Ellenzék, 1942. július (63. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-08 / 152. szám

ELLENZÉK 1942 Julia* fi. ElsOlveszteUék a németek a Szopjeä tengeri atwaautáopóUásáltt fOISISS fCf@£?Sí1 h&€§ÍSM¥3& pusztult el az efsír/yeszfeíf Í92 ezer tofífíánwl h BERIN július 8 (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A berlini esti lapok amellett, hogy méltatják Voronyezs város bevételének jelentőségét, főképp azzal a külön jelentéssel foglalkoznak, amely szerint az északi Jeges-tengeren egy ellenséges hajókaravánból 192.400 tonnányi hajót stilyesztettek el. A Deutsche AI1- oemeine Zeitung az északi Jeges-tengeren végrehajtott hadműveletet a legnagyobb liajóki&éret-katasztroai- íiak nyilvánítja, amely az ellenséges szállítást ebben a háborúban érte. A lap kiemeli, hogy a murmanszkr utón sorozatosan elsiilyesztett hajók olyan térfogatú válogatott szállító hajókból állottak, aminokbol mar nagyon kevés van és velük páncélosokat, ágyukat, lőszert, repülőgépeket és mindennemű hadianyagot olyan tömegekben sülyesztettek el, amilvenre egyetlen tengeri akció során nem volt példa. A lap az elsu- lyesztett 192.400 tonnával kapcsolatban megjegyzi, hogy ez valójában több mint negyedmillió tonna hadi­anyagot jelent. Végül a lap kitér a Szevasztopolban elért eredmények részletezésére és megemlíti, hogy oze- vasztopolra az ostrom idején 50 ezer tonna vas és 24 ezer tonna bomba hullott. Á nagyjelentőségű tengeri győzelemről az alábbi részletes német hivatalos jelentés számol be: A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: Az Északi-fok és a Spitzbergák közötti vizeken az északnorvégiai parttól mintegy 300—400 tengeri mérföldnyire julius 2-a óta a légi és tengeri erők részvételével hatalmas hadművelet zajlott le a Szovjetunióba irányuló ellenséges hajókíiravánforgalom ellen. .................... Harcirepülőgép kötelékek és német tengeralattjárók megtámadtakegy angol—amerikai hajókból álló nagy hajókaravánt az Északi Jeges-tengeren és ezt legnagyobbrészt megsemmisítették. A liajókaravánban 38 kereskedelmi hajó vett részt repülőgépekkel, harckocsikkal, hadianyaggal és élelmiszerrel megrakva. A ha­jókaraván célja Archangeiszk volt és nehéz ellenséges tengeri erők, rombolók és korvettek erősen, biztosítot­ták. A német haditengerészet és légi haderő szoros együttműködése mellett a harci repülőgépek elsülyesz* tettek egy nehéz amerikai cirkálót és 19 kereskedelmi hajót 122 ezer tonna tartalommal, a tengeralattjárók pedig 9 hajót, 70.400 tonna tartalommal, összesen tehát 28 ellenséges hajó sülyedt el 192.400 tonna tartalom­mal. A szétugrasztott hajókaraván maradványai ellen még folyik a harc. A tengeii mentőrepülőgépek több angolszász tengerészt megmentettek. A Szovíet minden erőfeszítése kudarcot vallott a német páncélotok megállítására ZÜRICH, julius 8. Legújabb jelentések szerint a német támadások a Kurszktól ke­letre lévő szakaszon az utolsó 24 órában to­vábbi jelentékeny haladást értek el, A Szerv­iét minden erőfeszítése kudarcot vallott, amikor meg akarta állítani a német páncé­losokat. A támadók nemcsak a Hon felső folyása mentén, Voronyezs irányában hatol­tak be mélyen és széles vonalon a szovjet- állásokba, hanem ettől délre is, ahol előbb elértél: az Őskor-folyót, azután pedig ki­erőszakolták a folyón való átkelést és gyor­san hatolnak északkelet felé, hogy Voro­nyezsi délről is bekerítsék. A Stampa a doni szakaszon megindult német támadásról írva, hangoztatja, hogy a körülz/út szov] élcsapat ok mindent elkövet­nek, hogy széttörjék a német gyűrűt. Ennek következtében a küzdelem még néhány na­pú g élt art hat, de a most folyó hadműveletek a körülzárt orosz erők teljes megsemmisülé­sével végződnek. Az elmúlt hét folyamán, junius 28-tól jú­lius 4-ig a bolsevista légi erő 484 repülő­gépet vesztett. Ez naponként számítva 62 repülőgép. Az elért eredmény a legjobb bi­zonyíték arra. hogy a szovjetorosz légi tér­ben a német légi erő az ur. Bukarestből jelentik: Nororossysk jelzete- tengeri kikötővárost a szevosdopoli mene­kültek elözönlötték. A kellő előkészületek hiánya folytán igen érzékeny élelmiszerhiány állott be. A menedziiltek megrázó módon ecsetelik a szevaszlopuU pokolban történte­ket, minek folytán a város lukonaj között a háború elleni hangulat naprói-napra nő. Oroszországban nagyjelentőségű esemé­nyek érlelődnek — írja a bolgár sajtód A német és a szövetséges csapolok elönyomu- lóban vannalc. Az egyet szalutszokon elért sikerek kölcsönösen kihalnak egymásra. Napről-napra nagyobb méreteket ölt az el-alameini csata BERLIN, julius 8. Az el alameini csata nap- lól-napra nagyobb méretet ölt. Az angolok igen keményen ellenállának. Egyelőre nem állapít­ható meg, hogy megérkeztek-e már Egyiptomba az angol 9. hadsereg egyes részei, a német la­pok azonban arról Írnak, hogy ennek a hadse­regnek tekintélyes részei útban vannak Egyip­tom felé. A tengelyhaderő nemcsak angolok­kal, hanem délafrikaiakkal, ujzélandiakkal, Sze­negálokkal, szpáhikkal és degaulleistákkal is találkoztak. Berlini jelentés szerint az el alameini brit állások igen mélyen tagozottak és két megerő­sített részből állanak. Az első részben a ten­gelycsapatok helyenként már mélyen behatol­tak. Az olasz főhadiszállás 770, számú közlemé­nyét a Stefani-iroda az alábbiakban ismerteti: 1-1 Álaméin szakaszán helyi Jellegű harcok folynak, amelyek során néhány ellenséges harckocsi elpusztult A tengely légiereje ered­ményesen meghiúsította az angol repülők te­vékenységet és támadásokat intézett ellenséges csapatok és páncélpépkocsitáborhelyek ellen. Kilenc angol repülőgép lezuhant. Hetet közü­lük^ német vadászgépek lőttek le párharcokban, kettő pedig a légvédelem tevékenysége követ­keztében pusztult el. A Tobruk és Bengasi ellen intézett támadások során, amelyek jelentékenyebb károkat nem okoztak, az angol légierő további két repülő- gepet "vesztett. Bengasi polgári lakossága kö- rcbol két ember meghalt, néhány megsebesült. Légikötelékeink ismételten bombázták Mál­ta szigetén Miccaba repülőterét és súlyos talá­latokat értek e! a fontosabb berendezésekben. A kísérő olasz és német vadászgépek több lé­giharc során 14 angol repülőgépet ielőttek, to­vábbi két repülőgépet egy olasz bombavető lőtt le amely fényesen lerázta magáról több Spit­Lre gép támadását. A hétfői légi hadműveletek­ről 3 olasz repülőgép nem tért viasza támasz­pontjára. Az amerikaiak nem szeretnek harcolni BÉRLI A’, julius 8. (MTI.) A Német Táv­irati Iroda jelenti: Mint katonai részről közhit, sok amerikai harckocsiban, amelyet a németek Egyiptomban zsákmányoltak és amelyeknek személyzetéi elfogták, indiai ka­tonák foglaltak helyet. Arra a kérdésre, hogy hol vannak az amerikai páncélos szak­értők, egy indus páncélos tiszt a többi kö­zött ezeket mondotta: „Az amerikai urak­nak elegük van a német harckocsikból. Amikor az amerikaiakat megkérdeztük, miért nem vesznek részt ök is a harcban, csodálkozó arccal, nem kis méífatlankodás- sal felelték, hogy őket „csak megfigyelők­ként" jöttek ide. Miután nincsenek tapasz­talataik — mondották — nem kivonhatják tőlük, hogy „meggondolatlan“ kockázalokat vállaljanak“, Kairóból érkező jelentések szerint, az egyiptomi kormány félmillió egyiptomi fon­tot biztosított a hadsereg megerősítésére, másfélmillió fontot az áttelepített lakosság hadi kárának megtérítésére és a légvédelmi berendezések szükségleteire. A Kairóba me­nekültek részére szükséglakásokat rendez­ne!: be. A Messagero jelentése szerint Egyiptom­ban újabb többezer letartóztatás történt. A koncentrációs táborokba hurcolt szerencsét­lenek száma nem ismeretes, mert egyszerűen eltűnnek és hozzátartozóik csak napok múl­va tudják meg, hogy mi történt velük. Budapest, Julius 8. (MTI.) Özvegy széki gróf Teleki Pálné elhunyta al­kalmából Kállay Miklós miniszterel­nök a következő táviratot intézte gróf Teleki Géza egyetemi rendkí­vüli tanárhoz: „Mély megrendüléssel értesültem, Szombaton este fél 9 érakor, vasárnap délután fél 5 órakor kezdődik a a H&ueiís: 1 ftfl fnctk és toulaisáfrős úAiiséo, szátn&k, Jegyelővétel az Ibusznál. Jf’S'velővétel az Ibu*znál. hogy Mét.lóságod szerető édesanyja követte férjét, Magyarország néhai nagynevű miniszterelnökét és hosz- szas betegség után eltávozott az élők sorából. (Súlyos betegsége, a szenve­dések és a megrendítő csapás után, mely férje elhunytéval érte, a halál talán megváltás lehetett számára. Távozása mégis mély szomorúsággal tölti el az egész magyar társadalmat és megrendülést okoz azok körében, akik ismerték nemes egyéniségét, fenkölt gondolkodását és szivjósá- gát. Kérem, fogadja egész családjá­val mind a magam, mind a felesé­gem együttérzését és mély részvé­tünknek kifejezését.“ APRÓHIRDETÉS ELADÓ körülbelül 3 köbméteres 1912. évi, tehát 30 éves vágású 3 collos felezetlen vörös­fenyő deszka, príma asztalosáru, körülbelül 85 darab. Érdeklődni telefon 13—07. 02076 Harm nc és tizévé; találkozó az unitárius koliégium.an KOLOZSVÁR, julius 8. Két nemzedék tartotta egyszerre érettségi találkozóját .i kolozsvári Unitárius Kollégiumban: a 30 é- :i Í0 évvel ezelőtt végzett diákok gyűltek egybe, hogy felelevenítsék az ős Alma Mo­tor falai közölt régi, kedves diákemlékeiket. A 30 éveg érettségi találkozón rész Ivettek: Ko vács Kálmán tanügyi főtanácsossal, egy­kori OSziályfőnökükkel az élükön: vitéz dr. INyiredy Géza miniszteri tanácsos, S. Nagy László, ;)z Erdélyi Szemle főszerkesztőjo, C.sănyi József dr. főorvos. Rothridesz Mihály dr. egyetemi tanár, Gidrai Liviusz dr. egye­temi tanársegéd és Siménfaivy Gyula gáz­gyári fő tisztviselő. Az öregdiákok nevében vitéz Nyiredy Géza dr. köszöntötte Gál Kelemen dr. tan­ügyi főtanácsos tb. Igazgatót, a kollégium nagyérdemű egykori igazgatóját. A 10 éwei ezelőtt végzett öregdiákok nevében az egyik résztvevő Gálffy Zygmond jelenlegi igazga­tót köszöntötte fel. MEGHALT TELEKI PÁL ÖZVEGYE Budapest, julius 8. (MTI.) özv gróf széki Teleki Pálné, született Bissin- gen-Xippenburg Johanna grófnő ju­lius 7-én délután elhunyt. Temetése f. hó 9-én délelőtt lesz a Kerepesi-uti temető halottas házából. Lelki üdvé­ért az engesztelő szentmiseáldozatot julius 10-én, pénteken délelőtt mu­tatják be a Szent István-bazilikában. MINISZTERTANÁCS Budapest, julius 8. (MTI.) A kor mány tagjai kedden délután 5 órakor Kállay Miklós miniszterelnök elnök­letével minisztertanácsra ültek ösz- sze. A minisztertanács, amely folyó kormányzati ügyeket tárgyalt, a ké­ső esti órákban ért véget. BÁRÁNY BÉLA A MÁV UJ IGAZGATÓJA Budapest, julius 8. (MTI.) A kerG<?- kedelem- és közlekedésügyi minisz­térium vezetésével megbízott ipar­ügyi miniszter előterjesztésére Bá­rány Béla. kormányfőtanácsos igaz­gatóhelyettest m. kir. MÁV igazgató­vá kinevezték. ELJEGYZÉS. Aszalós Klára tisztviselő­nőt eljegyezte Sigmond György dr. mii' egyAfemi tanársegéd. (Minden külön ér­tesítés helyett.) ELLENZÉK politikai napilap Felelős szerkesztő: ZATHURECZKY GYULA Felelős kiadó: VITA SÁNDOR A Minerva Irodalmi és Nyomdai Müintézet Rt. nyomása. Felelős vezető: MAJOR JÓZSEF. Kállay Miklós miniszterelnök részvét- távirata Teleki Géza nrófhoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom