Ellenzék, 1943. január (64. évfolyam, 1-24. szám)

1943-01-23 / 18. szám

19 6 3 iúUi uár 2 3, magyar újságíró írics és ez líjságirók ncjgyodik előadóé?téjénleiolvcsstci Gáspár Jene, az Orsaágos Magyar Srijtokim jerí igasgetd-iöftitkcsro Az újságíróról általában sok, majdnem minden rosszat szokás mondani. Elmondják törtetőnek, minden lében kanálnak, kiváncsi­nak, szószátyárnak, szívtelennek, cinikusnak, hiréhesnek, kegyetlennek, hogy csak éppen az enyhébb jelzőket soroljam fel. Az újságíró ezt. már fel sem veszi, annyira megszokta. Hozzátartozik lényéhez, mint kéménysep­rőhöz a korom, vagy mint a mozdonyveze­tőhöz a füst és az olaj. Talán sokszor tet­szeleg is magának abban a hiedelemben, hogy fenegyereknek tartják s nem erezné jól ma­gát, ha kissé nem félnének tő!::. Most mégis mikor egy újságíró tart előadást az újság­íróról, mindjárt dicsérettel kell kezdeni az önmagunkról szóló csevegést. Az újságírónak annyi mondvacsinált és látszat rossztulaidon- sága mellett van egy nagy és ritka erénye, amelyet pedig jó volna, ha néha más kaszt­beliek is lemásolnának s ez az, hogy nem szeret magáról beszélni. Ezr egyszerűbben szerénységnek, szemérmességnek,_ vagy jóizlés- nek is lehetne nevezni s másokkal kapcsolat­ban ez is volna a neve, de tőlünk, újság­íróktól a közvélemény még ezt is megtagadja s legfeljebb annyit enged meg javunkra, hogy. ez a szerénység, szemérmetesség, jóizlés sem­mi más, inint a névtelenség póza. Az igaz­ság azonban, akárhogy is nevezzék, igazság marad cs ezt az igazságot nem lehet elvi­tatni az újságíróktól, különösen nem a ma­gyar újságírótól. Újságíró mindenhol van a világon és ami vigasztalanabb, valószínű, hogy mindig is lesz. De énnek a szónak: magyar újságíró, különös jelentősege volt mindig, van a jelen­ben s hinni akarjuk, hogy lesz a lövőben is. A magyar újságíró minden korban igyeke­zett arra, hogy száz százalékban legyen és maradjon újságíró. Máshol, más világrészek­ben, más nemzeteknél az újságírás legtöbb­ször a közéleti pálya tündöklő és íénycsó- vás befutásának kezdete. Gondoljanak mé­lyen tisztelt hölgyeim és uraim arra, hogy külföldön hány államférfit, politikust, kük politikust, sőt még katonát is adott az új­ságírás, a tudósok, művészek és írók lé­gióiról nem is beszélve. Ha csak a XX. század huszas h harmincas éveit, tehát a mi korunkat vesszük s ha fi­gyeljük és figyeltük a külföldi kormány- buktatásokat, az egymást váltogató kormá­nyokban szinte minden második bukó, vagy felbukkanó nagyság újságíró s nem egy el­méje a világnak, akit ma is csodál az em- fceniség, valamikor újságírói íróasztal mellől indult el. A magyar újságíróknak azonban r.agy ritkán adatott meg az a szerencse, hogy kis szerkesztőségi szobából kiindulva, márványpalotában haljon meg. vagy ifjúkora recsegő és bizonytalan faszékét a férfikor delén bársonyszékkel cserélje fel. De talán éppen ez volt az erőssége mindig a magyar újságírásnak, A kaszt, külső vagy belső okok folytán zárt maradt, a toll családjának mun­kásai, megszállottjai vagy elhivatott vezérei legfeljebb csak a politikai pálya elysiumi me­zőinek határára jutnák el, Vagy tehetségük, népszerűségük és a hír révén irói tevékeny stgük terebélyesedik ki, vagy virágzik teljes díszben, de mindig megmaradnak cs megma­radtak a toli katonáinak. Es a magyar újság­írás ^ életében ez a legszebb és legrokonszen­vesebb vonás. A nagyközönség talán nem is tudja meg soha, mikor egy-egy névtelen ma­gyar újságírót kikisérnek a temetőbe s né­hány kaftárs száraz könnyekkel a szemében körülállja a koporsót, hogy mennyi elteme­tett álom, elvetélt költemény, meg nem irt csevegés, ki nem cizellált novella vagy re­gény és meg nem tapsolt színdarab fekszik a névtelen halott mellett a koporsóban, csupa olyan törekvés, amely valamikor aranyszínű vitorlákat feszitett, csupa olyan álom, amely virágos csónakokat ringatott, de aztán egy­szerű szürke napihir, színes riport, keserű szatíra, vagy legfeljebb félreértett vezércikk lett belőle. No, de még azt hihetne valaki, hogy szentimentális területre téved az újságíró, amikor ezúttal magáról akar beszélni. Ma- radiunk tehát csak tárgyilagosak. A magyar újságírás talán azért is tudott mindig hü ma­radni önmagához és a toll becsületéhez — leszámítva azokat a keveseket, akiket a for­radalmi idők megtévesztettek, megkótyagosi- tottak, vagy tévútra vezetlek —, mert a külföldi nemzetek újságírásához viszonvitVa, aránylag fiatal s ezen a gyermekek hitével tudotr mindig lunni hivatásában A roman- tíkusok és azok, akik veretik a szép család­fákat. a magyar újságírás őseit kutatva, szere­tik visszavinni származásukat Attila király hí­res a világraszóló lármafa-rendszeréig, melynek segítségével az Isten-ostora korában aránylag rövid idő alatt tudták a hűeket továbbítani a népek országutián napkelettől-napnyuga- tig. Ebben a származástanban a hasonlat nagyon szép: a begyek tettén meggyujtott fa, amely önmaga elhamvad, tie kötelessé, gét teljesíti. Másolt a középkori krómkairó, iniciálékat festő barátok között keresik a magyar újságíró őseit: ebben a családfában a névtelen munka és az önkéntesen vállait sate génységi fogaüalöm rokonszenves. Mások a vészdu'lta idők énekmondóihoz s leginkább Tinódi Lantos Sebestyénhez hasonlítják a magyar újságírás utverőit- és ebnen a nemzeti lélek örök mécsesének életsztgetése és körül- liordozása a legszebb. Túl legendákon és mondákon azonban a magyar újságírás mind­össze 163 esztendős és ősapja egy egyszerű evangélikus hikes?., a győri származású Ráth Mátyás, akinek Magyar Hírmondója 1780 január i-cn jelent roeg Pozsonyban. ' Ráth Mátyást busákén vállalhatja a ma­gyar újságírás a családfa megteremtőjének. Külföldet járt, képzett magyar ember volt s ebben benne van az, ami a magyar újság­íróra mindig jellemző volt: eltanulni azt a külföldtől, ami jó és a mesterségben ügyes­ség s a magyar ugaron hasznosítani, Fercnczv József ,,A magyar hírlapirodalom tör lene te" című muakájábn feljegyzi, hogy 0 Magyar Hírmondó nyolcadrét alakban, butitokéit kétszer, szerdán és szombaton klen: meg s egy szám ára az akkori időknek megfelelően ,4/0 pérczT volt“. A beharangozó előfizetési felhívás külföldi és hazai nevezetesebb ese­ményekről kívánt beszámolni, a külföldi tu­dósításoknál megbízható hitelességet ígért, a belföldi hírszolgálatot pedig jóakaró levele­zők látták ei. Így is jelent meg a Magyar Hírmondó első szúrna 1780 január s-én. Az ajánlás hexameterekben dicsőirette az enge­délyt kiadó Mária Teréziát s ezután a hazai egyházi és világi elöljárók jóindulatát kérte a maga számára. Külön ajánló sorok jutottak a „tisztes postauraknak“, lévén a posta ak­koriban igen nagy ui*. A külföldi hírek so­rár Cook angol hajóskapitány utazása Ve­zeti be, a hazai hírek között közigazgatási és egyetemi tisZtujitások lapulnak meg, sőt kritika is van a lapban, amely egy akkor megjelent némer nyelvtant részesít bírálatban. A lap végén a kiadó is szóhoz jut, hivat­kozva a kezdet nehézségeire. Ez a Magyar Hírmondó mai szemmel nézve, akármennyi­re is embrionális újság volt, az akkori kor követelményeinek úgy látszik, mindenben megfelelt. Megindulásakor 318 magyar előfi­zetője volt, sőt még Franciaországba is járt át példányban és Spanyolországba 3 példány­ban. Az úttörő első magyar újságíró, Ráth Mátyás 1749 április 13-án született Győrött > ugyanott halt meg rSio február 5-én. Az ut, amelyen Ráth Mátyás példáján a magyar újságírók elindultak, nagyon rögös és nagyon viszontagságos volt. Nemcsak az also években, de a Magyar Hírmondó meg­jelenését követő első évtizedekben is. Vas­kos, nehéz, a magyar toll szempontjából i^inte ösállapot volt ez, amelyben az elemek dig voltak egymástól még elválasztva. Mint­ia csak erre a korszakra vonatkozólag irta rolna a nagy mesemondó, Jókai Mór „tppur ■i mnove“ cimü regényét, % magyar ébredés­lek, nagyotakarásnak ezt a romantikus köl- reményét. A jég azonban meg \+olt törve s i magyar újságíró elindult azon az utón, imeîyen mi utódok négy fejezetet különböz­etünk meg. Ennek a négyes tagoltságnak :lső része a magyar újságírás tulajdonképpeni nőskora, amel}' felöleli a 48-as korszakot és art egészen a 67-cs kiegyzésig. Csodálatos nlág ez! Ahogy a magyar őserő egymás után ormeli ki ebben a korszakban a hagy áliam- érfiakat és gondolkozókat, írókat is kato­nákat, ugyanúgy, máról-holnapra születnek neg a magyar újságírótól! legnagyobb hé- ■oszai is. Aki nem ismeri eléggé a magyar ürténelemben az ébredés századát, a XíX-et :s annak is első felét, azt hinné, hogy ez a torszak valami csodálatosan, bűbájos, naiv :j30sz, amelyben csak túlméretezett egyéni- egek teremtek.' De aki tudja, hogy százado­don elfekvő tespedésből ébredt fel a magyar »serű, az meg fogja érteni, hogy ez a kor- zak a nemzetnévelő eszközök között elsősor­ban is az újságírást ismerte fel s azok, akik a lér és nemlét borotvaélen járva dolgoz­tai;, szónokoltak, agitáltak, írtak vagy kord­dal verekedtek, nevüket cs nevük varazsác mind odaadták a magyar ujságirótollnak, neveztek légyen őket Széchenyi Istvánnak, Kossuth Lajosnak, Desseu-'ffy Aurélnak, Vö­rösmarty Mihálynak, Petőfinek vagy Joka* Mórnak, Szalay Lászlónak, Eötvös Józsefnek, vagy Kemény Zsigmondinak, hogy csak a nagy bolygókat említsük fel, mellőzve a kö­rülöttük keringő és világitó apró csillago­kat. Ez a korszak, amelynek bölcsőjét egy Széchenyi István ringatta é<; a dajkadalt hoz­zá ,y\ nagy ihlet“ költője, Vörösmarty zen­gette, természetszerűleg a nagyvonalúság je­leit viseli magán. Ennek a kornak magyar újságírói, szinte kivétel nélkül, vezető elmék voltak s az újságírás inkább a nemzetet irá­nyitó politikai tevékenységben, a yezcvcíkk- ben, mai nyelven szólva, publicisztikában éhe ki magát, de örök időkre eljegyezte a magyar újságírót a nemzeti gondolattal c a közérdek szolgálatával. A magyar újságírás második korszaka a kiegyezés utáni idő a századfordulóval. A béke, amely a nemzetre több, mint ötévtize­des erőkifejtése után ráköszöntött, a Monar­chia két alkotórészének harmóniábahozása hihetetlen gazdasági és kulturális fellendü­léssel járt. Történelmi korokban gyakori en­nek a két tényezőnek egymás mellett való megjelenése és egymásra való hatása. A ma­gyarság önálló kulturális életet élhetett és Széchenyi nagy álma, a gazdasági fellendü­lés is bekövetkezett. De, mert a politikai bé­ke csak viszonylagos volt s a magyar bel­politikára mindég jellemző volt az élénk pártélet, megjelent egy harmadik tényező is a porondon, amely a magyar újságírásnak kedvezett. így érthetjük meg, hogy a magyar újságírás, amely a So-as években ünnepel­hette fennállásának 100 eves fordulóját, ico év alatt a fejlődésnek soha nem remélt csú­csára érkezett el, Ez a fejlődés nem annyira külsőségekben, a nyomdatechnika vívmányai­ban nyilvánult meg — hiszen ez a fejlődés eşy későbbi foka —, hanem .1 magyar új­ságírás r.ivóetnelkedéscbcn és általánosabb hatásban. A nagy versengés Budapest és B-ics között a sajtó terén is megkezdődött. A magyar pártáiét eleven, egymással í> riva­lizálnak a magyar lapok s iassankiut olyan ujságirógárda termelődik ki, amelynek elis­mert hire van nemcsak idehaza, nemcsak a Monarchia többi részében, hanem külföldön is. Ennek a korszaknak is vannak kiemel­kedő újságírói: Rákosi Jenő, Herezeg Fe­renc, Probászka Ottokár, Gárdonyi Géza, Ady Endre, Tömörkényi István, Rákosi Vik­tor, de közben nő, erősödik a névtelen új­ságírók tábora, az az ujságirótipus, amely nemcsak dekórum a lapon, hanem a ge­rinc, az a megbízható és boszorkányos gépe­zet, amelyben a legkisebb csavarnak éppen úgy megvan a maga hivatása, mint a nagy lenditokeréknek. Ahogy a színházak nem sok­ra mennek csak sztárokkal, megbízható törzs- gárda nélkül, ugyanígy az újságírónak is szüksége van arra a tengelyre, amelynek acé­lossága, rugalmassága és hordozóereje a név­telen újságíró körül jegecesedik ki. És ha a magyar újságírás hőskorának megvolt az alapvonása, a nagyvonalúság, a századfor­duló újságírását a sokoldalúság és az iro­dalmi célkitűzés jellemzi. A különböző politikai, gazdasági cs kul­turális erők, amelyek a XIX. es XX. század találkozásakor a nyugati eszmékkel árasztot­ták el a magyar ujsagirást, megkövetelték a sokoldalúságot és az irodalmi nívót. A ma­gyar újságírásnak ebben a második korszaká­ban az írón volt a hangsúly a?, újságíróban, soha nem virágzott annyira a tárcanovella, a folytatásos regény, a vers, a magyar la­pokban, mint ezekben az évtizedekben. Sőt, még a többi rovat is ambicionálta azt, hogy irodalmi müvek álljanak a rovatok élén s a hangulatos és művészileg megirt kritikák, hirfejek, útirajzok, tárcaelmélkedések cs iro­dalmi polémiák virágkora volt ez. Egy-egy könyv vagy iró feltűnése vezércikkekre és kü­lön tárcákra adott alkalmat- s mindaz, amit ma közönség, írók és költők egyaránt sirat­nak, az irodalomnak olyan tuláradása volt a napisajtóban, amelyet csak egy boldog, gaz­dag és gondtalan korszak magyarázhat meg, mint amilyen a kiegyezés utáni emberöltő, a magyar aranykor volt. A XX. század első két évtizede a világ­háborúval és az összeomlással a harmadik INTÉZETEK és VttNDÉ LŐSÖK FIGY LMÉBE! Elsőrendű minőségű vetemén^ek SaíoiSmák kaphatók: Sárgarépa--------------------------­- 100 kg*kónt P 30.— Petrezselyem — --------------- — 1J0 kaként P 60.— Faialmák —--------------------- i kg-ként P 1.lo-tol. Fenti árak csb raktár értendők. BidsS^S ITédH nagykereskedés, Mátyás király-tér 26. szám és Fülös» Gé2<3 ____________nagykereskedés, Széchenyi-fér 19, szám. munkálatokat jutányogsig vállal Urinezi S Oí., Zápolya-utca 14. és Szentegy- faáz-utca i. (Sebők-cukrártzda) j barau*» sMismsxuaiiSiVV-C. íhkv»*'• ■ i -v+ctsauJ fejezet a magyar újságírásban. Minden arany­kor lassan devalválódik s ez alól még Augusz­tus császár korszaka sem volt kivétel, az arany gyorsan silányodott át ezüstté és rézzé. Így történt a magyar aranykor után is. A különböző világnézeti áramlatok az újságírást egészen uj területekre sodorják, az emberiség rohanva rohan valami végzetes katasztrófa felé, a levegőben ott van a sors dübörgése s az ember hajszolja a gyorsabb elést. A ma­gyar életben kiéleződnek a társadalmi, poli­tikai és világnézeti ellentétek, a közös ma­gyar gondolattól Iassankint elverődnek és el- tcrelődnek egyes irányzatok, külön határoló­dik a viz, a szárazföld és külön a viz és szárazföld átkos keveréke: a pocsolya. Ez a furcsa- és tragikus differenciálódás máról- holnapra megváltoztatja a magyar sajtó ar­culatát. A rohanó élet, az idő mohó elése és habzsolása, a nemcsak az órákra, hanem a percekre utazó életösztön uj műfajt termei ki a magyar sajtóban, amely erre a korszak­ra perzselőn és süstürgőn nyomja rá bélye­gét s ez a riport. Mindaz, amiről a modern ujságiró: ismerik az emberek, erény és hiba, velejárója a riportnak. A szem füles ség, a kí­váncsiság, leleményesség, boszorkányos gyor­saság az egyik oldalon, a felületesség, a min­den lében kanálkodás, a hírnek a kegyetlen­ségig menő megszállottsága a másik oldalc . A riport a legkegyetlenebb hajcsár és zsar­nok, rabszolgaságban tartja az újságírót, szeges ostorral kergeti s nem csoda, hogy a szeges ostor sokszor odacsuszik az ujságiró kezébe is. A nap minden szakában űzik és kergetik egymást a riportlapok, versengenek a közönség felébresztett kíváncsiságáért, nem egyszer kevésbé nemes Ösztöneiért, nemcsak közérdek, magánérdek, sőt sajtóérdek sem s ha nincs más téma, akkor a lapok egymá - nak esnek vére» karmokkal. Elc-vcn, gyors, világversenyre képes, öldüklőiramu ennek a korszaknak magyar sajtója és magyar ujJm- irója s a verseny alól nem tudják kivonni ma­gukat még a komolyabb lapok sem. Egyre in­kább elhallgatnak a költők, az írók, vége vz irodalmi tultengcsnek s a mindenható ri­port előtt kénytelen behódolni, mert más­különben létét fenyegeti veszedelem, a leg­konzervatívabb laporganum is. £s az iró, aki eddigelé komoly mérlegeléssel tudott el­mélkedni még az élet legreálisabb jelensé­gei felett, vagy drámái melletE is, lassan ki­hal s uralkodik a lapok fölött és a közönség fölött a dicsőségtől egyre jobban megszédülő riporter. Ez a stilus, ez a rohanás, ez a fe­lelőtlenség a magyarázója aztán a korszak végén annak a sajnálatosan sok kisiklásnak, amely e kettős forradalomra vezetett s amelynek hibái fölött éppen a komoly ma­gyar újságírás volt kénytelen annyit mea eulpázni még a közelmúltban is. lgyr jutnak el a magyar újságírás negyedik korszakiig, amelyet jelenkornak nevezünk. A magyar újságírótól! ennek a korszaknak ele­jén megdöbbenve eszmélt arra, hogy egy idegen szellem» áramlat bűneiért az egyetemes magyar ujságiró került a vád­lottak padjára. Mindenért, amit mások követtek cl, a ma­gyar ujságiró nagy családjának és rendjének kellett a bünhődest vállalnia. £s a nemzet életerejére jellemző, hogy mintegy ellenhatásként, a toll forgatóinak és a lapok olvasóinak szinte egybehang­zó kívánságából máról-holnapra megszii ■ letett Magyarországon az a sajtó, amely büszkén meri hordozni homlokán a ke­resztény és a nemzeti gondolat szent ket­tősségét. Mintha csak tagadás lett volna ez a közel­múlt bűneivel szemben, az elindulás meg­erősödött, az álom kivirágzott $ a sok tö­rekvés tetté erősödött. A nemzeti társadalom abba is kimutatta gazdagságát, hogy mát ól- holnapra állította ki saját fiaiból azokat z uj sajtószázadokat, amelvck a trianoni Ma­gyarország sajtójában átvették a vezetőszere­per. Ez az újságíró-nemzedék a mienk. £s mert a mienk, nem is illió róla hosszasabban be­szélni. A kritika joga az utánunk következő nemzedékeket illeti meg, mint ahogy a mai korszak újságírója i« jogosan mondhat bírá­latot az előtte élőkről és dolgozókról. A nagy tisztulási vágy végre 1939-ben elérte azt, hogy megalakuljon az Országos Magyar Sajtókamara, az az intézmény, amelynek kö­telessége tagjainak nemcsak rendi és szo'.ialis védelme, hanem az > s, hogy őt köd jók a gond­jaira bi zott ujságirótársadalom erkölcsi integ­ritása, egyéni cs kari becsülete, valamint nem­zeti megbízhatósága fölött. Az Országos Ma­gyar Sajtókamara minden magyar újságíró­nak rendi és családi szervezete, egyesül az intézmény keretei között, minden világnézet tollforgatója, bármelyik politikai táborhoz tartozzék is. Ebből következik^ ho£v g

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom