Ellenzék, 1942. december (63. évfolyam, 272-295. szám)
1942-12-01 / 272. szám
í ELLENZÉK BÚB Churchill beismerte, hogy az angolszász háborúban mélyreható ellentétek állanak Senn fid/-múzeumot létesítenek Nigyváradon NAGYVÁRAD, december 1. Néhány nappal ezelőtt jelentettük, hogy Roz$- tiyay Kálmán nógrádverőcei műgyűjtő Ady-emlékoket ajánlott fel Nagyvárad városának megvásárlásra. Értei kapcsolatban Nagyvárad város vezetősége értekezletet lővott össze, amelyen megbeszéltek azt a már régebben is felmerült ajánlatot, hogy Nagyváradon Ady-múzeumot létesítsenek. Ennek a muezuinliak alapja az a kb. 500 darabból álló gyűjtemény volna, amely jeí'ei'cg Rozsnyay Kálmán Li!tokában van. A most tartott értekezleten dr. Hhdky Endre főispán elnökölt, jelen volt a polgármester, valamint több inás érdekelt is. A főispán ismertette a bizottság előtt a kérdést és közölte, hogy a polgármesterrel együtt személyesen megtekintette Boz?nvay gyűjteményét és erről tájékoztál ták azt a bizottságot, amelyet a múzeum ügyében hívtak össze. A főispán közölte, hogy a törvényhatósági kisgyűlés feihata'inazást adott a város vezetős'gé- nek a Rozsnyay-gyüjtemény megvételére. A mostani értekezleten azután hehalóon megtárgyalták az előterjesztést és ennek során úgy határoztak, hogy az Ady-mu- yeumot a gróf Csáki István-utcai Csesz- livó epiiletnek abban a helyiségében rendezik be. ahol a régi ,,Nagyváradi Napló“ szerkesztősége volt. ott dolgozott ugyanis 'Ady Endre fiatal korában, mint nagyváradi újságíró s innen indult el költői pá’ íyafutására Elhatározta az értekezlet, hogy Tabéry Géza és Árvay Árpád személyesen utn/iK feI Nógrádverőcére Rozgnyay Kálmánhoz, a gyűjtemény ügyében A ZÁPOLYAUTGAIAK ADOMÁNYA A HADBAVONULTAK CSALÁDTAGJAINAK KOLOZSVÁR, december 1. ('Az Ellenzék munkatársától.) A Légoltalmi Liga kolozsvári csoportja nevében Beck Albert ny. vezérőrnagy, a kolozsvári csoport *1- nőké értesítette Kolozsvár polgármesterét, hogy a Zápolya-utcai házcsoport parancsnokai az utcăpărancsnok kezdeményedé sére és irányítása mellett ă hádbavonultak családtagjai részére 147 pengő 42 fillért és két drb. téli sapkát gyűjtöttek s ezt az adományt egyidejűleg át is küldte. A segélyakcióban résztvett csoporiparáncsno- kok az alábbiak: M. Pálma Lívia, Szakács Emma, Petrucá Györgyné. Pattantyús A., Punzucz Károly, vitéz Simon Petemé, Gredinár Aurélné, Nagy Lajosné, Papp Antalné Buttinger Anna, Fey Lórándné, dr. Papp Viktorné, Foma György. Beck Albert vezérőrnagy meleg szárakkal mondott köszönetét ű jó példával elöljáró Zápolyá-utcai lakóknak és további lelkes munkára kérte fel á parancsnokot. A kolozsvári Nemzeti Munkaközpont hírei ORSZÁGOS KÜLDÖTT KÖZGYŰLÉSRE készül december 20 -an az NMK központja Budapesten, az ÜM'ői-ut 19. sz. alatti székházában, amelyre a kolozsvári csoport is elküldi képviseletét. Az egyes szakcsoportok kiküldötteinek kiválasztása most folyik. AZ EGERESI SZÉNBÁNYA MUNKÁSSÁGA december 5-én délután 4 órakor, 5 ferencbánycd szénbánya munkásai pedig december 6-ikán reggel 9 órakor tartja rendkívüli és tisztújító közgyűlését, SzücS Károly kolozsvári szervezeti titkár irányításával!. A KOLOZSVÁRI DOHÁNYGYÁRI NYUGDÍJAS SZAKCSOPORT tagjait felszólítja az NMK, hogy az állampolgársági ügyük rendezése végett irataikkal együtt jelenjenek meg a Kötő-utcai irodában. MaBaaWBHBMi imm WtHBStBBKBtSSBtKKKtttlI FarRettozási munkálatokat jatányosaa vállal Urinezi I On., Zápolya-utca 14. és Szentegyház-utca 1. (Sebők-cukrászda) BERLIN, december 1. (MTI—DNB.) CJmrdiül kénytelen bevallani, írják vaisúriDaip'i beszédével kapcsolatban, az angoloknak fel kell készülniük, hogy iszeanbenézhessenek egy komoly és szörnyű érv soreics apásaival. Churchill beismerte azt is, hogy idáig nőin történt semmi, ami jogossá tehetné a reményt, hogy a háború hamarosan befejeződik. A katonai helyzetet Churchill igyekezett sokat- igérőnek feltűntetni. Bevallása szerint az egyiptomi lájmadással és az amerikaiaknak ezt kővetőiéig- Eran- cia-Északafrikába történt betörésével azt akarták elérni, hogy a német. —olasz afrikai sereget har.apófogó- mozdűlattal megsemmisítsék. Az a cél, hogy Északafrik át ugródeszkául használják l'cl Európa elleni előretörésre, még kiharcolandó f ehadtat. Az angol miniszterelnök minden NAGYVÁRAD, december 1. Tudósi- tónk jelenti: Dr. Soós István polgármester a faedátás nehézségeiül kapcsolatban I ijelentette, hogy a városba a kiutalt famennyiségnek különböző nehézségek miatt csuk mintegy 50 százaléka érkezett meg. Hogy a többi miért maradt el, annak ügyében vizsgálatot indítottak. Még mielőtt ez a vizsgálat befejeződne, addig is a már beérkező famennyiségeket hatóságilag szétosztják, úgyhogy a városban üévő famennyiség 50 százalékát kizáróan a Szegény lakosság fával való ellátására fordíthassák. Egyébként a helyzet javul, mert a déda-szeretfá'vi vasút megnyitása folytán Erdélyből, ahol nagyobb mennyiségű fa van lekötve, lényege« könnyebbüBUDAPEST, december 1. (MIT.) Re*■ ményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter vasárnap délben a takarékossági hírverés befejezéseként á rádióban beszélt. Többek között ezt mondotta: ,— Közéi 5 éves miniszterségein alatt alig léptem a mikrofon felé. Most mégis á rádió nyilvánosságát veszem igénybe, mert rendkívüli horderejű kérdésre, a háborús gazdálkodás egyik legfontosabb ténvezőjére, az általános takarékosságra kívánom felhívni az ország figyelmét. A háborús gazdálkodás legfontosabb teendője ú termelés és á fogy'asztás egyensúlyának bizto&itásá. / A hadsereg igényeit kell mindenekelőtt kielégitená és csak a megmaradt rész a polgári lakosságé. Ez a helyzet az egész termelésnek a háborús gazdálkodásra való beállítását és ennek messzemenő fokozását teszi szükségessé. A termelés fokozásának azonban megvannak a nagy akadályai, főleg a nyersanyaghiány és a katonai szolgálatot teljesítők munkaerejének kiesése. Ennek következtében a polgári lakosság fogyasztásában feltétlenül korlátozásra van szükség. A takarékosság minden vonatkozásban a háborús gazdálkodás céljait segíti. A megtakarított pénzt — amelyre éppen a háborús gazdálkodás érdekében szükség van — ă takarékpénztárakba és bankokba kell vinni & ezeken az intézményeken keresztül oda tudjuk eljuttatni, ahol újra a termelés és a hadviselés célját szolgálja. A háborús gazdálkodás célját szolgáló takarékosság sokszor nem egyéb, mint az egyén szempontjából értéktelennek látszó apróságoknak az elpusztulástól való megmentése- A takarékosság pedig tulajdonképpen csak látszólagos és csak ideiglenes lemondás, mert gyümölcseit nemcsak a nemzet összessége, hanem előbb-utóbb az egyén is élvezi. A takarékosság segítségével' a rongyhulla- dékbóíl uj szövet, az ételmaradékból zsi- radék, szappan Lesz, a vdágitáis koriátoesoti‘0 eléft óvaloB v.olt ahhoz, hogy az Afrikában küzdő saját 'tábornokainak nem ajúnidákozoU ©lőre túlságosan sok babért és közeliek vő okokból a franc i a-észak afrikai vállalkozás vezetését és a vál lal kozákért való felelősséget készségesen az Egyesült-Államok elnökének engedte át. Churchill beismerte, hogy az angolszász táboriján mélyreható ellentétek állanak fenn. A hármas- egyezmény hatalmai ismerik erejüket és hisznek egy olyan világban, mely jobb lesz annál, amit a brit miniszterelnök — akár az Egyesült Államok külön óhajaival szemben — elérni óhajt. Éppen ezért Churchill- nek azzal az általa is idézett Kip- ling-moiiidás/sal válaszolnak: „Ne gondolj arra, «milyen csalóka kép mindkettő.“ lés várható a város faellátásában. Most tanulmányozzák azt a kérdést, bogy a szegény családok gyermekeit napközi otthonokba, vngv hasonló helyeken helyezzék el téli időre, ahol a hidegtől meg volnának óva. Különben a Zöldkeresztes se- I gitijégben részesült családok mindenikének egy köbméter fát bocsát a város rendelkezésükre. A polgármester különben de- i cember 2-ára értekezletre Írívta össze a fakereskedoket. Az értekezlet tárgya a fa beszállításává1 kapcsolatos akadályok elhárításának megbeszélése- Erre az érte- • kezdetre mindenik fakereskedő köteles j írásbeli kimutatást késziteni arról, hogy t mennyi kötése van és m!ért nem szállította le ©ddig. I zása pedig energiát, munkaerőt szabii fed. A felesleges kiadások elmaradását1 1 I takarékbetét képződik. A takarékosság aíoiiban memcsak a háborús gazdálkodás nélkülözhetetlen eszköze, hanem békés viszonyok között a nemzet gazdálkodásainak feltétele. Ezek azok az okok. amelyek a kormányt arra késztették, hogy a takarékos- | sági hírverést kormányprogrammá teszik. ÁUándó felvilágosító szolgálatot indítunk meg, mivel általános takarékos- sági mozgalmát kívánunk teremteni. 1 De nemcsak propagativ és felvilágositő eszközökkel mozdítjuk elő a takarékosságot. hanem olyan intézkedésekkel is, I amelyek az egyén számára fokozottabb i mértékben előnyösek. Ezek a tervezett ! intézkedések azokat ds takarékosságra I ösztönzik majd, akik egyébként ezt nem * tennék. De nemcsak azért kell takarékoskodni, .•mert az egyéni, érdek, sőt elsősorban egyéni érdek, hanem azért, mert ez a nemzet jövője szempontjából szükséges. A kormány megbízásából felhívom a a nemzet minden egyes tagját, hogv a takarékosságával álljon a küzdők sorába és ezzel itthon teljesítse azt a kötelességét, amelyet honvédtesvéreink vérük és életük feláldozásával fegyverrel a kezükben teljesítenek a mesz- sze harctéren. Erős a hitem, hogy a magyar társadalom, arnelv mindenkor megértette az idők szavát. példásán teljesiti kötelességét naost is. Teljesítse pedig azt mindenki úgy, mintha katona lenne és a parancsnak engedelmeskedne, mert Főméltóságu Kormányzó Urunk is éppen á közelmúltban juttatta kifejezésre az országgyűléshez küldött, mindnyájunk szivébe mélyen belevésődött üzenetében azt a legmagasabb óhaját, hogy â nemzet minden tagja fokozottabb mértékben áPiísa szolgálatát, szorgalmát, munkaerejét és ha van, tőkéjét a nemzet nagy céljainak szolgálatába. I Nagyvárad iaelláiásának mintegy 50 százaléka van biztosítva Az általános takarékossáa ra hívta fel az ország lakosságát rádióbeszédében a pénzügyminiszter A Minerva Irodalmi és nyomdai Mííintézet Rt. nyomása. Felelős vezető: MAJOR JÓZSEF 1042 december 1. —I Mill ÍtU?,SJUM.3 Özv. dr. Tószöghy Andornéé l a dr Po?zler Lászlódé sz. Tószöghy Margit le _m lye^D fa d -i- lummal tudatják, hogy forrón szeretett fia, illetne testvére dr. Tószöghy Aladár a szegedi belgyógyászati klinika tanársegéde, tortáiéi-os orvos zászlós, é'elének 33-U évében 1942. nov. hó 17-én a ke eli fronton elhunyt. Gondatlanság okolta a bosztoni tömegkatasztrófát STOCKHOLM, december i. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A borzalmas bosztoni tüzkatasztrófát, amely eddig 433 halálos áldozatot követelt, mint a bosztoni rendőrség közli, egy segédfilmszincsz okozta gondatlanságból. Égő gyufaszálat dobott a mulató müpálmafái közé, amelyeket tűzállónak hitte. Leventéink a honvéd'kért BUDAPEST december 1. (MOT.) A hét közepén megjelennek sokezer pé'- dányszámban a üeventék hirdetményei, amelyek tudatják, hogy 1912 karácsonya a magyar honvédé és annak családjáé. Ekkor kezdődik meg az egész országban a szeretet hatalmas csatája, amely minden akadályt leküzdve, hidal épít az otthon és az arcvonal között. Vitéz Nagv Vilmos honvédelmi miniszter december 13-ikán a rádióban emlékezik meg leventéink országos betlehem járásáról. Hatalmas papiroskatonahadsereg kél életre. Ezt nem lehet lebecsÜ'ni, mert életre- keüti az az erő, amelyből születik. Leventéink a magyar társadalom karácsonyfájáról hozzájnk juttatott adományokat újév után küldik ki a harctérre, hadd érezzék a magvar honvédek, hogy mindig rájuk gondolunk, nemcsak karácsony estéjén, amikor az emberiség úgyszólván csak szokásból és hivatalból mutat szeretetet mások iránt. HAT HÓNAPRA ÍTÉLTÉK AZ ÁRDRÁGÍTÓ FŰSZERES ASSZONYT. A szabadkai törvényszék most vonta felelősségre Szloboda Albertné füszerkereskedőt, akit azzal vádoltak, hogy tejet és tojást a megállapított áron felül árusított. A törvénv- szék ezért hathónapi elzárásra, iparengedély elvonására és vagyonelkobzásra itclte. JOSE AMEZAGO URUGUAY ELNÖKE. Montevideóból jelentik: Vasárnap Jose Ame- zagot Uruguay elnökévé választották. JÓTÉKONYCÉLU TÁNCDÉLUTÁN. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége vasutas szakosztályának kolozsvári csoportja a szegénysorsu vasutas gyermekek felsegélytezé- sere december hó 7-én, héttőn délután y órai kezdettel, a Redout összes termeiben jótc— konycélu táncdélutánt rendez. A táncdélután iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. HALÁLRA ÍTÉLTÉK A ROVOTTMUL- TU BETÖRŐT. A pestvidéki törvényszék rögtönitélő tanácsa hétfőn délután kötéláltali halálra ítélte Gergely János 35 éves rovott- multu alkalmi munkást, aki az elsötétítés ideje alatt 18 rendbeli betöréses lopást követett el és s rendbeli betöréses lopást kísérelt meg. Az elitéit és védőié kegyelemért folyamodtak. A rögtönitélő bíróság ezután kegyelmi tanáccsá alakult át. VILLÁMHIRDETÉ^^ T KIADÓ bútorozott szoba fürdőszoba haszná- tal. Majális-u. 3. I. 3730 ELEGÁNSAN bútorozott szobát, közvetlen fürdőszobával keresünk kiét személy részére január 15-étől. „Központban" jeligére. 3715 ELLENZÉK politikai napQap Feleiós szerteesztó: ZATHUEECZKY GYULA Felelős kiadó: VITA SÁNDOR