gyalogsági kötelékekkel. A vállvetve küzdő német és román csapatok ki­tűnő ellenállásán megtörtek a bolse­visták tániaádsai és olyan jelenté­keny vér- és anyagveszteségeiket szenvedtek, hegy már támadásuk második, illetve harmadik napján kényszerítve voltak más arcvonnl- szak aszókról erősítéseket idevezé- nyolni, hogy folytathassák nagy tá­madásaikat. Jassy városát valamennyi toadl- fontosságu berendezés szótrombolása után a város két oldalán lefolyt szov­jet előretörés miatt, ellenséges nyo­más nélkül feladták. Állandó harcok közepette a brit csapatok Olaszországban átkeltek a Mictauro északi partjára BETULIN, augusztus 2.3. (MTI Iiv- térink) Olaszországban a harcok súlypontja továbbra is az adriai sza­kaszra esett, ahol a brit. 8. hadsereg nagy erői hasztalan igyekeztek a né­met arcvonalat áttörni és felgóngyö- liiotná. A támadásokat, amelyek nap­hosszat tartottak, súlyos tüzérségi t-üz és sok páncélos támogatta. Tró­pusi I esn került sím.- a \ keseredett harcokra. M igr az ellens-g- nek sikerült néhány völgy-bevágásba betörnie, a magaslati allá/sokban a német ellenállási fészkek estig tar­tatták magukat és ezzel időt harcol­tak ki a többi köt elől; ruck arra, hogy elszakadjon az. H leniéitől. Fmnrk/so- ráuK a lengyel csapatoknak súlyos veszteségeket okoztak. Egy bizonyos hevesen köniMiarealt pontom a 300 felvonuló páncélosba tizenhetet megseinimisit.et.teik, vagv lövésekkel mozgásra képtelenné teltek. Ezék; kö­zül hetet közvetítőn közelből a kály- hacsöalaku „pánicélos rém“ fegyver­rel tettek harcképtelenné. Napnyug­ta után a német csapatok az utánuk nyomuló ellenséggel folytonos csatád rozás közben átkeltek a MLetauro folyt) északi partjára. A s amerikai sajtó könyörtelen elbánást követel a németek és japánok ellen BÉRŰN, augusztus 23. (MTI—DNB) A ,,Deutsche AUfeicnveine Zeitung“ foglalko­zik a „Ne-wyonk Daily News“ kijelentései­vel, amelyek szervig a németek és a japá­nok ellen, ha. egyszer feladták a harcot, oly.Tsn könyörtelenül lehet eljárni, ahogyan csak tetszik. A fő do'og tehát arvyik meg­kísérlése, hogy rábírhatok legyenek a harc megszüntetésére és ehhez minden eszközt igénybe lehet venni. A német lap beveze­tésül megjegyzi, hogy ez ar ellenséges hang olyan körülményekre mutat rá, ame­lyek a. háború döntő heteiben Németor­szág politikai magatartá a szempontjából rendkívül nagy fontosságú. Wilson annak­idején 14 pontjával úgy szedte rá a német népet — írja a ,,Deu\ seh e Allgemeine Zei­tung —, hogy a leiykedvezobb béktfalté­teleket és demokratikus szabadságban folytatott életet it ért. A „Newyo'k Daily Nexus*“ kijelentésének indá'ió oka az ag­godalom további amerikai emberéletek elvesztése miatt. A lap azt- reméli ugyanis, hogy a Wilsort módszerét követő újabb csalással kímélni lehet az amerikai vért. Németország rabszolgasorsba süllyesztése és a német nép megsemmibiű rése az a tö­rekvés, amelyben Roosevelt és hívei tel­jesen egyetértenek. Nekünk — folytatja a lap — sem az amerikai Cézáxtk törekvé­seinek felismerésére, sem a julixis 20-i ta­pasztalatokra nem lett tolom szükségünk annak világos felismerésére, hogy az ellen­ség megpemanrúsihési szándékai nemcsak a rendszer, hanem az egész némeg nép ellen irányul. Németország leigázásának katonai kísérleté mindenesetre számtalanul sok amerikai katona élétébe fog kerülni. Si­kertelen marad azonban az a kísérlet is, hogy Wilson turpisságáx-al rágódjék cu né­met népet. Az elkövetkezendő háborús he­tek heb izom ri'ifák majd, hogy mind a két tut kilátástalan. MESTER MIKLÓS SZÉKELYFÖLDI LÁTOGATÁSA MAR06 VÁSÁRHELY, anguszt as 20. Mester .Miklós közok i ál­lamtitkár kíséretével Székelyföldre érkezett. Az államtitkár több napot tolt a Székelyföldön s végiglátogat ja, a székely megyék különböző részéül dolgozó főiskolás munkatáborokat. KITÜNTETÉS. Vngh Lajos honvéd, aki hat hónapja teljesít katonai szolgálatot s a polgári életben kefefakészitő segéd Kolozs­váron, megkapta az I. o sztályú rüzkeresztet. * ÉRTESÍTÉS. Értesítem a n. é. közönsé­get, hogy bombakárosult csillár- és bronz üzememet a Varga-u. 2j. szám alól a Elidelvi utca 29. szám alá helyeztem át és a mai na­pon újból üzembe helyeztem. Minden e szak­mába vágó munkákat vállalok. Orbai Dénes. 0296) HÁZASSAG. Néhai kisgeszényi Szabó Vilmos miniszteri számtanácsos és eöivöí Horváth Teréz leánya Szabó Gizella, kör- mendy Gizella és Perskó Jánosi építész fia Perskó Gyula m. kiţ. főhadnagy folyó hó 2j-én délelőtt 10 órakor tartják esküvőjükér a bodonosi (Bibarmegye) rom. kát. plébániai templomban. " KIJELÖLTÉK A ROSTNÖVÉNY BEVÁLTÁ­SÁRA FELHATALMAZOTT KERESKEDŐT. .4 Rostnövény forgalmi Központ a folyó termelési évben a rostnövények vásárlására a kolozs­vári közellátási kormánybiztosság területére Szikszóig Dénes szamosujvári kereskedőt je lölte ki. Meghalt Ma^lione bíboros államtitkár MILÁNÓ, augusztus 23. (íMTI— DNB) Milánóba érkezett hír szerint Magii one biboros' államtitkár meg­halt. Romániai Magyar írók Antológiája Szerkesztette: VITA ZSIGMOND. 19 délerdélyi magyar író munkáit hozza : Ara 12 pengő. Utánvéttel a portó felszámításával, vagy előre fizetéssel portóméntesen küldi az „E L L EN ZÉIt“ KÖNYVESBOLT JWI WANJIUJ.W Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. szám. Bitai B. Pál, EndCe Károly, Fekete La­jos, Horváth Jenő, Kabos Éva, Kakassy Endre, Kacsó Sán­dor, Kiss Ferenc, Kubán Endre, Mé- liusz József, Nagy­falusi Mihály, Ni- kodemusz Károly, Szepesi Nits István, Olosz Lajos, Tat- rangi Éál, András Reviczky Mária, Se­restély Béla, Szem- lér Ferenc és D. ¥ass Albert. KENYÉRGABONÁT KAPNAK A HAD BAVONULT MEZŐGAZDASÁGI MUN­KÁSOK CSALÁDTAGJAI Kolozs várna­gyé főispánja mint közellátási kormány biztos értesítette a fennhatósága alá evő ya rosok polgármestereit és községek jegyzőit, hogy a közellátási mim-tzter e/.évbcn is tehe­tővé n-ge a hadbavonult mezőgazdasági rnunluí’vok családtagja inak. megfelelő mennyi­ségű kenyérgabonával való ellátását. Ke nyércabona kiutalásban a mezőgazda...vgi munkások közül elsősorban azok 1 év/eóilív­tok, akiknek kenyérkeresője a jelenlegi há ború vsor.ín mint katona hősi halált halt, ^ a harctéren elitUnt, vágy hadirokkanttá vált, m.ícxxlsorb.in azok, kiknek kenyérit ere őjc hadműveleti területen kicsit katoiiai szolga latot, haimad'/orban azok, akiknek kenyér­keresője a hátországban szolgál, végül ne- gyedsorban azok, kiknek konyérkcrcsőjc az aratás ős cséplés alatt közérdekű munKar-zol- gálatot teljesít. A rendelkezésre álló gabona- menny iiscg egyelőre nem engedi meg azt, hogy a gazdákonyvvel rendelkező cs a fen­tebb felsorolt csoportba tartozók részére is utaljanak ki gabonát, ezért egyelőre evük a gazdakönyvvel nem rendelkezők jelenthetik be igényüket. FELFÜGGESZTETTEK EGY VET0\k\GVA- SARLÓ JOGOSÍTVÁNY AT. A kőzrllátásügyi miniszter Krirgs-Au Gyula budapesti országos vető magkereskedő jogosítványát az ellene ár­drágító visszaélés vétsége miatt indított bűn­vádi eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztene. Pályázati hirdetés ! Az Erdély részi Hangya Szö­vetkezetek MaroHKÚsűr- helyi Központja azonnali belépésre ' körzetvezető jelölteket keres. Pályázhatnak legalább középiskolai érett­ségivel vagy hasonló végzettséggel (ta­nítói öklével, stb.) rendelkező, 24—32 éves magyar állampolgárok. Javadalma­zás három hónapi kiképzési idő alatt kb. havi 500 pengő tanulmányi segély, sikeres vizsga letétele után pedig fix fi­zetésben ét napidijban havi kb. 7 — 800 pengő. Téríti továbbá az igazolt útikölt­ségeket. A körzetvezetők a nyugdíjinté­zetnek is tagjai lehetnek. A részletes személyi és eddigi működésre vonatkozó I adatokkal ellátott pályázatok a Központ szövetkezeti osztálya 1Marosv ifiárhely9 Sándor JánoB-utea fi. cimre küldendők. f arsó höriil IS uj német páncélos haílosztályt vetettek be STOCKHOLM, augusztus 23c (TP) Az Aftcu Tidningen moszkvai je­lentése kiemeli, hogy a keleti fronton az egyre erősbödő német ellenállás következtében a harcok hevesége fokozatosan növekszik. A szovjet ha- ditudósitások szerint a németeknek sikerült éket verniök az orosz vona­lakba. A Schaulen körül vívott harcok óráról-órára hevesebbé válnak és a Pravda szerint Varsónál is német erősítéseket vetettek harcba. Varsó­nak a Visztula túlsó partján lévő elővárosánál mindkét részről a nehéz­ütegek százai állnak egymással szemben és a Varsó körüli harcokba 15 uj német páncélos hadosztályt vetettek be. Fokozódott a J -L bevetése angol területek ellen AMSZTERDAM, augusztus 23. (MTI—DNB) Hétfőn az alkonyat be­állta előtt és éjszaka tovább támad - ták a szárnyas bombák Dél-Anglia 'és London térülőkét. Károk és a la­kosság körében veszteségek kelet­keztek. Mint a brit hitrazjolgtálat jelenti, az elmúlt 24 órában fokozott mérték­ben vetették be a száiinya^bombákat Bylanglia ést London térsége ellen. A mentőkoesik egész éjszaka acetyién- lámpákkal és hangszórókkal járták London utcáit és áldozatok után ku­tattak. Egy település sok háza telje­sen elpusztult, míg más házakat a légnyomás rongált meg. Hétfőn egy repüJőbomba teljesen elpusztitott egy1 házcsoportot- Középületeikben és több forgalmas áruházban, sok ember vesztette életét. Újból feladhatók csomagok a budapesti posta- hivatalokban BUDAPEST, augusztus 23. (MTI) A posta ve-zérigazgatoságia közli, hogy a budapesti postahivatalnál postai csomagok ismét a hét vala­mennyi iköanapjátn föladhatok. Légiriadó alatt fosztottak ki egy műhelyt. Budapestről jelentik: A Szigetvári-ut 18. számú házban dol­gozott id. Rakó Ferenc asztalos-segéd és fia, ifj. Rakó Ferenc, aki a mű­helyben inajskodo/tt. A szomszédos pincehelyiségben egy szíjgyártó és (nyergesuzern van, s az idősebb Rakó Ferenc egy alkalommal rájött arra, hogy az ásztalosmühelyből könnyen át lehet jutni a nyergesüzemba Az egyik legutóbbi éjszakai légiriadó alatt be is hatolt a nyergsestizembe s cuman nyolc cl arab értékes nyereg­bőrt lopott el. Még ugyanaz nap éjjel a riadó lehívása után felkereste fiát, ifj. Rakó Ferencet, aJk.1 külön lakott a Danko Pista-utca 17 .sz. házban és fiát is elhívta, hogy segítsen a nyper­gesüzemet teljesen kifosztani. Apa és fia vissza is ment a szijgyártómü- helybe és az öreg asztalossegéd, az apa adogatta ki fiának az ellopott bőröket, amiket 1200 pengőért adtak el egy' cipésznek, bár a bőrök értéke lényegesen magasabb volt. A rendőr­ség rövid nyomozás után fogta el a tolvaj apát és fiák akikről kiderült, hogy bombakárosultakat iö meglop- tak már. * * Tűz ütött ki egy uzofni szérüskerl- beö. Sep si sa. en tgyöagyi tudósítónk jelenti telefonon: Vasárnapba virra­dó éjszaka Temesvári János uzoni földbirtokuknak a falu belsejében lé­vő szérűskértjében tűz ütött ki. A \'eszadie’lmes tüzet a ki hivott tűzol­tók a leventék és a katonaság segít­ségével néhány órai munkával meg­fékezték s elejét vették továbh'tierj e- défeémek. ____________________ ELLENZÉK politikai na»ilapL Felelős szerkesztő: ZATHURECZKY GYULA Felelős kiadó: VITA SÁNDOR A m 7 Nyomdai munkák j / m ezép kivitelben SS S B f£ |g és gyor*an az IC fc wé $ma SW mm Bmt Könyvkötések | m könyvesbolt papirosztályában Kolozsvár, Mátyás király-tér 9 Gumifrélyegzök | m A Minerva Irodalmi és Nyomdai Mdintézet RT. nyomása. Felelős vezető: MAJOR JÓZSEF,

Next

/
Oldalképek
Tartalom