Ellenzék, 1943. május (64. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-05 / 100. szám

A háború kezdete óta a háromhatalmi egyezmény hadereje harmincegymillió BRT angolszász hajóterot süllyesztett el PERUN, májús 5. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Az idei év első négy hónapjában a brit-északamerikai ke- reskcdelmi hajó:ás a német haditengereszet és a légierő tevékenysége következtében majdnem 400 hajót vesztett, kereken i.á millió brutto regisztertonna űrtartalommal. A: elmúlt évben ebben az időben mindössze 254 hajót süllyesztettek el 2.1 millió bruttó regisztertonna űrtartalommal, úgyhogy az idei elsüllyesztést eredmények 15 százalékkal, múlják jelül a távú­ini eredményt. Ä: idei áprilisi hónap rendkívül kedvezőtlen időjárást viszonyai melleit ez az eredmény rendkívüli figyel-, met érdemel A háború kezdete óta a német haditengerészeti és légierők összesen 2U.1 millió bruttó regisitertonna brit- eszakamerikai kereskedelmi hajóteret süllyesztettek el. vug a háromhatalmi egye mény véderejinek együttes eredményé meghaladja a 31 millió bruttó regisztert ormát.. A kubáni hídfőnél visszaverték a Szovjet újabb támadását 19 5 3 ui ii J n s S. Boriin, május 5. (MTI.) A Nemzetközi Tájé­koztató Iroda jolenti a keleti arcvonal hely­zetéről: A kubáni hídfőnél a bolsevisták <iz r ó/ö napi vesuteségteljes támadások után csak egy helyen tudlak csapatokat összegyűj­teni helyi jel'egü előretörésre Krims/kaju tér­ségén A bolsevisták vállalkozásának célja nz vö t, hogy megsrerezzenek egy összekötő lu­dat, minthogy a német és szövetsége«» csapa­toknak. szilárd és kiépített harci berendezé­seikben sem u repillötámadások, sem a pergő­tűz emiüesreméltó mértekben kart okozni nem tudott. Elkeseredett ás sikere« harcot vívlak a támadókkal. A támadó szovjethullámokat álla lábán már az elóterepeu felfogtak. Két helyen sikerült benyomulniok a nemet és szövetséget» állásokba. A szomszédos szakaszokra’ gvors m odahozott beavatkozási tartalékok «/ónban a betörési helyeket gyorsan elreteszelték és az­után szemközti és oldalból intézett ellentáma­dásokkal a bosevisíákat visszaverték, meg* iosztva ókét minden sikertől. Két betörési he­lyen az esti órákig 9 harckocsit, az egész tá­madási szakaszon pedig 27 bolsevista harcko­csit semmisítettünk nseg. A szovjet csata és vadászrepülők 39 gépet vesztettek egy nap alatt. A felderítek megfigyelték, hogy az Azovi-tenger egyik kisebb kikötőjében d szov­jet partraszállási osztagokat helyezett készen­létbe. Gyors német harcirepii’őgépek bombá­ikkal é6 tűzfegyvereikkel oly sikeres támadást intéztek, ellenük, hogy hot elindulásra készen álló, csapatokkal és hadianyaggal megrakott csónak percek a’att elsüllyedt, nyolc pedig oly erősen megrongálódott, hogy már nem lehetett őket használni. Őreitől északra a »le­irat utászok nagy rohamcsapat vállalkozási hajtottak végre a szovjetállások ellen, A bol­sevisták harci állásait 1200 méternyi széles­ségben felgöngyölítették, kifüstölték es a harci berendezéseket szét robbant ott XV» Egy másik sikeres vállalkozásukban 41 kUerndftt, valamint c/ek mögött nagyobb távolságra 17 állásul szolgáló kísérődül ellenrobamiaal el foglaltak és s/emélyzetUket megsemmisítették. A két vé’lalkoz.isról 138 foglyot hoztak Leningrad téiségén « hadsereg mess/ehordó tüzérsége lövéseivel felgyújtott egy s/ovjet olajfinomítót. Hét nagy olajtartály teljesen kiégett. A Murmun-Vasut elleni támadásukban a légi fegyvernem tiarei kötelékei hét szántó vonalot, klfiíklaltak, ezenkívül megsemmisítet­tek kilenc mozdonyt. Az. egész, keleti utcvo. nalon légihareokban 44 szovjet gépet lőttünk le. A német éti K/övetséges légierőit vesztesége öt gép vo’U Több mint négyezer repülőgépet vesztett ezidón a Szovjet BERLIN, május 5. (MTI) Illetékes német helyről közük a Német Távirati Irodával: Az egész keleti arcvonalon januártól áprilisig 4067 szovjet repülőgépet lőtlek le. BKRiI IN, május 5. (MTI.) A Német Távirati Iroda órtesülénp svoiint a Jtrit éa az észtikamerikni légiim*! erő áprilisban Kurópa és Rszak-Aíi ika felett összeseit ÍHJ7 repülögépet vesz­tett. Ebből Norvégia, a megszállt, nyugat i területek és a német birodal­mi terület, lelett 482, legnagyobbrészt tobbmotoros bombázót lőttek le. Eze­ket a gépeket német vadászok, a lé­gihaderő légvédelmi tüzérsége és a német tengeri haderő egysegei pusz­tították el. iSo gépet a német és az olasz légihadlerö, a szövetséges ten­geri egységek és az Észak-Afrika ban küzdő német-olasz csapatok a Föld­közi-tenger, Észak-Afrika és Olasz­ország felett. A német nehéztüzérség Leningrádot bombázta RERUN, május (MTI.) A Führer fő­hadiszállásáról jelentik a Német Távirati Iro­dának: A véderő főparancsnoksága közli: Az el­lenség folytatta súlyos támadásait a kubáni hídfő elten, de tegnap sem tudott eredményt elérni. A súlyos elhárító harcok folytatódnak. A keleti arcvonal többi szakaszán a nap nyugalomban telt el. A hadsereg nehéztüzér­sége jó eredménnyel agyuzta Leningrád hadi- fontosságú berendezéseit. A tuniszi arcvonalon lényeges harc kedden nem zajlott le. Tervszerű mozdulatok után az északi szakaszon kedvezőbb állásokat foglal­tunk el, anélkül, bogy az ellenség észrevette volna. Itt a nagyfontosságu berendezések el­pusztítása után Mateur helységet harc nélkül engedtük át az ellenségnek. A megszállt nyugati terület partvidéke el­len nappal támadó brit légi kötelékekből 14 ellensége« repülőgépet, közülük 12 bombave­tőt lőttünk le. Légi harcokban két saját va­dászrepülőgépünk veszett el. A Német Távirati Iroda értesülése szeri.it ELLENSÉGES REPÜLÖK BOMBÁZTAK KONSTANCÁT BUKAREST, május 5. (MTI.) A Stidani-iroda közli: Hivatalosan je­lentik: Május 3-án napközben ellen­séges repülőgépek támadást intéztek Kon «»tanra város ellen. Néhány bom­ba kisebb anyagi kárt okozott. A la­kosság között, lényegtelen vesztesé­gek voltak. A román és a német va­dászrepülőgépek, valamint a légvé­delmi ütegek 2 ellenséges repülőgé­pet lelőttek. A gépek a tengerbe es­tek. Egyikük személyzete sikertele­nül megkísérelte, hogy ejtőernyővel megmentse életét. Valamennyinket elfogták. _ légi harcok és légvédelmi tevékenység követ­kezteben 2 saját gép elvesztése mellett 2 Szov­jet 49 repülőgépét pusztították el a hétfői nap folyamin. v Az angolok ismét súlyosan bombázták Antwerpent BERLIN, MÁJUS 5. (MTI.) MINT A NÉMET TÁVIRATI IRODA ÉR­TESÜL, ÉSZAKAMERIKAI BOMBÁZÓK KEDDEN MEGISMÉTELTÉK TERRORTÁMADÁSUKAT ANTWERPEN POLGÁRI LAKOSSÁGA EL­LEN. A KÉSŐ DÉLUTÁNI ÓRÁKBAN NAGY MAGASSÁGBÓL BOMBÁZ- TÁK A VÁROS LAKÓNEGYEDEIT. A LAKOSSÁG KÖRÉBEN ISMÉT SÚLYOS VESZTESÉGEKET OKOZTAK. A TÁMADÁSRÓL RÉSZLETEK RÖVIDESEN VÁRHATÓK. Ötszázra emelkedett a grossetót légitámadás áldozatainak száma RÓMA, május 5. (MTI.) A Stefani-iroda jelenti: A Giornale dTtaüa tudósítója újabb részleteket közöl a Grosseto kis város elleni támadás­ról, amelyet amerikai repülők támadtak meg husvét hétfőjén. Az áldo­zatok száma 509-ra emelkedett, amelyből 145 halott, köztük 25 10 éven aluli gyermek és 40 nő s kb. 300 sebesült, akik közül 42 gyermek. 24 gyermeket géppuskákkal lőttek le. A kis városka kórházában 15 óra leforgása alatt 40 amputációt hajtottak végre és 30 hasmütétet végeztek. Az északamerikai pilóták esztelen támadása következtében egész csalá­dok kipusztultak. 246.000 BRT hajóteret süllyesztettek el a japánok Tokió, május 5. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A japán főhadiszállás egyik közleménye szerint a japán buvárhajó fegy­vernem április végén a Csendes-óceán dél­nyugati vizein a következő eredményt érte el: elsüllyesztett 3 ellenséges szá’litóhajót 12 ezer bruttó regi6ztertonna, egy szál-litóhajót 8000 bruttó regisztertonna, továbbá egyet 6C00 bruttó regisztertonna űrtartalommal. A japán haditengerészet március 28-án az Oro-öböl ellen intézett e’gő légitámadása óta 35 ellen­séges szállifóhajót, összesen 220.000 brutto regiszterfonnát süllyesztett el. Különösen fon­tos ez a tény, mert ezek a szállitóhajók az ellenséges csapatok utánpót’ásónak szolgálatá­ban állottak. A Csendes-óceán déli vizein lévő támaszpont felé haladtak a gőzösök.. A hajók fele üzemanyagot és élelmiszert szárí­tott. Ä Csendes-óceánon változatlanul Japán tartja kézben a kezdeményezést LISSZABON, május 5. (TP.) A londoni rövidhullámú rádió kommentátora rámu­tat arraa^aggodalnmra^amelyetaPoiU Darwin ellen Intézett legutóbbi japán lé­gitámadás Londonban kiváltott. Ez a tá­madás a szövetségesek légi uralmát a Csendes óceánon ismét lényegesen meg- csorbitotta. Londonban kijelentették, hogy a délnyugati Csendes óceánon még mindig japán kézen van a kezdeménye­zés és nagyon nehéz feladat lesz ezt tőle elragadni. Ezt a megállapitást erősiti meg az Egyesült Államok volt tokiói nagykö­vete, aki kitűnő ismerője a japán haderők erőviszonyainak. A te^erelycsapatok kiürítették Mateur helységét RÓMA, május 5. (MTI.) A Stefani-iroda közi az olasz főhadiszállás 1074. számú alábbi jelentését: Tunisz északi vidékén a tengelycsapa­tok kiürítették Mateur helységét. Az arc­vonal egyéb részén időnként tüzérségi párbaj volt. Az egyes különítmények erős tevékenységet fejtettek ki. Repülőalaku­lataink éjszakai támadás során bombáz­ták az ellenség ellátó támaszpontjait. Az egyik korvettünk, amelynek pa­rancsnoka Alberto Cecacci korvettkapi- tány, elsüllyesztett egy ellenséges buvar- naszádot. ' A buvárhajó parancsnokát, 5 tisztjét és 41 matrózát foglyulejtette. Mátyás Király mozgószinház Ma utoljára I Muráit vígjátéka : Házassággal kezdődik... Ho nap, csütörtökön premier! A svéd filmgyárlés óriás filmje: Az Igazi férfiak Főszereplők a svéd filmművészet legjobbjai 1 Pompás kiállítás I J ökéleles játék I Újszerű téma Az oroszok teljesen boísev.zálják Irán? ANKARA, május y. (MTI.) A Stcfari- irodi jelenti: Irán északi részében a szovjet térfoglalás mind határozottabb formákat ölt. i\ polgári biztosok beiktatása után a bolse­visták most a kolhoz-rendszert is be akarják vezetni. Az iráni mezőgazdákat azzal akarják ennek a rendszernek elfogadására kényszeri- ten:. hogy c'ak akkor adnak nekik mezőgaz­dasági gepeket és vetőmagvat, ha felvétetik magukat a szovjet termelőszövetkezetekbe. Az intézkedések megtételénél, amelyek eddig csak a bolsevisták által megszállt területre terjednek ki, nem kérdezték meg sem a tehe- ráni kormányt, sem pedig azokat a mezőgaz­dasági szakértőket, akik az iráni földművelés- ügyi minisztériumban tanácsadóként működ­nek. A Szovjetnek ezek a rendszabályai nyil­vánvalóan az első lépést jelentik abban az irányban, nogy iránt gazdaságilag bekebelez­zék a Szovjetunióba. Ez a törekvés igen rossz hangulatot keltett a lakosság körében. Általá­nos a fel/.udulás nemcsak a Szovjet ellen, ha­nem az északamerikaiak ellen is, akik nem tesznek semmit védelmükre. . ţ ......t A Caudrio nagv beszé­dei ircndot* a liberáliz' műi és a bolsevizmus ellen Madrid, május 5. (MTI.) Franco tábornok, spanyol államfő huelvai látogatása alkalmából, ame’ynek 6orán a lakosság a vörös uralom alóli felszabadulása felett érzett hálája jeléül egy rendkívül értékes győzelmi kardot nyúj­tott át a Caudil’onak, aki nagy politikai be­szédet mondott, amelyben többi között kije­lentette, hogy Spanyolország nemzeti mozgal­mának köszönheti, hogy békében és nyugalom­ban dolgozhatik jövője felépítésén. Franco tá­bornok ezután a demokrata, liberális, vala* mint a marxista kormányrendszereket ítélte el. A liberális rendszert a modern rabszol­gaság megtestesítőjének nevezte, mert ebben sem szabadság, 6em egyenlőség, de még csak gondolatszabadság 6em létezik, hanem az egész nép a zsidó nagytőke befolyása cs uralma alatt ál't. A marxista rendszer Orosz­országban, árulta el a forradalom alatt, hogy a legnagyobb nyomorhoz, vezet, amelyet va­laha 16 egy nép átélt. Szovjetoroszországban valóban nem történt semmi a nép érdekében, minden erőfeszítés csak arra irányu’t, hogy az országot hatalmas fegyvertárrá változtassák és hogy ezzel egész Európa a vörös poko.nak essen áldozatul — hangoztatta beszédében a, Caudillo. ELLENZÉK politikai aapfeft Feíaíőa ssarxeaxläs ZA TEURE C ZK Y GYULA VsLoáia kiadás VITA SÁND03 Parheftezési munkálatokat jatásyosa* váSal Urinezi I Os., Zápolya-utca 14. és Sientegy- ház-utca 1. (Sebők-cukrászdá) A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. nyomása. Felelős vezető MAJOR JÓZSEF.

Next

/
Oldalképek
Tartalom