Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)

1940-05-03 / 99. szám

■■ 1940 május 3. ELLENZÉK • «• Munkára fel Ünnepek sorozata után vagyunk. Az or­thodox husvét ünnepnapjaira nyomban május elseje következett, melyet az emberi akarat és természet egyaránt kiforgatott régi jelen­tőségéből. Nem beszélünk Szent György és Áldozó csütörtök ünnepéről. De nem feled­jük, hogy' a munkásság kizárólagos ünnep­napjából az általános vonatkozású munka ün­nepe lett — nagy akarat kilejezéséiil és a gyöngy virágos, szerelme tes, vidám ta\ aszi ünnepből1 egy rendellenességben tobzódó hi­deg esztendő történelmi gondoktól fövő szo­morú napja, szintén intő jelképességgel. Ilyenkor a pihenő sem esik egészen jól az embernek. Most örül a hétköznapnak, ami­kor megint munkába merítheti el a lélek ví­vódásait. Amióta május elseje a munka ün­nepe lett — s ez a jelentősége, reméljük, év- ről-évre mind rokonszenvesebb lesz, amikor a tevékenységnek riadt volta fokozatosan gyengül — soha igy ki nem fejezte a dolgo­zók müvében rejlő jótékony vonatkozásokat. A most kezdődő hétköznapok fontosabbak és feledtetőbbek lesznek, mint a régebbiek. Az ünnepi nyugalom és pihenés után most például nem lustán, s „blaumontag“-os han­gulatban fogunk ismét a sokáig félbe-szerbe hagyott munkánknak, hanem a pillanatnyi benyomásoktól való menekülés és a dolgozás legmélyebb pontján szerénykedő tiszta értel­mezés gyógyszerére vágyódva. Mindig sok volt a feladat és ezért sok a munkaszükség is. Sokkal több a lehetőnél. A többszázezer esztendős emberiség még mind csak munkája elején van. Tömérdek a lelki, szellemi, testi, gazdasági, történelmi tenniva­ló. Keveset fejeztünk be és a pusztító válsá­gok miatt a készet is sokszor kell helyreállí­tani. A természeti és történelmi mult zsúfolt a katasztrófák emlékeitől. Csak tavaszi mun­káról beszélve, aüg valami hidat vagy köz­épületet létesítettünk eddig, még sok a völgyben és hegyben érintetlenül hagyott ré­teg, amelynek kiaknázása kenyeret adhatna számos szükölködőuek. Mikor olykor Ínség- munkákra kell fanyalodnia némely ország­nak, kisül, hogy végeláthatatlan tennivaló akad. Mennyi vasutat, kórházat, iskolát kel­lene még felépíteni, mennyi mocsárt kiszárí­tani és mennyi sivatagot megöntözni, olyat is, mely valamikor virágzó mezőgazdasági műveltséggel volt megrakva és eltemetett vá­rosromokat rejteget. Még nem tűnt el a fa­eke mindenünnen, onuét sem, ahol feltárat­lan vas- és szénkincsek lappanganak. Mikor lesz minden házban távbeszélő, villanyvilágí­tás, rádió? Ha végigpiUantunk az elhanya­golt kötelességeinken, joggal csodálkozunk, hogy történelmi válságok felidézésére pocsé­koljuk időnket, életünket, kész javainkat és akárhányszor pedig azzal a jelszóval, hogy !a megélhetés gazdasági érdekeit kedvezőbbé tesszük háborúkkal. íme a tennivalók jól és tárgyiasan vezetett megoldása minden élet­hiányt kiküszöbölne s megmenthetné az em­berben az embert. De nem a mi feladatunk, I hogy pontosan megmondjuk a tennivalókat és higyjük magunkról, hogy részünk lehet a dolgok eldöntésében. Igaz, mindenkinek ré­sze van az összességben és a sorsnak való en­gedelmességben, de csak amennyire a ki- (csinyded sóhaj ott van a fordulatok zenebo­nájában, egy emberi élet a lét végtelen lán­colatában. De igenis, az már a mi felada­tunk, hogy egy kis közösséget segítsünk a tények felismerésében és a tennivalók elha­tározásában. Érezzük, hogy e pillanatokban, post pesta, hosszas ünnepi nyugalom és pi­henő után az újra felvett munka értelmére és értékére kell rámutatnunk, buzdítanunk a lázas tevékenység akarására. Most a május elseje a munka ünnepének hangsúlyozásával kiemelte, hogy a munka más lesz, mint eddig volt. Hogy egyetlen körülményt hangsúlyoz­zunk, ma önmagunk és helyzetünk érdeké­ben és parancsából is kell dolgoznunk, nem­csak az örökös kényszerből. A munkánk most vigasz és felfrissítés, a gazdasági mun­kánk pedig külön történelmi helyzetünk és sorsunk döntő irányítója. Mert semleges ál­lam elhatározását ma csak úgy biztosíthatja, ha rengeteg sokaságban termel és kielégítheti minden megrendelője igényeit, közben pedig előállítja mindazon javakat, amelyek a saját népének ellátására, védelmi fegyverkezésére, történelmi szerepének biztositására szüksé­ges. Természetes dolog, hogy Romániának min­den rendű és rangú népének és emberének most a „mezőgazdasági offenziva“ legfőbb érdeke, gondja, cselekednivalója. Valamiféle alakban olyannak is, akinek semmiféle köz­vetlen köze nincs is e szakmunkához. Min­denkinek főbenjáró kötelessége, hogy a föl­det önfeláldozó akarattal megművelje, vagy ezt a munkát valamiképp segítse. Szimboli­kus jelentősége volt, hogy az erdélyi magyar gazdaközönség szokásos zsinata is e napok­ban volt s mint mindig, jó munka lett, dere* kas magyar munka. Államunk jó megélheté­sének, békéjének, történelmi létének egyik legfőbb és legsürgősebb feltétele, hogy mező­gazdasági terén is szerfölött bőségesen ter­meljen és a termést bölcsen eladja. Föld­anyánkból csikarja ki ezidén a lehető legtöb­bet, a természet minden fondorlata ellenére. Sokezer ajándékot osztott ki hasvét alkalmából a nyugati határszélen a katonák között dr. Tatar a Corfolan királyi helytartó CLUJ (KOLOZSVÁR), május | Előző számunkban röviden beszámol­tunk dr. Tataru Coriolan királyi helytar- j tónak a román húsvéti ünnepek alatt Nagyváradon tett látogatásáról Dr. Ta­taru először a váradi helyőrségnél tett látogatást és a katonák között ajándékot osztott szét. Tízezer cigarettát, ugyananv- nyi szappant, levelezőlapokat, ceruzákat és élelmiszeres csomagokat, valamint könyveket oszlottak ki a katonák között. A KIRÁLYI HELYTARTÓ BE SZÉDE A KATONÁKHOZ Az ajándékok kiosztása után dr. Tata­ru Coriolan rövid beszédet intézeti a ka­tonákhoz: — Nagy örömömre szolgál, hogy köz­ietek lehetek ezen a magasztos ünnepen, az ország nyugati határán őrt álló kato­nák között és tolmácsolhatom nektek azt a különös szeretetet, amelyet az ország lakossága érez veletek szemben azért az áldozatkészségért. amellyel eleget tesztek kötelességeteknek A polgári lakosság el­ismerését fejezem ki előttetek és kérem, fogadjátok el szívesen ezt a Ids ajándé­kot, amelv jó szívből fakad A húsvéti ünnepeket pedig töltsétek cl egészségben! Percekig tartó, lelkes éljenzés követte a királyi helytartó szavait, majd a kato­nák, altisztek és a helyőrség tisztikai a nevében a báródi garnizon parancsnoka mondott hálás köszönetét. A királyi helytartó ezután tovább foly­tatta írtját Élesd felé Élesdeu meglátó gáttá a görögkeleti egyház épülő templo­mát, amely a hadsereg müve. majd beszé­det intézett a katonákhoz: — Ismerem azokat az. érzéseket — mondotta beszédében dr. Tataru Coriolan királyi helytartó — melyek eltöllik önö­ket, mikor azokra gondolnak, akik ott hon maradtak. A katona, miközben az oiszaggal szemben való kötelességét tel ’csiti. az otthonlevőkre gondol. Azért jöttem el ide, hogy vigasztaló szót hoz­zak és hogy elmondjam: minden katona- családjáról gondoskodunk’ Nem felejt­keztünk el róluk, miközben hozzátarto­zóik nagy feladatot teljesítenek a határ­szélen. itt is nagy lelkesedés kov tte a kirá­lyi helytartó szavait, majd a katonák kö­zött ajándékokat osztottak szét. Útját mindenütt ugyanaz a szivből-lé- 1 nKI)ol fakadó lelkesedés kisérte egészen Váradig. A királyi Hely tartó Nagyváradon láto­gatást tett valamennyi kaszárnyában és a katonákhoz rövid beszédet intézett. A garnizon tisztikara nevében a helyőrség parancsnoka válaszolt dr Tataru beszé­dére. Vasárnap délután dr. Tataru kirá­lyi helytartó és felesége — mint megír­tuk — teán látták vendégül a nagyvá­radi közélet vezetőit, hétfőn pedig a fe­keteerdői üveggyárat látogatták meg. London bízik a jövőben LONDON, május 2. A külföldi látogatók a londoni élet minden megnyilvánulásából láthatják, milyen bizalommal tekint Anglia a jövő felé. Sok helyen uj házak épülnek, javít­ják az utcák burkolatát, renoválják a há­zak homlokzatát. Angliában a házak leg­nagyobb része kívülről nincsen befestve és bevakolva, mert a nedves kiima és a korom következtében minden épület ha­mar megszürkül. Most a legújabb mód­szer szerint, gőzzel mossák le a házak fa­lait, ami által a téglák visszakapják ere­deti, élénk vörös szinliket. Egyes háza­kat, amelyek már talán félévszázad óta nem voltak javítva, most úgy tisztogat­nak, mintha nem is volna háború. A háború elején a dolgok egészen más képpen álltak. Akkor mindenki arról volt meggyőződve, hogy Göring fenyege­tését teljesíteni fogja és hogy német bom­bavető gépek mindjárt az első napokban London felett jelennek meg. Sok hivatal és magáncég sietve költözködött ki vi dékre és a hatóságok mindent elkövettek, hogy a gyermekek és lehetőleg anyáik is elhagyhassák a nagyobb városokat. Azóta a helyzet nagyban megválto­zott. Már töbhszáz cég tért vissza a lon­doni Citybe. Az anyák és gyermekek nagyrészt visszaszállingóztak és a főváro­si iskolák, amelyeket szeptember óta lég­védelmi célokból zárva tartottak újból megkezdték a tanítást. A legtöbb londoni többé nem is gondol arra, hogy elhagyja a várost, bármit hozzon is a háború még magával. Pedig mindenki tudja, hogy a tavasz bekövetkeztével sokkal nagyobb a légitámadások veszélye, mint télen, kövi- ben, sötétben. Jól tudják ezt persze a hatóságok is és ezért a városokon kiviil újból megfelelő férőhelyet készítettek elő azok számára, akik légi támadások esetén mégis távozni akarnának. Többek között uj hajlékot készítettek elő vidéken 20G ezer londoni gyermek számára, minden lehető egészségügyi és nevelési szempont tekintetbevételével. Mégis csak vagy 20 ezer gyermeket küld­tek ki szüleik újból vidékre. A többi szülő azzal érvel, hogy bármilyen jó vi­szonyokban nevelnék ott gyermekeiket, mégsem válnak meg töltik szívesen. A komoly veszélynek egyébként senki sem ltisz már. mert az angol légvédelem nagy lépésekkel halad előre és mert az időközben elkészült fedezékek a városok­ban is elég védelmet biztosítanak. Nagy bizalmat és optimizmust tanúsí­tanak azok is, akik a háború alatti ki ál­lításokat rendezik. Idén csupán a gyö­nyörű chelseai virágkiállítást mondták le Londonban. A Royal Academy a jelen év­ben is a szokott napon nyitja meg ka­puit. A kiselejtező bizottság több ülést tartott már, hogy megállapítsa a benyúj­tott 12 ezer festmény és szobor érdemeit, valamint azt. hegy az egyes miivek mél­tóké az Akadémiában való kiállításra A visszautasított müvek közül egy Al­bert Perry nevii festő eredeti ötlettel akarja a világnak bebizonyítani; hogy nincs ráutalva az Akadémia elismerésére. Plakátokat nyomtattatott ..Első londoni utcai kiállítás" felírással és visszautasí­tott képeivel együtt csinos leányok és öreg hirdetéskihordók nyakába akasztot­ta. Ezek azután libasorban, magával Perryvel élükön, az Akadémia előtt és London főutcáin sétálnak fel és alá, mint valami mozgó „sálon de refuses". Perry- nek képei eladásával ugyan igy sem volt szerencséje, de ez talán arra vezethető 'issza, liogv 200 fontnál olcsóbban nem volt hajlandó megválni egy képétől sem. Nagy érdeklődéssel várják a Royal Society of Philatelists (a királyi bélyeg­kedvelő társaság) májusban megtartandó kiállítását. A kiállítás az első angol posta­bélyeg, az 1840. évi „fekete penny“ szá­zadik évfordulóját jelzi. Többek között nemcsak a király gyűjteményének egyné­hány legritkább példánya kerül kiállítás­ra, hanem a postahivatal gyűjteménye is. A százéves évfordulót külön emlékbé- lyeg kiadásával is megörökítik. A bélyeg- gyűjtők nagy érdeklődéssel várják az uj emlékbélyeg megjelenését, valamint a már bejelentett első angol-francia közös bélveget is. Az Emgében mindent megmondták, amit a kisebbségi magyar gazdának és az osztályán kivül álló magyarnak tennie kell: elmerülni a munkába mindenütt és minden lehetőség kizsákmányolásával. Vigaszul, raákonyul, esz­közül az egyes részére, egyetlen létfenntar­tási megoldásnak a közösségek részére. Ré­gen ez volt a jelszó: a munka nemesit. Ma ezt kell hirdetni: a munka megvigasztal és megment. Régen sok volt a henye szó, mely az igazság megfogalmazását is elrontotta. Most kötelességünk, hogy a munka szava és cselekménye teljes és történelmi legyen. Most mindenki történelmi személy, ezért éle­te minden tényében történelmi hűség, aka­rat, igazság kell hogy legyen. Az OVENALL fogpép fertőtlenítő habja a száj üreg legrejtettebb üregeibe is behatol. Norvégia, a mintaállam Norvégia, Norge, ahogy a bélyeggyűjtők tudják, a skandináv félsziget nyugati olda­lán fekszik, hosszan, keskenyen. Területe: 322 681 kms és majdnem hárommillió lako­sa van. Norvégia az európai mintaállamok közé tartozik. Lakosai evangélikusok. Sem­leges volt a világháborúban, az utóbbi évek­ben Dániával, Svédországgal és Finnország­gá! azonos külpolitikát folytatott. Ha Bergen!ől vonalat buzunk északkelet felé Trondhjemig, levágtuk vele az őskori tönköt, amelyik Norvégiának legnyugatibb, tompa előugrása. Most Stavaugerből kiiu- dulva, hu zunk párhuzamos vonalat az előb­bivel, északkelet felé. Ez Trondjem táján befut a svéd határba. A német hadsereg fel­vonulási területe ezen az érdekes geológiai vidéken ment végbe. Aztán a vonal a ten- geiparttal párhuzamosan húzható felfelé, az Északi fokig. Ez a hosszú, majdnem egye nes vonal határolja keletről a kaledoniai rendszerű, ókori hegységet.. A hegység redői észak-északkelet felé futnak, azért Bergen és Stavanger kozott diszkordáns a part, met­szi a hegység redőit s ezért keletkezett olyan nagyon szakgatott part a Bokn, Hardanger és Björne-fjordok vidékén. Csodálatos szép ez a vidék, a csipkézett tengerpart, minden turista álma. Norvégia déli része tompa félszigetként ugrik ki Skandinávia törzséből. Délkeleti ol­dalán részben a Skagerrak-teugerszoros part­jára lejt, aránylag hirtelen. Felvidéki oldala az oslói medence. Itt terül el Oslo, a király­ság fővárosa. A háború után kapta vissza ezt az ősi nevét, addig Kristiániának hivták. Szép, 260 ezer lakosú város. Kikötőjének nagy hibája, hogy télen befagy. Ezért nálá­nál sokkal jelentősebb a nagy fjordok men­tén lévő Bergen, nagyon forgalmas kikötő és Stavenger, a halkonzervgyártás központja. Ezek a városok a fővárosból vasúton és or- ságszágutakon érhetők el, a német csapatok gyors tájékozódással ezeken az utakon szál­lották meg a norvég pontokat. Aalesuudba és Kristiansundba is eljutottak, északra Bér* géntől, sőt a mély besülyedésbe, ahol a hires fjordban Trondhjem városa fekszik, a nor­végek ősi fészke. Innen indultak ki száza­dokkal ezelőtt a germán eredetű normau nők hires tengeri útjaikra. A norvég ma is Európa egyik legjobb hajósnépe. Hajósok és halászok, bálnát, heringet, szardíniát halász­nak és dolgoznak fel, ez a legfontosabb ki­viteli cikkük. A kis országnak páratlan ke­reskedelmi flottája van, hajóinak űrtartal­ma négymillió tonna. Trondhjemtől északra fokozatosan emel­kedik a vidék, a sziklás fjeld-táj, mind szebb és félelmetesebb élményt nyújt a kiránduló­nak. Még tovább északra, a vad Lofot és Veeteraal-szigetekke! szemben, a Vest-fjord belső zugában van Narvik kikötő, melyről annyit olvashatott az újságolvasó mostaná­ban. Ezt a fontos kikötőt fenyegették az an­golok. Itt a legszűkebb a norvég terület. Narvik kikötője a svédországi Kiruna és Gellivare vasérceinek fő kiviteli helye. Azért ide vasút vezet át Svédországból, me­részen épített pályán ereszkedik le a nagy- magasságú vízválasztóról a tenger szintjére. Messze fent vagyunk már a Sarkvidéken, túl a ú8 északi szélességen, de a hatalmas vas­érc; akodók, amiknek biztositására idáig jött a német katona, serényen dolgoznak. Ezt a svéd vásércet akarják a németek elől elzárni az EDgolok. Ha ehhez a stratégiailag fontos kikötőhöz hozzávesszük még azt is, hogy Norvégia ugyan mezőgazdaságban bevitelre szóiul, de állatállománya, vasérce, píritje, reze., cellulóze-termelése, papírgyártása és halgszdagsága miatt jelentős gazdasági té­nyező, akkor tisztában lehetünk a mostani események gazdaságpolitikai értékével. Az északi sarkkörig húzódó háború földrajzi ér­dekességei és gazdasági nevezetességei csak most bontakoznak ki előttünk, « a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom