Ellenzék, 1944. március (65. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-04 / 52. szám

ÜLI. E N ZfK

1 ft í 4 tU á r c I ii y *•

\ ivii szKMíívm,

Egy marék búsa

Irta: K a s h a y C2 é z: a

Egy marék búzát elvetettem;

Uram, ezt Teéret tett tettem!

Meit verítékkel megtanultam:

Isteni lényed értelem a munka.

Mikor a világot létrehoztad Dolgoztál és azóta is Rajtad nyugszik Kicsinyek, nagyok minden gondja, Kalászos földeken ezért dalolnak.

A munka Nálad nem kényszer,

Mitől félni és ir'ózni kell.

Nem fonod a munka könnyebb végét, Előtted csak a dolgozó az érték

Előtted mindenki mihaszna, Hitvány, aki másnak a bőrén él, Kinek kenyerét más könnye adja.

A Te szemedben a szegény a gazdag.

Egy marék búzát elvetettem,

Uram, ezt Teére’ted tettem!

Mert tűzben, vérben megtanultam: Isteni lényed értelme a holnap.

Mikor a világot létrehoztad És megalkottad, a holnapra néztél, Hogy minden szép rendben sokasodna És multnapok ágyán szülessen a

holnap.

Nálad a halál sem kényszer,

Mitől félni és irtózni kell. Szivünkben bűn, pusztitás átka, Nálad a halálból is élet támad.

Elcited a holnap az érték,

A fontos, nem a tegnap elmúlása. Ami elmúlt, számon mért kérné ni? Égen, földön jövendő a móriék.

Egy marék búzát elvetettem; Népem, ezt Teéretted tettem!

Mert Erdély rögén megtanultam: Barázdamélyről uő ki a búzaYUiseso csurgótt a Hegyek hajlott gerincére. Olyan vOHárnapdólután volt, amikor minden jólét lélek inaiéig szóimban ül és csak az ablak mögűj né z.i tu idők kavargását. Nekünk, falusiaknak nwus volt. a helywhink. Mi itthon voltunk, azonkívül csak vasárnap van ráérős időnk a kultur- haznak nevezett alacsony és szűk helyiségben megtárgyalni küy.ös bajainkat. Azon a vasárnapon is ezt csináltuk. \ történelem nagy szárny- csapásokkal csattog feletünk, mint. megbolondult vaj-jak serege. Valamit tennünk kell, nieim t an ács-t a fánkodba! unk kába bánni lattal az idők elé, mint a mult háború idején — mondogattuk egymásának. I>e mit tegyünk? Mi a magyar falu küldetése? A vajúdás fomWágáhan égtünk, amikor kinyílt az ajtó és egy nő jö'tt köz nk. Cipője sáros volt, ruhájáról párállott a Havasebő.

— T. E.-nek hívnak — mondotta ogyszeni tenné szét ességgel a bemutatkozáskor. Vájjon mit akar tőlünk — tünödUm. el. Kitalálta gcinidolaito- mat.

— Azokból az ékkövekből szeretnék néhányat, bemutatni, amikeit Bartók, mg Kodály szed egeit lett ö sz- sze a falu k i n csesl á d áj óból — válaszolta s feleletet sem várva, felállt a pódiumra. Egyik ékkő után előszedte a másikat. Szeme könnyét ráejtette, szivével megfényesitette és azután magasra emelte, mint pap az ui-vacsorái kelvhet. Hangjának forrósága, mozdulatainak ereje ezt mondta: Ezek vagytok ti, én népein! Ma még csak kevesen ismernek igazában, de nincs messze az idő, amiA falu háláját és elismerő szere- tétét nyújtom át ebben a versben T. E. művésznőnek. (A költészet mezejére tehát azért tévedtem, mert.mindenáron virággal akartam kedveskedni. Bocsásson meg, hogy a havas mezőkről csak ilyen virágot, tudtam ösz- szeszedni.)

Istennek hála, sokan meglátták már a falu-kérdés elodázhatatlan fontosságát, de sajnos még nem elegen. Azonban még kevesebben vannak azok, akik a megállapitásóknál mást is tesznek. Fontos a falu... a nép a jövendő... g parasztságban a magyar fajiság ősereje szunnyad és várja azt a boldog pillanatot, amikor megtfeirimékenyithéti a magyar életet — bólogatnak sokan, de ennél egyebet nem tesznek. A falut nem lehet bevinni váróéra (még ez a .szerencse), mert ha lehetne, akkor a zöldasztalok és párnázott ajtók bölcsessé géből még több tanácsban és a mostaninál is kevesebb kalácsban lenne része.

Aki találkozni akar a faluval, annak el kell indulnia esőben, sárban. Meg kell hajtania fejét, hogy a nád- fedeles házak alacsony ajtóinak szemöldökfájában meg ne üsse homlokát. Sokszor csákányt kell ragadnia, mert évtizedek törmelékét kell eltakar!tarnia; sokszor vigasztalnia, de legtöbbször megfogni a falu feléje nyújtott kezét. Nehéz dolog ez, kevesen is vállalják, mert könnyebb kegyesen bólogatni vagy bölcsen tanácsot adni. De azért is csinálják kevesen, mert ezzel nem jár igazgatói tagság, busás jövedelem, de legtöbbszer r elismerés is alig. Éppen elzárt ezek a kevesek, akik ennek ellenére is vállalják a falumunkát, népünk iránti fanatikus szeretettől tieszik, ők a jobb magyar jövendő látói, megszállottjai és apostolai.

T. E. művésznő ezek közüli való. Ezidáig csak tanítót, papot, gazdasági előadót, tanárjelöltet, giannázistát, újságírót, költőt, alispánt ismertem (már ilyen is akad), most ez a külö- nö- összetétel művészekkel színesedik.

Falunkban ismertem meg őt. Éles szí,ét fújt m erdő bordái közte és bakot- a nemzet tikluult ajka, forrásotok tins vizénél] lalál gyógyulunk

Szájtól va hallgattuk. De szivünk is megnyílt és a nyílott ablakon egy szerre belénk röppenj a feli -miiéu milyen sok a »ebünk, milyen nagy az el hagyató! tisúgunk, de mindennek el lei ióné, sőt, szomszéd népek gyűlölködése, távollevő országok lelreve/.e- lettsége, sőt saját fajtánk zőldaszta- íqm tan ácsiul ellenére Is vagyunk valakik. Mórt, amit sokszor a nagyok válIveregető tanácsa, nem tud megadni, megadja, egy népét szerető szív mÜJVáfiE] ihletet!-' ee. I./ r I I nel.

és a többieknek, akik népüket szivük alázatos és á Idozatos szeretet evet szeretik, a falu háláját ebben az egy szóban tolmácsolom: köszönöm.

Mindezeket nem lehetett, úgy elmondani, bogy ne érintsünk bizonyos problémákat, jobba nmondva, ne oszlassunk el némi feli cert'.-eket. Egészen hozzáértő és jóhiszemű embernek a szájából balloittam azt a megállapítást, hogy a Bartók és Kodály által összegyűljtott é& <a többi ilyen népi énekek nem valók falura, mert a falusiak nem élvezik. Nem élvezik, azért, mert nem értik, de főleg azért, mert unják és így, amig elalusznak Bartók- és Kodály-dalck mellett, addig szinte együtt éneklik az előadóval a városi »lágereket.

Sajnos, ebben sok igazság van: az ízlés falun is megromlott. De lehet ezt felróni a falu bűnéül akkor, amikor ettől a betegségtől a város sem mentes? Sőt éppen az ő lelkiismeretét tei beli a falu ízlésének eliomlása. A legtöbb faluból szolgálnak városon leányok, legények. A kis falusi vadvirág hogyne igyekezne szégyel- ni és elfelejteni ezeket az otthoni falusi énekeket, amikor asszonya vagy a kisasszony a zongora mellett, délutáni 'teák, háziba;ok é- sokmás alkalommal ereket a legújabb slágereket éneklik? Nem kérjük azt, hogy a város megtanítsa leányainkat és fiainkat ezekre a népi dalokra — hiszen tudják ők —, de azt elvárhatIVIár 20 k^. v£l«*ln£l

rlőnyö* ár mellett vá idrolhnt

fajalmát

cm nettó 12 és fél I:*'-oh ládában ki tála mi liánévá

dióbelet

(,YíimölcH~

kereskedelmi fcft-nál,

Mussolinim! Ó8é Tel. 2d—32.

juk, hogy a nópi kultúra ellen ell:ó- vcte.tt merénylet jónál ételére tegyen bizonyságot a város azáltal, hogy nemcsak bólogat, de munkába is kezd. A zongorák mellől ezután ezeknek az énekeknek a dallamai szűrődjön ek ki a konyhába. Azt hiszem, a Nemzeti Színház művészei sem riadnának vissza attól, hogy egy-egy estére a falu gerendás i.-kolabelyisé- gét a nemzeti művelődés csodálatos templomává varázsolják. Mindenesetre tapasztalnák, ha annyi hexzzót- értésben nem is, de sokkal több elismerésben lenne .részük, mint városon.

u j K ö ix y v

SZERB ANTAL:

RÚZSAKERESZT

Megjelenése idején Szerb Antalnak, az egyéni utakon járó irodalomtörténésznek és szellemes elbeszélőnek ez a munkája nagy feltűnést és általános sikert aratott. A legmagasabb irodalmi kvalitások egyesülnek ebben a regényben a legkülönösebb kalandokkal, borzalmakkal, gyilkosságokkal, kisértethistó- riákkal, szerelemmel, egyszóval mindennel, ami egy regényt vonzóvá tesz a közönség szemében. Az olvasót szüntelen meglepetések érik, hol borzongást érez, hol meg ellenállhatatlan nevetési ingert. S ezek a meglepetések mindig kellemesek, mindig szórakoztathat, de egyben művésziek és irodalmiak is.

*

NIZZA, ANNO 1944.

Megy evvel erelőit tartották meg az utolsó nizzai karnevált. Ekkor se volt már az és olyan, mint a békeévekben, maga Nizza se volt olyan. Mintha csak megérezte volna a nehéz napok előszelét, jeges fuvallatu mistrál fújt és az emberek bundákban sétáltak a Promenade des Anglaison. Mert akkor még voltak it előkelő és gazdag vendégek, s Nizza, legalább is látszólag megőrzött valamit a hajdani ragyogásából. A hajdani ragyogásából... Hol van a tavalyi hó — kérdezi Sancho Pansat Hon Quihote és mi is vele kérdezzük, hol van a régi Nizza, a napfényes és pálmafás utak, ahol egyetlen gyalogost se lehetett látni. csupa autóst, a világ legdrágább és legkülönlegesebb luxuskocsijai*!. Szinte álomnak tűnik a Bataille de Fleurst, mikor vagyonokat öltek a virágokba, hogy dijat nyerjenek a kocsi- versenyen. He! van a fény, a kacagás, a luxus, az illat, a szépség és gazdagság utánozhatatlan keveréke, amit csak itt es itt is csak a főszezonban lehetett megtalálni. Most is főszezon van ... A zárórarendeletet este kilencről tízig hosszabbították meg, egyéb nem ij jelzi a főszezont. . .A Casino már évek óta zárva, a crupiék potom pénzért kibérelték az amerikaiak luxusvilláit, azt gondolva, hogy majd „kis casinókatli alapítanak, de

csalódtak, mert ha vendég nincs, pénz sincs. Anakronizmusnak hat a Casinó bejáratánál függő nagy fehér feketebetüs tábla: „eftélyi- ruha nélkül és nyakkendő nélkül belépni szigorúan tilos!“ Ez is itt maradt a régi luxus Nizzából, akár a Necresco, vagy a Hotel Savoy.

A. ragyogó élet örvénylésével nemcsak Nizza, hanem a nagyszállók élete is elkápráztatta a világ minden részéből idesereglett vendégeket. Hetekkel előbb kellett lefoglalni a szobákat és egy-egy királyi lakosztályra egyszerre öt-hat megrendelés is érkezett. Ma olyan üresek és kihaltak, mintha soha többé nem akarnának feltámadni a régi színnel, pompával, zajjal, fénnyel és luxussal... A ncrcrescóheli fejedelmi lakosztályokat lezárták. a drága festményeket és a XIV. század korabeli l '.torokat bombabiztos helyekre szállították és erősen henaftalinozták a szobákat, hogy a drága kárpitokba és drapériákba bele ne költözzön a moly . .. Valamikor régen, rettenetesen régen, ezelőtt öt vagy hat évvel egész kis vagyonokat fizettek ki ezekért a fejedelmi lakosztályokértf Alfonz spanyol exkirály élete, végéig itt lakott a, hatszobás

vörös appartamenben, itt is halt meg, de szikár alakja nem keltett feltűnést a Necresco arany fényű halijában, amely kristálytetőn keresztül kapta a fényt, s olyan zsúfolt és olyan színes volt mindig, mint egy keleti vásár. Fehériurbános maharadzsák, ékszerekkel díszített szépasszonyok, kockásruháju amerikaiak, világhírű filmsztárok beszélgettek a Szökőkutak körül, mind különbözők voltak, de egyben mégis hasonlítottak egymáshoz, nem volt gondjuk máira, csak arra, hogy milyen szórakozásokkal töltsék el napjaikat?..,

•«

Ma is élnek Nizzában a régiek közül ittrekedt vagy idetelepedett külföldiek, akik sortállnak a textiljegyekért és a pacalszelvé- r.yért — simák és szidják Nizzát és mégis kétségbeesnek, mikor . meghallják a minden hónapban felröppenő hirt, hogy katonai intézkedések miatt minden civilnek el kell hagynia a Riviérát. Mert hiába, ez a hely minden nyomorúsága és minden egyhangúsága mellett is szép, a csönd és a luxushiány miatt is szép, még úgy is, ha' a többi országokhoz mérten itt még fokozottabban jelentkezik a háborús nyom. ruság. Mindenfajtajú ruhaneműt jegyre lehet csak vásárolni, még női fehérneműt is, de nem a kereskedő jóindulata szabja meg, hogy mennyit, hanem a városházán működő szigorú bizottságé. Egyszerre senkinek sem lehet több két pár cipőjénél, de nemcsak a cipőknél, hanem az apróbb ruha- nemüeknél is ilyen drákói szigorúság uralkodik. Nyakkendőt és zsebkendőt is csajé az vehet, aki bizonyítani tudja, hogy a régiek már használhatatlanok. Az élelmiszereket jegyre adagolják, egyetlen szabad cikk a pacal, de korán kell annak kelnie, aki hozzá akar jutni! Hosszú sorokban állnak az aránylag elegáns nők és „valódi“ gyapjufelöltős férfiak a hentes üzletek előtt, ugyancsak a gyümölcskereskedéseknél is. De nem almáért, hanem krumpliért, mert ez a legfontosabb élelmiszercikk ma s az előkelőségek, a régi huszfogásos lakomák helyett, vajaskrumpli „lakomára“ hívják meg ismerőseiket. De milyen nagy szó ez is. Vaj... Kizárólag csak összeköttetésekkel rendelkezők kapják . ..

Azok a dámák, akik a Concours Hippi- guen dijat nyertek a kocsijukkal, most ócska biciklin járják körül a környék kertgazdaságait és hihetetlen árakat Ígérnek egy-egy tojásért, jélkiló zsírért, vagy néhány kiló szárazfőzelékért. Mert reitenetes hajsza folyik út a kosztér t% az emberek szájában még ott

vibrálnak a régi izek, a Marquise Sévigné előtt, sort állnak a vasár- és ünnepnaponkint kimért csésze csokoládéért és szemrebbenés nélkül megfizetik a Ruhl rossz és méregdrága menüjét, ami sárgarépa főzelékből, halból és almás metéltből áll és még evőeszközt sem adnak hozzá csak betét ellenében . . .

Azóta van ilyen szigorúság, mióta az éttermekben észrevették, hogy szinte boszorkányos gyorsasággal tűnnek el az ezüstevőeszközök... A mailre1 de Hotel nem a vendégek kívánságát ellenőrzi ma, hanem a kézmozdulataikat és azt, hogy mennyi kenyeret esznek. Mert az is megtörténik, hogy csak a felét mondják be a kenyérszeleteknek. Nem a pár frank miatt, hanem a jegyek miatt. Nagyon kevés a kenyéradag, felnőtteknek húsz deka egy napra, gyermekeknek huszonöt.

oö

A vidék szépsége azért megmaradt és talán ezért ragaszkodnak ennyire az itteniek ehhez a lecsöndesedett és nélkülözésekkel teli élethez. A CoPde Azur most sí gyönyörű. A Riviéra fürdői, (most katonaüdülök) mint apró kis játékhazak emelkednek ki a sötétzöld ciprus-, olaj- és pálmaerdők közül. A tenger kék és zavartalan. Nem látszik rajta, hogy távolabbi partjain aknák robbannak . . .

Cannestől az olasz határig fut a Grande Corniche, alattuk a sok fürdőváros, Cap de Ail, a nizzai Mont Baron, régi regényes várával a Roquebrune, Viile france su Mehr, Grass és a többi kisebb és nagyobb fürdőváros olajfa és 'virágerdővel körülvéve, mint egy valószerűtlenül szép díszlet. Mert a virágokat nem pusztította el a háború, olyan buján és illatosán pompáznak, mint a legragyogóbb békeévekben. Az ég is olyan ultra- marinkék, a narancs- és citromfák illatát messzire elsodorja a langyos szegfüillattal keveredett szellő.. Mert sok-sok hold szegfütáblák nőnek szabadon és fűszeres illatukkal néha még a citrom- és narancsfák kábító illatát is elnyomják. És itt virít hatalmas mezőkön a Riviéra hamupipőkéje, a mimóza. Egész éven keresztül nyílik és egész éven keresztül pénzt hoz az elszegényedett nizzai konyhára. Nemcsak Franciaországba, hanem Svéd és Németországba is szállítják, még gonmdos csomgolást sem kivan, pihés sárga gömbjei hosszú utazás után is füssek és illatosak maradnak, mintha szimbolizálnák Nizza örök és elpusztíthatatlan szépségét, azt. hogy minden zűrzavar ellenére is az maradt, ami volt, a virágok és fények hazája .. . Mert ez a szegénység csak átmeneti. Valamikor majd kacagva mesélnek róla az emberek a Promenade d* Anglais vidám és r.aojényes korzóján.

S. M,