Ellenzék, 1943. június (64. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-01 / 123. szám

­r. í. i. r. N?.ci Itll I u u I u • I. Beszámoló n Hivatásszervezet működéséről Ke >[,0/.S\'Al\, június I A llivatás- s-rrvr/ot, umilit arról hirl adtunk, nem­régen rondo.'te Budapesten országos 'kongresszusát, amelyre n/. összes tagozat, köztük Kolozsvár is elküdto képviselőit. A kongresszus lefolyásáról, s az ott el­hangzott határozatokról Pálffy Tibor tit­kár hétfőn beszámolt az összvezetöségi ülésen a kolozsvári csoportvezetőknek. A beszámolóból kitűnt, hogy a l livatússzer- reethez 101 helyi csoport, valamint 150 városi cs üzemi gócpont tartónk. A szer­vezet működése három irányú: mezőgaz­dasági, ipari és értelmiségi. Mindegyik élén külön titkárság áll. A • egyes titkár­ságok munkásságának eredményeként az ország 5<vi helyiségében addig 10 ezer hold földet osztottak ki a tagok között és Jf>0 telekhelyet juttattak az igénylők­nek, továbbá többszázezer darab gabo­nás zsákkal láttak el 20 ezer gazdálko­dót. A mezőgazdasági ismeretek fejlesz­tése körül 16 népfőiskola munkálkodik. Az ipari tagozatnak összesen 150 ezer tagja van. E tagozat vezetősége a mult év óta 45 millió pengő bérkülönbözetet esz­közölt ki követelése fejében tagjainak. Az átlagbéreket pedig országosan 37 szá­zalékkal sikerült felemelniök. Az ipari csoport vezetőinek továbbképzésére tiz munkásföiskola működik. Az értelmiségi tagozat munkálkodása a népi közösség jegyében folyik és egész tevékenysége az ipari és mezőgazdasági tagozatok támogatására irányul. A titká­ri beszámolóból és az említett számada­tokból kitűnik tehát, hogy a Hivatásszer­vezet valóban értékes építő tevékenysé­get folytat. KÜLPOLITIKAI FIGYELŐ INVAZIOS IKONT Kóm.i polii.k.11 köreiben az .i benyomás ura lkod k, lie ;\ a szövetségesek az Olaszor. ''.á:’, ellen intézett fokozódó légitámadások­kal es az m\á/.;ós fenyegetésekkel folytatott icegháborun kiviil mosr egy harmadik hábo- nis manőverrel is kisérlelcznek, jelenti a I P., mégpedig azzal, hogy megkísérlik Olasz­országot meggyőzni arról, jobban jár, lu ón­ként válik ki a háborúból. I zz el összefüggésben Gayda cikket ir a Giornale dMtaliaban mint a Transkonti- t ent Press nemet hírügynökség közli és idézi a biv.t miniszterelnöknek egyik Olaszor­szágról mondott kijelentését; „Bizonyos le- !'cţ angol nép abban, hogy ezt a szamarat elölről és hátulról is Megdolgozzuk tehát elöl­ről egy darab cukrot kínálunk neki, hátulról pedig ostort használunk vele szemben“. Ami­kor Churchillt megkérdezték, hogy ,,a darab cukor' az Olaszországgal való érintkezés fennállását jelenti-e, az angol miniszterelnök jelentőségteljesen hallgatott. A Die Tat római tudósítója, mint a Buda­pesti Tudósító jelenti Zürichből, helyszíni je­lentésben számol be az inváziós frontról. A ssájci cikkíró szerint az olasz fővárosban nagy figyelmet keltett az a jelentés, hogy olasz es német repülőgépek Rizerta és Sousse kikötőiében összegyülekezett ellenséges part- raszálló hajókat bombáztak. Rómában a partraszállásra felkészült hajók jelenlétéből azt a következtetést vonják le, hogy minden jel elég világosan mutat az. angolszászok in­váziós terveire. Megjegyzik, hogy ilyen had­művelet végrehajtására többszázezer főnvi hadseregre van szükség. Ez azonban sokmil­ho ionná liajmerrt vesz igénybe és a szállító- hajók szüntelenül az elsüllyesztés veszélyének lesznek k téve. Megállapítjuk azt is, hogy eg y esetleges olaszországi sikeres invázió sem jt lement előnyt az angolszászoknak, mert a Itheto legnehezebb jeladut elé állítaná őket'* mondja szóról-szóra a Budapesti Tudósító zürichi távirata. A IVsr Zürichből érkezett jelentése szerint vasárnap a légi csaták a l.a Manche-Csatorna n v ilkct partján es a földközi-tengeri térség ben nem csökkenő hevességgel folytak. A Journal d< (Jenévé az mgolsz.o/ok n> váziós csapatairól '/óivá. a/t írja, liogy i biitrk és az amerik ak Angliában körülbelül nyolcszázezer jól felszerelt katonával rcn delkcvnck. Ide számítja azt a szintén nyolc százezer főre becsülhető hadsereget is, íirni-Ij J ■ zakafrikában l.isrnbowcr és Alcxandei paiancsnoksága alatt felszabadult a további feladatok megoldására. HAD HELYZET A Journal de Genéveben érdekes cikket ol­vastunk a hadviselő felek számbeli erejéről. A genfi lap külpolitikai publicistája grosso modo a következő megállapításokat tesz:: Németországnak a totalis mozgósítás vég­rehajtása urán, jelenleg körülbelül hétmillió polgára áll fegyverben. A Wehrmacht a Kü­lönböző frontokon a következőképpn oszlik meg. a keleti fronton négy és félmillió. a megszállt területeken egymillió katona, míg a birodalom belsejében stratégiai tartalékként másfélmillió tökéletesen felszerelt harcos áll készenlétben. Ha ehhez hozzászámítjuk a körülbelül két­millió főnyi olasz hadsereget és a körülbelül egymillió szövetséges katonát, akik a németek oldalán cselekvőén vesznek reszt a háború­ban. megállapíthatjuk, hogy Európa ,,gumi­zó nja*' tízmillió katonából áll. Ezzel szemben a keleti arcvonalon a Szovjet, a svájci lap nézete szerint, hatmillió katonával veszi fel a küzdelmet a Wehr­macht ellen. A Szovjet stratégiai tartalékairól még megközelítő adatok sincsenek. BENES A Magyar Távirati irodának Lisszabonból keltezett jelentéle bot zaian foglalkozik csehszlovák exelnök angliai és amerikai tevé­kenységével. A rendkívül érdekes ismertetés­ből főleg az a rész. ragadta meg figyelműn­ket, amely szerint Londonban és Washington­ban teljesen elutasító magatartást tanúsítanak Benes csch-nacionalista terveivel szemben és szívesen látnák, ha a Republika volt elnöke ismét régi téziséhez, a föderációs tervhez, fo­lyamodna a középeurópai kérdések megoldá­sánál. Jellemző a volt csehszlovák köztársasági elnök politikai fogásaira, hogy legutóbb, mi­kor Washingtonban a Japán elleni amerikai általánol támadás volt előtérben, minden gát­lás nélkül kijelentette, hogy a cseh nép bol­dogsága kizárólag Japán legyőzésétől függ. ilyen átlátszó hízelgéssel akarja az. amerikaiak rokonszenvét cseh soviniszta törekvéseinek pártolására megszerezni. Úgy látszik azonban. Londonban és Wa­shingtonban megelégelték Benes ámokfutását és kijelölték neki az utat, amelyen haladva szerepelni hagyják és amelyet megtagadva el is tűnhet a nemzetközi politikai élet szív teré­ről. NAGY JÓZSLÍ. Megjeleni a kolozsvári lakás­bérleti szabályrendelet (II. KÖZLEMÉNY.) Világítás ; A bérbeadó köteles gondoskodni, hogy a sötétség tartamára a közös használatra szol­gáló részek megvilágithatók legyenek. Ha a házban felvonó van, a bérbeadó azt üzemben, tartani köteles, s ha az üzemben van, a bérlő azt használni jogosult. A sze­mélyfelvonót nappal és éjjel, a teherfelvonót reggel 6 ólától délután 6-ig üzemben kell tartani és az üzem csak a felvonó karban­tartásához és javításához okvetlen szükséges munkálatok elvégzésének idejére szakítható meg. A felvonókat, mint ami a rendeltetése, más szállításra felhasználni nem szabad. A bérbeadó a felvonó használatáért külön dijat nem szedhet, kivéve, ha erre külön meg nem állapodik. A felvoródij személyenkint és me- netenkmt a io fillért nem haladhatja meg. Minden ezzel ellentétes megállapodás semmis. A fel vonó használatáért reggel 6 órától este io óráig io fillért, este io órától reggel 6 óráig 20 fillért lehet szedni idegenektől. Ha több idegen együtteser használja a felvonót, akkor 20, illetve 40 fillér felvonó díj szed­hető. Ha a felvonót egy, vagy több lakó és egv, vagy több idegen egvüttesen használja, ít felvonó diij összege a lakóra és az idegenre nézve külön-külön számítandó. Hatósági, MABI és OTI orvosok, egészségvédelmi gon­dozók. hatósági kézbesítők, posta és távirat- kézbesítők, valamint a hadirokkantak a feli- vonót díjazás nélkül használhatják. A központi fűtés Központi fűtés esetében, ha a felek külön megállapodást nem kötnek, a bérlemény ok­tóber i-étől ápr. 15-ig minden esetre és a szü_ séghez képest ezen időn kívül is megfelelően fűteni kell. Melegvizszolgáltatásért külön dij Ss szedhető. adását követelheti, vagy a bérlettől elállhat. Ha a bérlő egyik jogával sem él, akkor a bérlettől elállottnak tekinthető. A bérlő mind­ezekben az esetekben kárának megtérítését is követelheti. A bérbeadó köteles a bérleményt és annak felszerelésen használható, tiszta, fé­regmentes és bérleti rendeltetésüknek, vala­mint a közegészségügy követelményeinek megfelelő, külön kikötött kellékekre vonatko­zó megállapodás esetében pedig ezen felül a megállapodásnak megfelelő állapotban a bérlő használatára bocsátani. Ha a bérbeadó eme vállalt kötelezettségének egyáltalában nem, vagy nem kellő módon tesz eleget és ha a hiány külön kikötött kellékre vonatkozik, vagy külön kikötött kellékre vonatkozó meg­állapodás hiányában is, ha a hiány a bérle­mény használatát kizárja, vagy nagymérték­ben gátolja és azokat a bérbeadó közlése alapján a bérleti jogviszony létrejöttekor a bérlő írásban tudomásul nem vette, a bérlő a beköltözés előtt a bérleti szerződéstől Írásbeli nyilatkozattal elállhat és a bérbeadótól kárá­nak megtérítését követelheti, továbbá a be­költözés után amennyiben a bérbeadó a bérlő írásbeli felhívására sem tesz eleget kötelezett­ségeinek, a bérletet rögtöni hatállyal fel­mondhatja. vagy a bérbeadó írásbeli értesíté­sével a hiány megszüntetéséről a bérbeadó ve­szélyére é-s költségére maga gondoskodhatik, továbbá mind a két esetben kárának megté­rítését követelheti. A csillagvizsgáló Intézet felhívása A használatot kizáró hiánvok közé tartozik különösen az, hog' a bérbeadó a bérlemény használatára a hatósági engedélyt nem sze­rezte meg, vagy a lakás céljára szolgáló bér­lemény az egészségre ártalma; módon nedves, vagy más okból egészségtelen. vagy a lakás­ban, a bérlő beköltözése előtt három hónapon belül fertőző beteg volt és a hatósági fertőt­lenítést elmulasztották, vagy a bérbeadó ala­pos indok nélkül megtagadja a beleegyezését a cégtábla, vagy cimtábla elhelyezéséhez. A fogadó ipar keretében szállás céljára bérbe­adott olyan lakás bérletét, amely a fentiek­nek nem felel meg, a bérlő írásbeli nyilat­kozat. vagy Írásbeli előzetes felhívás nélkül is azonnal megszüntethető. Semmis az olyan megállapodás, amely a bérlő a bérlemény használatát kizáró, vagy nagymértékben gátló hiánv miatt rögtöni hatályú felmondás joga nem illeti meg. A bírlemény karbantartása A központi fűtés és a meleg­víz szolgáltatása Ha az épület központi fűtést szolgáltató berendezéssel van felszerelve és a központi fűtés dijára a felek közt létrejött írásbeli megállapodás szerint a bérlő átalányösszeget fizet, de a fűtés tartamára nem egyeztek meg, a bérbeadó köteles a bérleményt október 15-től április 15-éig mindenesetre és a szük^ séghez képest ezen az időn kívül is megfe­lelően fűteni. Ha a felek a szolgáltatás tarta­mának meghatározása nélkül megállapodtak abban, hogy a bérbeadó a bérlő részére me­legvizet szolgáltat, a bérbeadó köteles az írás­ban megállapított díjért állandóan melegvizet szolgáltatni. A bérlemény átadása Ha a bérlő az elsőtzben esedékes bért kellő időben nem fizette, vagy a bérbeadónak kel­lően felajánlotta, a bérbeadó köteles a bérle­ményt a bérlet tartamának első köznapján, vagy pedig a kiköltözésre, illetőleg a kiürítés­re megállapított időben átadni. Ha a bérbeadó a bérleményt a bérlőnek kellő időben nem adja át. a bérlő a bérlet tartamának kezde­tétől számított 8 napon belül a bérlemény át­A bérbeadó köteles gondoskodni, hogv a bérlemény és annak felszerelései, valamint a lakók közös használatára szolgáló helyiségek és felszerelések a bérlet egész tartama alatt rendelteiészerüen használhatók legyenek. A bérbeadó köteles a bérlet egész tataim alatt előálló minden olyan hiányt, amely miatt a bér­lemény, vagy annak felszereléseit, valamint a lakok közös használatára szolga1 j helyi'égr- ket és leszereléseket retideltetésszrrúen hasz­nálni nem lehet, a helyreállításra szükséges legrövidebb időn belül megszüntetni, kivéve, ha a hiányt a bérlő, vagy a ház népéhez tar­tozó szmély, vagy a bérleményben az ő jogán tartózkodó személy szándékosan, vagy gondat­lanságból okozta. Ha a bérbeadó ezeket a hiányokat nem szünteti meg, a bérlő a bérbeadó veszélyére és költségére maga gon­doskodhatik azok megszüntetéséről és költ­ségének megtérítését követelheti. Abban az esetben, ha a bérbeadó mindezeket nem tel­jesíti, a bérlő a bérletet rögtöni hatállyal fel is mondhatja és kárának megtérítését követel­heti. Az i. bekezdésben foglaltaktól eltérő megállapodások csak írásban érvényesek. A bérlemény használata A bérlő a bérleményt és felszereléseit, vala­mint a lakók közös használatára szolgáló he­lyiségeket és felszereléseket, külön megállapo­dás esetében, a megállapodásnak megfelelően, ilyenek hiányában pedig csak rendeltetéssze­rűen, a rendes gazda gondosságával használ­hatja. Köteles a bérleményt és felszereléseit megóvni, tisztán tartani és gondozni, a rendes és a rendesnél nagyobb használat következté­ben előállott egyszerű, kisebb javításokat, mint pl. a vízvezetéki elzárócsapok bőrözése, villanybiztositékok cserélése, a villanykapcso­lók és egyéb felszerelési tárgyak egyszerű ja­vítása, kályhák takarítása, stb. saját költsé­gén azonnal elvégeztetni, továbbá olyan hiá­nyokról, amelvek a bérbeadott helyiség álla- i gát érintik és amelyek a bérbeadó intézkedé- í sét teszik szükségessé, a bérbeadót haladékta I lanul értesíteni. A lakás festése a bérbeadó és a bérlő közötti megállapodás tárgyát képezd. A bérlő köteles haladéktalanul helyreállítani azokat a hiányokat, amelyeket bérletének tartama alatt hozzátartozói, vagy vendégei a bérleményben, vagy annak felszerelésében, vagy a lakók közös használatára szolgáló he­lyiségekben. vagy azok felszerelésében, vagy a lakók közös használatára szolgáló helyisé­gekben, vagy azok felszerelésében akár szán­dékosan, akár gondatlanságból okozott. A bérlet azonnali felmondását vonhatja maga után, ha a bérlő, vagy hozzátartozói más lakó nyugalmát jelentékeny mértékben zavar­ják, vagy a bérleményhez tartozó felszerelé­seket súlyosan rongálják, ha a tűzrendészetre, vagy a légvédelemre vonatkozó hatósági ren­delkezéseket ismételten megszegi és a bérbe­adó figyelmeztetése ellnére a közveszélyes ál­lapotot fenntartja, illetőleg a sérelmes maga­tartást folytatja. E két utóbbi eschen a köz- veszélyes állapot megszüntetése végett a bér­beadó a rendőrség segélyét is Igénybe veheti. A bérlő köteles továbbá a bejelentési kötele­zettsége alá eső személyek rendőrségi beje­lentését és kijelentését igazoló szelvényeket a bejelentés, vagy kijelentés megtörténte után a házfelügyelőnk, ahol ilyen nincs, a háztulaj­donosnak, a bérbeadónak, vagy megbízottjá­nak haladéktalanul bemutatni. DÍSZKÖZGYŰLÉS KERETÉBEN LE- i LEPLEZTÉK A KORMÁNYZÓ ARCKÉ­! PÉT A DÉSI VÁROSHÁZÁN. Désről je- I lentik: Dés megyei város képviselőtestü- ! lete az ősi városháza dísztermében disz- j közgyűlésen leplezte le Benyovszky Sán­dor nagyméretű arcképét, amely a Kor­mányzót Budapestre történt bevonulása alkalmából örökítette meg. Az ünnepi díszközgyűlést K. }Veress Jenő polgár- mester nyitotta meg. A megnyitó után Kovács László református esperes mon­dott avató beszédet, amelyben méltatta a Kormányzó tevékenységét. A díszköz­gyűlés a polgármester zárószavaival és a himnusz eléneklésével zárult be. PAPÍRBAN, írószerben, irodai fel- szerelési tárgyakban teljes raktárt talál az „Ellenzék“ könyvesboltban, Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Tele­fon 11—99,. *Fo«?i.y Moare© Csak egy pár napig: Toorlnl Rendezte: Tóth Endre. Főszerepben : Tolnay Kiéri, Jávor Pái Kin Pir&nc Mikié?y Zoltán Előadások kezdete : 3, 5, 7 órakor Jön június 4-től: Kölcsönkért férjek BUDAPEST, junius 1. (MTI.) Május 23-án este 10 óra körül Magyarország egyes részei felett az eddig beérkezett jelentések alapján, rendkívüli meteor, úgynevezett tűzgömb volt látható. A svábhegyi csillagvizsgáló intézet kéri a megfigyelőket, hogy észrevételeiket az alábbi kérdések keretében sziveskedje- nek megküldeni a budapesti svábhegyi csillagvizsgáló intézet cimére: 1. A megfigyelő neve és pontos cime. 2. A megfigyelés pontos ideje, ha lehet percben is. 3. A megfigyelés földrajzi he­lye a tünemény megfigyeléséhez a köz­ség. megye, s ha lehet, a megfigyelés he­lyének vázlatos rajza az égtájak feltün­tetésével. 4. A metgor eltűnési pontja, ahol a meteor kialudt, vagy eltűnt. Kér­jük az eltűnés helyének megjelölését — a legfontosabb adat érdekében. Ha fel­hős volt az ég, a környező tárgyakhoz viszonyítva, irány szerint megadni. Leg­jobb azonban az égbolt ismert csillagai után megjelölni a helyet, hol volt az lát­ható. 5. A meteor-pálya kezdőpontja, ahol észrevették, átment-e a zenitponton, vagy attól milyen irányban haladt. 6. A megfigyelt pálya raiza. 7. A jelenség idő- Dontja másodpercekben. 8. A jelenség ál­talános leírása. Látszólagos nagyság, fé­nyesség. összehasonlítva fényesebb csil­lagokkal, bolygókkal, holddal. — Szín­változás, hátrahagyott nyom, szétrobba­nás, szétesés, kisérő hangt ünernén vek, stb., valamint mások tapasztalatainak le­IL_ .

Next

/
Oldalképek
Tartalom