Ellenzék, 1940. december (61. évfolyam, 275-299. szám)

1940-12-24 / 295. szám

28. fíttP.NTtK 19 4 0 ’december 24 mmmuerne:*i r\ "7 ékelyudvarheiytől Kolozsvárig Emiénel; egy diadalmas ulból, amelynek benyomásai sohasem fakulna!: el. Széke!vud\arln-n ! Milyen csodálatos mu­zsikája vau unok a névnél, aliogy igy !«' lehrt Írni mindeii gátlás nélkül, biiutetleuii Székeíyudi arhe.lv, milyen sokat jelent« név a -..ikel\ füleknek, .1 székely sziveknek! Miül ha az elzárt szekrényben megszólalna egy el nvmitott, muzsikáló óra és dalolna az ős ra bonbán.>k koráról, Bem tábornok székelyei nek vité i tétiéiről, a világháborút végigküz do nycicvankettesek hősiességéről és zenélne tovább az elmúlt huszonkét esztendő vérté h n háborújának néma, elszánt harcairól, a székely nép küzdelmeiről, a sok-sok névtelen hősről, akik kiszolgáltatva, fegyver nélkül állottak a vártán és a nemzeti erőbe gyöke­rező iiittel a csendőrazuronyok között is véd­ték a maguk igazát, a maguk nyelvét, a ma­guk szűkre szabott földjét. Ez a dal ott dalolt tudatosan, vagy' tudat alatt minden igaz székely lelkében, benne volt a hargitai szélben ahogy végigzúgott az ud várhelyi Kossuth uccán. Hej, mennyit szén vedett ez a drága kis város! A huszonkét év alatt minden évben több ház cseréli gazdát és gondtexkeltebbé vált az emberek arca. Hi szén rendre mindent elvettek tőlük, csak egyet nem tudtak elrabolni: a különös zárná tu székely beszédet. Mikor a székely falvak fenyőágakból készült diadalkapui alatt be értünk Udvarhelyre, megint a város régi, ne vető arca fogadott. Magyar- és székelyruhás leányok, fehér-ha risnyás link csapata, honvéd egyenruhák te szik színessé a nótákban annyiszor megéne kelt udvarhelyi Kossuth uccat. Valami fiata los öröm, élniakarás érzik ki a még ünneplő város zsivajából. Itt-ott boldog ujongással fel hangzik az erdélyi induló frissen zengő üte me. Az egyik vendéglőből luhallatszik Kónya Jancsinak, Székelyország kedvenc cigáaypri másának a hegedűje. ,,Átmegyek a Királyhá gón, átviszem a huszárcsákóm!“ Most már húzhatja kedve szerint, de húzta ő akkor is, simogatta vele a busuló magyar sziveket, ami­kor börtön járt ki egy-eey merészebbliangu nótáért. Az elsötétült városra, mint vigyázó őrsze­mek néznek alá a. dandárparancsnokság ki­világított ablakai. * Másnap harmatos rétek között folytatjuk utunkat. A faragásoe kapuk mögül pufókar- cu, lenszőkehaju gyerekek kandikálnak ki az uccára és az autó láttára vékony gyermek- hangon éljeneznek. Mindenütt virág: az utrahajló kertekben, az ablakokban, a honvédsapkákon. Talán az­ért adott a nyár és az ősz annyi virágot eb­ben a* évben, hogy minél több virággal vár­hassák a felszabadítókat. Nevetőszemü szé­kely leányok jönnek át a réten, piros szőttes eékely szoknyájuk, mint virító pipacs virit az őszi kikiricsek között. Ahogy Székelykeresztur felé közeledünk, rendre elmaradoznak a szekerek, csendesebb lesz a vidék. Benn a városban szinte nyomasz­tó a csend. A piactéren alig lézeng néhány ember. Képtelenek az uccák, mintha kihalt volna a város. Egy ismerős kert kukoricásán kitértek a vasúti vágányra. Innen már nem indul vonat... Párszáz lépéssel tovább már országhatár vágja el a Segesvár felé vezető utat. Kereszturon túl megélénkül a kép. Lépten­VOj IpRimn magyar fesöpsfár készítményei SS 0 m itáldphssaifiiai Kolsm&r, MityAs király-tér 5. nyomon szekerek jönnek szembe, üde sarja­idat csap meg. A székely mellett honvéd ül a szekéren, ő hajtja a lovakat. És jönnek gya­logosan is, kaszával a vállukon, székely le­gény és magyar baka. Meit mindenütt ott vannak a honvédek, ahol tenni, segiteui kell. Úgy bánnak a kifosztott néppel, iuiut a nagy betegségből lábadozó beteggel. Mikor a korai szürkületben beérünk a sé­táló, boldogan nevetgélő, emberáraduUúl nyüzsgő marosvásárhelyi piactérre, a Keresz­turon érzett szorongás egyszerre a falszaba­dulás örömének ad helyet. Mintha egy halott városból az élők boldog, szabadon lélegző bi­rodalmába értünk volna. Mintha mind ide- zaráudokolt volna Erdély felszabadult falvai- ból a székelység, hogy a székely fővárosban is megünnepelje a székely feltámadást. De amilyen ragyogó arccal, dalos kedvvel rótták a tágas piacteret, másnap, október Iiatodikán éppen olyan komoly meghatódotl- sággal sorakoztak fel a téren a harÍ6nyás szé­kely góbék, hogy a katonaság által rendezett kegyeietes ünnepen áldozzanak a tizenhárom nemzeti vértanú emlékének. Ez az óra a tör­ténelmi mult és a történelmi jelen találko­zása volt. * \ ikonyan sziláló csőben bukkan lel a besz- j tercei luteránus templom tornya, ahogy az időtől bámult falvaival kiemelkedik a piac- j tér régimódi, árkádos házai felett. Soha sem j jártam erre, mégis olyan ismerős a kép. S ahogy belefelejlkezvc nézem az eső párájából, rendé, egy másik város képe bontakozik ki a hegynek szaladó zegzugos uccáival, apró, mesekönyvbe illő ablakaival. Fenn a várhegy oldalában, a vármegyeháza előtt a vaslánccal körülvett üres hely, ahol a nagy költő szobra állott, fájdalmas elhagyatottságbau olyan, mint egy panazsos kérdőjel . . . * A Dés felé vezető utón hosszú embersor menetel. Arcukon az otthont vesztett emberek fájdalma, üldözött vadra emlékeztető tekinte­tükben az elviselt borzalmak emléke. Két tiszt kiséri a szomorú menetet a közeli me­nekülttábor felé. Válaszúton, a park százados fái között, az őszi dáliák pazar szinpompájában feltüuik a Bánffy-kastély, amelynek a homlokzatán 22 év alatt sobansem lengett román lobogó. Egy darab erdélyi történelem ez a kastély. A fe­kete években Bánffy Alberték a válaszuti kastélya és kolozsvári Mátyás téri palotája volt a találkozóhelye a magyar intelligenciá­nak, itt testvéri oltalmat kaptak a magyar­ságuk miatt szenvedők. Ha külföldi vendégek jöttek, Bánffy Albertné az őt jellemző halk finomságával meggyőzően ismertette az er­délyi magyarság kálváriáját. A feljelentések, a meghurcoltatások idejének emlékei közül igazgyöngyként csillog elő a válaszuti nagy­asszony áldozatos példája. * A kastély történelmi levegője kisér Kolozs­várra. Mély megindultsággal készültem erre a találkozásra. És végre, hosszú esztendők ke­serves napjai után újra találkoztam a régi Kolozsvárral! Az utcák úgy várták reánk, mint régen: magyar szóval, magvar katonák­kal. Mielőtt betérnénk a Kossuth uccai öreg családi házba egy kis kerülőt teszünk, va­lahogy úgy érezzük, hogy a magyar Kolozs­várott első utunk a templom felé keli ve­zessen. Nemzptis7Ínü sza'laeos koszorúk tö­mege hever Mátvás király éreszohra előtt. A nagy uralkodó ércalak ja mögött kigvul a fény a Szent Mihály templom gótikus ablakaiban. Az alkonyatban minden oldalról özönlenek az emberek a templomba. Benn mély bugással hangzik fel az orgona. Az ének hangja meg­tölti a hatalmas templomot, áthatol a falakon és feltartózhatatlan erővel száll tovább a kö­zeli határokon át és láthatatlan, összefonó erejével egy közös imádságban, egyetlen kö­zös, szent óhajtásban egyesíti az egymástól elszakított erdélyi magyarságot. Háry Etelka. Magyar élettér Az élettér állandóan visszatérő témája a német nemzeti szocialista geopolitikának. Ha a német nemzeti szocializmus teoretikusai­nak joga Ó3 kötelessége leszögezni ebben az újjászületett Európában, hogy: „az állam­szervezet fejlődésének elemi feltétele — akárcsak a növénynél a napfény, éltető vilá­gosság — az elegendő „élettér“, úgy annál inkább jogunk, sőt kötelességünk nekünk, magyaroknak tisztázni és minden szellemi és fizikai erőnkkel biztosítani a magyar faj életterét. Az emberiség történelme nagysza­bású, állandó átalakulásokat mutató, ritmi­kusan hullámzó „életfolyamat“, de e fejlő­désben a valódi, földrajzi értelemben vett természetes életterek ie nem tagadható, ge­netikai valóságok. Ilyen Rat/.elnek, a nagy német autropogeografusnak „organikus álla­ma“ s ilyen a magyar föld, a természetes tájegység mindenkoron klasszikus példája. Mert Európát nem lehet csak úgy szétfaricS- kálni, dirib-darabokra, pillanatnyi érdekek és rövidlátó, hazug politikai kombinációk vagy elvek (lásd Wilson) kedvéért. Bizony Európában csak a földrajzi fogal­mak genetikai értelmezésével és tiszteletben- tartásával lehet rendet teremteni és azt fönn­tartani. Ezt számtalan esetben hallottuk már. Nap-nap irtán előttünk a példája annak, hogy milyen szomorú és kiszámíthatatlan követ­kezményekkel jár a fönntebb vázolt igazsá­gokról való megfeledkezés, az igazi, termé­szetes élettérnek gyülölet-diktálta feldarabo­lása. A józan belátás és a tudomány elleni leg- kihivóbb merénylet, amelyet a történelem valaha ismert, a Kárpátok koszoruzta ma­gyar medence szétforgáesolása volt. Feltűnő, hogy a háború utáni évek ádáz német-gyűlö­lete nem járt a német birodalom olyan mérvű megcsonkításával, mint aminő a mi nyomorúságunk volt. Lehet az oka ennek az, hogy sokat szenvedett hazánk Európának azon a végzetes vonalán fekszik, amit egyik geopolitikusunk „az omladckonyság vonalá­nak“ nevezett el. Olyan „szeizmikus vonal“ ez, amilyen a földrengései területeket jelö’i; itt, a geopolitikában a széthullásra, égvén- súlytalanságra mutató területeket értjük alat­ta. De ide tartozik már Németország keleti kiugró része: A eseti-morva védnökség és Kelet- Pomerania: nem véletlen tehát, hogy éppen ezek a tartományok cseréltek gazdát, fogó­sán vetette fel az élettér-kérdést és vette ke­zébe a népek felszabadulásának zászlaját a németek zseniális kancellárja, viszont senki sem vitathatja el tőlünk, magyaroktól sem a jogot, hogy saját, a történelemben kétségbe- vonhatatlanul kihangsúlyozott évezredes élet terünk kérdését vég:egescn tisztázzuk. S hogy ez az élettér nem lehet más, mint az a pompás földrajzi tájegység, amelynek hatá­ra ott van minden térképen, kitörölhetetle­nül. önmagáért is beszélve, mintegy belevés­ve a földgolyóbis arcába, amit a nagv Ratze! is ilyennek ismert el. Majdnem hézagtalanui veszi körül a Kárpátok aránylag fiata! hegy­lánca a nagy, még fiatalabb belső medencék sorozatát. Magyarország tulajdonképen sohasem poli­tikumot, hanem geográfiai fogalmat jelen­tett a szó igazi értelmében, amely n köztu­dottban, a müveit nyugateurópai népek tu­datában igy is élt, Trianon után is s a másik nagy megpróbál­tatás, a török hódoltság gyászos korában is. Persze a Kárpátokat nem lehet túlzás nél­kül a népeket elválasztó „kínai falként“ fel­fogni. Mindenesetre azonban eszményi határt a Mindenható teremtette védelmivonalat al­kot a Kárpátok vonulata s különösen az egyetlen tömör falban csúcso­sodó Erdélyi Havasok. Különben erre ma­napság a legnagyobb geopolitikai nyomás Oroszország felől nehezedik. Medencénk nyitott Nyutrat és Dél felé, ez igaz. Az Alpok ollóalakuan szétágazódó völgyvégződései felé a határ nem éles, táj­rajzi szempontból sem az. Az már igen mesz- szenlenő emberföldrajzi következtelésekre ad alkalmat, hogy t. i. a német nép mindenütt Európában a hűvös nvaru és nedves éghajlat- területeken nyomult leginkább előre. Tehát pontosan addig a vonalig, ahol1 a magyar medencerendszer kezdődik. A táj azonban nyúlt ezen az oldalon — ismételjük — és ez mindennél kifejezőbben mutatja az egyedül helyes és természetes utat politikusaink előtt. Igen, a magyar népnek Nyugat felé kell te­kintenie, de nem a Gali'ei-kör Nyugata felé, hanem a fajtiszta, nemzeti alapon álló, munkaszerető s fajszeretetében-öntndatában újjászületett Németország felé. Semmiféle politikai „heccbe“ nem mehetünk bele —- sem azon bizonyos „más világnézetűéi:“, sem a mult század kizárólag antiabszolutisztikna szal.adságküzdelmeire és a Drang nach Osten állítólagos veszedelmeire hivatkozó „haza­fiak“ kedvéért. Az ország déli szegélye szintén majdnem nyitott kapu. A magyar faj nyugateurópai­sága azonban mindig gátat tudott vetni a Balkán terjeszkedésének. A magyar tragédiát sokan hajlandók a néprajzi egység hiányá­val magyarázni. A politikai határ nem esik egybe a néprajzi határral az utóbbi és ter­mészetes életterünk határa között szintén elég nagy a hézag. Hanem a XV. században a magyar királyság Európa nagy hatalmai közé volt sorolható s pompás történelmünk számos korszakában a magyarság geopoliti­kai nyomása három tenger irányában is érez­hető volt. Akik a néprajzi egység hiányát rójják fel. vegyék tudomásul, hogy a magyar élettérben lakó népek közül a magyarság ez egyetlen, amely nem tart fenn rokoni kapcsolatot a határon tullal és mint valóban nemzeti államalkotó elem, hi­vatásának tudatában s minden szerencsét­lensége darára, ez élettér egybekapcsolásá­ra törekszik. Azt pedig senki sem állíthatja, hogy népünk­ben nem volna meg az egység tudata. Ha vo­nalat huzunk Zugon és Szentgotthárd között, ami a Strassburg—Pózén közötti légvonal hosszúságának felel meg. világosan látjuk, milyen meglepően egységes ezen belül a ma­gyar nép -— szemben a német nyelvjárási, sőt nyelvkülönbüzőségi felaprózódássa1. Félretéve minden romantikus turániasko- dást, európaiul; vagyunk izig-vérig, művelő lé­sünkben és a nemzeti eszme zászlajának mcgosraemelésében. És itt a problémák egész sora késztet gon­dolkozásra. Nemcsak életteliinkért- hanem a szó szoros értelmében föld.misért kell türté- nemi harcot folytatnunk. Itt áll előttünk például a holland nép reménytelen erőfeszí­tése. küzdelme a tenger kegyetlen falánk­ságával. S ne feledjük: geológusaink szerint Alföldünk felszíne is süllyed minden félszázadban 1 métert. Egyáltalán nem elhanyagolható mennyiség ez! De ne kérdjük, mi lesz akkor, ha az Al­léid snlyedése következtében a Vaskapun át­törő Duna odáig jut, hogy kénytelen vissza­fordulni, visszafelé íolyni és tóvá gyűl fel vize a medence közepén?! Ne kérdezzük — mondóm, — mert a hajt e hárítják rólunk a Tisza hordalékai, a „zöld-iszapnak“ neve­zett értékes áradmány, mely lassan feltölti az Alföld medencéjét. S még jobban feltöl­tené, ha ezt az értékes, a Níluséhoz hasonló, pompás, termékeny iszapot visszatartanánk entözőmüvek létesítésével. Az ázsiai ku'turá- junak mondott Turkesztáúban, ŐelsŐ-Azsiá- ban ezt már régen cselekszik az emberek — pedig mi fölényes kézlegyintéssel szoktuk elintézni a keleti agrár-népek művelődéséi. Nem tartozik szorosan ez a gondolat. — mely voltaképen egyik legnagyobb földrajztudó­sunk gondolata — az élettérről való fejte­getésünk körébe, de mégis ide kívánkozik, mint a magyar munka egyik első feladata a magyar élettérben. Szociális kérdéseket oldana meg. igazi nemzeti munkát adna drága alföldi népünk kezébe. Nagyszabású, termékeny mü volna. A magyar nép számtalanszor bebizonyította, hoyg vérével védi meg életterét. A szikes-' kopár talajon a pompás, kertszerü földműve­lést teremtő, valóban nemzetgazdagitó mun­ka bebizonyítaná Európa előtt, hogy min­dennél előbbrevalónak tartjuk a nemzeti munkát s a magyar nép szociális megsegité­SeU INCZE ANDOR így irtoli; én CIÁNNAL is. DSÁK MÉRNÖK, Főtér 7. Tel 27-00.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom