Ellenzék, 1940. július (61. évfolyam, 146-171. szám)

1940-07-14 / 157. szám

t ELLENZÉK 19 4 0 luflui 11. mmmammmammmt 12 ttSHMBBHHHBflUBSI Tehetség, agy velő, lángész Az emberi tehetség biológiájáról. Az em­beri tehetség kérdése azért közérdekű, illet \e a/ emberiséget a legközelebbről érdekli, mert a tehetségen alapszik az emberiség fennállása, illetve haladása. Az emberi te­hetségnek három foka van. Mindenekelőtt az átlagos tehetség, melyből az két főirány­ban tökéletesedik, fokozódik, vagy ellenke­zőleg satinul, csökken. Az átlagos emberi tehetség az emberiség zömére vonatkozik és biológiai értelemben a normalvaríans elneve­zéssel illetjük, míg az emberi értelemnek ke; szélsőségét ext> emvariansoknak nevezzük. Az emelkedő irányit tehetség a pozitív, a sülyedő tehetség a negativ extrám variáns; mind a kettő három lehetőségben nyilvánul meg. Emelkedő irányban a pozitiv extrem- variáns alakjai a különleges tehetség, azután a nagv tehetség, végül a lángész Csökkenő irányban a negativ extremvarians az életta­ni korlátoltsággal határos debili» embert, majd súlyosabb fokban az erkölcsileg szinvak imbecili embert, végül uz emberi értílem mélypontján lévő idiótát mutatja. Rendkívül érdekesek a három tehetség számbeli viszonyai. Egymillió emberből c ak 1500 L pozitiv extremvarians, vagyis a nagy- tehetségüek száma és pontosan ugyanannyi a negativ extrenivariansok, vagyis az elme- gyengék száma. Az extrem variánsok szám­beli csekélysége akkor válik szembeugróvá, ha jelzett számadatokat kisebb tömeg köre* ben keressük és akkor teljesen egyezően 100 ember körében még egy ember sem kerül ki. mert százalékosan csak 0.13 százalék nyerhető és csak 1000 ember körében lehet már egyéni formában is meglátni akár a po­zitiv. akár a negativ extremvarianst, mert ezt 1.5%, tehát hozzávetőleg csak egy em­ber. Mi ennek a szamszerüségnek a jelentő­sége? Ley nézem, ezen megkapó számbeli terme!ésben a természetnek mennyiségi és minőségi irányban való gazdálkodását látom kifejezésre iutni. Mennyiségileg azért kell sokat termelnie az átlag- vagy normalvanan- sokból, mert ezek végzik az emberi lét lö* megmunkáját amihez sok ember kell. Mi­nőségileg a természet meg azért termel ke­veset, mert a nagytehetségüek vagy pozitiv extravariansok alkotó munkájukkal végzik az emberiség emelkedésének szolgálatában álló egyéni munkát, amihez elég kevés szánni ember: hiszen ha ezek tulnagy számban vol­nának, veszélyeztetnék az átlagemberek ér­dekeit is. Végül a negativ extremvarianrok, vagyis az elmegy engéknek a pozitiv extrem- variánsokkal, vagyis tehetségekkel való szám­beli megegyezése azt az elgondolást teszi va­lószínűvé, hogy amennyit termelési energiá­ban a nagy tehetségüek utján a természet mint tulkiadást végzett, azt a gyengetehet.sé- güek utján megtakarítja. Az emberiség zöme elnevezésem szerint a normo- vagy crthophren egyének, akikkel izemben vannak hvperphren emberek, rniut nagy tehetségek, illetve a hypophren vagy rÜgophren emberek, a kórosan elmegyengék képviselői. Már most a biológia azt tartja, hogy az rxtremvariansok biológiai értelem­ben általában kevesebbet érő, vagyis bio- negativ egyének és ezzel a felfogással egy kalap alá hozza a pozitiv és a negatív va­riánsokat. vagyis a nagy tehetségek is bione- gaiiv egyének volnának. Ezzel a meghatáro­zással szemben én különvéleményt jelentet­tem be, mondván, hogy tehetség dolgában az agyi teljesítmény lévén a döntő, a pozi­tiv extremvariansok éppen biopozitiv egyé­nek, akikkel szemben állanak a kórosan el- megvengék, mint bionegativ« egyének. Ezt a biológiai közvéleményt arra alapítják, hogy a tehetségesek és az értelmileg kórosan fo­gyatékosak csoportjának számbeli azonossá­ga abban kapná magyarázatát, hogy nincs zseni elmebeli labiritás, az a. u, psychopathia nélkül, sőt elmebajjal hozzák közeli össze­függésbe. Ezzel a tévtannal tanulmányom l é­gén még foglalkozni fogok. II. Az emberi tehetség viszonya az agyvp- lőhöz. A tehetségnek biológiai jelentősége után lássuk ennek anyagi alapját és lévén az emberi agyveíő a szellemi műveletek eszkö­ze, kutassuk az agyvelő részéről a tehetség­nek agyi feltételeit. E célból ulbaigazit ben­nünket az agyanatómip és élettan két ténye: 1. meghatározott működések meghatározott agvkérei területekhez vannak kötve és 2. a működés foka összhangzásban van a megha­tározott működési területek fejlettségi foká­val. így tudjuk pl. hogy a szaglás utján táp­lálékukat kereső állatok u. n. szagló agyka­réja rendkívül erősen fejlett, mellyel szem ben az ember azonos agyrésze szinte satnyá­nak mondható. Ezzel szemben a szellemi mű­ködések csúcspontján lévő embernek u. n. bomloki karéja, melyben az elvont gondolko­dás helyét kell keresnünk, az emberben éri el kifejlődésének tetőpontját és tőle ícfelé az emlősök sorrend jében rohamosan megkisebbe­dik. Ezen mondhatnám durva adatokkal szemben a mai fejlett ismeretek állanak, melyek főleg Keonomo kutatásain ulapulva kimutatták, hogy az emberi agy velőben két hatalmas intelligencia-központot kell megkü­lönböztetnünk, egy mellső vagy bomloki és egy hátsó vagy ful-hulnntéki központot és ezekben a területekben éri el az emberi agy­velő a maga fujlagos fejlettségi fokút, ezen területek a szorosan vett emberi (humán) agyvelőrészeÍf* ^melyeknek kiképződési fóliá­ban az előrehaladó elagyiasodús (progressiv cerebratio) tüneménye jut kifejezésre, amint ezt a háziuyiil, a majom és az ember úgy- felszíne tanulságosan mutatja a területi Ös­szehasonlítás alapján. Mennyire igaz ez a té­tel. azt egy ellenpróbával tudjuk kimutatni és ez abban áll. hogy vizsgáljuk, mi történik, hogyha ez a két intelligencia-központ elszige­telten megbetegszik, amire az elmeidegkór- tau két példával szolgál. Az egyik a Pick- félc betegség, mely súlyos anyagi pusztulást jelent a mondott területeken és itt hivatkoz- hatom Richter Hugó és Miskolczy Dezső megállapításaira, amelyek kimutatták, hogy 3—4 év alatt rohamos elbutulás következik be, mi mellett a mozgás és az összes érzéke­lés alapjában ép marad: ez abból érthető, mert a kóros folyamat megkíméli a mozgás es az érzések agykérgi központjait. A má­sik a schizophrenia nevezetű elmebetegség, mely a nevezett humán agyi területeknek többé-kevéshé elszigetelt, de távolról sem oly durva anyagi pusztulásában áll, miképpen erre Miskolczy D.ezső és Horányi-Heclist Bé­la utaltak cs ebben a körfolyamatban jut ki­fejezésre az emberi elmének jellegzetes meg- l.asadása, a szellemi egyéniség felbomlása, mint Miskolczy felette találóan mondta: az emberi agyvelő decerebratiója. Ezekből a példákból látjuk, hogy vannak bizonyos agyi területek és ezek az u. n. intelligencia-köz­pontok, melyeknek fejlettségi foka tételezi fel az értelmi egyéniség fokát. Ámde ismeretes, hogy az emberi értelem­nek vannak összetevői és helyesen mondta Edinger. hogy valamely embernek szellemi jelentőségét nem annyira tehetségeinek ősz- syr^t^éből. mint inkább egyes kiváló, szem- beugró tehetségei alapján szokás megállapí­tani. így nyerhet az ember értelmisége egyé­ni jelentőséget azáltal, hogy pl. az egyik em­ber az elvont gondolkodás, a másik zenei, a harmadik nyelvészeti, az ötödik képzőművé­szeti stb. irányban egészen kiváló és ilyen esetekben merül fel az a kérdés, vájjon meg­batározott különös képességek meghatáro­zóit agyi területek fokozott helyi kifejlődé­sével járn ik-e? Ezirányu vizsgálatokkal So­mogyi István és Sántha Kálmán munkatár­saimmal együtt foglalkozván* beigazolni tud­tuk a most felvetett kérdést. Mielőtt azonban ezeknek a vizsgálatoknak futólagos ismerete­tekére áttérnék, lássuk előbb telje-s rövid­séggel, hogy mit ért az agvanatőraia a terü­leti fokozott kifejlődés alatt? Röviden mond­va ezeken a helyeken egyrészt az agyvelői kéregnek az átlaghoz viszonyítva sűrűbb h3- rázdálkodását látjuk, miáltal a működő agyi felszín megnagyobbodik: másrészt ezeken a felsuinileg megnagyobbodott területeken egy­úttal a belső szerkezeti viszonyokban is ez átlaghoz mérten tökéletesebb kifejlődést lát­hatunk. Ez utóbbi a miiködő idegsejteknek számbeli megszaporodásában vagy pedig a normális számú idegsejteknek térfogati, tö­megbeli megnagyobbodásában nyilvánulhat meg. Ehhez képest a természetnek két esz­köze van, amellyel az elmeműködéseket le­bonyolító agyvelői kérget a kifejlődés maga­sabb fokára emelni képe.;; az egyik az «agy­kéreg helyi területi megnagyobbodása a sű­rűbb barázdaképződés alapján, ez a fokozott felszíni kifejlődés, mi mellett mint második körülmény az agykéregnek tökéletesebb hel-v ső szerkezeti kialakulása szerepelhet. Ezek után az a kérdés merülhet fel, mi tételezi azt fel. hogy milyen tehetség jő .ét­re a jelzett tulfe-jlesztő eszközökkel? Ez at­tól függ. hogy melyik terület a humán jel­legit agyfelszinen éri el a fokozott küiső és belső kiképződést? Ezt a következő példák­kal világítanám meg. Somogyi István két nagy zenei tehetség agyvelejét vizsgálta meg. Az egyik opera énekes volt, aki kitűnő hallással, rendkívüli zenei intellektussal rendelkezett; zenei per­cemiója bámulatos volt, úgyhogy a legsúlyo­sabb szerepeket feltűnő könnyűséggel, rövid idő alatt sajátította el, zenei emlékezőtehet­sége elsőrendű volt. úgyhogy nehéz Wagner- opeiókban sem a karnagyra, sem a súgóra nem nézett, mert mint monda, a hangjegyek szemei előtt ugrándoztak. Mintegy 25 opeiát t nekelt, legtöbbjét magyarul és németül, egyeseket olaszul és franciául. Bizonyos áriá­kat Stockholmban svéd, Amsterdamban és Rotterdamban hollandi szöveggel énekelt. A másik zenei nagy tehetség tulajdonképpen tünemény volt. Atyia már négyéves korában észrevette abszolút hallását, úgyhogy már eb- hon a tulz enge korban kezdett hegedülni, a zeneakadémián nem csupán tanulótársait, l auem a kész művészeket is túlszárnyalta. 12 éves korában Paganini müveit már nem ’nlúlia nehezeknek és olyan előudási módji volt, melynek zenei kifejezésére a használa­tos hangjegyek nem voltak elégségesek; impro­vizáló képessége csodálatos volt. Tüneményes zenei képességein kiviil még caodálatramé’tó nyelvtehetsége is volt, igy pl. az angol nyel- vet két hónap alatt rendszeies tanítás ne*- kul helyes kiejtéssel megtanulta, győzte to­vábbá a hollandi, sőt a héber nyelvet is ke­resztény ember létére, ez utóbbit csakis hal­lomás utján sajátította el. I 1 éves korában egy végtelenül sajnálatos autóbaleset követ­keztében a magyar zenei művészet mérhetet­len kárára hirtelen elhunyt. Mindkét esetben Somogyi a baloldali első halántéki tekervény középső részében mint a hallás agyi központ­jában s mindkét fali lebenynek mint a be­széddel kapcsolatos területeknek feltűnő ki­fejlődését mutathatta ki, gazdag barázdakép­ződésen nyugvó szokatlan bőséges tekervény- képződés formájában. Ez volt az u. n. Fel­színi kialakulás, melyhez a második esetben még a belső kialakulási tényező is járult tes­tesebb idegsejtek formájában, összegezve az.t lehet mondani, hogy a két zenei tünemény közül az első csupán felszíni, a második még a belső kialakulás nagyobkfoku tökélye iltrl kiváló agyvelőt mutatott szorosan helyil«-g, vagyis a központi hallőmező területén. A magam esete egy miniszteri osztálytaná­csosra vonatkozik, aki általánosságban em­lékezet és nyelvek dolgában tűnt ki. Már egészen kiskorában is igen fejlett gondolko­dást mutatott. Hároméves korában már is­merte a belüket és másolt újságokból. Isko­lában mindig feltűnően jól tanult és bár minden tantárgyból kiváló £olt, különösen kedvelte a nyelveket, történelmet és föld­rajzot. Tanulási vágya egyre jobban fokozó­dott és kitűnő emlékezetével tűnt ki. Min­denbe rendszert vitt be, tanídmányai’iz, adatgyűjtésbe és különböző gyűjteményeikbe. Leginkább vonzódott a nyelvészethez; nem­csak a nyelvet magát tanulta meg, hanem annak az eredetét is kikutatta. Mintegy 4Ö nyelvet ismert irásban-olvasásban, köztük a japánt, a kínait, a perzsát és a hébert; töké­letesen beszélt németül, franciául, angolul és olaszul. Előszeretettel foglalkozott a világ­irodalom tanulmányozásával, a teológiával, földrajzzal, néprajzzal (szülőmegyéjében egé­szen eredeti kutatásokat végzett) és történe­lemmel. Szerette a régi emlékeket, kutatott régi adatok után. Általában minden iránt ér­deklődött, kivéve a filozófiát és gazdasági tudományokat. Zenei érzéke abszolúte nem volt. a zenét élvezni nem tudta, sőt házában megtiltotta a zenét, mert izgatta. Azonban zeneelmélettel foglalkozott és gyűjtött régi népdalokat. Nem közönséges voát figurális rajzkészsége, kitünően rajzolt térképeket. Szenvedélyes gyűjtő volt (bélyeg, régi pénz, könyvek, térképek. ásványok, fényképek). Általában mindenben a rendszert kereste, sa­ját dolgaiban is igen rendes volt, kivéve öl­tözködését és táplálkozását, amit egészen el­hanyagolt és feleslegesnek tartott. Jellemére nézve emberkeriilő és félszeg volt; barátai alig voltak. Embertársait azonban nagyon szerette, igen jó szivü volt. jövedelmének egy részét mások segélyezésére fordította. Szerette a csendet és otthonát, a növénye­ket és állatokat; lakása egész növénykert volt és 3—4 macskát tartott otthon. Ennek a kiváló emlékezeti és nyelvtehetségnek agy­velejében (halála vesebai következtében ál­lott elő) c hátsó intelligencia-centrumban egy körülírt rész. a hátsó harmad, tulgazdag területi viszonyokat mutatott, hozzávetőleg háromszorosa volt a normálisnak, de belső szerkezetében tulfejlődés nem jelentkezett. Erről a területről tudjuk, hogy roncsolásával szenved a szótalálás képessége, vagyis *z egyén hibátlan szómegértés és beszélőképes­ség mellett szószegény lesz. Sántha Kálmán egy számoló csodagyer* raekre vonatkozó vizsgálatait közölte. Az il- le'ő elérte a 60 évet és szivbaiban halt eh Ötéves gyermek volt, tehát iskoláztatás előtt történt, amikor egy üzletben feltűnt csodás számolóképessége: az apja egv fiiszeresboUba küldte, de a kisfiút nem tudták azonnal ki­szolgálni, mert a segéd el volt foglalva egv nagv összegben való összeadással, amelybe a kisfiú beleszólt, kijavítván az összeadó nagv- enibert. Ettől az időponttól kezdve a lele­ményes apa nyilvánosan léntette fel (magam voltam ennek tanuia középiskolás koromban), sőt uralkodói udvaroknál is szerepelt nem egyszer. Mint nyolcéves fin 5—6 jegyű szá­mokkal összeadásokat, kivonásokat, szorzáso­kat, osztásokat, köbemelést és gyökvonást végzett feiben. Szorosan vett kalkulátor te­hetség volt mennyiségtan! gondolkodás nél­kül és mindent emlékezetével rögzített. 18 éves korában 4-jeeviI számot 4-jegvüvel szor­zott; 8-jegyüt 4—5-jegyüvel osztott: 4-jegyiit a második. 3-iegyiit a harmadik hatványra emelt, köbgyökvonásokat végzett 12-iegyü B számból, stb. A/ iskolában nem mulatott egyéb különös képességet, jelesen zenei vagy nyelvi irányban. Agy velejében nz u. ii. szá­moló* vagy kulkiilátorkü/.pi.iil ngy felszíni, mint belső szerkezete szempontjából unitit toll tulkifejlődést. Ez a centrum u világhá­borúban történt kői iilirl sérülések alkalmá­val az ii. n. számolási képtelenségre, az u. n. ukalktiliára vezetett. A közölt négy eseten áttekintve, összefog­lalóan annyit mondhatunk, hogy megbatá­rozott működési agyterületek inüködésbrli fokozódással jártak ezen területeknek felszí­ni, illetve belső szerkezeti tullrifejlődése kö­vetkeztében, tehát normális képességek a különleges tehetség magaslatát érték el a jel­zett agyteriileteknek tuldifferenciálódásával. Leleteink alapján azt védjük, hogy a kisebb- nagyobb tehetség előállításához elégségei a felszíni gazdagabb kialakulás bőségesebb ba­rázdálódás segélyével, mig a csodatelietség, a zseni létrejöttéhez még a belső szerkezeti tur’- kiképződés szükséges. Ezen leletek alapján nincs kétség, hogy bizonyos emberi tehetségek az emberi agyvelő bizonyos területeinek gaz­dagabb kifejlődésében jutnak kifejezésre, va­gyis tehetség és agyvelő a legszorosabb kap­csolatban állanak egymással. III. Az emberi tehetség biopozitiv fokozi-* tairóJ. Vegyük már most a magasabbrendü elmetehetségek egyes fokozatait szemügyre. Átnézetesen és egyszerűsítve az emberi fj- mehetetségek két fokát lehet megkülönböz­tetnünk. Az első és viszonyítva alacsonyabb- rendű, a különleges, nagy képességekben tes­tesül meg. igy látjuk ezt a szellemi, valamint a művészeti téren, főleg az utóbbiban. 4- nagy kivételes ügyességeket kifejtő képző és zenei művészek, tudományos téren az ulfo-i gó látókörrel biró rendszerező és összefogla­ló szakemberek, irói téren az egyéni hangot megütő, magukkal ragadó irómüvészek kivál­nak a nagy tömegből és képviselői az n. n. reprodukáló — visszaadó — tehetségnek. Ez­zé! szemben vannak a legmagasabbrendü te­hetségek. a zsenik; ezek kitűnnek abban, hogy teljesen újszerű dolgokat hoznak létre munkájukban tősgyökeresen eredetiek és igy a produktiv — alkotó — tehetség képviselői, legyen a tudomány, legyen bármely művé­szet terén. A zseni kérdése a mult század 70-es évei­től kezdve napjainkig, elsősorban Lombroso nyomán az elmebántalommal hozatott kap­csolatba oly értelemben, hogy a zseni lelki világának kiegészítő része gyanánt ennek kisebb-nagyobb fogyatékosságát tekintették. Azon kezdem, hogy a zseni élettartama sem kell, hogv rövidebb legyen: Tizian 96, Kos­suth 91. Michel Angelo 89. Apponyi 86. Vol­taire 85, Goethe 83, Bolyai F. 81, Jókai 79, Galile 78, Ibsen 78, Darwin 73, Helmholtz 73. Pasteur 72, Eötvös L. 71, L. da Vinci 67 éves lett. Annyi tény, hogy voltak nagy költők, filozófusok, akik vagy átmenetileg vagy tartósan elmebetegek voltak; súlyos sorsa volt Hölderlin német költőnek, aki 30 éves korától fogva 73 éves koráig schizophre- niában szenvedett; érdekes volt Strindberg élete, aki ugyancsak schizophreniája dacára művészi drámákat és regényeket irt; sok köl­tő volt narkophag: Musset, Wilde, Baudela­ire, Hoffmann, Poe, Verlaine stb., stb. De állítsuk ezekkel szembe az egészséges zseni­ket: Lionardo da Vinci, Rafaello, Tiziano, Rubens, Menzel, Pasteur, Helmholtz. Annyit ezek az egészséges zsenik bizonyítanak, hogy az u n. psychopathiára vagyis az elmekóros hajlandóságra a zseninek szüksége nincs. Tetézve ezt a Lombroso-féle tant a legújabb időben egy német psychiaternek, Lange- Eichbaumnak állásfoglalása, mely szerint a psyhopathia bizonyos zseninemző értékkel bírna, mondván, hogy bár a psyhopathia ön­magában bizonyos csökkent élettani, bioló­giai értéket jelent, vagyis saját kifejezése szerint tulajdonképpen bionegativ és igy nem logikus psychopathiás nagyobbértéküségről (psychopathische Höherwertigkeit) szólni, mégis azt mondja, hogy az, ami a psychopat­hia segítségével áll elő, az a magasabbérté- küségnek jellegével birhat és igy a psyhopat­hia mintegy kovásza lehet a zseniális teljesít­ményeknek. Ez az eszmemenet hamis, mert bárha kétségen felül áll, hogy elmebajosek zseniális dolgokat .művelhetnek, de ezt sem­miképpen elmebajuk segítségével, még ke­vésbé ennek egyenes következményeképpen, hanem elmebajos mivoltuk mellett fennálló legmagasabbrendü tehetségük következtében. Mert hiszen kézenfekvő természettudományi szempontból, hogy egy bionegativ tényező­vel, amilyen a psychopathia, nem lehet egy biopozitiv munkát létrehozni és ilyen a láng- ész munkája. Lange-Eichbaum nagyobb iró, semmint természettudós. A zsenikérdésnek igen érdekes megvilágí­tója Széchenyi István, akinek lelkivilága hosszú időn át nagyon hibás értékelésben lé- szesült, sőt sajnos ma is még: ennek részle­teivel itt foglalkozni nincs okom. Ma műit megállapított tényeket a következőket )«*. gyen szabad kiemelnem. Széchenyi lelkivilá­gának feltűnő vonása az állandó hangulati ingadozás volt. anélkül azonban, hogy ezen hangulati szélsőségek miatt őt akár melan- chóliásnak, akár mániásnak kellene monda­nunk. Mert Széchenyiben ezek a hangulati szélsőségek mint a környezeti, illetve hely*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom