Ellenzék, 1940. szeptember (61. évfolyam, 199-224. szám)

1940-09-01 / 199. szám

ELLENZ t: E 1910 ** a p1 é mb e r t. MIT IR A ROMÁN SAJTÓ? ..ROM ÁM V": \ na-N kol rktiv monpi<»­li.illatiis idején .1/ egyén rendeltetésének je­lentősege most tisztább, mint v.itlulia. Ni 111 ura többt* saját sorsának. Csuk kis alkati e- sze a nagy szerkezetnek. A gondolat e> a tett a közösséghez I iiz, attól ' un lüggőve töve. Meg kell* 1 értenünk, hogy nem besten • belünk többé a/, egyénről, aki saját tetszése szerint élhetett. Meg kell értenünk, hogy le kell mondanunk az egyeni szellemben lolvo életről, hogy az összesség é hessen. Reme* nveink és érdekeink sem lehetnek egyéniek. Nagyon meg ki'l! értsük ezt. Az egyeni ér­dek most. szabotázst jelenthet. Bomlasztó erővel járhat az érzékenység féktelensrge. Fegyelmezetteknek kell lennünk gondolat­ban, testben, érzékben. Meg kell öljük ma­gunkban az egyéni javaknak, egyéni tettel való védelmére irányuló szándékot. Javain­kat, biztonságunkat és nyugalmunkat csak önkéntes fegyelmezettséggel érhetjük el. Nem elég ma eléget tenni a parancsnak es a törvény által előirt kötelességnek, de úgy keli tennünk, amint, az idő parancsolja. Nem lehetünk hasznára a nemzetnek anélkül, hogy önmagunkról kissé meg ne feledkez­nénk. Nyugalmunkkal, áldozatkészségünk kel' kell hasznára legyünk az országnak, nemcsak fegyveres szolgalatban, de mindenütt, bár­mily körülmények között. Nemcsak legy- vert hordó férfiak, de mindenki a nemzet katonája, ha fegyelmezett életet tud élni minden nap. Ilyen önkéntesen fegyelmezett, tiszta felfogású katonákra van szüksége az országnak, a zónában fegyverben álló kato­nához hasonlóan. „PORUNCA VREMII': A hesszarábiai és bukovinai menekültek problémája, valamint azoknak ügye, akik ősszel jönnek majd a Cadrilaterből, továbbra is foglalkoztat. Fáj nekünk ezeknek az embereknek sorsa, hú­súnkban és lelkűnkben érezzük nagy s®e- renesétlenségüket. A könnyek azonban nem intéznek el semmit. Eljött az ideje, hogy magunkba tekintsünk és nézzünk szembe férfiasán a körülményekkel. Többszázezer ember hagyta el házát, föfidjét. vagyonát, hogy megmentse lelkét és hitét és hősies el­határozással bizonyitékát adja románsága- uak. Szomorúak, szent lemondással viselik sorsukat. Hazafias érzésüket hozták ma­gukkal. A Cadrilaterből pedig visszatérnek az ország belsejébe az olteniaiak és mace­dóniaiak, akik nem akarnak továbbra sem jótékonyságból élni. mert munkára vannak teremtve és azt kívánják, hogy használják fed munkájukat. Egész hadsereget jelentenek a kereskedelem romanizálására és a falusi zsidó birtokok átvételére. Természetesen most is azt hozzák fel ezzel szemben, hogy hiányzik a tőke erre a célra. Ezért szüksé­gesnek tartjuk megemlíteni, hogy a roraani- zálási munkában milyen szerep vár a Banca Nationaila-ra. Oyan nemzeti hitel létesítésé­ről lenne szó. mely tőkével látja el a kezdő ■románokat. Mit gondol ebben a kérdésben ezzel kapcsolatban Mitita Constantinescu bankkormányzó? Egyedül tőle függ ennek a román ügynek győzelme. Mitita Coustauti- uesen az utóbbi években ritka tehetségről tett bizonyságot, össze kell kapcsolja nevét a gazdasági élet romanizálásával. „CURENTUL": Az o-asz sajtót Egyiptom függetlenségének kérdése foglalkoztatja. Az egyiptomi közvélemény mindinkább Anglia ellen fordul, az angolok azonban — álla­pítják meg olasz részről — haderejüket tovább emelik anélkül, hogv a kairói kor­mány ezzel szemben ellenállást tanúsítana'. Olaszország nem nézheti tétlenül az ango­lok befolyását, mert jelenlétük egymagában is súlyosan érinti Egyiptom függetlenségét. S ha Egyiptom nem fejt ki ellenállást, Olasz­ország — mely hadban áll Nagybritanniával — kikerülhetetlenül harcba kerül az ott- 'évő angol csapatokkal. Angliának kétségte­lenül szüksége van ezekre a csapatokra, mert a Szuezi-csatorna egyike az índia felé vezető utaknak. Ezt a fontos utat tehát egy teljesen független Egyiptom kezében nem hagyhatja. Egyiptomban a hivatalost nydlV az arai). Bizonyos, hogy valamennyi arah lel­kében visszhangot kelt az egyiptomi politika. Érthető tehát, miért tartja továbbra! is An­glia csapatait Egyiptomban. Olaszországnak háborúba 'lépése Németország oldalán köz­vetlen ve-zé’yt jelentett az összes angol föld- közitengeri állásokra. Nem bizhatott Egyip­tom hűségében és meg kellett védje Port­saidtól Szuezig a csatornái. Az oll'asz sajtó hangja figyelmeztetést jelent Egyiptomnak. Nincs kizárva, hogy ez a figyelmeztetés az egyiptomi közvéleményt méginkább Anglia ellen fordítja. Az egyiptomi közvélemény megmozdulása várható, ha pedig ez elmarad, n'mes kizárva, hogy Olaszország a tettek me­zejére lép, hogy véget vessen az afrikai had­műveletek szempontjából aggodalmat keltő angol katonai lesbeállSásnak. Olaszország ré­szére Egyiptom nemcsak a Port-Said és Szuez közötti csatornát, de az egyiotomi gyapot útját is jelenti, mely annyira fontos számára. Az összes gyapotfajták között az egyiptomi a legjobb, Amerika is ezt vásárol­ja. Az angol befolyás megszűntével Egyip­Némi javulási muiat a mezőgazdasági helyzet Vege leié jár a csépié s_ - ló téngeri térmés ígérkezik, de gyengén lio* a bab. — Húsz százalékba! növelik a búza vetési térületéil Ul KAUFST, augusztus ül. (Saját tudó­sítónktól.) \ I (ildmiivelésiigyi miniszté­rium hivatalos jelentőse szerint az augusz­tus 22 tói 20-ig terjedő héten a mezőgaz­dasági helyzetben jelentősen kedvező ja­vulás állt he az előző hetekhez viszonyít­va. A napos időjárás kedvezett a cséplési munkálatoknak, amelyok vége fölé járnak az egész országban. Ugyancsak a napos idő nagyban elő­segítette a tengeri fejlődését az előző bő­séges esőzések után. Hivatalos becslések szerint olyan jó lesz az idei termés, hogy teljesen pótolni fogja az árvizek okozta 10 iö százalékos vetésterületi vesztesé­get. A tavaivá buzavetéseken országszerte 1 «»!> iK az ugarolás és a nagybirtokokon a repce\ elés. A habi érmés gyengébb lesz. mint ami­lyenre az előzetes becslések alapján szá­mítottak, mert a levélrozsdu igen jelen­tékeny károkat okozott. A gyümölcs- és szőlőtermés rendkívül gyenge. A faiskolákban már folyik az őszi ol tás. Az idei gyenge búzatermés arra inili- totta az ország mezőgazdasági vezető kó­réit. hogy az őszi vetési munkák kapcsán a buza vetésterületeit mintegy 20 száza­lékkal növeljek. Ilyen értelemben ország­szerte hivatalos propagandát fognak ki­fejteni és kötelező intézkedéseket foga­natosítani. Az Egyesült-Államok 13.000 repülő­gépet és két ujj flottát épít A washingtoni képviselőház kitágította a katona­kötelesség idejét WASHINGTON. augusztus 31. (Rador.) Az amerikai szenátus elhatározta ötmilliárd dollár rendkívüli nemzetvédelmi hitel meg­szavazását. Az amerikai nemzetvédelem remlkivii i költségei ezzel tizmi.lliárd dollár­ra emelkednek. Ebből az összegből két uj flottát, 18000 repülőgépet. 1.200.000 kato­na mozgósítását, valamint kétmiLlió ember élelmiszere, lát ásá t fedezik. WASHINGTON, augusztus 31. (Rador.) A képviselőház katonai bizottsága elhatározta, hogy a szenátus határozatától eltérőleg, mely 31 évben jelöli meg a korhatárt, indít­ványozza minden 21 és 45 év közötti ame­rikai á lampolgár kötelező besorozását. A tervezet megvitatására kedden kerül sor. fl gépesített hadosztály a modern háború sikerének titka A német haderő hollandiai, belgiumi és franciaországi villámbadjárata nemcsak a hozzá nem értő polgári közönség csodá­latát, hanem a külföldi államok katonai köreinek elismerő csodálkozását is kiér­demelte. A hatalmas távolságok áthida­lása eleinte szinte hihetetlennek tűnt. Kü­lönösen akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy háboríts időkről van szó és a német csapatok előnyomulása jól felszerelt ellen­séges erők ellenállásába ütközött. Strass- bourgtól Nancyn és \itrin át Parisig 400 kilométer az ut. Hollandia északi sarkától Brüsszelig 300 kilométer, a langresi ma­gaslattól a svájci határig pedig majdnem hatszáz kilométeres a távolság. A német hadosztályok ezeket a nagy távolságokat bámulatraméltó rövid idő alatt jutották be. < Egy most megjelent katonai szaklap érde­kes cikkben mutat rá a páratlan hadi- sikerek részleteire és a sikereket előmoz­dító technikai újításokra. A német kato­nai szaklap cikke elmondja, hogy a né­met badijclentések főleg a német légi erők zuhanó bombázóinak sikereiről számoltak he. Ezek a hadosztályok a zuhanó bom­bázók támogatásával az ellenség legel­szántabb és legerősebb védelmi vonalát is kevesztültöj ték és óriási sebességgel előrehaladva, valósággal falták a kilomé­tereket. A német katonai szakiró rámutat arra, hogy a bukórepülők és a páncélkocsioszlopok megsemmisítő támadásai és áttörései nem lettek volna elegendők a siker és a győzelem kivívásához, mert a páncélkocsi csoportok gyors előre­haladása után az ellenség gyűrűje újra összezárult volna. Nem lehet eltérni attól a régi és köz­ismert katonai elvtől, hogy végleges győ­zelmet csak a gyalogság tud kivívni. Az áttörések következtében rövid időre vé­tóm szoros együttműködésre léphetne Olasz­országgal, ami súlyos csapást jelentene az angol szövőipari gyárakra. Ugyanez vonat­kozik Szudánra is, mely szintén gyapotot szállít az angol gyáraknak. Már pedig Szo­mália meghódítása után Olaszország Egyip­tom révén Szudánt is könnyen megszerez­hetné. Az angol csapatok jelenléte Egyip­delem nélkül hagyott területeket csak a gyalogság tudja elfoglalni éc birtokba venni. A támadás sikeréhez nem elég, hogy az ellenséges ellenállást a legfonto­sabb pontokon áttörjék, hanem gyorsan meg is kell szállani. Erre pedig csak a gyalogság képes. Az áttöréseket végrehajtó tankhadosztá­lyok villámgyorsan haladtak. Néha na­ponta 100 kilométernél is nagyobb utvo- nalat tettek meg. Elmúlt az az idő, amikor a gyalogság 30 kilós megterheléssel gyalog vonult 1 előre. A sikeres hadvezetés s megszálló gya­logság teljes motorizálásán múlik. A gya­logság és az utánpótlás szállítására olyan jármüveket kellett alkalmazni, amelyek nincsenek országúihoz kötve. Ebben az esetben azonban a motorizált szállítóesz­közöknek két fontos ténnyel kell számol- niok: a gummianyag gyors elhasználódá­sával és az üzemanyagszükséglet állandó kiegészítésével. A német katonai tervezők a feladatot tökéletesen megoldották. A megszálló csapatokat az áttörést végrehajtó tankok után özönlő gyaloghadosztályokat a terep­járó autók tízezrei követték. Ezek a te­repjáró autók a német modern katonai technika legújabb vívmányai voltak és al­kalmazásuk sikere oroszlánrésze ţvolt a győzelemnek. Külsejü.k után Ítélve nor­mális teherkocsinak tiintek, a valóságban azonban teljes megterheléssel, a terep százszázalékos emelkedésnél is tovább tudtak haladni. Mindegyik teherjárón a szállított csa­paton kívül egy 3.7 centiméteres hárító ágyú is van, amely a motorizált gyalogság oszlopainak repülők elleni biztonságát va­lósítja meg. A Köln-Deutz terepjáró teherautó elő­nyomulása nem veit utakhoz kötve, la­tomban igy azonnali elintézésit váró problé­mát jelent az afrikai olasz hadműveletek ■szempontjából. Akár aiz egyiptomi közvéle­mény mozdul meg, akár olasz részről) harcra kényszerítik az angol csapatokat, mindkét esetben egyformán időszerűvé válik Egyip­tomnak az angol befolyás alól való felsza- baditása. s / o 11 ezeket az nlakiil a vi -/avoni/lo el biíMge. erük, 11 a inoiljul. ban voll. jóiba, tutimmá tették. A oelian> kiloinelei re| elöl lobogó 1 aukbadoh/lnl)ok után bármilyen terepen haladni tudtak é még üzem- anvagpútla ul. ■■«'ni okozott lulnagy ne­héz eget. A mólóinkat benzinnel i*. meg I )ie-rl-ola jjal is iebetet t hajtani. így te bál ben/.inkutakra sem zorti’lak. null szükség esetén bármely gépjárműtől al- % ehet lek üzemanyagot. A német katonai szaklap -/érint a mo­torizált gyalogság nélkül az offenziva i- koré kétségessé válhat. Végleges bírósági ítélettel és nem bocsánathéréssel ért véget az állítólagos sértő levél miatti hosszas pereskedés KOLOZSV ÁH, augusztus 31. Tóblüzben adtunk liirt arról a bonyolult pc<e»k<-dé iöl, amelyet W éber Rezső, volt v árn i végrehajtó folytatott Jakab Kálmán kolozsvári lakó* és családja ellen. Hosszadalmas volna újólag felsorolni az egész bonyolult per anyagát s igy mindössze arra szorítkozunk, hogy a bí­rósági jegyzőkönyvből szerzett pontos adatok alapján megvilágítjuk az ügynek azt az állí­tólagos sértő tartalmú levélre vonatkozó mcl* lékhajtását, amelyben nemrég mondta ki a döntő szót a bíróság. Az említett szóbanforgó levelet, amint is­meretes. Jakab Kálmán leánya irta Wéber Rezsőnek abbeli felháborodásában, hogy éve­ken keresztül az különböző mesterkedések­kel feldúlta egész családjuk életét. A levél állítólagos sértő tartalma miatt a volt vég­rehajtó. W éber Rezső bűnvádi peri indított a Jakab-esalád, illetőleg a levélíró leány el­len. de közben, mielőtt ez a per tárgyalásra került volna, egy más ügyből kifolyólag a Jakab-esalád is bűnvádi feljelentést tett Vi é- ber Rezső ellen, de utóbb mindketten köl­csönösen visszavonták a feljelentést, mire az ügyészség minden további eljárást megszün­tetett. Természetes következménye ennek az lett volna, hogy a két fél által óhajtott ügyészségi megszüntetéssel a két csa'ád kö­zötti hosszú és bonyolult pereskedésnek is végeszakadjon. Ehelyett azonban az történt, hogv Wéhor Rezső utólag meggondolta a dol­got és mint magánvádló, újból megindította a bűnvádi pert a szóbanforgó és állítólag sértő levél miatt. Ebben az ügyben mondta ki nemrég a In- róság a döntést. A tárgyaláson a Jakab cfalá- dot dr. Ciugudcanu Marius ügyvéd képvisel­te. aki kifejtette a bíróság előtt az ügy előz­ményeit. valamint azt is. hogy a feljelentő ké­résére az ügyészség előzőleg már megszünte­tő végzést hozott az ügyben. Ezek után ér­demi tárgyalásra nem is került sor. mert n bíróság 478-as számit határozatiban ki­mondotta, hogy a magánvéd részéről nincs helye semmiféle újabb perindításnak, mi­után a bűnvádi feljelentést előzőleg a ma- gánvádló már visszavonta. A bonyolult hátterű pereskedés tehát ezzel a bírósági döntéssel egyszer smindenkorra vé­get ért, anélkül, hogy a teljesen alaptalanul meghurcolt Jakab Kálmán akár a maga. akár a leánya nevében bocsánatot kért volna a végeszkadatlanul pereskedő volt végrehajtó­tól, akit a bíróság kategorikus elvi döntéssel elutasított. A síke? egyik tegiontosabb tényezője az egészség Mindannak ellenére, hogy ez köztudomása dolog s hogy a gyomornak tevékenysége ré­vén nagy fontosságot kell tulajdonítani en­nek, senki sem fordít a szervezet eme ré­szére kellő gondot. Mérték nélkül nyelünk le mindent és minden órában. Ezért nem étezik ember, aki egy bizonyos ker elérése után ne pa­naszkodna gyomorfájdalmakról, különböző emésztési zavarokról. Gyomrunkkal szem­beni visszaélésünk elkerülhetetlen következ­ményei a gyomorbajok és mindennemű bán- talmak. A modern orvostudománynak sikerült fel­fedeznie egy olyan gyógyszert, melynek az a nagyértékü tulajdonsága, hogy a legmaka­csabb 10—15 éves gyomor- és bélbetegségek, valamint vese, epe és májmegbetegedések eseteiben már rövid kúra után kitűnő, nem várt eredményeket mutat fel. A világhírű amerikai Gastro D. gyógyszerről van szó, amely, miután minden országban ki lett próbálva, valóságos áldást jelent az embe­riség számára. Orvosok is ajánlják. Gastro D kapható gyógyszertárakban 03 drogériákban, vagy postán megrendelhető 162 lej utánvét mellett Császáí E. gyógyszertá­rában Bucureşti, Calea Victoriei 124.

Next

/
Oldalképek
Tartalom