Ellenzék, 1942. november (63. évfolyam, 247-271. szám)

1942-11-21 / 264. szám

ELLENZÉK 19 12 november 21> _ 6 nemzetiségi kérdés megoldásánál nem vá­gtunk hajlandók leimiurtás nélkül átvenni scmmitclc olyan kiiltöldi rendszert, mely egy bizonyos nép sajátos adottságaiból indul ki és atuuk érdekét szolgálja, hanem döntő szempontnak a magyar nemzetiség és állami­ság jövőjét tekinti. A magyar nemzetiségi politika irányelvei­vel kapcsolatban legtöbbet a szentistváni gondolatot halljuk emlegetni. Kevés törvény­helynek az idézésével történik több vissza­élés, mint .Szem István I. törvénye 6. fejeze­tének 3. szakaszával: nam twins linguae, uniusquc maris re grits in imbecile et fragile est. A liberális kor ennek a törvénynek olvan értelmet adott, mintha Szent István birodal­mát paradicsomi kertnek akarta volna be­rendezni, amelyben a szlávok és germánok a magyarokkal békésen játszadoznak. Itt Má­rnán Bálintot kell tanúnak hívnom, aki ki­mutatta, hogy az első magyar király, ha szí­vesen is látra az országban a hasznos idegene­ket, akik különféle szokásokat, fegyvert és tudományt hoznak magukkal, korántsem gondolt valami soknyelvű kisebbségi állam alakítására, hanem az idegeneket a magyar­ság kiművelésére akarta hasznosítani. erő­szakkal senkit sem kívánt magyarrá tenni, de ugyanakkor megteremtette az előfeltéte­léit annak, hogy a bevándorlók a magyarok­hoz hasonuljanak, ha nem is mind nyelvben, de munkájuk és érzelmeik utján. A szentist- váni gondolat tehát nem az ország nemzeti széttagoltságának a filozófiája, hanem Teleki Pád szavaival — „a népek helyes es józan vezetésének állameszméjeOlyan gon­dolat, amelynek csak egyik komponense ta­lálható meg a középkor keresztény világné­zetében, a másik — újabb őstörténeti kutatá­saink szerint —, abban a bánásmódban gyö­keredzik, amelyet a lovas-nomád türk né­pek a szolgálatukba szegődött földművelő törzsekkel szemben alkalmaztak. A népek helyes és józan vezetésének ez a szentistváni elgondolása elsősorban arra ta­nít, hogy a nemzetiségi kérdés Magyarorszá­gon nem azonos és nem oldható meg ugyan­azokkal az eszközökkel. A népszövetség» ki­sebbségvédelem egyik alapvető hibája éppen az volt, hogy egy kaptafára húzta a különbö­ző történelemmel, számaránnyal, földrajzi el­oszlással, kulturszinvonallal, nemzeti törek­vésekkel rendelkező kisebbségi népeket és ugyanazzal a recepttel akarta orvosolni ba­jaikat. Ugyanebbe a hibába esnénk, ha most minden néptöredékec közjogi egységnek ing­nánk fel és kollektiv népi jogokkal ruház­nék fel azokat. Ez a felfogás, bár látszólag a nemzeti szocializmusban gyökeredzik, nem egyéb, mint a liberális nemzetiségi politika jogegyenlőségi fikciójának a közösségi életre való vetülete. A kiegyezési kor nemzetiségi politikájának is egyik alapvető tévedése az volt, hogy nem ismerte tel azt a különbséget, ami az államiul németség és az irredenta nemzetiségek politi­kai magatartásában megnyilvánult. A né­metségnek ma már az 1940 augusztus 50-íki bécsi kisebbségi egyezmény, a többi nemzeti­ségekkel szemben kiváltságos helyzetet bizto­sit. Az egyezmény több rendelkezése, mint a német nemzeti szocialista világnézetnek biz­tosított salvus condtictus, a Volksbund joga, hogy valakit népi németnek ismerjen el, a családi nevek visszanémetesitésének szabad­sága, olyan fogalmakat cpit be a magyar ki­sebbségvédelmi rendszerbe, amelyek addig ott ismeretlenek voltak. A több joggal fokozot­tabb öntudat is jár s Bárdossy László a múlt- évi költségvetés vitájában plasztikusan hozta párhuzamig a külföldi németség politikai tö­rekvéseinek a német birodalom óriási erőíe­Az Erdélyrészi Hangya Központ körzeívezető-ellenőrrc leendő kiképzés cél­jából végzett ifjakat keres. Folyamodhat­nak 24—30 éves, katonai kötelezettségük­nek .eleget tett oly egyének, akik kereske­delmi akadémiai, kereskedelmi érettségi1, középiskolai érettségi, vagy legalább ta­nítói képesítéssel rendelkeznek, magyar állampolgárok és keresztény származásu­kat kellőképpen igazolni tudják. Tájékoztatásképpen közöljük, hegy a kő izet vese tő-tdleacri kiképzés a felvétel­től számítva 4—5 hónapot ve«z igénybe, mely időre a» jelölt napi 10 pengő segélyt elvez. A kiképzés befejezése és vizsgatétel után, mint végleges tisztviselő, nyugdíjjo­gosultsággal a tisztviselők státusába kerül rendes havi íixfízetéssel és az utazások idejére szóló napidijjal. Érdeklődők iskolai végzettségükre, katonai állapotukra, szár­mazásukra vonatkozó adatok közlésével folyamodjanak az F.rdélyrészi Haagva Központ igazgatóságához. Marosvásár­helyre. szitűseihez való viszonyát a hajivá leső vesséi; törvén vével, mely a luzai nemetek jelentős részének önérzetét messze a Ketch hazafias felbuzdulásának színvonala fele emelte. A kormány feladata, hogy hu kilengések mu­tatkoznak, kellő időben és módon közli,lép­jen, nekünk pedig ezeket a tüneteket azzal a biztonságérzéssel kell megítélnünk, amellyel csak egy ezer éve államfenntartó nemzet ren­delkezhet. Nem szabad elfelednünk azt sem, hogy' az országnak azokon a vegein, ahol a centrifugális nemzetiségek vannak túlsúlyban, a magyarságnak éppen a németséggel kell az együttműködés útját megtalálni. Utaiok itt az erdélyi szászok helyzetére, akiket a bécsi döntés hétszázéves együttélés után két ország­ba osztott szét. A magyarság feladata a szászságban felébreszteni azt a szunnyadó ön­tudatot, hogy hétszáz éven át a magyar Im­perium nyújtott a rajnai cs mézeli telepesek utódainak hajléket . » á • ..Wi A .»«' * , 4.'i V. •>.• V.V.'A 1 .r t • «•. . I, I .,'1 I i t\Itb.i • tUí.Vt f. tg A szászság és egyáltalán a né­metség feladata pedig az államhőségen túl­menően, ami természetes, a magyarság irá­nyába olyan magatartást tanusitani — s ?tt Antal Ltván szavait idézem —, hogy rajtuk keresztül a magyar közvélemény ne távo­lodjék el, hanem ellenkezőleg, tanulja megbe­csülni a nagy német nemzetet. T. H. A nemzetiségi kérdés nehezebbik részét és nézetem szerint a súlypontját azok a nemzetiségek képezik, amelyek Trianon után kéc évtizedet saját nemzeti államukban éltek és 193S után tértek vissza Magyaror­szághoz. Pataky Tibor és, az ő nyomán a debreceni nyárt egyetem kisebbségi előadaso­rozatában többen is rámutattak arra, hogy a visszatért szlovákokat, románokat, szerbe­ket és ruszinokat húsz év alatt a propaganda minden eszközével igyekeztek a magyarság ellen hangolni s ha a magyargyülölet nem is lett a lelkekben, feltétlenül úrrá, nemzeti ön­tudatuk a legmagasabb fokra hágott. A régi generáció még megőrzött bizonyos rokon- szenvet a magyar uralom iránt, az uj nem­zedék azonban a megszállás alatt kapott nem­zeti nevelést nem tudja levetkőzni és leiké­ben kitörölhetetlenül cl a megszállás evetnek emléke. A falusi népet jó közigazgatással es közellátással még meg lehet nyerni a magyar állameszménck, a nemzetiségi középosztály azonban mindig az irredentizmus hordozója volt s két évtizedes nemzeti „átképzés“ után ma inkább az, mint valaha. Valljuk be őszin­tén: az a nemzetiségi középosztály, amelv előtt saját nemzeti államában a korlátlan ér­vényesülés lehetőségei állanak nyitva, uem hajlandó a szentistváni gondolat alapján a magyarsággal együttműködni, hanem a ki szó­tant íelujuíására vár és számit. A józan ma­gyar államvezetésnek tudnia kell, hogy olyan nemzetiségi középosztályt, amelynek a szom­szédságában nemzeti állama van, más állam- eszmének megnyerni a nacionalizmus korában, a lehetetlenségek köze tartozik. Sokan vannak azon a nézeten T. H , hogy egységes nemzetiségi politika kialakítá­sára nincs szükség, mert ezt a kérdést a há­ború végén kell sokkal radikálisabb módsze­rekkel megoldani. Kétségtelen, hogy ennek a háborúnak a végén az uj Európa egyik legelső feladata a dunamedencei nemzetiségi kérdés gyökeres rendezése lesz. Ma már mindenki belátja, hogy nemcsak az itt elő nettek, ha­nem az európai béke szempontjából is veszé­lyes a nemzetiségi kérdést mai összekuszált- ságában hagyni, ami oda vezet, hegy 50 vagy 20 évenként a konkurrens népek egy­más legjavát legyilkolják. Arról is meg va- vok győződve, hogy egy ilyen gyökeres ren­dezés eszközei közül a telepítést semmi esetre em lehet mellőzni. Azt azonban tagadom, hogy nekünk ölhetett kezekkel kellene meg­várnunk a háború végét, ami úgyis mindent megold. Az áll amit atalorrmak éppen a há­ború alatt van beleszólása nemcsak a politi­kai, hanem a gazdasági és társadalmi életbe s ezt a befolyást a nemzetiségi kérdés terén éppen olyan előfeltételek megteremtésére kell felhasználnia, amelyek a nemzetiségi kérdés végleges megoldását előkészítik. Háborús nemzetiségi politikánkat egy ne­gatívummal kell kezdeni: mai határainkon kívül, de az ezeréves határokon belül a ma­gyarság százezrei élnek kisebbségi sorsban, akikről, ha. most nem is beszélhetünk sokat, mindig reájuk kell gondolnunk! Megvallom, T. H., elfogódva szólok ehhez a kérdéshez, mert nem akarok azoknak a hibájába esni, akik a megszállás alatt lehúzták a fejüket, most pedig biztonságban érezve magukat, nem válogatnak a kifejezésekben, ha az utód­államokról van szó, sem pedig azokéba, akik nem éltek megszállás alatt és most utólag ta­nácsokat osztogatnak, hogy altkor mit, ho­gyan kellett volna csinálni. Azt azonban pártom nevében mégis le kell szögeznem, hogy nem biztosíthatjuk nemzetiségeinknek a jogok teljességét mindaddig, amíg az ő nem­zeti államaik a mi magyar véreinktől nem­csak a közösségi élet, hanem az egyéni élet és szabadság fizikai feltételeit is megtagad­ják. Ezért pártom nevében szükségesnek tar­tom leszögezni, hogy csak olyan mértékben vagyunk hajlandók az északerdélyi románság számára kisebbségi jogok biztosításához hoz­zá ' írni fisunkat adni, amilyen mértékben a délerdélyi magyarság jogokkal rendelkezik. I la pedig ez nem vezet eredményre, a helyes államvczetés a kellő módon és kellő időben alkalmazott retorzióktól sem riadhat vissza. T. II! — A háborús nemzetiségi politika az államra és társadalomra egyaránt súlyos /feladatokat ró. Társadalmunk nemzetiségi szemléletének egyik főhibája az, hogy ezt a kérdést a/, érzelem és nem az értelem i/.em- pontfából vizsgálja. Éppen ezért csak a fel- s/incn mozgó tüneteket látja és nem hatol be az okok és okozatok összefüggéseinek mé­lyebb rétegébe. Hajlandó egy-két tőmondat­ban véleményt nyilvánítani és nem látja a kérdés kiil- és belpolitikai összefüggéseinek szövevényét. Megütközik azon, ha papírpén­zünkön a nemzetiségi nyelven irt felírást ol­vassa, ha nemzetiségi községekben idegen nyelvű feliratokat lát, helyteleníti, hogy ma­gyar iskolában a román, szlovák és szerb nyelvet tanitják és' hogy a néptanítók lapjá­nak nemzetiségi nyelven írott mellékletei vannak. Pedig ma már kétségtelen, hogy a nemzetiségi kérdés helyes kezelése a jó köz­igazgatáson fordul meg. Ehhez pedig elen­gedhetetlenül szükséges az, hogy a magyar fiatalság a nemzetiségi nyelveket megtanulja, mert nem engedhetjük át a vegycslakosságu kerületek igazgatását a nemzetiségeknek, sem pedig nem utánozhatjuk az egykori megszál­lókat, akik magyarul nem tudó tisztviselő­ket küldtek a magvar vármegyékbe s ezáltal sikerült is gyülöltté tenni a magyarság .’lőtt az idegen állameszmét. De az a tény sem ve­szélyezteti a magyar állam létét, hogy a nem­zetiségeket saját nyelvükön tanitják magyar államhüségre s a magyarul jól nem tudó ta­nítók saját nyelvükön kapják meg lapjukban az ehhez szükséges anyagot, a közigazgatás pedig a nemzetiségek nyelvén hozza tudomá­sukra az őket érdeklő hatósági intézkedéseket. Mi, T. H., nem azon ütközünk meg, ha a ro­mánokat, szlovákokat, ruszinokat, szerbeket elkülönítik és mint ilyeneket kezelik, hanem inkább azon, ha a határok a magyarság és az egyes nemzetiségek között elmosódnak és lehetővé válik az« hogy valaki tegnap román, ma magyar, holnap német lehessen s közben mindenkinél hangosabb akarjon lenni, mert a hangoskodás az asszimilánsok mimikrije. Csak helyeselni tudom Mester Miklós képvi­selőtársamnak azt a javaslatát, hogy a nem­zetiségi vidékekre fajmagyar, vagy teljesen asszimilált tisztviselőket helyezzenek, mert a friss asszimilinsban könnyért lehet úrrá a ré­gi nemzetiséghez való ragaszkodás, vagy el­lenkezőleg, a származását eltitkolni akaró sovinizmus. S itt a közigazgatás és közok­tatásügy helyi közegeihez is volna néhány szavam. Ne akarjon senki sem nagyobb ma­gyar lenni, mint a magyar királyi beliigy és kultuszminiszter urak. Ne csináljon külön nemzetiségi politikát a tanító, a jegyző és az adóhivatali főnök, mert magyar nemzetiségi politika csak egy lehet, az, amit a minden­kori kormány a szükséges helyzetkép és a szükséges adatok birtokában elrendel. Ezt a céltudatos, józan, de erélyes nemzetiségi po­litikát szeretnők az államigazgatás minden fokozatán tettekben és eredményekben meg­nyilvánulva látni. Ha a közvélemény csak a tünetekből ítél is, az államigazgatásnak kell a nemzetiségi kérdést ott megragadni, ahol annak a lénye­ge van. A vallási és nyelvhasználati jogok az a terület, ahol a nemzetiségeknek enged­ményeket lehet tenni, vállalva a közvéle­mény előtt az ezzel járó népszerűtlenség ódiumát. Mert a nemzetiségi kérdés azon a sikon dől el, amit a közvélemény nem lát maga előtt, sőt az államvezetés is gyakran szem elől tévesztett s ez a nc-pek természetes szapotasága, az ehhez szükséges gazdasági alap s a nemzeti aspirációkat ébrentarró tár­sadalmi szervezettség. Ezen a téren van tehát ?. legtöbb teendő. De tévedés volna azt hinni, hogy 3 nemzetiségek fejlődésének megbénítá­sával a nemzetiségi kérdés megoldható. Az egyetlen helyes, pozitiv és alkotó nemzetiségi politika az, amelyik a magyarság megrósíié­it t tűzi ki feladatának. T. H! ■— Az erőszakos asszimiláció ün- ámitás és kicsinyhitüség. önámitás azt hinni, hogy a név cs vallásváltoztatás elég ahhoz, hogy valaki magyarrá váljék cs kicsinyhitü­ség azt gondolni, hogy a magyarságot csak a nemzetiségek renegátjTival lehet megerősí­teni. A természetes asszimiláció a magyarság javára — sőt kárára is — hazánkban ezer év óta folyik. Ennek az alapja azonban soha­sem az erőszak volt, hanem az a természetes gravitációs eröp ami az ország idegenajku la­kóit a magyarság társadalmi helyzete, magas kultúrája, okos gazdálkodása és józan állam­vezetésének irányába vonzotta. Ezt a közpon­ti magot, a magyarságot kell megerősíteni, úgy mennyiségben, minőségben, ha azt akar­juk, hogy lekösse azokat a nemzetiségeket, amelyek hisznek a szentistváni gondolatban és semlegesítse azokat, akik a határokon túl­ra kacsintanak. Ennek a célnak a szolgálatá­ba kell állítani a földbirtokpolitikát, szociál­politikát, népegészségügyet, adózási rendszert, közigazgatást, a valláserkölcsi nevelést és a nemzetvédelmi propagandaszolgálatot. Ebben a hónapban 100 éve annak, hogy Széchenyi akadémiai beszédében az uj magyar FONTOS! Mindenkit érdekel, akinek pénzre van szüksége, hogy december í-ére esik a mncjyar kírélyi Jótékony célú állami sorsjáték húzósa, amikor ki* huzásra kerül a 40.000 pengős főnyeremény és több szép nyereményösszeg is. A sorsjegy kapható az összes sors- I jegyfőárusitóknál és dohánytözsdék- ben. nemzetiségi politika alapjait lerakta. A ma­gyarosítás Széchenyi rendszerében is szerepel, ő azonban nem a nemzetiségeket, hanem a magyarságot akarta megmagyarositani. Ma is a magyarság szaporulatának serkentése, gazdasági alapjának megerősítése, társadalmi összefogása, kultúrájának kiművelése, álirur- vezetéséinck lendült-|Lbc hozása és fegyveres- erejének kifejlesztése, tehát végső fokon a magyarság megmagyarositása ma is az egyet­len időszerű, de egyben időfeletti magyar nemzetiségi politika. Mivel ez a nemzetiségi politika csak .1 nemzet minden erejének összefogásával való­sítható meg, a miniszterelnökségi tárca költ­ségvetését elfogadom. Dicsőség a Tanító Atyáknak A 300 esztendős magyar Piarifita rend­nek tisztelettel ajánlom. Róma szegényes sikátor-lakói, Hol a szegény a gyermeknek örül, Jámbor íéríiut láttak kóborolni, Akit gyermekek serge veit körül. Mint nemes mágnes apró vas-szilánkot, Magához húzta a gyermekszívet, Melyet tanított, csiszolt, hevített, öntve belé a tiszta, égi lángot, S terítve rá a szép lélek-bibort. E férfi József, a kalazanci volt. Azóta társként hozzá állni hiven, Sok ezer lelkes íéríi vágya nőtt, S nem éldegélve kényelemben, hírben, Szereztek sok-sok hálás tisztelőt. Hogy a Szepesség bérces szép vidékén, Lábukhoz magyar föld pora tapadt- Magyar sziv jelzett nékik utakat, Dolgozni itthon bátorítva, békén. A sors belőlük tenni igy akart Hű piaristát és derék magyart. Szív, lelek, érzés, tudomány, kegyesség Forrása bomlik, hol megállanak. Nem gát szegénység és igénytelenség: Már nőnek ott az iskolafalak. Mint drága méhkas: gyermekhad gomolygé Tábora rajzik a falak közölt, S a szeretettel, hittel öntözött Lelek-ágyásban munkálkodni oly jó. És nemzedékről-nemzedékre fel, A piaristái így tanjtt, & nev^l. Hírnév, dicsőség nem zavarja álmát, Mert hivatása dicsőség neki. S akkor kap 5 csak földi, égi pálmát, Ha égnek és honnak nevelheti A zsenge ifjat, aki csiszolatlan Gyémánt gyanánt áll köszörű alatt, S szikrát a gyémánt mig tüzelve ad, A köszörűs boldog, kimondhatatlan'.., S mikor csiszolatlan a gyémánt ragyog: Van önnel hírnév, dicsőség nagyobb?!? Atya nem érez jobban gyermekével. — A gyermeknél atyaként van Jelen, S amit leikébe szánt aranyekével: Okos szeretet, s szelíd fegyelme. Becsület, jóság férfias karakter, Mit a tudással együtt adni kész, — Hogy kapcsolódjék hűen kézbe-kéz, S embert, ha méltó, hogy’ becsüljön ember. Munkája lángja igy hevíti át A nagy, keresztény pedagógiát. Hit és szabadság: hőstörténelemnek Benne e két örök fáklyája ég, Erős lelkében új teltek teremnek, A hon felett ha Léborult az ég. Branyiszkó bércén, tépett köntösében Ott ment elől, szent mámortól beteg, Rohant a honvéd, mint a fergeteg, Ahogy' látta a keresztet kezében. S ki eddig hintett lelket, szellemet: Most Is vérrel is megkeres?.telkedetf. Háromszáz éves mull virága sarjad, S halkan lehullat egy-egy tevelet. Jer költő, álmából hogy fölzavarjad, Ki szunnyad még e drága műit felett! A munka, melyet három század végzett örök-ntagyar, hitünké, s nemzeté, Jövendőnek alapként fekteté, Melyet ki asm kezd renyhe kor s {enyészet, S míg csak magyar él, alkot és teremt: Mindig lesz magyar piarista remd! Kolozsvár, 1942 november 17. P. JÁNOSSY BÉLA.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom