Ellenzék, 1942. április (63. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-04 / 76. szám

' Mer. yen evvel cvrlótr - budapcvii Studium' "xUiiv.áboit cjjv könyvem jelent mer, „Húszon két év“ unen, melynek a tárgyat közelebb* '1 nvi'jílölŐ alcimc: „Az erdélyi magyarság politikai története ipiS december i-tői 11)40 augusztus 30-ig“.') V könyv körül élénk csatározás indult meg a.- erdél>i é> budapesti sajtóban s ez a rita inéy; ina sem zárult le, hanem bizonyá­ra tartani fog mindaddig, amig a romin "megszállás sok ellentmondó kérdése tiszta- zást nem nyer, vagv amig ezek iránt az ér­deklődés végkép el nem lanyhul. Minden munka önmagáért felel s nekem a könyvem­hez ina sincs sem hozzáadni, sem elvenni va­lóm. De munkámat nemcsak irodalmi kisér - létnek szántam, hanem szerettem volna meg- ndiuni vele az elmúlt huszonkét év törté­nete kidolgozásának folyamatát. Ezt a célt már sikerült is annyiban előmozdítani, hogy könyvemmel kapcsolatban cikkek és cikkso­rozatok jelentek meg s-ígéretek hangzottak el, hogy kisebbségi múltúnk egyes szereplői trés7leresebben meg fogják írni a huszonkét ‘tv történetének azokat a mozzanatait, ame­lyeket én csak érintettem, vagy helyre fog­úk igazítani egyes állításaimat. A „Huszon­két év“ tehát már nem az én személyes ügyem, hanem közüggyé vált s ezért azt hi­szem, nem lesz felesleges, ha a vitának ebben a stádiumában néhány szempontra rámutatok. Abban kétségtelenül igaza van legtöbb bí­rálómnak, hogy a román megszállás hiteles es minden részletre kiterjedő történetét ma még nem lehet megírni. Ennek tárgyi és po­litikai okai vannaK. Nem áll rendelkezésre még kellő számú részletmunka — az egykorú sajtó is csak a cenzura szűrőjén keresztül szá­molhatott be sok mindenről —, hiányzik a kisebbségi élet hiteles okmánytára és hiány­zanak azok a kortársi visszaemlékezések, ame­lyek megelevenítik a száraz dokumentumo­dat. De politikai okok miatt nem is hozhoe ió ma még nyilvánosságra mindaz, ami a háttérben történt; gondolnunk kell a most iöiyó háborúra és a úélerdélv: magyarokra. Ezzel szemben áll viszont az a tény, hogy ha meg nem is jött el az ideje a tudományos rörténetirásnak, a huszonkét év kisebbségi tör­ténetének anyagára már ma döntő szükség van és szükség lehet abban az Erdélyért folyó harcban, ami még korántsem ért véget. A po­litikai kérdéseket nagyon gyakran nem a iegyyerek döntik el. i^iS-ban is a fegyverek egyféleképpen döntöttek és a békekonferen­cia azután másképpen. A román megszállás történetének feldolgozása, sőt a külföld elé tárása ma nem irodalmi passzió, hanem nem­zetpolitikai kötelesség. Különösen akkor, ami­kor a románság tömegesen bocsátja ki a vi­lág minden kulturnyelvén a huszonkét évre vonatkozó egyoldalú, de az idegeneket könv- nyen megtévesztő kiadványait. Ezen az utón akartam én az első kísérletet elvégezni. Könyvem alcímében már kiemel­tem, hogy itt csak politikai történetről van szó, mert a gazdasági, társadalmi és szellem- történet feldolgozására nem érzem magam hi­vatottnak. A történetírás fogalmának ezt a szűkítését nem minden birálóm értékelte egy- iormán. Volt olyan, aki szerette volna, ha az 1918 december i-e előtti eseményekről is beszámolok, veit olyan, aki azt mondta, hogy ez még nem történelem, legfeliebb kortársi visszaemlékezés. Én kisebbségpolitikai törté­netet akartam Írni és ezért nem kezdtem ott, :rhol a magyarság még többségi sorsban volt. £s- „történet ‘-nek neveztem munkámat, mert a történetet éppen az választja el a kortársi - isszaemlékezá tol, hogy a tények tárgyila­gos csoportosítására törekszik, mig az emlék- rat,^ vagy kortársi visszaemlékezés személyes élménye* sorozatáról számol be. Eljöhet az ideje annak, amikor a kisebbségpolitikai küz­delmekben szerzett személyes tapasztalataim­ról^, eseményekről és emberekről őszintén be- zámolhatok. Most azonban fontosabbnak •.irtottam azoknak az adatoknak az összehor­dását, amelyekből mindenki megszerezheti a zükséges tárgyi ismereteket ahhoz, hogy az erdélyi magyarság népkisebbségi történetében elígazodhassék. Ez lehet kevés, vagy. hiányos és bizonyára nem a huszonkét év történeté­nek végső kijegecesedési formája, de úgy ér­zem, hogy mégis egy darab tör téridé:». * A román kormányzat hatalmi elnyomásá­ul szemben folytatott küzdelmek leírása izonban az erdélyi magyarság kisebbségpob- tikai történetének csak egyik részét alkotja. *) A könyvvel kapcsolatban cikket irt Figus- niinyi Albert a ,,Szamos"-ba, Hegedűs Nán­dor a „Nagyváradiba, Paál Árpád cikksoro- atoí a „Magyar’ Lapok'-ba, Árvay Árpád a nagyváradi „Estilap"-ba, Ferencz/ Gyártás a Székely Nép"-be, Juhász István az „Eilenzék"- be, Szász Endre a „Székely Szó"-ba, Siculus a Besztercei Hírlapiba, Szentmártoni Kálmán 1 „Keresztény Magvetőibe, Benczédi Pál az („Unitárius Közlönyibe, Jancsó Béla a „Kiáitó Szóiba, Thury Lajos az „Esti Ujság '-ba, B. E. és D.essewffy Gyula a „Kiss Ujság“-ba, Pa­rányi Gulyás Jenő a „Láthatár‘-ba, Arató And­rás a „Magyar Nemzet -be és „Jelenkoriba 1912 blitlli*» i irtai: ffiikti Imr® i la ehhez a „külső“ történethez nem is volt ,uk hoz/atiizni valója bírálóimnak, annál ci­le n rétese bb megvilágításba helyezték a „bel :ő történelmet“, u magyarság egyes politikai irányzatainak egymáshoz való viszonyát és egymással lolytatovt «versengését. Volt olyan, aki a passzivitás korának cljelentéktclcnilésé- vei vádolt — pedig a passzivitás alatt a do­log természeténél fogva kevesebb történik, mint a cselekvés idejében; más a Magvar Néppárt elhanyagolását hozta fel — s talán joggal, mert kisebbségi történetünknek erről a fejezetéről maradt fenn a legkevesebb doku­mentum —; volt, aki úgy találta, hogy a reform-csoporttal jelentőségét meghaladó mértékben foglalkoztam; a Magyar Párt egyik legrégebbi vezető egyénisége a könyvet gróf Bethlen György apológiájának mondotta; több kritikusom pedig a Magyar Népközüs- segre vonatkozó rész tulcengését állapította meg. Mindezekkel szemben elsősorban azt kell leszögeznem, hogy könyvem, minden külső befolyástól mentesen, csak az én egyéni ál­láspontomat képviseli. Hiába keresnének mögötte hivatalos, vagy félhivatalos támoga­tást: megjelenéséhez kizárólag egy önzetlen kiadó nyújtott segédkezet. A könyvben kép­viselt álláspontomat néni igyekeztem azzal alátámasztani, hogy előszót kérjek valakitől, vagy ajánljam valakinek. Ajánlás helyett az előszóban arra a sok névtelen magyarra hi­vatkoztam, akik nélkül nem forrott volna Erdély ismer Magyarországgal össze. A for­rások felsorolása között azonban kötclessé-i gém nek éreztem köszönetét mondani gróf Bethlen György és gróf Bánffy Miklós titkos tanácsos uraknak, „akik könyvem kéziratát elolvasva, értékes megjegyzéseikkel, sok lé­nyeges szempontra hívták fel a figyelmemet". Ezeknek a szempontoknak könyvem megirásu után, kéziratom átdolgozása alkalmával való­ban nagy hasznát vettem. Egy teljesen elké­szült kézirat gondolatmenetét azonban utóla­gos beszúrásokkal megváltoztatni nem lehet. Ezek az értékes megjegyzések könyvem egyes tárgyi megáilapitásaira vonatkoztak s éppen ezért hivatkoztam nem az előszóban, hanem a forrásmunkák ismertetése során reájuk. Könyvem tehát nem képviseli rém egyik, vem másik tiszteletreméltó volt főnököm politikai álláspontját, ső: nem is a velük való előzetes mcgbeszclé- alapján íródott, hanem kizárólag az én egyéni állásfoglalásomat tükrözi vissza. A bevezetésben már leszögeztem, hogy két szempontból fogom a magyar kisebbség poli­tikai irányzatokat vizsgálat tárgyává tenni: „mennyiben erősítette egyik, vagy másik irányzat a magyarság ellenálló erejét kifelé és mennyiben tette a politikai front mögött belterjescbbé az erdélyi magyar életet“. Egyik budapesti bírálóm ezen túlmenően még arra is kiváncsi lett volna, Hogy ki tévedett és ki haladt az igazi utón; milyen tanulságokat nyújt a kisebbségi huszonkét esztendő; a ki­sebbségi demokrácia kényszerűség volt-e, vagy kialakult erdélyi életforma? Ezekre a vég­ső kérdésekre ma legfeljebb nagyon szubjek­tív választ lehetne adni, én pedig csupán az események tárgyilagos feltárására törekedtem, rábizva az olvasóra a következtetések levo­nását. Természetes, hogy volt közöttünk olyan, aki a dolgokat más szempontból néz­te és a kisebbségpolitika egyetlen ismérvé­nek azt tekintette, hogy a vezetőréteg milyen magatartást tanúsított a román kormányzat­tal szemben? A másik oidalon viszont olyan bírálóm is akadt, aki az egyes társadalmi osztályok helyzetét és törekvéseit tartotta a kisebbségpoíitika szempontjából döntő jelen­tőségűnek. Az én felfogásom szerint önma­gában véve egyik tétel sem döntheti el a kérdést. Mert hiáoavaló bármilyen hősi ellen­állás a hatalommal szemben, ha mögötte nin­csenek a nehéz idők átvészelésére megszerve­zett tömegek és hiába minden szervezkedés, ha a külső politikai front meginog. A kettő feltétlenül egymásra van utalva s az erdé­lyi magyarság kisebbségpolitikai fejlődésének ott van a tragikuma, amikor a kettő nem egymásért, hanem egymás ellen harcolt. Ezt a gondolatot azóta Bárdossy László volt mi­niszterelnök, kisebbségi múltúnk egyik leg­alaposabb ismerője és íegpártatlanabb szem­lélője kolozsvári beszédében így fejezte ki: „Az az uj életforma, amelyről beszéltem, két komponensből tevődött össze. Az egyik számolt a hatalommal, arccal a nép felé fordult: a nép erejét akarta megtartani. A másik a hatalom felé fordult, felegyenesedő tiltakozásként, mint figyelmeztetés a hata­lommal szemben, mondván, hogy: magyar vagyok és magyar maradok! Az egyik fel­adat olyan volt, mint az élő fa gyök érzetéé, amely behatói a földbe, hogy onnan erőt szívjon a törzs és a rügyekben kiteljesedő jö­vő számára. A másik feladatot a törzs és az ágak végezték: szembenézve a viharral, még ha az ágakat is tördelte le. Ti is meg­említettétek, engedjétek meg, hogy én is megemlítsem: c között a két funkció között nern lehet nézeteltérés, ez a két funkció nem vethet eymás szemére semmit. Mert milyen furcsa volna, ha a törzs azt mondaná a gyö­kérnek: miért bújtál vihar idején a föld alá? \ .yökérzev pedig cn mondaná :» tör/..nek: niélt Álltái szembe a viharral, miért enged­ted, hogy a/ agukból letörjön valami, ami nekünk érték? Egy élet ez, cg} f.i, egy zent- ,camelyet im, máwrszáglxlick, veletek, er­délyi magyarokkal együtt mindannyian szol­gálni akarunk.** Vannak, akik úgy találják, hogy könyvem gondolatmeneté túlságosan „hűvös“ a mai /.envcdél; éktől izzó politikai éleiben, „sze­mélytelen*', amikor személyeskednie kellene, minden irányban előzékeny“, amikor pár­huzamokat von. Lehet, hogy annak van igaza, aki ezzel kapcsolatban a „gironde“ szerepét osztja ki nekem, de ez a szemlélet, meggvő- .ódésem szerint, az erdélyi politika ősi na ományaíban gyökerezik. Tudom, hogy nem egyedül vagyok, aki onnan merítettem a po- liokai élet tényezőinek reális mérlegelése iránti hajlamot és a köztük való eligazodás­ban „a dolgot o magát néző“ szemléletet s ezért, ha szerény munkám másra nem, u^y arra, remélem, rászolgált, hogy „erdélyi“ írás­nak és cselekedetnek ismerjek el. ^ EDISON MOZGÓ húr,véti dupla műbőrünk: I. Nem loptam én életemben Fősz. Lain bár, Bittest, Szilassy és Pet ties. II. Erdők haramiája Főszerepben BUCK J ON NES. Számozott helyek. — Előadások kezdete 3, 5, 7.10 és 9.10 órakor. Oaladier: „Ai ország védelme“ Daladier „La defense du pays1* (Az orezág v/-delim:) ciinii könyve történelmi bizonyé lék, egy rvjlé v kulcsa, amelynek a apján nemcsak a riomi bírák, hanem az olvasó eldöntheti, mennyire hibás Daladier a Iran* eia összeomlásért, igaz, hogy ez a könyv 1939*beu, a háború kitörése ríőtt je'ont meg, . /ónban itry is érdekes dokumentuma annak a politikának, amely végeredményben Kran c.iAország összeomlását eredményeibe. Olvasás közben megerősödik az olvasóban d meggyőződés, hogy egy ország bukásáért ritkán lehet egy vagy egynéhány embert le t lőcsé tenni, mert legtöbbször a rendszerben van a hiba; az ország történelme elérkezett egv fordulóhoz és a szereplők, a vezetők szerves récz* i a népnek é* csak kifejezői sor­sának. I francia összeomlás gazdasági okai Annak ellenére, hogy Franciaországban rengeteg arauyai ha'moztak fe. az ország gazdasági élete nem volt egészséges, a francia frank tőzsdei árfolyama ingadozót! és a nem' z.eti munkateljesítmény távolról sem feleit meg a nehéz idők követelményeinek. Szinte állandósultak a zavargásokba fu ó sztrájkok és a negyvenórás munkahét termelése peri fedte a szükségletet. 1938 augusztus 21-én Daladier a „negyven óráról“ tartott beszéde során a rádióban is­merteti a francia nemzeti jövedelem vissza­esését és annak okait. FI szerint a francia nemzeti jövedelem 1914'ben 38 milliard arany frankra rúgott. 1931-ben 49 milliárdra emelkedett, de 1937‘ben már csak 22 miúiárd arany frankot tett ki. Daladier beszédében nem követeli a negy­venórás munkahét eltörlését. de kívánatos­nak tartja — különösen a honvédelmi üze­mekben -— hogy többet dolgozhassanak heti negyven óránál. .,A világ egyetlen országában, sem bever — mondja Daladier — hetente egy-két napot az a felszerelés, amelyet épp azért alkottak, hogy az emberek kínját csök­kentse! Franciaország gazdasági ereje lénye­ges eleme tekintélyének és erejének!“ Egy másik beszédében a francia, termelés hanyatlását ismerteti és szembe állítja más országok termelésének az emelkedésével: 1929-től 1937-ig a francia termelés 25 szá­zalékkal csökkent, ugyanakkor a német ter­melés i 7 száza ókkal, az angol termelés 24 százalékkal, a Skandináv Államok termelése viszont 30—50 százalékkal emelkedett. 1938 november 27-én, az általános, sztrájk küszöbén, Daladier rádión keresztül intézett felhívást a francia néphez. Figye’mezteti, hogy az általános sztrájknak épp a lakosság legszegényebb rétege erezné legnagyobb ká­rát. „Az általános sztrájkra — mondja a fran­cia miniszterelnök —- azok a törvényjavasla­tok adták az ürügyet, amelyeket antiszociáli­saknak minősítettek. Azonban a törvényja­vaslat felett kizárólag csak a nemzet képvi­selői ítélkezhetnek! . . . Nevetséges kitalálás diktatúráról. vagy fasizmusról beszélni: a szabadságjogok senki által sincsenek fényé- ■geív-e. o. Â francia munkások -tudják, hogy az ő anyagi helyzetük jobb, mint a szomszé­dos nagy népek munkásaié. 4 — Daladier a részleges sztrájkot és az általános sztrájkkal való fenyegetést politikai manővernek minő­síti, amelynek eredete nern kétséges. és azokat is megvédi, akiket az igazság’ és béke megsértésével megtámadnak. Washington születésének évfordulóján k jelenti, hogy Franciaország és az Egyesüli- Államok teljesen megértik egymást. .,Lz a szabad népek kiváltsága, hogy az óceánokon kérésziül is megértsél; ervmást “ Mönchen Rendkívül érdeke» a francia miniszterei nőknek az a beszámolója, amelyet a münche­ni egyezmény után a képviselőház előtt mon­dott. 1938 októl>er 4-én mondotta el Da’adier a beszámolót és bejelentette hogy „megmentet­tük a békét’4. A bt yzet rendkívül válságos volt: Szeptember 26 in egy hivatalos angol nyilatkozat hangoztatta, hogy ha Nérnetoi szág megtámadná Csehsziovkiát, Franciaor­szág segítségére sietne és „Nagybritannia é> Oroszország okvetlen támogatná Franciaor­szágot.“ Szeptember 27-én Sir Horace Wilson ér t esi tette kormányát, hogy a német birodalom vezére szeptember 28-án délután 2 órakor cselekedni fog. — Már csak egy néhány óra volt hátra. Utolsó kísérletet határoltunk ei. .szeptember 27-e éjjelen utasítottuk berlini követünket, hogy kérjen személyes kihallja* iáit Hitler kancellártól. Ugyanakkor értevi- íeltük londoni követünket, kérje meg Hali fax lordot, utasítsa romai követét, bogy jár­jon közbe Mussolininál egy konferencia ö*/ .szehivása érdekében. Szeptember 28-án 11 óra 15 perckor Hit­ler kancellár fogadta Francois Poncet nagy követet ée nem utasította viasza javaslatait. Münchenben sikerült még egyszer meg­menteni a békét. Oaladier íe jhaialma! kér .... A jelen pillanatban sokkal inkább let­tekre van szükség, mint szavakra" — mondja a francia kormányelnök. Majd így kiált fel; „Hát fel tudják fogni uraim, hogy egyik bi­zottságtól a másikig járok ... órákhoe&zat. napokon keresztül, amikor kapuink előtt ax> események súlyosbodnak.“ — \égül a kor- raány nevében teljhatalmat kér arra az idő­re. amig & béke veszélyben vsa. Frane!á8f$2i§ srefs Március 29-én ismét a rádión keresztül beszél s francia premier nemzetéhez és mind-, azokhoz, akik .lojálisak’4 és „nagyiéiküek‘% arról, hogy mit akar Franciaország és mi az ereje. „Blit akar Franciaország? Békét és szabad embereket!“ ,Mi a francia cro? Egy gazdag, kiegyensú­lyozott országra támaszkodik, ame'vnek föld­je földműveseink kemény munkája áltat 9.7 éhség és nyomor ellen biztosítva van,“ „A francia erő? Azon egyszerű hadseregek összessége, amelynek vezetői és legénysége hossza gyakorlat által kiképezve, ugyanazon, gondolatok által egyesítve, egyetlen tömböt alkotnak anélkül, hogy egyéni erejükből bár- mit is veszítenének,“ Kiszakított mondatok ezek, de mégis vilá­gosságot veinek egy korra es emberekre amelyről es akikről már kimondotta ítéletér a történelem­Kuún Gero» S frsucss Beszédeiben gyakran hangoztatta Daladier, hogy a francia külpolitika az Angliával kö­tött barátságon alapszik. Franciaország a bé­ke híve, de ha megtámadják, védekezni fog MR ajtók és .i ll ablakod raktáron kaphatók f Oäsr asztalos® nál, Emese-utca 10, Rákóczi-ut 112» mellett."Telefonszám : Vita a „Huszonkét év" körül

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom