Ellenzék, 1940. augusztus (61. évfolyam, 172-198. szám)

1940-08-18 / 187. szám

ELLENZÉK

mmammmamm

ma

ti

19 4 0 augusztus 1 8

Ü

KÖLCSEY EMLÉKEZETE

Irta: NAGY GÉZA

Neve megint megállásba késztet. Két éve ünnepeltük halála századik évfordulóját, de most, hogy az idő rostáján a ssüieftése óta eltelt százötvené . dik esztendő pereg keresztül, nem tehetjük meg, hogy némán haladjunk e- az újabb évforduló mellett. Lelkialkar tában, gondojatviiágábian és sorsában örök magyar vonások rajzolódnak elénk s ezekről újra meg újra beszélni kell, vallomást keli tennünk róluk, hogv minduntalan ráébredjünk a nemzeti múltba és a nemzeti egyéniség mélységeibe visszanyúló gyökerekre, melyek kötnek, köteleznek és élettartalommal töltenek meg bennünket.

AZ ELŐKÉSZÜLET

Korának legolvasottabb. legmélyebb és legtöbbel gondolkozó írója. Árvaságban, rideg nevelők körében, testi fogyatékosságának tudatában töltött gyermek- és tanulóévei zárkózottá, ma- gébamélyedővé, olvasni, mégpedig rendszeresen olvasni szerető ifjúvá teszik. Zárkózottsága azonban nemcsak képzett szellemet, hanem egyúttal rendkívül érzékeny lelket is takar s érzékenysége egyformán nyilvánul meg nemes heviilékenységében és tartós, fáj dalmas, lélekemésztő busongásban.

A debreceni diák. majd jogász olvasva és írogatva s az utolsó két iskolai évben már Kazinczyval levelezve, akárcsak a kor többi Írója. Pestre kívánkozik. Sikerül is oda feljutnia s ha csak rövid ideig íartózkodhatik is ott, mégis az ott töltött idő éppen elég arra, hogy a jogi pályával leszámoljon és teljes f‘ gyeimével az irodalom felé forduljon. Néhány értékes irodami ismeretséget köt (közülük a legmelegebb s legmaradandóbb a Szemere Pállal kötött barátság) és nemzeti érzésében döntő és kialakító hatásokat nyerve hagyja el Pestet s vonul előbb a bi kar megyei Álmosdra, onnan pedig — testvéri osztozkodás után — szülőfalujába, a szat- mármegyei Csekére, mely egészen haláláig állandó otthona marad.

FÉNY ÉS ÁRNY

A pesti élet utáni vágy teljesliletlen* - sége s vidéki magányba zártsága; az ország határain túl vágyakozás és a szellemileg mozdulatlan vidékhez kötöttség; a határtalan olvasni vágyás s a könyvszerzést korlátozó anyagi körülmények és mindehhez egy lemondással végződő szerelem: nem csoda, hogv reménytelenné, bágyadttá teszik. Ez a lelkiállapot időnként megismétlődik életében, mert nyugodtabb és termékenyebb korszakait mindig fájdalmas, csüggedt visszavonulás kos éti: „Fény és homály az, melyek nemzeti érzésünkben fájdalmas vegyül ette! ölelkeznek“— mondja Kölcsey De a nemzeti érzéstől elvonatkoztatva ugyanezt mondhatnók élete folyásáról is. Hol messzehato fénnyel világit, alkot, tlesa és tettre buzdít, hol visszavonulva Homály fedi el alakját s életét kartársai és kutató tekintetünk elöl. Ez a homály azonban jákőbi éjszaka és hajnal. Küzdelem, mely mindig áldással végződik. Ez az oka annak, hogy versben s prózában egyformán dicsőíti a szenvedést és szomorúságot: „Isten a szenvedőnek engedé « vigasiztalást: az egész természetből, az emberi tettekből és tanításokból szívben élő tudományt kérni Hála neki, hogy életemet sem hagyá szenvedések nélkül folynia! Keserűek vaiának azok é® mégis általck tanultam az emberiség becsét érteni, való nagyságot hiú ragyogványtól megválasztani, balszerencse tekintetét nyugodtan tűrni, kevés híveimhez kölcsönös hűséggel csatlódni s mindenek felett érezni; miképpen szenvedés és ke- bclszaegató áldozat tulajdon örömei hoz felkeínknek és sorsunkon felülemelkedni tanít.“

„EGYETEMI VÁLTOZÁSOK ELŐIDÉZÉSE“

A nyelvújítási harcba csak átmenetileg keveredik bele. A híres Felelet a Mondolatra nagyrészt Szemere müve s Kölcsey szereplésének j;Ientősége inkább abban áll, hogy ilyen módon kapcsolódik bele tevékenyen a kor irodalmi életébe. A nyelvújítástól többet vár, mint csupán szókincsgazdagodást: szó aita! ideát, idea által tettet és tett által jóit evő, egyetemi változásokat, százados előítéletek semmivé válását, lélekszorongató formáik eltűnését és mindezek. után sok szép és jó forrásának felszábsdulását

. Az egyetemi váltotok ejöidé^sfl,

százados előítéletek semmivé válása: ez Kölcseynek erkölcsi, nyelvi, irodalmi és jogi célkitűzése. |

A nemzetnevelő Kölcsey jelenik meg az irodalmi bírálatokban, a népdalokban, a Himnuszban, a Vanitatum Vani tasban, a balladákban, dramaturgiai dolgozataiban, bölcseleti és egyéb tárgyú tanulmányaiban, megyei, országgyűlési és emlékbeszédeiben s végül halhatatlan Parainesiísében. Csak a forma és a műfaj más, de a lényeget ugyanqz a hivatástudat szabja meg és a tartalmat ugyanaz a hatalmas olvasottságra és rendszeres, következetes, mindennel leszámló gondolkodáson alapuló ismereti és gondolati anyag nyujtja^^Iivatástudata, rendkívüli mii veítsége, fogalmainak tisztázottsága, gondolatainak gazdag világa és mindez egy „meleg kebelben“, „felvirulva“, valóban „egyetemi változások előidézésére“ és „százados előítéletek“ megsemmisítésére tették képessé.

A HIMNUSZ ÉS A VANITATUM ! VANITAS

Kölcsey egvetemes nemzetépitő életművében a legnépszerűbb helyet költészete foglalja el. Kölcsey száz esztendő óta minden magyarra nézve elsősorban a Himnusz költője. A Himnusz a magyarságnak önmagáról, sorsáról kialakult felfogásának költői niegvaMása.

Fény és árny, szüntelen játékát figyelve, nem csodálkozhatunk azon, hogy a Himnuszt a Vanitatum Vanitas követi nyomon, ez a tagadásában sivár hitetlenségében is hatalmas költői ul- kotása Kölcseynek. Széchenyi Kölcsey- ben főként a múltért rajongó és1 a jelen sivársága miatt mindenből kiábránduló, jövőben nem hivő magyart látja s ezért keserű gúnnyal ostorozza nemcsak őt, hanem hozzá hasonló felfogású kortársait js. Pedig milyen tévedés Kölcseyben csupán a Vanitatum Vanitas, a Zrínyi dala és Zrínyi második énekének kölltőjét látni! A fény és árny, fojtogató pesszimizmus és sürgető alkotási vágy sajátos, egyénien magyar vegyiilete Kölcseynek, Széchenyinek, Vörösmartynak, Bajzának és Deáknak, egyszóval az egész magyar romantikus nemzedéknek közös tulajdona. Kölcsey sötét hangulatú verseivel szemben ott áll néhány éppen ellenkező felfogást tükröző más verse és ott állanak tanulmányai, beszédei, a Wes- selényi-perre készített védőbeszéde, melyek egyéniségének éppen olyan egyéni, szubjektív és igv megbízható megnyilvánulásai, mint az általában megbízhatóbbaknak tekintett versek

HIRES KÖLTEMÉNYEK

A DUNA VALLOMÁSA

ADY ENDRE VERSE

(Ady költészete csupa politikum. A magyar sors-kérdések kapnak minduntalan hangot verseiben. Minden más, amit kínál, vagy spinesen eléje dobál az élet csak menekülés) bozót, amelyben a kérdések elől elrajtóiködhetik. Hatalmas és szép példa, ő arm, hogy a magyar költő sohse fnériékülhet 'fkjtáfa gondja elöl, mégha a tűnő szépségekbe burkolózó dekadensektől is kapta a nagy európai ihletet; itt a valóság, timely elől a szépséghez kell menekülni, nem <. dekadens költő mindenütt egyormu valósága, hanem a kálón, magyar surs gondja és valósága, amely slol nem menekülhet.)

Megtudtam, hogy titkokat rejteget A mi Dunánk, ez a vén róka,

Mikről talán sohse álmodott Az ősi barlang-tiizek óta Ez a közönyös Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait,

Titkait az árnyas Dunának.

Magyar földön ravasz a vén kujon,

Hisz látott ő busább csodákat.

De akkor pletyka-kedve támadt.

Vallott nekem, nem is tudom, mikor:

Tavasz volt és ö csacska részeg.

Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,

Budapestre fitymálva nézett S gúnyos nótákat fütyörészfitt.

Talán Szent Margit hires szigetén Állott velem részegen szóba.

(Ma is félve kalimpál a szivem S hajh már régen késik e nóta.

L'gy-e Iszter, vén folyam-róka?)

Nagy komoly lett akkor a vén Duna.

Torkán hült vad, tavaszi kedve.

Olyan volt, mint egy, iszákos zseni.

Alig mert nézni a szemembe S én vallattam keményen, egyre.

„No. vén korhely, láttál egy-két csodát,

Mióta ezt a tájat mossa

Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,

Mely az öreg árnyakat hozza.

Gyónjál nekem, vén falurossza.“

„Mindig ilyen bal volt itt a világ?

Eredendő bűn, lanyha vétek,

Hideglelés, vergődés, könny, aszály?

A Duna-parton sohse éltek Boldog, erős, kacagó népek?"

S halk mormolássa! kezdte a mesét A vén Duna. Igaz az átok,

Alit már sokan sejtünk, óh, mind igaz;

Mióta ő zúgva kivágott,

Boldog népet itt sohse látott.

A Duna táj bús villámhárító,

Fél emberek, fél-nemzetecskék Számára készült szégven kaloda Ahol a szárnyakat lenyelték S ahol haJottasík az esték.

„Sohse lesz másként, igv rendeltetett“,

Mormolta a vén Duna habja.

S boldogtalan kis országok között Kinyujtózott a vén mihaszna.

S elrohant tölgm kacagva.

I „A HAZA MINDEN ELŐTT“

A balladák, népdalok, a Himnusz és egyéb költeményei, valamint az 1826—• 27-ben Pesten töltött termékeny időszakban az Élet és Liíeraturában megjelent tanulmányai kiengesztelik a Cso-< konai és Berzsényi-birálat miatt ellene fordult közvéleményt s a husizas évek végére még a saját megyéjében is nép-> szerűségnek örvend. Így választják meg előbb Szatmármegye aljegyzőjéül, 1832- ben már főjegyzőnek s ugyanabban azj évben pedig a megye egyik országgyíL lés; követeként megy Pozsonyba.

Kisfaludy Károly és Kazinczy halá^ a harmincas évek kezdetén egy kor-ţ szak lezáródását és egy uj víirradásátj jelzi. Megjelenik Széchenyi Hitelje, Vöj rösmarty drámákat, Kölcsey beszéde’ két kezd írni, a pozsonyi oirszággvülésen pedig Széchenyin és Wesselényin kívül ott vannak Deák, Kossuth s az „országg.yüélsi ifjak" ezernél is nagyobb számú tömegében azok a fiatalok, akik nemcsak a szabadságharc előkészítésében jutnak szerephez, hanem az arra következő 20—30 év történetében is. A rcíormországgyülésnek nevezett pozso nyi országgyűlés nem hoz ugyan irefor-i mókát, de megtanítja azt a lelki reformot, melynek fénye és árnyéka jelenünkig vetődik.

Kölcsey Wesselényivel együtt elértei Szatmárban, hogy a megye a reformok mellett foglaljon állást és követeit en-, nek megfelelő utasításokkal küldje Pozsonyba. Itt mutatkozik meg végre KöU csey az ország színe előtt a maga teljes nagyságában. Mint már mondtuk, a reformországgvülés nem határozatainál fogva reformországgyülés, hanem jeK szavaiban, törekvéseiben s abban a nej velő hatásban, melyet a jelenlevő ifjúságra s azon keresztül a megyékre gyakorol. Kölcsey ilyen értelemben ér el; eredményeket s nyugodtan elmondhatjuk, hogy neki és Deáknak egyelőre sokkal kézzelfoghatóbbak az eredményei a nemzetibb gondolkozásu, mert teljesen magyar alsóházban, mint Széchenyié és Wesselényié a felsőben, A kormány is látja ezt és ezért főispán' jai utján megváltoztatja a megyék reJ formbarát utasításait. Kölcsey, mivel becsületével ellenkezőnek látja megyéje utasítására köpenyt forgatni, követ' társával együtt megrázó búcsút vesz az országgyiilé&töl és mint már annyiszor, megint visszavonul. Bucsuzása napján, 183S február 9-én az ország gyűlés aznapra felfüggesztette a tárgyalásokat az országgyűlési ifjúság gyászfátyolosan vett búcsút mesterétől, nevelőjétől, Kossuth pedig gyászkeretben küldte szét a bucsuzás nap • járói szóló Országgyűlési Tudósításait.

j A VÉGSŐ VISSZAVONULÁS- Megyéjét hibáztatni nem lehet. A kormány önkényének kiszolgáltatva, a rendeletnek megfelelően kellett eljárnia. Kölcseyt próbálták kiengesztelni, de kiengesztelhetetlen maradt. Végezte főjegyzői teendőit, intézte családi és gazdasági ügyeit, nevelte árva unoka- öccsét s még Berzsenyiről írott emlékbeszéde felolvasására sem mozdult ki Csekéről, hanem csak felolvastatta az Akadémia ülésén.

Élete végén három nagy alkotás áli: a Parainesis, Wesselényi védelmére készült nagy védőbeszéde, mely egy egész .vastag kötetet tesz ki és Zrínyi második éneke,

I „S nemsokára e nép emberei közül senki sem lesz, kfi rólam emlékezzék. Megadja az ég: erősek lépnek majd a pályára, hol mint iró és polgár parányi helyset fogialék el s szebb jövendő fc | ledtet el engem s társaimat“ — Írja Pa- ramesisében. Jóslata nem teljesült be. Sorsunk sorsánál nem jobb s emléket felidézve érezniink kell. amint figyel-’ miinket magáról azokra a kérdésekre irányítja, amelyeknek megoldatlanságát nem győzte eléggé siettetni, de amelyek mégis mindmáig megoldatlanok maradtak. i

„Gyakran felkeresd a rég elhunytakat“ — irja fIgyeleztetésiil nemcsak unokaöccsének, hanem a későbbi ma gyár nemzedékeknek is. És ha tanácsát „meleg kebellel" fogadjuk, akkor a tőle tanultak „gazdag életre virulnak fel s a nemzeti hagy ományokon kivül meg ! találjuk a nemzeti tennivalókhoz ve ■ zető utat. Fény és árny kisére minden magyart ezen az utón. de vigyázzunk,’ hogy a szenvedések árnyékában jár» a« ne panaszosan és öntudatlanul viseljük! szenvedéseinket, hanem használjuk ki a20k nevelő ereiét. Általok tanuljuk az emberiség becsét érteni, való nagysá got hiú ragyogványtól megválaszt «K balszerencse tekintetét nyugodtan tűni, kevés híveinkhez kölcsönös hiiség^ csatolódni s mindenek felett érezni. miképpen szenvedés és kebelszaggató áldozat tulajdon örömet hoz lelkeink- nek és sorsunkon felülemelkedni meg* tanít.“ ? 3