Ellenzék, 1942. augusztus (63. évfolyam, 173-196. szám)

1942-08-01 / 173. szám

SZiOÄÜBAT, 1942 augusztus 1­UtlUCL évlolyam 173, szám. v példány ÉRA IS FILLÉR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, fiUJPlTOTTfl: Kiadótulajdonos: „PALLAS SAJTÓVALIALAT** Jókai-a. 16., I. em-Telei.; 11 09. Nyomda: Egye- 82 M EJ) T M 18 Sí § W I (Ä 0 Rt. Kolozsvár. Előíizetési árak: 1 hóra 2.70 P„ tem-o. 8. sz. Telel.: 29—23. Csekkszámla 72056 |j K B* I «I S* »cj 8 II L L# v negyedévre 8 P.f félévre 16 P., egész évre 32 P. LONDONBAN AZ ÉJJEL KÉTSZER VOLT LÉGIRIADÓ LÁTHATATLAN ARCVONAL Irta: ZATHU8ECZKY GYULA „Itt valahol, ott valahol Esett, szép, szomorú lejekkel Négy-öt magyar összehajol S kicsordul gúnyos fájdalmukból Egy ifju-ősi könny, magyar könny: Miért is?“ (Ady.) Mohács óta nem tárultak széle­sebbre a fénylő jövendő kapui a ma­gyarság előtt, mint ma. -Szinte ful- lasztó a ránkzúduló lehetőségek mérhetetlen özöne. De ugyanakkor, post eqpuitem sédét atra cura: a lo­vas mögött ül a kegyetlen gond. Miképpen álljuk -meg helyünket a kibontakozó uj világban? És ilyen­kor jutnak eszünkbe Ady Endre idé­zett sorai. Nemzedékek gúnyos fáj­dalmából kicsorduló magyar köny- nyek peregnek a szivünkre, de ne­künk már nem szabad1 könnyet ej­teni. Irtózatos súllyal nehezedik mindannyiunkra a felelősség, sú­lyosabban, mint bármikor bárkire, hiszen velünk áll vagy bukik a ma­gyarság. Széchenyi száz évvel ez­előtti bátor jelszava kell, hogy a miénk legyen: „Tőlünk függ min­den, csak akarjuk!“ És mégis der­medő lélekkel nézünk körül az or­szágban, mert a fénylő hagyomá­nyok mellett pusztító betegségeket örököltünk. Nehéz igazságot tenni és nehéz a valótlanságok mérhetetlen tömegé­ből kiválasztni és magasra emelni a valóságot. Vajúdás, önkinzás, sok­szor hitetlenül hi vés ma, minit, min­den időkben, magyarnak lenni. He- j inegő ujjakkal tapogatjuk a múlt kö- i débe veszett arcunk vonásait és ker­getjük a nagy kérdést: mi a ma­gyar? Négy évszázad kegyetlen ha­talmai igyekeztek kiforgatni va­lónkból és igyekeztek meghamisíta­ni mindent, ami magyar. Tudjuk, két évtized nem elegendő ahhoz, hogy egy nemzet, amelynek jellem­vonásait századokon át elpusztítani igyekeztek és amely nem lehetett ur a maga portáján, ismét önmagára találjon. Csak a keretet lehetett megmenteni és megerősíteni. Mé­lyen, nagyon mélyen le kell hajolni a földhöz és a néphez, hogy megta­láljuk a magyarságot. Ami fölötte van, abban kevés a valóság. Hánk- erőszakolt, idegen, kietlen, túlélt, hamis formák. Ez zajlik, ez habzik túl, ez «doi és fékez és... uralko­dik. Mérhetetlen erők renyhülnek kényszerűen a felszín alatt. Szavak válnak fogalmakká és a fogalmak nem fednek semmit. Kong az ólet és százesztendős kérdések megol­datlanok. És ha a bűnöst keressük, nincsen bűnös: mindnyájan bűnö­sök vagyaink. ❖ Ne hánytorgassuk a múltat. Az idők. rokkáján lefutó fonalat nem lehet visszapergetni. De kell, hogy tisztán lássunk és kell, hogy bátrak legyünk látni! Milyen könnyű vol­na, a látottakról izzó szavakat kiál­tozni a politikai fórumon. De Váj­jon a valóságban van-e politika és van-e fórum? Időszerü-e még ez a két fog-alom? És ha időszerű, való­ság-e a megjelenési formája? Hiszen ma már tudjuk, hogy a diktatúra demokrácia és a demokrácia szük­ségképpen diktatúra. Minden lénye­gében megváltozott a világban. A parlamentárzmus elve megbukott, mert kiderült, hogy ott is csak egy akarat érvényesülhet. A pártok elve is megbukott. Hiszen mindenütt csak a legnagyobb párt uralkodha- tik. Kezében van az államhatalom és legfeljebb az indulatok levezetésé­re alkalmas eszközül hagyja meg a többi pártokat. Az egyesületiek is csődöt mondottak. Alig van cselek­vő egyesület. Egymás útját keresz­tezik ezek is. Csak arra valók, hogy a pártokkal együtt kitermeljék .a szürke, önállótlan embertípust, aki­nek nem lehet más elve, mint a pártvezéré, vagy az egyesület elnö­kéé. így van ez világszerte. A de­mokrata Amerikában Roosevelt ugyanolyan szuverén, minit Hitler vagy Mussolini a fasiszta államban, vagy Churchill a parlamentáris Angliában. De kicsiny nemzetek nem élhetnek álképletek között­* Áz országvezetés formája nem lé­nyegbevágó. A lényeg az ország és az élő nép. É*s néha ez a lényeg sik­kad el a lényegtelenségben. Elsik­kad, mert a hazug formák hazug embereket teremtenek. Olyanokat, akik számára csak a forma fontos. Milyen mérhetetlen energia, milyen töménytelen idő, mennyi lehetőség pocsékol ódik el és válik semmivé csak azért, mert a formákat tartják lényegesnek. Ülések, tanácskozások, gyűlések, szónoklatok, címek, ran­gok, stallumok ingoványába sülyed el az élet. Paragrafusemberek, ak- tahalmazok, a bürokrácia legszen­tebb elvei fojtanak meg minden len­dületet. A jószándék gerinc töröl ten húzódik vissza a semmittevésbe és a mélyből feltörő erők szétporlód- nak a felszín re tor fáiban. Néhány ember körén alig juthat túl az ön­álló kezdeményezés. De ugyanakkor millió gát vetődik a cselekvőképe­sek, a hatalom birtokosainak kezde­ményezése elé is. Ezért a látszat- és félmegoldások özöne, ezért az irtó­zatos nehézkesség az élet minden vonalán. A felelősök belepusztulnak a felelősségbe, mert mindenki más­ra igyekszik hárítani a maga fele­lősségét. Milyen világosan látta Széchenyi, amikor azt irta, hogy „mig más országokban egyszerűen becsületes embernek mondják azt, ki hazáját szolgálja, nálunk hősnek vagy szentnek kell lennie“. Ha így látjuk a valóságokat és valótlansá­gokat, nehéz visszafojtani az ady- endrei könnyet. * Megváltásit hirdetnek egyesek. Vannak', akik rendszerváltozást sür­getnek. Ez alatt azt értik, hogy ők akarnak uralkodni. Önjelölt Messiá­sok járják az országot. És hirdetik, hogy az ő igéik az egyedül üdvözi- tők. A szellem szorongva figyeli út­jukat. Mert ők is csak más forrná- kat, más keretet akarnak, a többi számukra lényegtelen — vagy azt fel sem fogják. Politikai professzio­nisták is igyekeznek íiókmessiások- nak látszani. Szónokok szónokol­nak, szervezők szerveznek, előkelő­ségek előkelősködnek és minderre azt mondják: cselekedet. De hagyjuk talán az ostorpatitog- tatást. Mert a torz felszín alatt él a fejedelmi kép és annak meglátása erőt ad és hitet. És önbizalmat ad, hogy mindezek ellenére olyan cso­dálatosan szép magyarnak Lenni. Talán azért, mert .Szabó Dezső sze­rint az élet legszélesebb skálájú for­mája. Nemcsak a mult ad hitet. Nemcsak rég elporladt hősök szelle­me világítja be előttünk az uitat. A jelen is szép, csak magasra kell emelni szépségét Feszülő, energiák­kal telt a nemzet és mint villamos kisülések vetnek lángot százezrével az apró kezdeményezések. Nemcsak a világhelyzet nyitott meg előttünk lehetőségeket, hanem megnyitotta azokat a magunk belső ereje. * Arcvonalakról szoktak ma beszél­ni. Arról, amelyik fegyverzaj pok- I Iában rohan előre és arról, amely itthon épít és áll. Mi most egy har­madik arcvonalról szeretnénk szól­ni, arról, amelyik láthatatlan. Nem dicsekvésből mondjuk. Ke­serves kényszer tanított meg Er­délyben felismerni a valóságokat. Valóságos és teljes életet élni, levet­ve minden sallangot, felesleges or­namentikát és meddő, vagy avítt keretet. Ugyanezt tanulták meg a magyarok a Felvidéken és ugyan­ezt tanulták meg azok is, akik a trianoni Magyarországon éltek, Né­meth László megfogalmazása sze­rinti kisebbségben. Ezek hajoltak össze „esett, szép, szomorú fejekkel, itt valahol, ott valahol“. És belőlük alakult meg a láthatatlan arcvonal, amelyről most beszélni akarunk. Magasztos életforma a kisebbségi. Cisak kisebbségi sorsban élő ember tanulja meg hordozni és nem cipel­ni a keresztet. Az ő számára nyíl­nak csak meg a valóságok és nyil­vánulnak meg az igazságok. Leegy­szerűsödik számára az élet és szük­ségképpen t isztul ti á lesz. Kolozsvá­ron, Budapesten, Prágában, Po­zsonyban, Zágrábban, Debrecenben, Pécsen, Szegeden, apró közösségek alakul talc. Négy-öt hivő magyar hajóit össze. És láthatatlan szálak szövőidnek a közösségek között gon­dolatban, szellemben, lélekben, ke­serűségben, bizakodásban egyaránt. Nem volt szervezet. Nem csináltak egyesületet- Néni választottak elnö­köt. De a marsallbotot mindegyik a tarsolyában hordta. Dolgozott ott, ahová a sors rendelte és cselekedte ■azt, amit hite szerint cselekednie kellett. Hirt vettek egymásról és ku­tatták egymás életét. Szétszórtan éltek, de meghallották egymás, hangját És cselekedetben mindig össze lehetett fogni n éh anyukat. .Gsak egy gondolatra, parányi kez­deményezésre volt szükség. írások születtek, könyvek láttak napvilá­got, szavakból lettek cselekedetek. Azonosultak az 'alapvető elvek és azonosak voltak a küzdelem formái és lehetőségei. így alakult- meg a láthatatlan arc vonal. Ma is él. Erősebben tatása, nani valaha. Az egyformán látó, megpró­bált magyarok arc vonala. A közös­ségi életben eljutottak a vezetéshez, íróasztalok mellett, műhelyekben, műtermekben, az anyaföldön, a hadseregben munkálkodnak ennek az arcvonalnak a tagjai. Sokan van­nak. Dolgoznak tovább, szétszórtan, de egyetértésben. Nincsen szüksé­gük vezérre, mert a lelkiismeret ve­zérli őket. Nincsen szükségük pa­rancsra, mert örök parancsok alatt állanak. És hátuk mögött sorakoz­nak a jobbat várók milliói. Szerve-; zetlenül, de egységesen. Ezt az arcvonalat kell most táma­dásra lendíteni. Támadásra mindent ellen, ami a magyarság ellen van. Támadásra, hogy győzedelmesked­jék és benne, általa valósuljon meg .a jobb magyar jövendő. A szétszórt, erőket össze kell fogni és valaki el kell kiáltson egy harci Jézus Máriát . Ez nem párt lehet, nem politika, nem szervezet, nem egyesület. Azt mondtuk fentebb, a forma lényegte­len, lényeg a tartalom. A nemzet­formában pedig az ember a tarta­lom. Az ember, aki az élő elv. Ne­ki kell győzedelmeskedni. Mindegy, hogy hol dolgozik a győzelemért. Csak bátor legyen! Higyjen abban, hogy a végrehajtott tett, bármilyen kicsiny légyen is, az örökkévalóság­nak szól. Iligyjen abban, hogy nem hal meg az, aki tenni mert. A tett élni fog nemzedékeken át. * De beszéljünk közérthetőbben. En­nek az arcvonalnak a tagjai és mind­azok, akik hisznek elveikben, csele­kedjenek aszerint. Ha hivatalnok, ne pusztuljanak aktákká kezén az ügyek. Ha iró, írja le azt, amrber hisz. Ha politikus, tegyen hitvallás: elvei mellett. Bárhol áll az életben, cselekedjék és.cselekedjék jól. Kere­sés nélkül is egymásra fognak to - lálni. Csak bátornak kell lenni. Ba tornak önmagával szemben is! Bá­tornak megalkuvás nélkül! Ha köz­életi férfiú, legyen százszorosán bá­tor. Tegye kötelezővé magára Bar tha Miklós szavait: ..Megmondani az igazat fent és lent egyaránt, ül-

Next

/
Oldalképek
Tartalom