Ellenzék, 1941. március (62. évfolyam, 50-73. szám)

1941-03-22 / 67. szám

-'-'»-»üAoayu* *<• ' ).

Extern

°«*4Ä<*tir SPesT

r*rlitaá-nfc

^ . _; ;'-Jr. ' . 1 ■ ■

• • • • • " • ' . ’ : " ‘SM;u '

IRA IS FILLÉR

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Kussoiini-ú! 4. Telefon: It—B3. Nyomda: Leyetem-cica 8. szám. Telefon sz.: 29—23

ALAPÍTOTTA:

BBRTHRMIKLÓS

Kiadótulajdonos: PJ5LL8S R. T. Kolozsvár. Előfizetési árak: ha/otta 2.70, neavBiiévre 8, félévre 16, egész évra 32

LXII. ÉVFOLYAM, 6 7. SZÁM.

SZOMBAT

KOLOZSVÁR, 1941 MÁRCIUS 22.

Erdélyiség mindig volt és addig lesz, amig él becsületes erdélyi ember, táj haza szolgálatában fajszerető magyar. Csupán arról lehetne vitázni ahogy időnként érezték, értették, vallották, megvalósítását megkísérelték. Szüksé* ges éppen most tollhegyre tűzni ezt a kérdést, mert az uj fordulat után *a nulságos visszapillantani: hogyan búk dácsolt a tiszta gondolat egy hazug környezet torz színfalai' között. Ha mi nem mondjuk ki csendesen, később az események memnydörgik majd a kémé-* nyeibb dobhártyák felé is, hogy él az erdélyi gondolat. Igaz, nemrég mégi transzilvánizmusnak hívták. Az 's igaz, hogy ügyes kezű emberek büzbombák ka! dobálták meg. Ez azonban alig érinti a lényeget. *

Van erdélyiség, de az nem nemzedéki kérdés, hanem két felfogás találkozása. Egészen véletlen, hogy a két felfogást két külön nemzedék tagjai vallják magukénak.

Soprontól Zágonig minden a miénk. Nem az anyaországiaké, hem az érdé* lyieké, hanem a magyaroké, minden magyaré. S egykor majd átló iránya ban is megjelölhetjük azt, ami a miénk. Pusztaszertől á mai napig azonos ön* magával a magyar. De ezen belül mégis van valami, ain* különbséget tesz em bér és ember között. Németh László mélymagyarságnak nevezte. Mi a lelő* helyéről neveztük el a miénket: erdé- lyiség. Az erdélyiség azonban nincs sem területhez, sem időhöz, sem embe rekhez kötve, mert szellemi magatar* tás, éber őrtállás.

Erdély egykor, szomorú időkben, a magyarság sorshordozója volt. Jelen tette az árnyat és a fényt, az utolsó szabad magyar földet. Erdély arany korát politikailag a Bethlen Gáborok! és Báthori Istvánok, a művelődés terén Apáczai Csere Jánosok jelentik.- Egyik a magyarság faji erényeinek hadi ki* élése volt, másik az egyetemes magyar ság kuiturvágyából fakadt. Az ők transsylvanismusa mégsem erdélyiség volt, hanem a magyar élet szűk mes* gyekbe vért fenntartása, melyet bizo nyos történelmi körülmények miatt akkor éppen Erdélyben lehetett leg* igazabbul szolgálni magyarul.

A mélymagyar értelmű erdéyiség a századforduló Székely Kongresszusain született. Bölcsőjénél már ott seUenke détt a végek Veszedelme. Éppen szüle* tési körülményei igazolják az eljárást, mely éles határt von a politikai és mii vészi erdélyiség közé. Általános téteMé mindkettő akkor nőtt, mikor Trianon* ban ollót akasztottak olyan egységnek, melyet minden más szempont ellenére, pusztán gazdasági okok miatt is sértet lenül kellett volna hagynia minden Európát féltő államférfinak. A niegté* petíségbeii létrejött transzilvánzmus előbb irodalmi elv volt: erdélyi értéke inknek magyar közvagyonná tevése. Az elszakított Erdély a magyar szellem egységét vallotta s szervezkedett, hogy nézetét valóra is válthassa. Majd politi kai célkitűzés lett: a keietre szakított európai szellemet akarta megvédelmez ni fertőző beütések ellen. Később azno- ban a magunk életének vigyázásává zsugorodott. A hivatástudatra rázott

szellem pajzsa volt a csökönyös, lármás, balkáni erőszak és görögtüzes dicsőség ellen. Volt egy időszak, mikor a puszta megmaradás is hallatlan hőstett volt, mert csak mindennapos erőlködések árán sikerült. j

Ma. a megszállás alól felszabadult Erdély erdélyisége már állampolitikai kényszer: a magyar népiest magas is kólát járt töredéke csokorba kötve akarja átnyújtani felbecsülhetetlen ér* tékü tapasztalatait a nemzet összességének. Eizért van szüksége az eszmére. Nem lehet a gondolat rovására írni, hogy volt már jelkép, cégér, program, szélvédő, ritkán még valóság is; az utóbbi időben minden együtt. Erdély ma is hisz a gondolatban, melyet pedig idegen csizmákban annyiszor megtu posták.

Erdély: három rózsa egy cserépben... Egyik kisebb, másik nagyobb. A meg* szállás tanulságain hirtelen kitágult magyar önszemlélet nem csak magát látta, mikor körülnézett. A történelem mélyéről hamar előkerültek a fényes napok. Akkor talán nem is volt fontos, hogy a tordai országgyűlés s több hoz* zá hasonló lényünk n«m erdélyi saját ság, mindössze annyi, hogy Erdély megelőzte korát a felvilágosodásban.

Hogy az eirdéyi gondolat később el posványosodott, azért nem szárnyra bocsátói, hanem a történelmi vetődé* sek felelősek. Kellett akkor, mert élet igénylésünket jelentette. Az európaiságból kértünk részt általa, a széles életfolyamból, mely közönyösen hőm* pölygött volna nélkülünk is tova inkább csak áramlat, /'erjedés maradt. Soha nem lett belőle szervezett mozgalom. Efdély uj gazdája felé fordult, de méltósággal, komoran. Súlyos mon danivalója volt számára. Az érvék gar mada már készen állt, csak le kellett fordítani kisebbségi nyelvre, széles balkáni taglejtésekkel kellett kisérni, hogy magát a helyzet magaslatán képzelő nép ifit megértse. |

Az erdélyi múzsák, már a főhatalom változásakor belemartották tollúkat az erdélyi könyvbe is írtak. Eleinte iszr vesebben társalkodíak a havasokon medvékkel és virágokkal cimboráié székellyel, tréfáskedvii favágóval, mint siulyosgondu, magahajszoló másokkal1. Az író érthetően kimondta a szót, hogy van erdélyiség, de első sorban befelé, a magunk számára. Az erdélyiség a mi mondani valónk párlata^ Egyetlen erdélyi magyar 'ró sem akadt, aki ugy vallottá volna at erdéíyiséget, ahogy az később, fonákjára fordított eszme korában rnu* tatkozolt. Az iró sem beszélhetett so káig nyíltan. Van hatalom, mely a ke nyeret üti el a szádtól. A másik csak a tiszta szó velejét vonja el. Kettőjük közül ez utóbbi sötétebb. De mit mond* junk, ha a kettőt egyszerre teszi? Az éber sajtócsősz szótárunkból gondosan kip’iroscéruzázta a legemberibb szava kai, mint: munka, kenyér, könny, család, fájdalom, élet. Ezért kellett egy egész csomó fogalmat pajzánul meg* bujtatni ártatlan szavak mögött. Ezért született meg az irisorai ugar vasbor ju, mely mégis ködbe hördül, mikor meg hallottá a havasok hívását .

Szép küzdelem volt. A szivünk ösz- szeszorult, látva, hogy morzsolódunk. De — mi tagadás? .— tetszett a viadal. Férfinak való volt és becsületes. Amit hittünk, ki is mondtuk. Közeledni akar* tünk, belépni egyenlő felek egyezségen nyugvó életközösségébe, hogy addig is építhessünk valamit, amig a történelmi erők abroncsa megint egy akolba szőrit testvéreinkkel. Emberiességet, tii reimet hirdettünk, elsősorban magunk* nak, hogy bírjunk, tűrni. S amig mi tűr tünk, ők sorban a magánihWatalokból is kitaszigáltak. Emberi eszményeket lobogtattunk, mélyekről a győzők Euró pája teljesen megfeledkezett « itt hagy* ta nekünk, játékszerül. Ök a mi alsóbb rendűségiinket akarták velünk ki mon • atni s belőle állam pol itikai tőkét gyűjteni. Azt akarták, hogy a magunk elhatározásából legyünk egy hideglelé* ses bosszuszomjban fogant államszervezet csendes beltagja. Mi emberi eszméket akartunk csapolni az uj idők dohogó kohójából. Ők arra törekedtek, hogy hamarosan, lehetőleg holnapig felejtsünk el mindent, amiben szívós* ságunk rejlik. Mig mi világgondokkal té pel ődt Link, szellemi forradalmakért izizottunk és minőségre törekedtünk, ők fajelméletet állítottak fel, vér és névelemzéssel határozták meg a polgár nemzetiségét, csendőrszuronnyal terel ték a híveket egyik templomból a má* síkba, a miénkből az övékbe. Sokszor elnéztük az ők címerét, melyre ez volt írva: „semmit Isten nélkül“. S csende sen megállapítottuk, hogy valaki hazudik.

Az adott körülmények között nem volt visszhangja az erdélyiiségnek. „Hahó“*kiáltásunk elzúgott, senki nem válaszolt rá. Nekünk erdélyiség kellett. Nekik előjogok a nagyhatalmi ábrán dók feketebörzéjén. Mákonyos Önánii tás lett volna továbbra is ebben a for* mában erdélyieskednji. Eddig téved tünk, ezután hazudnunk kellett volna annak, akiit legnehezebben téveszthetünk meg: magunknak. Az eszme, me* lyet mi erdélyiségnek hittünk, az ők hadállásaiból gyengeségünk bizonyító •kának látszott. Egy ideig mé.g testcse- lezteik velünk: hidverésre nógattak, maguk semmit sem tettek. Mulattak az önként megadott gyulafehérvári pontokon, a békeparanosokban biztosi* tott székely és szász részleges területi önkormányzaton.

Az erdélyiség béklyónk lett a további küzdelmekben, pedig vezérfonalunk kellett volna legyen. Ki voltunk pány vázva egy magunk sodorta elvhez. Gát* lásaink voltak olyan erkölcsi párán dsok miatt, melyeket csak mi hirdet tünk ezen a tájon s kötelező erejüket mások soha, egy pillanatig sem ismer* ték el. Olyan tárgyalási alapokra lő vaskoriunk, melyeket az ellenfél kö vetkezetesen visszautasított. Be Kellett látnunk, hogy az erdélyi népek egv* máshoz való viszonya — az ők akara tából — hatalmi kérdés lett. A fent le vő nem érezte szükségesnek, hogy az is vállaljon a tájegység gondjaiból, ak t az idő ekéje átmenetileg barázdástól a föld alá fordított. Akkor még nem akarja hinni, hogy a kerekedő zápor* ból neki is jut valamicske. Majdnem két évtizednek kellett eltelnie, mig meggyőződtünk, hogy a tartalom, me

Iyet e szó takar, az ök értelmezése szerint számunkra csak egyet jelent hét: lemondást.

Csalódtunk a hatalomban, mer" jó szándékunkat tanácstalanságnak vélte. Nem volt képes felfogni, hogy va 'iban készülünk a viharra, melyben vesztesek csak a kis népek lehetnek, győztesek talán mások sem. Láttuk, hogy biikóz nunk kell, csak azt nem tudtuk, hogy kivel és ki ellen. De bizalmatlanok let tünk az eszme iránt is, mely ebben az alakban nem volt alkalmas többé arra, hogy értékes néptöredékeket összekapcsoljon. A magunk erejéből pedig nem tudtuk uj alapokra helyezni a három nép egymáshoz való viszonját. Az ál lamalkotó nép erdélyi í ai részéről megnyilatkozott teljes részvétlenség miatt az erdélyiség gondolatát, ugy ahogy akkor volt, örökre elhelyeztük a mulţ kellékeinek lomtárában, hova húsz esztendő alatt annyi szép elgon dőlésünk jutott s honnét már csak ugv kerülhet elő', mint őszinte és meg nem értett szándékaink késői bizonyítéka.

*

Egykor az önfenntartás ösztöne túsz költ be az erdélyi gondolatba. Ma va lamivel lazább szövetű, de nem kisebb fajsúlyú érzés állít egy sorba minden erdélyit. A védelmi elvből épitő gondo lat lett. Korai volna állító mondatok ban jelenteni ki, hogy miért. Ha nem volnánk igényesek önmagunkkal szem ben s kevésbé szabatos meghatározásokkal is megelégednénk, egyszerre több tünemény ellen felemelhetnék szavunkat. Kissé szorongó érzésekkel modnanók, hogy Erdély nem lehet szel lenti kültelek, ahol más mértékkel le hetne mérni. Furcsálnók. ha egynisásal rég torzsalkodó eszmetöredékek itt to j boroznának zsoldosokat a végső leszá I molásra. Erdély megszokta, hogy mész I szire nézzen, előre is. hátra is. A meg szállás alatt naponta rémitgették a halál árnyával s nekünk naponta fegyver J be kellett szólítanunk tartalékerönket. A közösség aggódóinak mindig ébren kell lenniük. De ak' távolba néz, köny nyen megbotlik az első, ravaszul odavetett rözsében. A mindennapi élet lü lekedésétöl kissé elünnepnapiasult Erdély lelkét féltjük, nehogy halálosan megsebezzék egy idő előtt robbanó esz.me repeszdarabjai .

Amennyire igaz, hogy az erdélyi ügy nem kortesérdek, éppen annyira vitathatatlan, hogy szektába sem menekülhetünk. Erdélynek a kettő közé kell helyezkednie. Ami nem latsz'k a Ki rályhágón túlról, azt erdélyi szemnek kel megfigyelnie, erdélyi szájnak kell elmondania, de ugy, hogy a tárgyilagos heyzetképre ne süssék rá a szakadar ság bélyegét. A megszállás idején együvé zaklatott lelkek megóvása ad lét alapot annak a törekvésnek, mely na pipolitikai eszközökkel is bátran síkra száll érette. Erdély íérfiainak éppen az a küldetése, hogy jólhangszerelt. Ősz ţa beszéddel tolmácsolják azok hitét, akaratát, akiknek a képét viselik. Egyetemes magyar érdek, hogy meg halljuk, amit nekünk mondanak és meghallják s meg is hallgassák, amit mi mondunk. Erdély szószólóitól azt várjuk, hogy minél hamarább régi fényben csillantsák meg a régi gondo

A transzilvánizmustól az Erdélyi Pártig

Irta: ParajcH Incze Lajos