Ellenzék, 1942. május (63. évfolyam, 98-121. szám)

1942-05-02 / 99. szám

( CLLENZCK Itta május 2. h. ombatou, vasárnap és hétfőn a? Egyetem Mozgóban Az 5-ös szemű őrhaz. Vasárnap délelőtt 11 órakor is: fiz 5-ös számú őrltáz Jegyelővétel 11-től 1 óráig. Iviuplomi ünnepély a Farkas-utcai ref. tem­plomban. Május 3-án, vasárnap délután 6 órai kezdettel templomi ünnepélyt rendez a beivé* osi gyülekezet a Farkas-utcai templomban. Az ünnepély műsora u következő: Gyülekezeti onek (4. sz.). Bibliát olvas ás imádkozik László Dezső lelkipásztor. Gyülekezeti ének (221. sz.) Reményik: Az Ige, Hivatás közben,- Babits: Mi Anyánk, szavalja, Deésy .Jenő színművész. Händel: Largo, Hummel: Halleluja, énekli Mé­száros Erzsébet operaénekesnő, orgonán kiséri i'atár Ferenc koll. tanár. Előadást tart Szabó Imre budapesti esperes. Most még sötét . . . énekli a belvárosi Kálvin Énekkar, vezényel Técsi János karnagy. Záró ima. Gyülekezeti ének (244. sz.}. Áldás. A perselyes adományok a gyülekezeti szeretPtmunkák céljait szolgál­óik. LOPÁS MIATT LETARTÓZTATTÁK TOLSZTOJ DÉDUNOKÁJÁT. Yichyből je­lentik: Mint Nizzából jelentik. Jertn Tolsz­tojt, a híres orosz iró dédunokáját, egy szállodai szobában elkövetett lopás alkalmá­val letartóztattál:. Nagy érdeklődés előzi meg az Egyetemi Ze­nekar ma esti bemutatkozását Mint ismeretes, na este mutatkozik be Kolozsvár zeneértő kö­zönségének az Egyetemi Zenekar. Mint már megírtuk, a nemrégen alakult együttesnek tagjai között egyetemi tanárok, tanársegédek, diákok és más egyetemi emberek szerepelnek, ezenkívül azonban a kolozsvári Filharmóniai Társaság tagjai is. — A hatalmas zenekart dr. Koionrts Barna orvos, egyetemi adjunktus ve­zényli, szólistája pedig Wehner Tibor, a hires fiatal budapesti zongoraművész. A műsornak egfőbb érdekessége, hogy azon Kolozsvárott tésőizben kerül bemutatásra d'Indy: Hegyi szimfónia cimü zenekari müve. Ezenkívül több igen nagyhatású és nagy tudást igényiéi hangversenymü szerepel a gazdag programon. Az Egyetemi Zenekar bemutatkozó estje iránt endkivül nagy az érdeklődés. Ciánoz Deal stéfitok, Mátyás király­iét 7. szá*. - Triefw: 27.03 R1BBENTROP — 49 ÉVES. B&linlől elenti a MTI: A Német Távirati Iroda je­lenti: Ribbenirop birodalmi külügyminisz­ter április 30-án töltötte be 49-ik életévét. Az evangélikus templomban Anyák Napján, május hó 3-án, vasárnap délelőtt fél 10 órakor az istentisztelet keretén belül előadást tart dr. Gyulayné Grátz Márta. Szolgál Járosi An­dor esperes-lelkész. CSIZMADIA ANDOR DR. VÁROSI TA­NÁCSNOK ELŐADÁSA. A Népművelési Bizottság által rendezett előadások sorozatá­ban ma, szombaton délután 7 óraikor Csiz­madia Andor dr, városi (tanácsnok, a nép­jóléti ügyosztály vezetője „Nép és család­védelem Magyarországon“ címen tart élő­adást. KÉT HÉTRE BETILTOTTÁK A „SERMA-KÖZLÖNY“ MEGJELENÉSÉT. Budapestről jelentik: A m. kir. beHigymi-- nisztér a Vécsey Leó felelős szerkesztésé* ben és kiadásában Budapesten megjelenő és az Otthon-nyomdában előállított „Ser- mä-közlöny“ cimü időszaki lap további megjelenését és terjesztését az ország érde­kéit veszélyeztető magatartása miatt két heti időtartamra, azaz bezárólag 1942. évi május 14-ig betiltotta. A KORMÁNYZÓ RÉSZVÉTTÁV IRATA SZTRANYAVS/KY SÁNDOR ÖZVEGYÉ­HEZ. Budapestről jelenti a MTI: A Kor­mányzó Ur Ö jóméit ósága réezvőH óv iratot intézett az elhunyt Sztnuvyavazky Sándor özvegyéhez. Anyák napját rendtez a Szent Klára Kör. A Szent Kereszt Hadsereg kötelékébe tartozó Szent Klára Kör a Szent Kereszt feltalálásénak ünnepén, május 3-án, vasárnap délután fél 5 órai kezdettel a róni. kát. főgimnázium dísztér-, mcben Anyák Napját rendez az alábbi műsor­ral: 1. Halmos: „Minden földek Istent dicsérjé­tek." Bárdos: „Népdalok." Éneklik a Szentpé- tori elemi iskola növendékei, T. Magdos M. Fernanda irgalmas nővér vezetésével. 2. ün­nepi beszédet mond P. Bodosi Márián O. F. M. 3. Váradi Antal: A tanú. Szavalja. Solymossy Olivér. 4. Beethoven: „Caratine." Bach: „Bou- rée." Előadják: Solymossy Viola zenetanárnő Ernyő Ferenc, Tarján Tamás. 5. „Kis Kató", táncolja Peris Dedike. Ezután a „Gyermekszív rejtelmei" cimü, 3 felvonásos szinmü előadása következik, amelynek szereplői: Haltrich Fe­renc, Erdőssy Margit, Rusvay Rőzsika, Nemes Évike, Opra Zoltán, Bács Éva, Czikeli Babucl és Laci, Katzer Ibolya, Rusvay Annuska, Steuer Lajoskj, Domokos Julia, Haltrich Magda, Sza­bó Kálmán, Rimanóczy Ádám, Sztupjár László, Vörös Sándor és Kelemen István. 7 Zárszót mond P. lakács Gábor házfőnök. Belépődíj nincs. Műsor megváltása kötelező. Árverési hirdetmény. A kolozsvári unitá­rius egyházközség elöljárósága ezennel köz­hírré teszi, hogy a néhai özv. Pétcrffy Dénesné hagyatékát képező ingóságokat (használt búto­rok, háztartási cikkek stb.) önkéntes árverés utján május hó 3-án, vasárnap délután fél 3 órától kezdődoleg fogja eladni, a Magyar-utca 100. számú telken. Ingóságok azonnali kész- pénzfizetés mellett adatnak el. Tegnap este volt a „Kristály11 kávéház május havi pazar varieté- műsorának a bemutatója. Világvárosi attrakciói s ?! Niklas?! I Cslina Easo spanyol szépség. Az előadások a korai zéróra mfafl minden este 10 órakor kezdődnél Akadémiai Istentisztelet a ref. teológián. A kolozsvári ref, teológiai fakultáson vasárnap, május 3-án délelőtt 11 órakor tartandó akadé­miai istentiszteleten Gönczy Lajos dr. teoló­giai tanár hirdeti az igét. WIEDER OLGA tánciskolájában, Fejedelem- utca 17 szám alatt május 3-án d. e. fél 11 órai kezdettel műsoros gyermekmatiné lesz. Szinre- kerülnek egyfelvonásos darabok, tánc betétek­kel és külön táncszámok. A szereplők vala­mennyien az iskola növendékiei. IZags sikerrel fejeződött be a kolozsvári Ereklye IRnzemni kiállítás flz ERIRE felbivdsa Kolozsvár közönségéhez KOLOZSVÁR, május 2. Nemrégiben zá­rult be a városi A igadó helyiségében az 1848—49-es Ereklye-muzeumi kiállítás, ameiy igen érdekes ég tanulságos történelmi anyugo4 tárt a nagyközönség elé. Ez az anyag a megszállás idején ismételten kitele­pítésre és menekítésre kényszerült és meg* felelő férőhely hiányában pincékben, pad­lásokon, raktárakban gtb. volt felhalmozva Az Emke Kolozsvár város vezetőségének megértő támogatása mellett a március 13- iinnepségekkcl kapcsolatosan a rendkívüli nagyértékü és szinte egyedülálló anyagot sok áldozatkészséggel a közönség elé \ itte. A kiállítást azonban az elmúlt napokban b: k'Tielf zárni, mert a város A igadó nagy­terme a . Kolozsvári művészeti hetekkel” kapcsolatban most más célokra szükséges. A kiállított múzeumi anyag, amelyet közel 6 hét alatt 4000-nél több látogató tekin­tett meg. közöttük többezer diák és hon­véd, most igy újból eír akt úr ozásra került mindaddig, amig az Emke és az illeté­kes többi tényezők buzgolkodása lehetővé teszi, hogy ez a muzeurn állandó otthont nyerhessen, amire feltétlenül szüksége van Ez remélhetően nem is fog elmaradni, hi­szen Kolozsvárnak egyik történelmi neveze­tessége és történelmi látványossága lenne ez a nagyszerű és értékes Ereklye-muzeumi anyag. Fontos része azonban a kérdésnek az ás, hogy Orosz Endre igazgató, aki példátlan buzgalommal és ügyszeretettel készítette elő ezt a kiállítást, jelenleg rendezi a még be­mutatásra nem került további jelentős, meny- nyiségü Ereklye-muzeumi anyagot is, mert annak megfelelő restaurálása is folyamat­ban van. Ugyanakkor örömmel kell megál­lapítanunk. hogy Kolozsvár társadalma a legnagyobb sze-i reteltel és érdeklődéssel kisérte ezt a ki­állítást és számos újabb adományt jutta­tott el ennek során a Muzeum részére. Jgv Szabó Sándor gyógyszerész édesapján ik. primőr csik^zentmartoni id. Szabó Albert honvédszázadosnak művészi rajz által na­gyított arckepét és 2 drb. szép achátból csiszolt mentegombot, a Fotofüm a maros- vécsi várkastély nagyított fényképét, Da- róczi Béla egy régi vaslándzsát és régi réz­pénzeket. Tokáts lMjos az aradi vértanuk é? <a kolozsvári Honvéd-egylet 1898 március 15-én még ©letbeu \o!t 126 tagja berámu- zoU fényképét, German Oridiusz tanuló egy régi pisztolyt. Orosz Endre igazgató — » kormányzó ur öl Öméltóságának arcképét, Magyarország 1000 éven át volt ura kod ói­nak csoportképét és az aradi vértanuk ki­végzésének nagyméretű képét adományozta a Múzeumnak, de rajtuk kívül még Lörin- tzi István, az Emke. Dr. Szathmáry Lajosné és mások juUaltak különböző kisebb emlék­tárgyakat a múzeum részére. Az adományokért a muzeum vezetősége, amikor hálás köszönetét nyilvánítja, egyben felkéri Kolozsvár közönségét, hogy a sza­badságharcra vonatkozó és nélkülözhető bárm’féle emlékeit juttassa a muzeum igaz­gatójához, Orosz Endréhez, akinek irodája a városi Vigadó II. emeleti szobájában van, vagy pedig az Erükéhez (Magyar-utca !•)■ amely azt a muzeum elnökségéhez továb­bítja és minden ilyen adományt megfelelően nyugtáz. Az Emiké és 'az Ereklye-muzeura vezetősége bizonyosra veszi, hogy1 Kolozsvár közönsége továbbra is szerelő pártfogásában fogja részesíteni ezt az akciót, mert az il­letékesek mindent elkövetnek, hogy a mú­zeum teljes anyagával mielőbb végleges és állandó helyen, illetve formában a közön­ség szabad megtekintésére áRlhasson. Ez a je­len pillanatba® csupán anyagi kérdés és he* lyiségkérdé», — de remélhetően nem sok idő múlva mégis csak megolbató lesz, ami egyébként magyar nemzeti (kötelesség is. O S ho; f O A Monostori-uti állami iskolában rendezik meg az Iglói diákok előadását. A Monostori-uti ál­lami iskola tantestülete a gazdasági iskola mű­kedvelőinek közreműködésével a május 3-ára, -a Petőfi-uícai állami iskolába hirdetett „Iglói diákok" szinielőadását a Monostori-uti állami iskolában adják elő, olcsó helyárakkal, dél­után 5 órai kezdettel. RENDKÍVÜLI KÖZIGAZGATÁSI TAN­FOLYAM MAROSVÁSÁRHELYEN. Buda­pestről jelentik: A belügyminiszter rendele­tet adott ki, amelynek értelmében Marosvá­sárhelyt rendkívüli közigazgatási tanfolya­mot szerveznek. A tanfolyam 1942 junius 22-től szeptember 21-ig, illetve 1943 junius 20-tól szepiember 20-ig tart. A tanfolyamra való felvételi a visszacsatolt területekről származó ifjak kérhetik, amennyiben kör­jegyzői vagy segédjegyzői kinevezést kaptak, de nincs meg a jegyzői szakvégzettségük és sem román, sem szerb, sem cseh szaktanfo­lyamot nem végeztek. A felvételért folyamo­dóknak igazalniok kell azt, hogy a vissza­csatolt területről származnak és azon a te­rületen laktak a visszacsatolás napját meg­előzően három hónapig. A szaktanfolyamra, amely teljesen ingyenes, május 13-ig lehet jelentkezni. * KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, özv. dr. Czetz Dénesné temetése alkalmával őszinte részvé­tükkel fájdalmunkat enyhítették, ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család. 01345 Megjelent a Kelet Népe uj száma. Móricz Zsigmond lapjának, a Kelet Népének május 1-i száma József Attila emlékének szenteli ha­sábjait. Veres Péter összefoglaló tanulmányt irt a nagy költőről, József Jolán cikke j József Attila emberi alakját eleveníti föl, Ke­lemen János pedig költészetét méltatja. Egy j összefoglaló bemutatja, hogyan vélekedtek a j kortársak József Attiláról. A lap közli József j Attila több ismeretlen versét, azonkívül több ! fényképét és facsimilét. A lap többi részében Móricz Zsigmond a székelyföldi szövetkeze­tekről ir, Németh László folytatja „Iszony" c. regényét. Bartók János cikke a Kodály-évre hívja fel a figyelmet. Baternay Béla a magyar film problémáiról i ss uj filmeket ismertet. Móricz Miklós Népfőiskola-rovata egésziti ki a gazdag számot, melynek boritó lapját Barta Istvánnak József Attiláról készített fényképe disziti. * Philips gyártmányú, hordozható Biosoi Kvarclámpákat adunk, bérbe orvosoknak és magánosoknak. Dr. Szentkirályi, műszaki, tüz- oltófelszerelési és elektrotechnikai szaküzlet. Mátyás király-utca 5, Telefon: 32—4L F 9 3% a ZÁRÓÜNNEPÉLY A VILÁGIAK TEO­LÓGIÁJÁN. Az 1941—1942. főiskolai év folyamán, városunk földi szellemi kiváló-á­gának kezdeményezésére, a/ Erdélyi Rém Kall. Hittudományi Főiskola tanárai A i!á puuk Teológiája címen előadássorozatot tai-, totlak, melyen kifejtetlek a teológia legi lő* szerübb és legfontosabb kérdés* 't. A kilii- nő előadok tudományos felkészültségéie jel­lemző :iz a sok kitüntető meghívás, amely :i főiskolai év fo’yamán a A ilágiak Teológia* ját érte. így többek között a \ üúgiak Teo­lógiája katedrájáról hivták meg Scbeffler János dr. egyetemi tanárt szatmári püspök­nek és választották Ilaráth Béla dr. Icoio- giai tanárt kolozsvári plébánosnak és ka­nonoknak. Az előadók más két tagját p> * dig a Pázmány Péter Tudományegyetem az év folyamán doktorai közé avatta. A tanfo lyam záró előadását ünnepélyes keretek kö­zött, tegnap délután fél 7 órai kezdeltel tartották meg a Sz. Mihály Egyházközség termében. A befejező előadást Lrő-a Alfréd dr. teológiai tanár tartotta „Krisztus éizei- mi és lelki világáról“. A kitűnő előadó nagy érdeklődéssel kisért előadásában ki domborította, miként nyilatkozik meg Krisz­tus emberi lelkében az isteni élei tökéletes­sége, hogyan ülteti át emberi alakba az is­teni szeretetet s milyen szerepe van az ér­zésnek a vallásos életben. A tanfolyamét Sándor Imre püspöki helytarló zárta be é« köszönetét mondott úgy a tanfolyam elő-, adóinak, mint az. állandóan nagy számban résztvevő közönségnek. .................................................. ___________ TERVEK - BUDAPEST - ÁRAJÁNLATOK MEGRENDÍTŐ GYERMEKTRAGÉDIA. Megdöbbentő gyerinektragédia történt pén­teken a szilágymegyei Érszöllős községben. A tragédia áldozata Gyulai György érszöT lősi földműves négyéves kisfia. A földmű* vés a kora reggeli órákban eltávozott ott­honról, s csak az asszony maradi otthon 6 éves kislányával és négyéves fiával. Ebéd előtt Gyulöi Györgyné átment egyik szom­széd családhoz s aíig néhány percre maguk - ra hagyta a gyermekeket. Játszadozás köz-, ben a négyéves kisfiú egy fadaribbai be­nyúlt a kályhába 6 a tűz belekapott a ruhú* jába, úgyhogy a szerencsétlen gyermek egész, ruházata pillanatok alatt lángba borult s mint valami égő fáklya, rohant az ajtóhoz. A hatéves leánygyermek sikoltozva kirobant és segítségért kiáltozott és akkor érkezett vissza az édesanyjuk, aki hamarosan letép - te gyermekéről az égő (ubát a szerencsét­len kisfiú azonban ekkor már borzalmasan összeégve, eszméletlenül feküdi a földön. A községi orvos igyekezett elsősegélyt nyúj­taná-, de minden orvosi kísérlet már hiába való volt, mert a négyé / gyermek, íz el­szenvedett sulyog égési .'ebeibe egv óra k* i irgása -alatt belehalt. \ megrendiiő sze- i‘I-esetlenség ügyében a cáendőrség vizS- saía ot indított a feie'ősség kérdésének tisz­tázására. —----------------_ ----- ' Uj és javított gn GOLYÓS CSAPÁGYA!! Sigmund Ernőnél Budapest, VI. Podmaniczky-u. 51. Izabeila-utcai oldal. Használt golyóscsapágyaií becserélem ! Lakásféregteleniíés ü paragázzal: garantált hatás, veszélytelen | eljárás. Báthory-utca 3. szám. (Főpostinál.) 8 Telefonszám :34—75. | >

Next

/
Oldalképek
Tartalom