Ellenzék, 1940. július (61. évfolyam, 146-171. szám)
1940-07-14 / 157. szám
I V i 9 40 Julias 14. ELLENZÉK it emelkedik a Kemény József grófról tur- tott emlékbeszéde. Ebben az Erdélyi Mn- zeütn-E gyesül et létrejöttének dicsőségét, az érdemeit igazi nagyságában Keménynek tulajdonítja. Ez az emlékbeszéde épp úgy az utólior igazságszolgáltatása akar lenni, mint a liod Péter és Benkö József munkásságáról irt müvei. Az első 1862- ben jelent meg, az utóbbi 1868-ban; mindkettő hosszú évekig tartó kutatómunka és adatgyűjtés eredménye. Miliő e két műiében megmutatja, hogy az adatok nagy tömegén felépülő történetkutatást hogyan lehet összekötni a múltban csak eszméket kereső és szintetizáló történeti módszerrel. Miért választotta Mikó épp ezt a két írót? Bizonyára azért, mert „mindkét élet a másoknak való világításban emésztődött el“. De emellett Mikót más okok is vezették tárgyának megválasztó• HIRES KÖLTEMÉNYEK E cirn alatt minden vasárnapi számunkban a világ irodalmának, vagy a magyar irodalomnak egy-egy híres versét közöljük. Régi ismerősöket, akikkel érdemes újra találkozni. S köztük esetleg olyanokat, akikkel az olvasó most találkozik először Hires verseket, amelyeket, érdemes magunk elé idézni vagy amelyekkel érdemes megismerkedni. A VÉN CIGÁNY VÖRÖSMARTHY MIHÁLY VERSE (: Miiértők u világ egyik legszebb versének mondják. Azon a csúcson áll, ahova az európai Urai költészet legszerencsésebb pillanataiban én. Nemzete és a világ sorsán megriadó lé' lek félelmes képei és látomásai tódulnak elénk, a versben, mint szorongó démonok a hirtelen megnyitott kapun. Az egészet mege.jtoen szép, majdnem népdalszeruen naiv magyar hangulatkép fogja össze: az asztalra boruló, borosan-keserü, magút utói jóra biztat- galú véti cigány képe, amelyben a maga sorfára döbben a magyar költő:). JEAN CIONO: Éj élei fakadási Jean Giononak, a francia irodalom rég teljesedéssé váll riagy Ígéretének, az uj regényírás útjelzőjének „Sarju“ cimü müvéből közöljük az alábbi részletet. A regény hőse Panturle, a manos- que-i hegyek világában élő ember, aki anyja tanácsára feleséget szerez. Kettőjük életét írja le Giono ebben a regényben, utánozhatatlan; eredetiséggel s valami egészen új stílusban. 'Az alábbi részlet a regény utolsó fejezetéből való. sóban: mind Bőd Pétert, mind Benkő Józsefet rokoníéleknek tartotta, akik korukban hasonló törekvések hordozói és ú tudós emberi jellem páratlanul értékes mintaképei voltak. Politikai tekintetben Deák rendíthetetlen hive. 1867—70 között közlekedésügyi miniszter. Neki köszönhető Erdély vasúthálózatának megépítése, de tudjuk azt is, hogy már e vasúthálózat megteremtése előtt másfél évtizeddel buzgón tevékenykedik az erdélyi vasúiért. Azonban sokféle alkotása közül szivéhez mindig az Erdélyi Muzeum-Egyesület állt legközelebb. Megnyitó beszédei régi művelődés- politikai elveinek következetes folytatásai, de emellett rámutatnak minden pillanatnyilag felmerülő és megoldást kívánó bajra és problémára, nem győzi eléggé és ismételten hangoztatni, hogy az egyesület colja Erdély számára egy tudományos és műkincsekben gazdag muzeum felállítása, a másik cél az összegyűjtött tárgyak tudományos feldolgozása. A kolozsvári egyetem felállításában is oroszlánrésze van. Neki és alkotásának, a Muzeum-Egyesületnek köszönhető, hogy Erdély fővárosa egyetemet kap. 'A Muzeum-Egyesület munkásságát Mikó összeköti az egyetem munkájával és a kettő között létrejött szövetségből a tudományos élet megújulását várja. A megváltozott idők bajait Mikó éles szemei szinten észreveszik; 1873-ban az egyesület közgyűlésén tartott beszédében ezért az aggódó hang. Nagy bajnak tartja, hogy az egyesület uj és régi tagjai között a kapcsolat nem elég szerves. 1874. évi megnyitó') iában hangot ad ennek a gondolatnak, szomorúan sóhajt fel, hogy maholnap már alig lesz, aki az egyesület hőskorának élő tanúja volt. De kételkedéseit az öreg kor boldog derűlátása oszlatja el és utolsó beszédében, melyet 1875-ben tartott, ismét áldozatkészségre hívta fel a tagokat, mert megfelelő anyagi támogatás nélkül az egyesület nem tud kellőképpen megfelelni hivatásának. Csakis az áldozat teszi lehetővé, hogy az egyesület „örökre, mint a tavasz, viruljon“. Ezek voltak Mikó utolsó szerető és intő szavai az Erdélyi Muzeum-Egyesület számára. Halála után kettős örökséget hagyott. Végrendeletében a sepsiszentgyörgyi kollégiumnak adományozta három évi miniszterségének és képviselőségének jövedelmeit: 110.000 forintot. Ha végrendeletében és életében lett kisebb-nagyobb adományait összeszámítanák, bizonyára az utolsó századok magyar művelődéstörténetében hozzá hasonló nemes adakozót alig találunk. De ennél sokkal jelentősebb szellemi öröksége. A Mikó teremtette intézmények ma is élnek és virágoznak. Az Erdélyi Gazdasági Egylet és az Erdélyi Muzeum-Egyesület a mi kisebbségi életünknek legnagyobb és legfontosabb intézményei. Élete, jelleme és tanításai nemcsak e két egyesületnek szolgálnak állandó Útmutatásul, de ihletforrásai a mindenkori erdélyi magyar művelődési mozgalmaknak. Mig kora két nagy er* delyi kulturhőse: Kőrösi-Csoma Sándor az őshazát kereste Ázsiában, Bölöni Farkas Sándor pedig Amerikát megjárva, onnan hazajövet a kor le ghaladott abb eszméit próbálta sikertelenül átültetni Erdélybe, addig ö itthon maradt és az erdélyi föld és történelem Íratlan törvényeiben elmn- riiive, meglátta az egyedüli helyes utat, mely heh irányát a föld, a hegyek, az embereir és a régi hagyományok szabják meg. Éi tizedek nehéz munkájával építi fel az erdélyi magyarság intézményeit. 'A mi feladatunk az, hogy ezeket az intézményeket ne hagyjuk pusztulni, hanem fejlesz- sziik tovább és Mihó Imre szellemében rnutikáljuk közművelődési és tudományos életünk előbbi eviteUrl„ Húzd rá cigány, megittad az árát, Ne lógasd a lábadat hiába; Mit ér a gond kenyéren és vízen, Tplts hozzá bort a rideg kupába. Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett; Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűit vonóból bot; Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Véred forrjon, mint az örvény árja. Rendüljön meg a velő agyadban, Szemed égjen, mimt az üstökös láng, Húrod zengjen vésznél szilajabban. És keményen, mint a iég verése, Oda lett az emberek vetése — Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot; Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! \Tanu!j dalt a zengő zivatartól, Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl; . Fákat tép ki és hajókat tördel. Életet fojt, vadat és embert öl; Háború van most a nagy világban, Isten sírja reszket a szent honban. Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot; Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Kié volt az elfojtott sóhajtás, Mi üvölt, sir e vad rohanatban, Ki dörömböl az ég boltozatján, Mi zokog, mim malom a pokolban? Hulló angyal, tört szív, örült lélek, .Vert hadak vagy vakmerő remények? Húzd, ki tudja meddiig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot; Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Mintha újra hallanék a pusztán, A lázadt ember vad keserveit, Gyilkos testvér botja zuhanását, S az első árvák sírbeszédeit, A keselynek szárnya csattogását, Prométheusz halhatatlan kínját. Húzd, ki tudja meddiig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot; Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! A vak csillag, ez a nyomorű föld Hadd forogjon keserű levében, S annyi bűn, szenny 9 ábrándok dühétől Tisztuljon meg a vihar hevében, És hadd jöjjön el Noé bárkája, Mely egy új világot zár magába. Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbuT bot; Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Húzd, de mégse, — hagyj békét a húrnak,! Lesz még egyszer ünnep a világon; Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon. Akkor húzd meg újra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel újra a vonót, És derüljön zordon homlokod, Szűd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. 1 Á nagy tavasz ismét eljött. A déli táj kinyílt, mint egy meleg száj.; Hosszasan lélekzett, langyos é3 páradús. Nőit s a virágok előszöktek a magokból s a nagy, kerek föld érni kezdett, mint egy gyümölcs. Ä felhőcsapatok lazították horgonykö-J teleiket s hosszú és nagy sorban húztak; észak felé. így tellegetett az idő. Érezni' lehetett, hogy miként dagad meg a föld a sok felhőből hulló esőtől s miként éledj újra az élet a füvekben. Aztán szépecskén elvonult az utolsó felhő is és útjában tajtékzott az ég tengere. Csak egy-egy felhőfoszlány csüngött az. égen s néha beleütközött az aubignani ha# rangtoronyba, mint ahogy egy fehér len i darab fennakad a patak kövei között. Az ember még vár. Nem meri megkezdeni a tavaszi bajlódást, nem mer ásót Venni a kezébe s magvető zsákot. Még es- hetik, egyik percről a másikra. Áz ottrekedt felhő még a feje fölött csüng s a fiatal, szőke napok arcát végigkarcolja egy-egy villám. Panturle a méhkas mellett ül, a ciprusok alatt. Haszontalan kezeit térdére ereszti és füstölget. Nézi a füstöt, mely élő dologként bontakozik ki a pipájából Ä levegő csendes. A szél még nem érkezett meg. Panturle hallgat. Még nincs itt a szél. Még nem hallat« szanak a léptei az égen, de közel van Dél és a szelek nem késnek. Talán ma este, talán holnap, de itt lesznek. ’ y $ így volt akkor is, este, Mamécheel. Ha' ezt 5 látná .s.. Panturle gondolkozik. Tiszta, csendes napja van. Mindent jól lát. Megérti a miértet és a hogyant. Látja a rendet. Tisztán látja, hogy ki kell szállítani az orgonán túl levő szemetet. Érti, hogy jól tette, hi újra festette a kémény oldalát. Áz ereszkedő utón megpillantja Arsulet és hallja facipőinek kopogását. Arsule énekel. Közeledik, Vonszolja magát s vál- laival lendít egyet, hogy lábainak ezzel is segítsen. Lanyha a járása. Aztán megérkezik s Panturle elé teszi azt, amiért elmaradt az este. ! —- Leány... Mennyit jelent e szó Panturlenek. Minden benne van, ami a szív mélyén szuny- nyad. Arsule igy szól: r_ — Jó táplálója leszek, érzem, hogy érik bennem az, ami neki jó . . . Sokáig maradnak aztán szótlanul. * Panturle egyedül van. Öröme körül fogja, mint a pára. Dalok szabadulnak ki torkából, ahová bezárta azokat egy időre a szomorúság. Most Ízlelgeti az örömöt. Addig kóstolgatja, mig a szép csend elterül benne és körülötte, miut egy rét. * Aztán áll a földje előtt, mint egy oszlop HESZKE BÉLA forditáxa. :
