Ellenzék, 1943. január (64. évfolyam, 1-24. szám)

1943-01-23 / 18. szám

„Erdély szépségeit

még fel sem fedeztük, nemhogy

feldolgoztuk volna“

Dóczyné Berde Amál a hadtest parancsnokságának

pályázati kiírására elkészítette négy méteres vászna

ELLENZÉK

19 4 3 január 2 3.

1 enyvesek zöldjén ezüst hó csillog; csillagot vet az afonvabokruk zuzirurás szakilla. De s ép itt ,i tél. a Hargita tetején! A hide" bicskáját hátadban érzed, de ugyanekkor a \izek opilkékjo mosolv osan tükrözi arcod i

s őzek sűrű lábnvontán uj és nţ csodákba lépsz. De szép itt a cél! Nyurga sibotok Kirge, surranó sítalpak sodra ragad. Sisap- ü-.ik alól kirótsásodó, égés; égés arcoknak ürülsz. Honvédarcok.

A napokban nyílt meg a katonai sicábor itt s a modern kényelemmel berendezett üdüld.

Tudjuk, hogy a hadtest paxanesi:oksági pályázatot irt ki egy, a Hargita legmagasabb pontjáról festett képre, amelyik kép az üdülőház cbédlűternvíc díszítené majd. S a-r is tudjuk, hogy ezt a nagy művészi feladatot Dóczyné- Berde Amál oldotta meg: MecV tette s már át is adta illetékeseknek a megrendelt vásznat.

Ebből az alkalomból kerestük fel Dó- cz.vné Berde Amált Magyar-utcai lakásár, s kértük meg, mondjon valamit uj festményével kapcsolatosan.

— A Hargita legmagasabb pontjáról, a Bagoly kő tetejéről leghibátlanabb a kilátás a vadregénycs csíki medencére —"meséli Berde Amúl. — Innen Csíkszeredára, Somlyóra, Zsogödre lát az ember s hegyláncciatról- hegyláncolatra szállva, egészen a határ'iegye- kig. Amikor pályázati képemet festettem, ősz volt. Talán a leggyönyörűbb erdélyi ős/, évtizedek óta. Állandóan ragyogott a nap, a 1 estéik igazi jóbarátja, igézett a Hargita Ito- báldkékje, látásomba fonódtak a messzi vidék kedves pasztellszánei. A hely, ahol álltam, vörös volt > kék: csupa pvo- és kék áfonya.

— Bocsásson meg, hogv megszakítjuk egy percre, de érdekel, hogyan jut fel az ember a Bagolykőig?

— Bizony őszidőben elég merész vállalkozás ez. Mielőtt elindultam, megkérdeztem Balogh Ernőt, az. EKE elnökét, milyen az iu arrafelé, ő biztatott, hogy regényes, hosszú és jó. Erre a biztatásra azután bátran elindultam. Magam mellé vettem két vezetőt s neki..., Hargitafüredrő! 7 kilométert mentünk lelteié. Szentigaz, hogy vadregényes ez az ut, csak nemigen járható. Legalábbis két lábon nem. Négykézláb már inkább. De nem panaszkodom. Megérte. Amikor a tetőn voltunk s feltárult előttem a csíki medence, bizonyossággá vált bennem: Erdély ritka, szép- ségéit nemhogy jel nem dolgoztuk, de jel te fedeztük még. Az EKE-rc vár főleg a feladat, hogy a magyar közönséggel megismertesse ezeket a csodálatos vidékeket. A laikus közönség csak úgy méltányolhat igazán minket, festőket, ha a természettel állandó kap csolatot tart fenn. Mert honnan ;udh«:ja: jól adtam vissza ecsetemmel a vidék lelkét, ha nem ismeri a képemen látott tájat? Na de elkalandoztam mondanivalómtól. Amikor tcihát felértünk a tetőre, dolgi'Z.nt kezdtem Sürgetett a tettvágy-, hogy megfogjam a szép nap pazar színeit. A kitűzött pontról roppan: nagy területet foghattam át; aha, hogy az egész átfogott tájék érvényesüljön, körkép kellene. Egy vásznon megoldani ezt lehetetlen. így is hatalmas, négyméteres a vászon, amit festettem.

Ilyen széles megoldású vásznakon az a fontos, hogy a levegő s a távlat uralkodjék. Úgy láttám, itt nem fog ebből a szempontból elém állani semmi akadály. A messze -vidékek egyes részletei, a középhegyek időnként bár mintha fátyollal takartak lettek volna, de ezek a vékony fátylak jótékonyan s adakozón göngyölődtek fel a nap sugárzó tekintete előtt.

Nem vágyom Bretagneba, min* dig az erdélyi téma érdekelt

— Vezetőm —* folytatja Dóczyné Berde Amál —, nem említettem hogy már csak egy vezetőm maradt —, időnkén: figyelmeztetett,

6 fél, medvemorgást hall Valamerrol. Mondottam: Jó ember, ezt hagyjuk későbbre,

mert most - - látja —> dolgozom, nem trek rá.

— S valóban akadt medve a közeiben?

— Igen bizony. Későbben, pihenés közben

őzek, rókák lábnyoma között felfedeztük a morgás tulajdonosáét is. Minden őszre ké- v/ülődül' már s a medve is készitgette téli szállását. Nyomról-nyomra mentünk s megtaláltuk barlangját. Mondhatom, soha jobban nem éreztem magamat, mint itt, a jóisten lábánál, a vadállatok között, a Bagolykő tetején. ^

A művésznő erős erdőivisegébő! magyarázható is mindez.

Igaz. Mindig az erdélyi téma érdekelt s ettől ,1 ragaszkodásomtól nem tántoríthatott el semmi. Pedig emlékszem — a kisebbségi időkben hányszor mondottak kritikusaim: r cnjek Brccagneb.t; mennyi nők cm - vuló témát találnék ott. Nem vágytam űrc- tagr.eba Kalotaszeg, népének erc;e, lelke,

munkája állott hu ám mindig legkó előbb. Nemcsak festőként, hanem emberként is kutattam ebben a kincsesbányában s hogy nem- inába, bi/onyitj.ík kiállításaim. Most, hogy a ku el jutóin ! külföldi szereplésemről •tan szó természetesen ott is ez a programom, Erdély lelkét tárom képeimen, előadásaimon keresztül a nnísfajuak elé.

Sokat jártam a külföldet, ám az ott- tartózkodás mindig csak tanulási alkalmat, uj látást, uj ielfogást jelentett számomra, de sohasem azt, hogy odadjatn a Iclkcmct. Sósat tanultam a németektől is s jól megjegyeztem csrr a mondást: ..Das Glück immer

da". Bizony, ennél tökéletesebbet, s'/'bbet mint urnit ,1 rőt Erdélyünk nyuft, obol nnr találtam, hinta! kollégáim az elnyon iá ne hé/ évei után most kezdenek la san ithev jliti ezektől a gondolatoktól. A nagy magyar fel- szabadulás természetszerűk"’ leliti felszabadulást is jelent.

Mik voltak azok a szempontok, melyeket figyelembe kellett vennie a művésznőnek?

Rendkívül sok az ilyen szempont. A megrendelő kiváltsága legelsősorban. Azután a magam művészi ösztöneinek kielégítése, c Kettő egyeztetése. Gondolnom kellett arra i : turisták, geológusok szeme rlé kerül a ké- jsem; számolnom kelett azonkívül a laikusul: nem ktc-i seregével, akik keresik kepémen a lárou tájat. S nem utolsósorban zeni tlőtt kellett tartanom azt a szempontot, hogy ahová kerülni fog - - összhangot tartson képem az ebédiőterem tónusával. A irrmet ínyence köröndi címerek dis/itik. .zékely faragások borítják az épületrészeket. Úgy érzem, festményem megfelelően illeszkedik bele a terem hangulatába.

Itt mondom el még: én a megfestett természetsíeletet úgy vágtam ki, hogy az üdülő maga is rajta legyen. Arra a pontra ugyanis, ahonnan festettem, kevesen mennek ícl; azt akartam tehát, hogy azok, akik valamilyen oknál fogva nem jutnak fel odáig, képemen láthassák, hol vannak tulajdonképpen.

— Most. hogy uj festménnyel gazdagította Erdélyünket, szeretnénk tudni: a közönség művészet iránt való érdeklődése csappan!-e a háborús időkben?

másik para /tasizony mcy rgy/r • : krf»ii • 'formákat. így. A/ egyszerű ember b'>fY úgy mondjam —tején találja a /ö - 1. Ti*/* iák a log,almai. Szabatosan be-/el. i nnulc ember ve fogalmazhatja meg ennél tökéletesebben a művészet lényeget.

Az utcákra lassan sötétség terül, Dóczyné Berde Amál gyöngyös, Ilimé viítai kötényén megszakítja .1 ,/mcket az alkony. Búcsúzunk I y: Viszontlátásra a — Bagoly- kön.

jr.KEY VILMA

at

A mai közönség úgy jelez, mint a barométer

Lilit

I'eivintcttel arra, hogy nemrégiben zá- kiállít ásomon alkalmam volt a közön- ■ég sokféle rétedével beszélgetnem, nyugodtan mondhatom: a múzsák se hallgatnak, de a közönség is lelkesen támogatja a művész munkáját. Erkölcsileg is, anyagilag is. A mai közönség úgy jelez, mint a barométer. A művész, biztosra indulhat, tudja, milyen lesz az idő. A közönség legnagyobb hányada most a szociális témák iránt érdeklődik. örvendetes, hogy a népkönyvtárak, olcsó társasutazások, népművelés mi mi ebbe az egyedül helyes irányba terelik a közönség látását, r.rdelyi menekültek c. képemet 3—4 vevőnek is eladhattam volna. Pedig a téma komor, színekben se tagadhattam a keserves valóságot.

Először azt gondoltam, amikor .eregestŐl jöttek kiállításomra: bizonyosan a kíváncsiság hozza ide az embereket. Látni akarják, ki az a merész, aki a nagy anyagi fogyatkozások idején kiállítást mer rendezni. Kellemesen csalódtam.

—Kik látogatták a művészeket kivéve — a kiállítást?

— Érdekes, hogy még gyermekek is szép- számmal. Képeim előtt állottak s értelmesen

' magyarázhattak egymásnak. Ez erős kulturális fejlődést jelent.

; — A polgári réteg is ilyen ütemben fejj lődik?

— Jóval lassabban. Az ő fejlődése 30 -4c évet késik. A 3c—40 év előtti művészi törekvéseket most érti meg, most fogadja cl újnak.

— Gazdaifjak, munkások érdeklődnek c

festőkiállitások iránt?

— Ó, igen. S mennyi természetes értelemmel szólanak hozzá a képekhez.

— Láttuk a művésznő délerdélyi festményeit — milyen hatás: gyakoroltak ezek a közönségre?

Sokan könnyeztek az elvesztett kedves tájak előtt. Délerdély rengeteg bánatot ;; rengeteg — reményt jelent.

— S hogyan szól hozzá a föld embere, a paraszt a festményekhez?

— Erős lelki intelligenciával. Példaként elmondom, hogy egyszer, tavasszal hegyoldalt lehettem. Arra jön két falusi: asszony s ember. Az ember kérdi: Vájjon mit csinál a nagysága? S felel rá az asszony: Hát nézi azt a hegyet s ami neki belőle tetszik, azt odarajzolja. Még figyelemrevalóbb egy

HAJNALI CSODA

irta: SZTOJKA LÁSZLÓ

Tamás apó felemelkedett a vackán. Szemét dörzsölte. Nehéz hajnali jelötkor felkelni, ha az ember hetvenéves és >0 éve sepri a nagyváros utcáit.

Háromnegyed ötre mégis készen veit s elindult a kerületi városháza jelé, ahol at utcaseprők átvették hatalmas seprűiket, hogy bét órára tiszta legyen a város.

A párás, hideg márciusi hajnalban dideregve indultak sepregetni. Tamás apónak a vezeti] egy keskeny belvárosi utcát jelölt ki: Na, jusson végig rajta, öreg, lseire csak be- végzi...

Be. Ütvén évvel ezelőtt félóra alatt be- végezte volna. De más dolog az, ha <h ember hetvenet tapos...

Lassan, szorgalmas mozdulatokkal söpört. A. hó nagyrésze elolvadt már, csak a járda mellett húzódott meg egy-két jeges hóbucka, de azok is maiad ózni kezdtek.

Egy hóbuckába erélyesen besöpört. Menjen az is. Legyen már egészen tavasz. Akkor valami csilogót vett észre a vizes, sáros aszfalton. Felvette. Gyöngysor, hatalmas gyöngy sor.

y.scbrevágta. Sepert tovább.

Hét után, mikorra befejezte a munka első részét, beballagott a kerületi rendőrségre. Mindenki ismerte. Az egyik kapitány asztalánál megállt és eléje tette a gyöngysort. Az ablakon a hajnal gőzölögve áradt be. Egy rendőr vígan sepert a termekben. Égett d villany, mert sötét volt. Tamás apó — kiáltott éleset a rendőrkapitány —, hol szerezte maga ezt, mondja?

Elmondta. Valami bár előtt, valami klubpalota előtt állott az a hóbucka, amit szétvert a seprűvel.

A kapitány egy tíznapos újságot vett elő és olvasni kezdte: Amerikai miliomos házaspár éjszaka a belvárosban elvesztett egy hatalmas drágagyöngyöt. Az asszony nyakáról hullott le, mm tudják hal Értéke óriási. Meg4 „HÁROM NEMZEDÉK

mu: nuiÁiY lAsziO

I ()t még csak béizdg vitte gőzhajó?

: a „nagy világból" annyi már elég ! volt az apámnak, amit mutatóit I a látóhatárig a székely ég.

A nagyapámat, a lóíőt kütülle j a föld még, apám már törvényt tanult —

: bár visszahúzta őt mindig a másik,

■ s íelkövetelözüU benne a mull.

I A műit, amelyből nekünk is adott, s mi leütök az aszúinál ülve, boldog j őrömmel vacsora után, ha szólni

k'-zdett, hogy a meséje zsákja oldott;

Dohánya füstjével jól visszamentünk a tegnapban és minden eleven volt nekünk, elkezdve a húrokon Napóleonig s nem — történelem.

5 hogy a história kereke pörgött, családunknak is hol fel, hol lemen!:

az okkupácíó, hatvanhat és

negyvennyolc, — vig derű s hol néma csend.

A „kincses" Kolozsvár, a régi Brassó, s egész Erdély visszajárt sorra mind apám szavában, mellyel magyarázta a kisdiáknak olykor a latint...

S hogy a &7r?lid, szép béke megtörött,

H a boldog regi világ elmerült, s a földünkön idegen lett a gazda — a röghöz 5 hűen kitartva Hirt.

Maradt a hivő régi optimista, vallotta: győz a becsület, a jog, igaz.ság. Ez volt az öreg l iró, s meg nem ingathatták kemény bajok.

És közben megfogytunk: család, vagyon. Semmink smu már — de újra visszatért székely földre a régi lobogó ...

S úgy hitte ő, bogy már eleget élt!

Elég volt őneki jutalmul ennyi.

S én, aki más módon most £Zl a mát élem, töprenkedem: vájjon, amit nekem mondott, én kinek adom iát?

őt még csak Bérsig vilfe eőzhajó A hite volt: „Extra Hungáriám" .. . Cscdálkoznék-e mast, vagy búslakodnék azen, aki messzebbre ért: fián?*

(Róma, 1942 novemberj

találó félmilliót kap.

Este nyolc órakor Tamás apó félmilliósai zsebében ballagott lakása jelé. Enyhén havazott. A sorban egy vézna, fiatal utcaseprő seperte a havat.

Tamás apó mélyen elgondolkozva nézte a legényt, vézna lábait, kopott ruháját.

Ilyen volt ő is húszéves korában. Seperi, egyre sepert. Tavaszok, nyarak illantak, szöktek, futottak. S nem történt semmi szép. Egy kis házat akart s egy bérkocsit. Konflist, ez volt a vágya. De semmi sem lett belőle. Még ételre is alig futotta a kis fizetés. Seperni, egyre seperni. Néha látott egy-egy harcin autót, parjömös nőt, elegáns villát. Ilyenkor lehajtott fejjel sepert tovább. Elscpert egy egész életet. A saját életét. Reggeli hét órára tiszta kellett legyen a belváros. Hatkor jönnek a gy ármunka sok, nekik még nem icell tisztán odaadni a tereket, utakat, utcákat. Hétkor indulnak meg az urak... akkor mái csillognia kell az asztfaltnak... A külvárosok délután kerülnek sorra.

A sorban vendéglő állt. Ütvén éven át tervezte, bogy egyszer bemegy. De nem ment be. Nem volt pénze.

Nézte a legényt s a vendéglőt. Aztán magához intette az átjázott utcaseprőt.

— Bemegyünk, mondta lassan. A legény ijedten meredt rá: Nem lehet Tamás bácsi, tudja, a szed gálát.

A vén ember finoman ránézett a legényre. Egy éve jött be faluról, ismeri Mintha önmagát látná. Becsületes, dolgos szegény ember.

— Tedd le a seprűt és gyere utánam - - szólt ellenmondást nem tűrő hangon.

Fehér abrosz... ezüst evőeszközök... frakkos pincér...A jrakkos pincér bizalmatlanul néz rájuk, a legény zavartan feszeng székén. Tamás apó kihúz egy ezrest és a pincérre néz.

Esznek. Levest, húst. Tésztát. A legény tudja, hogy milyen nagy hajnali csoda történt Tamás apóval, félmillió jutalmat kapott, mert egy gyöngysort talált. Boldogan ül a fényes helyiségben. Zene is bug. V'örös bort isznak, amikor Tamás apó leteszi poharát cs azt mondja: Most pedig — idefigyelj!

Ősz jcje van Tamás apónak, vézna, sovány arca, de szeme most is szép, erős, tiszta- fényű. Eszébe jut, hogy mult héten a klinikán . járt s megkérte a professzor urat, vizsgálná meg, mert nagyon gyenge. A professzor ur is jól ismerte. Villája előtt látta éveken át seperni, reggelenként, ha autón a városba indult, sokszor megszólította. A teremben, ahol a tanár megvizsgálta, egy csomó orvosnői cn- dek is tanyázott. Ők is megvizsgálták. Semmi baj, öreg, mondta a tanár, de ő, amikor kijött, valami furcsa érzéstől vezetve, megállt és hallgátózni kezdett. A tanár a növendékekhez beszélt: Lássák,, urak, ez az emberi szervezet... Elkopik... Ennek az öregnek mindene elkopott. Szive, mája, veséje... Pár napja lehet még, pedig nem is látszik rajta... Csak úgy elalszik.

Van a Hid-utcában, 10. szám alatt egy kis ház, tudod, ott a. fűszeres mellett, tizenhetedik kerületben. Eladó. Négyszázezer mindenestől, Van istálló is rajta. Azt megveszed. Veszel egy bérkocsit s lovat, a kettő ötven- bői futja. Bérkocsis leszel. Az jó, tiszta foglalkozás. Nem kell port nyelni, piszkokat seperni, hulladékokat gyűjteni. Marad 49 ezresed is, egy ezrest itthagyunk az ebédért, hadd emlegessenek meg... A negyvenkilenc ezresből tiz darab az én temetésem. HázainUcsz falura, ott akarok pihenni... Ügyelj magadra, légy takarékos, a lovai ne hajszold, télen tegyél rá jó vastag pokrócot, nehogy ái- hüljön...A hideg rossz. Én tudóin, öt-ven évig fáztam...

Az öreg ember végigsimitott homlokán. Hajnali csoda... Félmillió... Ha ötven évvel ezelőtt jön... vagy harminccal.,, még hússzal ezelőtt is jó lett volna...- De most? Késő... Már késő... Neki... Hát bár ennek a legénynek ne. legyen késő...

Na gyere, szólt az ámuló legényre és halkan, csöndesen otthagyták a fényes vendéglőid