Ellenzék, 1943. május (64. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-21 / 114. szám
I >s3 iófc, Szerkesztőség é* kiadóhivatal; Kolozsvár. Jókai-u. IS., I. era. Tetei.; lí—09. Nyomda: Egyetem-«. 8. ss. Telei,: 29—23. Csekkszámla 72056 ALAPÍTÓ Hl: BÄRIHßMSILÓS Kwdótalajidoaos: „PALLAS S AJ TÓ VaLLAT AT* Rt. Kolozsvár. Előfizetési árak: 1 hór« Jl2ö negyedévre 9.20, íéiévre 18.40, egy évre 38.80 K Kétségek és reménységek If íö s IdthumezkY dfitler Az őrszemek immár meggyujfot- itták a lármafákat. Azok is, akik a ^külvilág felé figyelnek s azok is* ßakik az országon állanak Őrt, Vész díenyeget és toboroznunk kell, hogy «elháríthassuk a vészt. De a lárma- .ifák világossága elvakitja a szemeket és sokan csak tapogatózva haliadnak bátor rohanás helyett a kijelölt őrhely felé* Ezért kell egyet- Ilen iányoszlopba foglalni a szétszórt {lármafák füzét, hogy irányt mutat- 1 hasson minden magyar számára, A hirvivők és parancsosztogatők I kiáltása is Összekeveredik és zűrzavart okoz, A szavak értelmüket vesz- 1 tik és a hang elvesztette hiteiét. Az őszinte és igaz, vészt, örömöt, fájdalmat vagy kívánságot jelző ősein- f beri hangból szavak lettek és a szavak nem fedik immár az igazságok Pedig most erre és csakis erre van szükség. Olyan világosan és félreérthetetlenül mondani meg az igazságot, mint amilyen igaz a ragadozó halálthozó vijjogása, a megtámadott sikolya, az epekedÖ bugása. Mert a szavak mögött alig találunk immár értelmet, alig ösztönöznek cselekvésre és alig tisztítják meg gondolatainkat. Ködös és bizonytalan érzelmek uralkodnak fölöttünk, amelyek jécélnak és bizonyosan igazak, de a szavak szétforgácsolják őket, vagy zsákutcába terelik. Éppen ezért nehéz feladat szavakban megfogalmazni mindazt az érzelmet és gondolatot, amely alkalmas arra, bogy a nemzet vezérlő lángjává lehessem Nehéz, mert ismét csak szavakat lehet mondani, amelyek kiforgathatok, félreérthetek és megsiketithetők. De a kötelesség mégis azt parancsolja, hogy kévébe kell kötni a sok apró lángot és küzdeni kell a győzelem reménysége nélkül is, ■ Kétségek és reménységek között vergődünk, uttalanságban, olyan jelszavak vezényletével, amelyekben éppen úgy nem hiszünk, mint ahogy nem hiszünk javarészt azokban sem, akik hirdetik Őket, Ezért egyszerűvé kell tenni a szót és a gondolatot, olyan egyszerűvé és igazzá, mint amilyen az Ősember harci kiáltása, vagy halálfélelmében kibuggyanó sikolya volt, v Mert ám nézzük, melyek a kétségek? Szent István birodalmát emlegetjük, mint végső és legmagasabb célját minden törekvésnek, Megvalósításakor azonban külső erőkre és körülményekre gondolunk s nem azokra, amelyek bennünk vannak és amelyek egyedül alkalmasak a megvalósításra. Hirdetjük a megújuló Magyarországot, de a megújulást egymástól és nem önmagunktól várjuk. Hirdetjük a népi Magyarországot, a nagyobb szociális igazságot, a mult hibáinak és bűnéinek kiirtását, becsületesebb és igazságosabb gazdasági rend megteremtését, a magyar nacionalizmus megvalósítósát, a zsidóság kikapcsolását és műveltségűnk közkinccsé tételét annak felemelése által. Mindezt hirdetjük és valóban cselekszünk is annak érdekében, hogy valósággá legyenek terveíink és reménységeink. De ki tud választ adni arra, hogy a megszülető uj világban milyen legyen Szent István birodalma; miképpen és ki által újuljon meg az ország, csizmások világa, vagy a magyar íaj és szellem szupremáciája jelenti-e a népi Magyarországot; megtorlást az igazságtalansággal szemben vagy az elesetteknek melegszívű felemelését értjük-e a szociális igazság alatt; mely hibáit és bűneit a múltnak és miképpen akarjuk kiirtani; hogyan teremtsük meg a becsületesebb és igazságosabb gazdasági rendet; tulbabzó sovinizmust éftünk-e a magyar nacionalizmus alatt, vagy méltóságteljes magyar öntudatot; miképpen oldjuk meg a ^sidőkérdé , és mit értünk a műveltség felemelésén és közkínccsé tételén? Gondolom, kevesen, nagyon kevesen tudnak ezekre a kérdésekre férfias és ennélfogva igaz választ adni. Mert Szent István birodalma nem jelenthet egyebet, mint egyfelől azt, hogy ez a birodalom magyar és európai legyen, másfelől tényleg birodalom legyen, azaz alkalmas és szeretett haza azok számára is, akik nem magyarok. A megújuló Magyarország alatt nem érthetünk egyebet, mint hagy visszatérjünk a régi Magyarországhoz, az Árpádok birodalmához, amely magyar volt fajban és vérben, eszmében és gondolatban, jellemben és magatartásban. Visszatérjünk ahhoz a Magyarországhoz, amelyen a magyarság uralkodott és amelyben a magyarság uralmát az idetévedt idegen helyesnek, megtartónak és magától értetődőnek találta. Mindkettőben szükség van arra, hogy a megújuló Magyarországon csakis és kizáróan a magyar szellem, a magyar lélek, a magyar magatartás legyen iránytadó és parancsoló, amit másképpen nem érhetünk el, mint ha a magyarság igazi letéteményesét és töretlen hordozóját, a magyar népet juttatjuk abba az állapotba, hogy arra való fiai végezhessék az ország dolgát, A nagyobb szociális igazság alatt nem érthetünk kegyosztási, sem jószívű cselekedetet, hanem csupán azt, hogy becsületes munkájáért mindenki megkaphassa tisztességes megélhetésének szükséges javait és a legkisebb munkát végző is az ország szine előtt egyenlőnek érezhesse magát igazságban és erkölcsben a legnagyobb munkát végzővel. A mult hibáinak és bűneinek kiirtásakor meg kell állapodnunk abban, hogy melyek a hibák és bűnök és miképpen kell azokat kiirtani. Gondolom, az irtást mindenki önmagán kezdheti! A becsületesebb és igazságosabb gazdasági rend nem jelenthet egyebet, mint az ingó töke korlátlan uralmának megtörését, annak az elvnek keresztülvitelét, hogy a magánvagyon végső fokon a nemzet vagyona és hogy a föld nem az üzleti nyereség alapja, hanem maga az ország. Az uj magyar nacionalizmus megteremtésén nem érthetünk egyebet, mint felemelni annak méltóságát olyan magaslatokra, hogy harag és gyűlölet ne érhessen fel hozzá és harag és gyűlölet nélkül tudjon tekinteni más nemzetek fiaira. A zsidóság kikapcsolása sem jelenthet haragot és gyűlöletet, hanem radikális programot, amelyet a zsidókkal szemben emberséggel, de kérlelhetetlenül, a „strohmannokkal“ és „Aladárokkal“ szemben azonban irgalom nélküL, könyörtelenül kell végrehajtani. És végül a műveltség tekintetében nem könyvek sokaságára és tudományok nagymértékű terjesztésére szabad gondolni, hanem arra, hogy kiteljesedjék a magyar lélek minden szóban, minden cselekedetben, minden Írásban és minden magyarban. Így állunk tehát a kétségekkel ás ilyenformán gondolhatunk arra, hogy bizonyosság váljék belőlük, M ■ is De amennyi a kétség, ugyanannyi a reménykedés is. Reménykedés abban, hogy mindent meg tudunk valósítani és eljuthatunk kitűzött céljainkhoz, amelyeket most csak a lármafák imbolygó tüze világit meg, de amelyek felé eiőbb-utöbb irányt mutat a minden magyarok leikéből felcsapó tüzoszlop. Komolyan és higgadt fővel kell hogy szembenézzünk ezért sorsunkkal. Azzal a sorssal, amely nem lehet többé játékszere senkinek és amelyet csakis és egyedül mi magunk kormányozhatunk Isten segítségével. A világégésben magasra röppentek és pernyévé lettek jelszavak. Népek sorsát és hivatását akarták ezek intézni. De a népek ha néha meg is hajolnak a kényszerűség előtt, sorsukat és hivatásukat önmaguk intézik. Nekünk magyaroknak sorsunk és hivatásunk itt élni a Kárpátok koszorúja között és birodalommá tenni az országot, amely magyar. Ez annyit jelent, hogy nemcsak fegyverrel és hatalommal, de a szellem erejével és a hit nagyságával megteremteni annak lehetőségét, hogy békésen éljenek egymás mellett azok, akikít az Isten egymás melletti békés élésre rendelt. És ezen a feladaton nem lehetnek kétségeink, hanem csak reménységeink, mert hosszú századokon keresztül eleget tudtunk tenni hivatásunknak és az egyetértés csak akkor szakadozott széjjel hogy acsarkodó gyűlöletté váljék, amikor idegen hatalom igyekezett kormányozni bennünket, elfojtva az országban mindent, ami magyar. Guzsbakötött kezeink azonban azóta felszabadultak, a rajtunk ütött sebek behegedtek, belső méltóságunk helyreállott és egyre világosabban látjuk, miképpen vagyunk igaz magyarok. Egyes őrtállók és Virusztók hirdetik ezt ma, de a hangjuk egyre messzebb ér és a láng, amelyet gyújtanak, egyre erősebben lobog. íme az egyik reménység. És reménységek tünedeznek fel mindenfelé. Az Önmagáért való politika egyre inkább értelmét és hitelét | veszti, hogy helyét elfoglalja a tényleges cselekedet. Itt Erdélyben különösképpen érezhető ez. De kell hogy még érezhetőbbé tegyük. Kell hogy a politika kizáróan az országért legyen és kell hogy a politikus kizáróan az országot szolgálja. Készülőben van már ilyen politika és vannak már ilyen politikusaink. Ez a második reménység. A harmadik az ifjúság. Nem az, amelyet évek számával mérünk, de amely a lélekben él. Mennyi fiatal hang harsog már az országban- Hivő, reménykedő, bátor és önzetlen hang. Mert csak ez a- hang fiatal. Á jobbravárók, a jobban hívok sorai egyre sűrűsödnek, Egy- egy szó néha erőre kap, hitet ad és igaz, Egy-egy ember néha igazságot tud kiáltani, A szavát meghalljak és tovább adják. A negyedik reménység, hogy látjuk hibáinkat. Már tudjuk azt, hogy nün és részben azt is, miképpen kell segíteni. Társadalmunk betegségeit, félreértéseit, aránytalanságait jói ismerjük. Lám* mennyi reménység a jövendőre. m ' De kétségek és reménységek között vergődünk mégis, mert hiányzik a cselekedet A cselekedet, amely igazzá tísztitja a szót, tetté a gondolatot És kérdezzük önmagunktól és másoktól, hogy miért van ez igy, miért nem válhat valóra a közös akarat, mely beteljesiti reményeinket s el- íujja, mint szél a ködöt, kétségeinket. Bizonyosan azért, mert mindig mástól várjuk a kezdeményezést. Várjuk az államtól, amelynek nem lehet feladata ás hivatása, várjuk a politikusoktól, akik a mult formái között vergődnek, várjuk az Íróktól, akik szavát nem hallgatjuk meg s várjuk idegenektől, akik nem törődnek művelünk. Pedig csak Önmagunktól várhatjuk. És az önmagunk alatt minden egyes magyart értek. Szegényt és gazdagot, iskolázottat és iskolázatlant, erőset és gyengét egyaránt. Ha mindegyik elhiszi azt, hogy munkájának jó elvégzésétől függ az ország sorsa és eképpen végzi munkáját, akkor hirtelen értelmet kapnak a szavak, lendületet a cselekedetek, beteljesülést a tervek és reménységek. Ne csodát várjunk tehát, hanem állítsuk fel önmagunkkal szemben a legnagyobb emberi, nemzeti cs ezzel magyar követelményt és legyünk méltóak ahhoz, mert csak igy tudjuk megvalósítani István király birodalmát, a megújuló népi Magyarországot, a nagyobb szociális igazságot, a becsületesebb gazdasági rendet és azt a műveltséget, amelyet annyiszor tudtunk fénylőn felvetíteni a sűrű és sötét felhőkkel boritolt európai égboltra.
