Ellenzék, 1943. május (64. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-05 / 100. szám
X 1 § 4 3 május 5, ELLENZÉK 7 __ Beiktatták uj hivatalába a kolozsvári járásbiró ság elnö ét KOLOZSVÁR, május ;. Kedden, május 4-crt teljes ülést tartott a kolozsvári királyi Léldtáola. A teljes ülés keretében tette le a hivatalos esküt a kolozsvári Ítélőtáblához ité- l&birói minőségbe kinevezett dr. jankovits Béla királyi járásbirósági elnök. A hivatalos eskütétel után a bírák, élén Vékás Lajos dr. ítélőtáblái elnökkel, jókívánságaikat fejezték ki és bensőséges szavakkal üdvözölték dr. Jankovits Béla járásbirósági elnököt, aki uj állását a hivatalos eskütétel után már el is foglalta. Megkezdte a törvényszék Koch László sertésbize- mányos porének tárgyalását KOLOZSVÁR, május 5. Bonyolult sertés- szállítási ügy került kedden délelőtt tárgyalásra a törvényszék büntető hármas tanácsa előtt. Az előzmények a következők: Meg a mult év március 16-án Kolozsvár városa szerződést kötött Koch László sertés- bizományossal, aki nehényezer darab sertés leszállítására kötelezte magát. A mult év tavaszait és nyári hónapjaiban a bizományos a lekötött Sertésmennyiségnek több, mint a felét, kö zei 2000 darabot le is szállított a városnak, de a rendes közvetítői százalékon kívül serté- senránt 60 pengő felárat is számított. Emiatt került később összeütközésbe az ármegállapi- tó hatóságokkal, aminek következtében 19^2. novemcer 23-án elrendelték letartóztatását és egyben megindították ellene a sorozatosan elkövetett árdrágítás miatt a bűnvádi eljárást. A széles körben elágazó bonyolult ügy kedden délelőtt került főtárgyalásra Vatos Pál dr. elnökletével a törvényszék büntető hármastanácsa előtt. A vádat Albrecht Zoltán dr. királyi ügyész képviselte, míg a védelmet dr. Bartha Ignác, országgyűlési képviselő, ügyvéd és dr. Szegedi Sándor budapesti ügyvéd látták el. A főtárgyalásra 26 tanú vonult fel, akinek kihallgatása az egész első tárgyalási napot igénybe vette. A vádirat felolvasása után az -immár hetedik hónapja letartóztatásban levő vádlott Koch László azzal védekezett, hogy a várossal kötött megállapodást betartotta, a szerződésben lekötött sertésmennyiségnek több, mint felét még letartóztatása előtt le is szállította a városnak s erizetbevétele után a többi lekötött sertést is megkapta a város. Kijelentette továbbá vallomásában. hogy az általa Kolozsvár városának szállított hízott sertések a maximális áron. kerültek a fogyasztóközönséghez s ha egyes tételeknél a megengedett közvetítői százalékon kivül számított is felárat, az nem terhelte a fogyasztóközönséget. A vádlott kihallgatása után a tanukihall- gatások'a kerül sor. Elsőnek Vásárhelyi László polgármesterhelyettes mondta el terjedelmes tanúvallomását. Behatóan ismertette a bíróság előtt a mult év márciusában kelt megállapodásnak minden részletét. Szakértői tanúvallomásában arra is rávilágított, hogy a mult ev tavaszán és nyarán egyideig bizonyos nehézségek mutatkoztak a város húsellátása körül s maga a város vezetősége mindent elkövetett, hogy a lakosság ne maradjon hosszabb ideig^ sertéshús nélkül. Tanúvallomása során a -polgármesterhelyettes a város és Koch László között létrejött megállapodásról hivatalos iratokat is bemutatott a bíróságnak. Vásárhelyi László dr. tanuy^llomása után Hegedűs Sándor dr. városig tiszti ügyész, a közélelmezési hivatal voit főnöke, majd Bikkfalvy Ferenc dr.. tanácsnok, a közellátási hivatal jelenlegi főnöke, továbbá dr. Jancsó tanácsnok, városig számvevőségi főnök és dr. Szacsvay polgármesteri titkár mondottak tanúvallomást az ügyben. Délután került sor a többi tanúkihallgatásokra. A tárgy alas este 8 óráig tartott. Ekkor Vito« Pál dr. tanácselnök a tárgyalást felfüggesztette és elnapolta junius 19-re, amikor is még néhány hátralevő^ tanút hallgatnak majd kh A keddi főtárgyalás végén a védelem részéről dr. Bartha Ignác védence szabadlábra^ helyezését kérte a bíróságtól, óvadék ellenében, azzsl az indokolással, bogy a főtárgyalás során a tanúvallomásokból nem látszik indokoltnak további fogvatartása. A vád képviselője, dr. Albrecht Zoltán ügyész a vádlott további letartóztatása mellett foglalt állást. A bíróság rövid tanácskozás után elvetette a védelem kérését s kimondotta, hogy a vádlott az ügyben egész vagyonával felelős és ezért óvadék ellenében sem helyezhető szabadlábra. Az érdekes, bonyolult ügyben a kolozsvári törvényszék junius 19-én folytatja a fő- tárgvalást. PORT Huszonhat ponttal a HEHC és a KKASE áll a kerületi bajnokság élén Május 16-án less a rangadó KOLOZSVÁR. A kerületi bajnokságok küzdelmei hétről-hétre mind ,izgalmasabbnak ígérkezik. Vasárnap a következő mérkőzések kerülnek lejátszásra; Kolozsváron KAC 11.—Korvin, KF.AC-— DSE, Bástya 11.—KKASE, KMÄV II.— Postás, K ME E—Korvin, Szamosujváron a Törekvés a BMSE ellen játszik. A legutóbbi fordulóban meglepetésnek számit a KEAC nagy gól'arányu győzelme Besztercén a BMSE ellen, mig a KAC II. pontvesztesége a Sz. Törekvéssel szemben. A kerületi bajnokságban egyenlő eséllyel indul a bajnoki címért úgy a KEAC, mint a KKASE. Mindkét csapatnak jelenleg 26—26 pontja van, bár a KEAC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A kerületi bajnokság rangadója május hó 16-án lesz, mikor is a KKASE a KEAC ellen játszik sorsdöntő mérkőzési. Ha ezen a mérkőzésen a kereskedők kiváló együttese meg tudja szerezni a mérkőzés két pontját, úgy esélye van a bajnokság megnyerésére is. A 16-ik forduló után a bajnokság állása a következő: i. KEAC U 13 — 2 66 ;o 26 2. KKASE 16 1 3 _ 3 51 :.’.4 26 3. DMÁV 1 6 9 I 6 54:3 r 1 9 4. KAC II. 15 8 3 4 37:tö 1 9 5. DSE lé 9 — 7 3 9 ‘ 18 6. B-istva 11. 16 8 — S 39:37 16 7. Sz. Törekvés 16 7 2 7 33=39 16 8. KMÁV 11. 16 7 i 8 47:4? ) 5 9. Postás 16 7 i 8 3*:4 0 U 10. BMSE 16 5 i 10 33 :ji r i ír. Korvin 16 2 i 13 Úri? 5 12. KMTE 16 2 — 14 9U9 4 Mljus 16-án Nagybányán szerepel a Ferencváros É énk sportélet a bánya-városban Nagybányáról jelentik: A 2t ezer lakosú bányavárosban igen élénk a sportélet. Az MSE a május 16-iki CSAK elleni mérkőzését az MLSz hozzájárulásával egy nappal előbb, i május 15-én bonyolítja le, mivel 16-án a Fc- : rencváros vendégszerepei Nagybányán az NSL ellen. A mérkőzéssel párhuzamosan levente tehetségkutató atlétikai verseny is lesz, melynek küzdelmei már szombaton reggel megindulnak, mig a döntőket a mérkőzés előtt bonyolítják ie. Az NSE mellett két NB. IH-as csapa" is játszik a bányavárosban, a ,,Jó Szerencsét SE“ és a Petiozsényi SE. Mindkét csapit igen 'szép helyezést ért el eddig a bajnokságban. A kerületi bajnokságban 8 csapat küzd a bajnoki pontokért. A Széchenyi SE (Kápolnok Monostor), Kincstári AC (Felsőbánya), I.'- posnyai LE, Kereszthegyi FC (Nagybánya), Tó Szerencsét II . NSE II. és az Alsófcrnievei Szerencse SE. Ezek közül az utóbbi négy csapatnak ifjúsági együttesei is vannak, amelyek a bajnokságért küzdenek. A levente bajnokságok küzdelmei során az NLE, a Nagybányai Áll. Gimnázium, a Szatmári Áll. Gimnázium, a Szatmári Ref. Gimn., a Szilágy- somlyói, Sziiágycsehi, Nagysomkuti, Zilahi és a Kálmándi Levente Egyesületek küzdenek meg egymással a bajnoki pontokért. A levente járásparancsnok, Majoros százados, Mann Auréllal, a leventék sportelőadó;á- va! együtt lelkesen dolgozik az ifjúság nevelése érdekében és szorgalmasan készülődnek a közeli hetekben megrendezendő nagy levente eseményekre. Élénk az élet a többi egyesületeknél is, valamint a Nagybányai jT-ben, ahol Mann Aurél vezetése mellett jelenleg 42 játékvezető hallgatja végig a JT előadásait, akik május 15, 16-án vizsgáznak a Budapestről és a Felső Tiszai kerületből kiküldött ügyvezetők előtt. Készülnek az országos bajnokságokra A KTC teniszezői KOLOZSVÁR. Erdély egyik legrégibb sportegyesülete, a Kolozsvári Tenisz Club, vasárnap, május 9-én délelőtt 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését a KTC sétaténi tenisztelepén. A Tenisz Club az elmúlt vasárnaptól kezdve megnyitotta sétatéri teniszpályáját cs játékosai lelkesen készülnek a közeledő országos Nemzeti Bajnokságokra, melyet május 22—29. között Budapesten rendeznek. A KTC színeit az országos bajnokságoKESERÜVIZ kon az. eddigi tervek szerint Pusztav, Dóczv dr., Csongár, Komoróczy és Baátzné képviselik. Az edzéseket naponkint tartják a TC játékosai a városi sporttelep mellett levő saját teniszpályáin. Mindazok, akik az egyesület színeiben óhajtanak a jövőben teniszezni, beiratkozhatnak esténk! nt 6 és 8 óra között a teniszpályán. Befejezés felé közelednek a küzdelmek az NB II, Mátyás-csoportjában KOLOZSVÁR- Az NB. II. Mátyás csoportjában vasárnap az utolsó előtti fordulót bonyolítják le. Ennek során Debrecenben a DVSC a CSAK ellen, Békéscsabán a Törekvés az NSE-vel, Marosvásárhelyen a Sz> MÁV az MPMTE ellen játszik. Kolozsváron helyi rangadó lesz a Bástya és a KMÁV között. Erre a mérkőzésre mindkét csapat lelkesen készül és az a KMÁV-ra sorsdöntő is lehet. A kiesési zónában a KMÁV, MPMTE, CSAK és a B. Törekvés vannak, akik közül bármelyik kieshet az NB. II-ből. A KMÁV-nak, mely utolsó két mérkőzését vasárnap a Bástya és május 16-ári Kolozsváron a B. Törekvés ellen játssza le, reménye van arra, hogy az esetben, ha mindkét mérkőzését megnyeri, elkerül a veszélyes zónából és az élcsoportban köt ki. Sikeresen szerepel a KEAC a főiskolás kosárlabdabajnokságokon. BUDAPEST. A főiskolai kosárlabda bajnokságok küzdelmei során a Kolozsvári EAC eg másután aratja szép győzelmeit. Az alig két hónappal ezelőtt megalakult férfi kosárlabda csapat vasárnap a Szegedi EAC ellen 24.18 (8:9) arányban, mig a Képzőművészeti Főiskola csapata ellen pedig 64:33 (30:15) arányban győzött. A bajnokságok második napján a KEAC nagy fölénnyel legyőzte a DEAC-ot is 69:28 (30:14) arányban, de a Kassai FSC-től balszerencsés küzdelm után 40:36 (24:22) arányban vereséget szenvedett. A KEAC pompás szereplése sporrkörökben kellemes feltűnést keltett, A KAC atlétikai szakosztálya felhívja tagjait és összes versenyzőit, hogy f. hó 7-én este 8 órakor jelenjenek meg a KAC Unió-utcai Clubhelyiségében tartandó szakosztályi alakuló ülésen. A letárgyalandó kérdések fontosságára való tekintettel feltétlenül kérjük az ösz- szcs tagok megjelenését. KÖZGAZDASÁG Tanoncotthonokat,, köz műhelyek®* és gyárakat Székelyföld a kormánytól KOLOZSVÁR, május 5. A Magyar Mérnök és Épitészegylet kolozsvári csoportja által a Székelyföld iparosítása érdekében rendezett tanácskozás termékeny vitát eredményezett. Erdély iparosításának nagy kérdéséhez újabban teljes joggal szólott hozzá Csiszár Lajos épitészmérnök a Marosvásárhelyi Magyar Iparos Tanuló Otthon alapitója is, aki figyelemreméltó és gyakorlati elgondolásait emlékiratban juttatta el a kormányhoz és mindazokhoz, akiknek szava lehet ebben az ügyben. Emlékiratában hangsúlyozza, hogy a kevés földbirtoku székely nép földjéből csak bizonyos számú családtagot tud eltartani. A fölöslegnek: a terhet jelentő résznek már foglalkozás után kell néznie, iparosnak kell mennie. Erdély iparosítása tehát a legfontosabb nemzetgazdasági érdek. Ámde ennek az iparosításnak az előfeltételeit meg kell teremteni. Fiú- és leánytanoncokat kell nevelni, ezek részére pedig bennlakással egybekötött ta- noncotthonokat kell létesíteni. Fiutanonc- otthonokat kell létesíteni Gyergyószent- ■miklós, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Székely udvarhely és Széle elykeresztur városokban. Internátus nélküli tanoncotthonokat pedig Nyárád- szereda, Maroshéviz, Ditró, Szárhegy, Al- falu, Kászonimpér, Csikszentmárton, Bárót, Kovászna, Parajd és Szentegyházas- oláhfalu községekben. A székely lányok iparra való nevelése érdekében szükségesnek tartja Csiszár mérnök leány- tanoncotthonok létesítését is éspedig Budapest, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatraár, Máramnrossziget, Marosvásárhely, Szászrégen, Székelyudvarhely és Sepsiszent- györgy városokban, Budapesten lehetőleg többet is. Szükség van megfelelő számú fiú és leány ipari középiskolákra is. így Nagybányán bányászati szakiskolát, Kézdivá- sarhelyen bőrfeldolgozó ipari és b or előállítási, timáripari szakiskolát, Marosvásárhelyen a kőműves, kőfaragó és őrmesteri képesítésre építőipari tanfolyo- mot, a jelenlegi ipari középfokú szakiskola internátusának bővítését, internátus. sál egybekapcsolt női ipariskolát és kereskedő tanoncotthon létesítését kén. Székelyudvarhelyen a meglévő agyag- és faipari középfokú szakiskola internátusának bővítését, női ipariskola létesítését, Székelykereszturon pedig Érdél .. szerü természeti kincseinek megismerése érdekében vegyészeti középfokú ipariskolát, Gyergyószentmiklóson internátussal egybekapcsolt kőfaragó és csiszoló szakiskolát, Csíkszeredán mechanikai órásipari és elektromosipari szakiskolát, végül Sepsiszentgyörgyön női ipariskolának létesítését tartja feltétlenül megvalcsitan- dónak. Rátért ezután emlékiratában a szorosan vett iparosításra is. Gvergyó nagyszerű kövei megkövetelik — írja —, hogy ezen a vidéken a Sziléziában lévő hasonló házi kézmüfaragó ipari vidék létesüljön. Erdélyben nagy szükség van cementre. Cementgyár létesítése elsősor-' ban a földgáz közelléte miatt Marosvásárhelyen kívánatos. Dés vidékén is lehetne nagyobb cementgyárat létesíteni. Szolnok-Dobokában egész hegyláncok vannak vulkánikus hamuból, ezért ezen a vidéken trasszőrlőgyárat kell létesíteni. Erdélyben a trassz — állapítja meg — megnemértés következtében nem vált népszerűvé, pedig elsőrendű olcsó és jó építőanyag. A földgáznak Nagybányára való bevezetése révén közel lesz a legfinomabb alabástromgipsz gyártásához alkalmas kőzet, Zsibó vagy vidéke magyargóc alkalmas gipszgyár létesítésére. A tégla- és cserépgyáraknak nagy szerepük lesz a háború utáni években. Sürgeti ezért, hogy Marosvásárhely városa azonnal vegve háziüzembe a téglagyártást és cse- répkészitést, ne adja a gyárat laikusoknak bérbe, mert a gyár ezáltal tönkre megy. Fontos volna még téglagyár létesítése a földgáz és jó anyag következtében Nyárádszeredában. Kavicszuzókat kell építeni Ditróban, Gvergyóvárhegyert és Ilva mellett és Parajdon, ahol min-, denütt nagymennyiségű bazalt van. Életrevaló megoldási módokat ajánl Csiszár Lajos emlékiratában és ha azokat illetékes tényezők meg is szívlelik, Erdély iparosítása nagy lépésekkel halad majd előre. Rendőrségi bűnügyi napié KOLOZSVÁR, május 5. A rendőrség bűnügyi naplójában az utóobi 24 óra eseményei közölt az alábbi adatokat Piáljuk : A néhány nappal ezelőtt, az Unió-utcában dr. Poicz Radó ügyved noaájában történt betörés tetteseit a rendőrség büi- íigyi osztálya elfogta. A tettesek Móni András, Téglás-utca 8S. szám alatt lakó 20 éves napszámos, Veress Albert, Árpád- utcában lakó 20 éves cipészsegéd és Kovács Antal, Lépcső-utcában lakó 29 éves napszámos voltak. Kihallgatásuk során mindhárman beismerő vallomást tettek. Megállapitásl nyert, hogy az Unió-utcai betörésen kivül ok követték el a Téglásutca 29. számú házban Domokos János lakásán és Szombati Róza Kriza-utca 1. szám alatti házában történt betöréseket is. A rendőrségi vizsgálat után a három tettest további eljárás végett átadták az ügyészségnek. Ugyancsak kedden adta át a rendőrség a járásbíróságnak Óráján Traján 24 éves, marosvásárhelyi illetőségű géplakatossegédet, akit néhány nappal ezelőtt tetten- értek lopáson. A fiatal géplakatossegéd a vasúti állomás III. osztályú várótermében ellopta Kapcsi Ferenc királyhelmeci földművesnek 150 pengő értékű ruha- és fehérneművel telt utazókosarát. A rendőrség közegei abban a pillanatban fogták el, amint távozni akart az állomás előcsarnokából. A tettenért és elfogott tolvaj további sorsa felett a járásbíróság fog dönteni. KEDDEN folytatták a főiskolai kosárlabda bajnoki versenyt a Műegyetem szabadtéri pályáján. Eredménvek: BEAC— KEAC 53:33 (27:18). SzEAC—Képzőművészek 31:20 (8:4). TFSE—KEAC 43:7 (13:1). MAFC—KEAC 36:12 (15:8). A bajnoki versenyt szerdán délelőtt és délután folytatják. Figyelem! Csak az Ellenzék hinig* téseá eredményesek.