Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)

1940-05-05 / 101. szám

194 0 májún 5.

ELLENZÉK

MlBfcüirtiHfc'-rrfffYufV

1

mmm

A NOVELLA MESTEREI

A FEJEDELEM POHARA

Irta: MÓRICZ ZSIGMOND

L

Az uj palota kis termében voltak, az uj boltban; oagv hőség volt, a kandallóban egész faderekak égtek s nem törődtek kint a fergeteggel s hóval.

A fejedelem már hosszú idő óta azon dolgozott, hogy Giovanni, a talián citerás a kutyát utánozza.

Hadsi, a fehérfiilii vizs'Ja már nagyon álmos volt, aludni szeretett volna, de a talián- nak úgy kellett kínozni a hegedűt, hogy annak sikitó hangjára a kutya felvonitson s akkor neki pontosan ugyanazt a hangot kellett adni, amit a kutya adott.

Ha sikerült, nagy kacagás volt s ezt olyan jó mulatságnak találták az urak, hogy órákig nem fáradtak bele. A kutya meg az olasz már egész skálát énekeltek együtt s néha olyan jól, hogyha az ember a szemét behunyta, semmi fül nem képes volt megismerje, mék az eb s mék a komédiás.

Már harmadik hónapja folyt a lakodalom.

Mária Christierna fent aludt, ha aludt, az emeleten, felettük.

2.

A báróné volt a fejedelemasszony udvar- mesternéje.

Még nem volt éppen öregasszony, de 5 vol a fejedelem dajkája. Most háróságot kapott a császártól urára, magára, de maga maradt egy vastag nyelvű és vastag husu erdélyi személy. Mindig perelt, kedvesen és sebes szóval s csak arra vigyázott, hogy a küsasázo- nyok az etikettumra ügyeljenek, hogy azt ne mondhassák az ittenvalókra, hogy rusnya havasi féreg.

— Nézd csak mi rendetlen, — kajabált rá egy küsasszonyra — igy kell lógatni az feketét.

Megrángatta a lány pártakötő szalagját — meg a merrevalót — s belerázta a pruszlik- jaba. — Ne ajangj, azt akarom, hogy Fejérvárat olyan nóhel etiketta legyék, mint Becsbe, ahun a nagyságos fejedelemné születni méltóztatott, meg Gréciába, hun úgy megszokta vala a módbeli vigvázást. Bevitted-é az ágy alá való serblikumot?

A lány rettenve vallotta;

— Megfelejtettem, báróné anyámasszony.

— Majd s megnevellek én módira, — s üté pofon a lányt — Még mi hibázik szegénynek az éccakákon, legalább az legyék.

A lány esze nélkül szaladt s ő fennen kiálta;

— S hát az disznó mit mivel?

— Ki s kicsoda báróné anyám?

— Az nagyságos fejedelem.

— lm az ebet nyúzza.

— Bőgnek ezek . . . Pokol verje béleket... Minditig is oly volt. ha muzsikát halla, csak esiklött vére, de három hava mind csak lakodalom, nász meg kutyamicsodája . . .

3.

A fejedelem szemben üle Sennyei Boldi- val. Szemben üle vele és csak kémleli a te- kintetit.

— Szeretsz-e, Bódi?

— Tiéd vagyok, fejedelem.

— Akkor mit hallgatok Jöszte ülj me!- lémsze.

— Iszok s dalolok.

— Hallgatok alávaló paraszt.

— Iszok, uram.

— Nem es iszol, nem es dalolok csak hallgatói.

— Uram. ki sem dalol, csak az eb s a komédiás.

— ^ igyázz, Bódi s fejeddel játszol, ha mereven komoly lesz. Majd merevenehbea néz- hetel az akasztófán.

A fejedelem nagyot nevetett. Rossz fogai voltak, az ínye kék és hosszú arcán is lila foítok. A szeme fényes volt, mint a betegeké. Nem volt ivÓ8 ember, de akarta, hogy körülötte mindenki igyon.

4.

Mária Christierna csak kijött a kisházból, ahol ájtatoskodott. Már kidőlt s aludni ki- vánt.

Három hónapja van itt ebben az idegenben s még egy este nem volt együt urával s férjével, a fejedelemmel.

1 ékony teremtés volt, kis, semmit sem mutató szőkeség. Duzzadt ajkai azonban fel- biggyentek s minden vére abban, mint valami vérbogyó.

Egy szót sem értett ezeknek nyelvéből, szerette volna megtanulni s érteni az érthetetlent, mert úgy gondolta, az, ami itt vagyon. az mind magyarázza az idegen világot s szokást. Már tanulta a szavakat ez idegen nyelven, ,.bor“, ,,tánc“, ..ének“, ..muzsika“... Csak azt nem hallotta, hogy mondják: „szeretlek“.

*** wgjfag a ímaúaj m

dísztelen szobákban, mint egy megfogott pintyőke madár a vesszőkalitban.

Már kezdte megszokni, hogy itt nappal csend van, olyan csend, hogy mindenki alszik és lábujjon jár, éccaka pedig orditás, hogy a szív és a lélek reszket belé. Ennek így kell lenni, mert ez országban igy vagyon s ha igy vagyon, Isten rendelete. isten e.len pedig mit sem tehet ember, ha csak imádkozik. Minden este eddig eÜmádkozgat kÍ9 oltára térdeplőjén s aztán egyedül aludni mégyen s riadtan szunnyadoz. mig cs-ak reggel felé el nem hallgatnak a részegek és ivók.

— Vetve az ágy, édes szerelmes galambom, — duruzsolt a báróné. — Vetve hattyu- peiyheu az ágy, magam vetettem, magam ágyaztam, magam ráztam fel az derékajjat, hogy münálunk feksszen le az édes felség, csicsija, mint kedves anyja ölejbeü.

— Te jó . . . te szeret ... ti jó ... ti mind szeret. . . -— simogatta meg a vénasszony fejét a fejedelemasszonv.

—- Műnk szeressünk nagyságosom és sajnáljunk es nagyon erősseu.

A német lány, a fejedelemasszony, csak nézte a hűséges kutyaszemekkel duruzsulót s fájdalmasan mosolygott.

A báróné a két tenyerébe vette egy pilla natra az arcocskáját.

— Jaj bizigen, mert hunne sajnálnónk, te locsolatlan virág, te tiporatlan liliom.

A fejedelemasszony megfordult és bement hálóházába, egyedül.

5.

— S mi van az hadakkal? — riadt fel a fejedelem — mi van s mi lesz?

— Két nap s indulhat nagyságod.

A fejedelem abbahagyatta a kutyavonitta- tást s a hadra fordult az e3ze.

— A székelyek begyü'tek-é?

— A székelyek várnak a tett helyen. Sze- redáha együtt az tábor.

—• Bóldi, te vagy székelyek főkapitánya, fejeddel állsz a székely hadakért.

— Állok, nagyságos uram.

—- Bihariak, magyariak hun vannak?

— Útban, nagyságos uram, már Tövisnél vagyon az had. Két nap múlva Barassó alatt az egész sereg.

— S itt kik vagvnak körülöttem?

— Itt bé Fejérváron senki, csak az kék darabontok, nagyságos uram.

— É-s tik mind itt váltok főemberek Szeretlek mind, mert jók vattok és hivségben.

— Vivat princeps Transsilvaniae.

— Vivát, vivát.

Kupákat ragadtak s tele torokból rivalták a vivátot.

Már mind össze voltak esküdve, hogy téli hadra senki közülök nem megy, hanem holnap a fejedelmet láncraverik.

6.

Mária Christierna térden imádkozott ágya előtt.

Ráborult a hattyupehely dunyhára s> kicsi lábán piros török papucs. Egyedül volt. csak úgy imádkozhatott, ha egyedül van. Hosszú hálóköpenye messze hullott utána a fehér medvebőrön, akit itt ejtettek a hegyekben, mert akkor még volt fehér medve az erdélyi hegyeken.

Csak mondta, csak mondta magában a litániát, ahogy Grácban tanulta volt a páterektől s hitte, hogy meg fog könnyebbülni, mikor valaki lépett a szobába.

Ijedten sikoltott fel. Graf Sternberg volt.

A fejedelemasszonv felszökött.

— Hogy mersz engedelem nélkül belépni?

— A császár Írott parancsa, fenséges asz* szonyom.

S a gróf felmutatta a Rudolf császár írott parancsát.

Mária Christierna elnémult. A császár parancsa elébbvaló még az isteni parancsnál is. Ele get tanulta, hogy a császári parancsnak atyja, anyja & minden alá van vettetve.

—- Mit akarsz?

— Fenség, ma van a század éjszaka s nekem holnap ej kell utaznom Prágába, jelentést tenni őfelségének, a keresztény király és császár trónja előtt.

— S mit akarsz?

— Értesítenem kell fenségedet az államszerződésről. lm ez másolata, eredetije ott. vagyon a titkos levéltárban, de ezt fenségednek ismernie kell.

— Miért?

— Hogy tudja fenséged, hogy tudva viseli a sorsot. Erdély, ha ez házasságból utód nem származik, a császári házra szálland.

— Tudom, atyám megmondd.

— De nem mindent. Van, mit szüzleány fid «ondhAtftit* de e*x »zÚA&gfii

asszony előtt fel kell tárni.

— Nem akarok olyat hallani.

—- Parancs, jelentést teeudek őfelsége előtt, hogy a szerződés teljes sikert ígér.

— Jelentsd bátyámnak, a császárnak, hogy őfelsége bizalmát nem pazarolta érdemtelenre, Mária Christierna helytáll.

— S dicsőén, fenséges asszonyom.

— Mint egy kirendelt Post.

— Fenség, boldogabb vagyok, hogy fenségedben a történelem legdicsőbb vértanúját tisztelhetem; Fenség, fenséged mellett az ösz- szes plutarchosi hősök mindennapi s közönséges persónák . . . Fenséged neve mindörökre fényleni fog és ugv emlkedik ki a história hányt habjaiból, mint egy hervadatlau virág...

— Elbocsátalak, gróf , ..

Mély alázattal. . . Fenség, tudnia kell fenségednek, hogy az államszerződés teljesül: fenségednek gyermeke nem lészen.

— Ittas vagy-é?-- Nem volna csoda. Nálunk is tudnak inni, fenség, de ami itt folyik, az erdélyi borok s az erdélyi urak ... A fejedelem minden ivás után az urak serlegébe dugja ujját s megméri, ki mennyit ivott ... A fejedelem csak a bor serlegét nézi s abból utód soha nem származik.

— Elég... — s elfordulva tette hozzá gúnnyal. — Mire nem kötnek szerződést az urak.

— Tudom, fenség azon nevet, hogy Báthory Zsigmondnak sem érdeke, sem célja nem lehet, hogy Erdély a császárra szálljon. Valóban sem célja, sem érdeke, de 5 maga sem tudta, mit ir alá: ellenben őfelsége a császár tudta, midőn alájegyezte legfelsége- sebî> nevét.. . Báthory Zsigmond Fenségednek csak bánatot fog okozni, gyermeket soha.

Mária Christierna elsziinő lélekzettel nézett, aztán kitölt:---Ez vakmerőség!

A gróf megtántorodó lépés után térdre- esett:

— Fenség, a valóságot én is csak itt tudtam meg... Hogy a császár őfelsége nem hiába küldte le előbb követségbe saját orvosát . . .

— A fejedelem beteg? •— kiáltott fel a fejedelemasszony.

— Ugyanaz a betegsége van, ami magának a császár őfelségének. De őfelsége a császár soha meg nem fog házasodni s Zsigmond fejedelem is hiába tette ...

Elég, elég — sikoltott Mária Christierna és holt ájulással szédült az ágyra.

7.

— Tehát ti mind velem lesztek az harcon — mondta a fejedelem — csak te nem leszel, fiam. Bódi.

— Nagyságod parancsát nem érdemiem, — mondta komolyan Senuyey Boldizsár.

— Feleségem udvarmestere itt marad.

Poharat emelt.

— Urak. mind vegyétek eszetökbe. hogy itne. egyetlen bizodalraam Senuyey Boldi, kit fel ősegem mellé egyedül rendeltem udvarmesterül.

Kis csönd után nagy vivát következett.

— Ő az én helyettesein. Kint volt Gráciában, hol is ő esküdött nevemben örök hűséget Feleségünknek, ő az legkülönb és legvitézebb közöttetek, mind akik vattok.

Felállóit s körülnézett az urakon s egyenként megnézte őket. Itt voltak az összeesküvők mindannyian s szerről szerre és szóró! szóra valamennyit jól ismeré. Itt vannak azok, akik kereket és akasztófát szerzettek ellene. Tutivá volt immár előtte, hogy holnap a napja, mikor végezni akarják vala a fejedelem- gyilkpsságot.

Mindenkiben meghűlt a vér s megnőtt a borzalom. Mert nern igaz, hogy a bihariak Tövisnél vannak s nem igaz, hogy a székelyek Szeredáhan várnak. Minden sereg útban van Fejérvárra s holnapra he kell érkezniük, mert senki emberfia nem akar a téli hadra menni, de minden kard Erdélyben ki van vonva Zsig- moudra, a fejedelemre. S bizton híznak abban, hogy a boriszák és lomha Zsigmond minderről mit sem tud. Egy ember van, aki ezt megcselekedte. Sennyey Boldizsár.

A fejedelem, ki ma este bort sem ivott, csak mimelte a részeget s tántorgóan állott fel, mint egy olasz komédiás, aki azt is tudta mutatni, ami benne nincs.

— Vivát Bóldi — szólt a fejedelem — fel eségem udvarmestere 8 esküszöm, a téli had meglészen s egv ur nem lészen, ki ve lünk jön; Sennyey Boldizsár, feleségem udvarmestere. Az ágyra is ültél feleségemmel Oréeiában a forma szerint való ceremónián. Bóldi. neked itt a helved az asszony mellett.

— Ne k ivánd ezt tőlem, fejedelmem —^ állott fel Boldizsár s kérő hangon.

. Ä fejedelem ţeti» $ Itpzfti «I leül*

tette maga mellett.

— Ez egy ember vagyon Erdélyben, — mondta — kiuek mind ereje s mind feje vagyon utánunk mindenre a fejedelembe^ dolgaiban. Ha én a csatán elmaradok, te vagy utánam következendő: Sennyey Boldizsár.

— Ne szólj igy jé uram 8 fejedelmem.

—~ Te vagy az mi utódunk és választottunk. Ember életével Isten számol. Ua én elmaradok a csatákon és a farkasok esznek, te vagy, akire hagyjuk «üvegönket s hazánkat. Vivát Sennyey Boldizsár.

Az urak egy pillanatra úgy voltak, hogy vele kiáltanak, de nem mertek, mert a hadak még csak holnap, avagy holnapután érnek be Fejérvárára.

— Mért nem kiáltotok velem, ebek, — rikoltott rekedten a fejedelem, — vivát Seny- nyey Boldizsár — s ezzel poharát nyújtotta Boldizsár felé.

Sennyey nem merte a poharat elvenni. Ez volt a legmagasabb ajándék, amit fejedelem hívének és kegyeimének adhat vala.

A fejedelem ráborult részegen Boldizsárra és átölelte és nevetne kezdett suttogni a fülébe. Senki sem égette rajta kívül, mit mond és senki sem vette észre, hogy Boldizsár arca meghalványodik, mint a halottaké.

— Fiam, Boldizsár, — mondta a fiatal fejedelem, a nála öregebbnek — vedd a poharat és idd ki. Idd fenékig, gyermekem.

És megcsókolta orcáját, kéífelől.

— A pohárban méreg vagyon s pedig rögtön ölő török méreg . . . Idd ki, Boldizsár . . . Ha kiiszod s meghalsz, holnap a legnagyobb pompával temettetlek s hírül adom, hogy a szived hirtelen megszakadott. . .

Újra megcsókolgatta.

— S ha nem iszod, nézz körül. . .

Ebben a pillanatban megnyíltak az ajtók s a kék darabontok jöttek be nagy sereggel s mind kivont karddal állottak az urak megett. A részeg és fegyvertelen urak felhorkanva és megdöbbenve néztek a villanó kardokra s miat megfagyottak maradtak, holtsápadtan az asztal körül.

—- Ha nem iszod, itt most kardélje hányatlak benneteket, mind, mert mindent tudok. Tudom a kereket és az akasztófát s tudom, hogy bűnben vagy feleségem körül. . . Azért nem közelítettem hozzája már század napja, mert benned van a bűn, Boldi . . . Ha nem iszod, holnap apádat, anyádat mind kinpad- ra vonatom, hogy megbizonyosodott legyek a bűnödről... Állj hát talpra, Boldizsár s idd a poharat, de úgy idd, hogy felköszönts engem, a fejedelmet, mert ha fel nem köszöntesz s engem szégyenben hagysz, akkor sem lesz sem irgalom, sem kegyelem, s mind az urakat megnótáztatom és birtokukat veszem!

Boldizsár megbabonázottan s szédülő fejjel ült, szemét lehunyta, nem tudva, ez az egész nem lidérces álom-e. Nagyot fordult s kavargóit körülötte a világ, a kis terem, a kopasz falak, a rakott kőház, ez mind párává lett s a darabontok kardjai mintha mind szivének szegződne.

— Egy percet adok, Boldizsár s akkor jön a halál egész Erdélyetekre.

Felvillant Boldizsár előtt a másik Boldizsár halála, Báthory Boldizsáré, a fejedelem nagybátyjáé, kit éppen ilyen lakomán részegített le a Erdély leghübb és legjelesebb fiát ott fogták el a darabontok, mikor az ivóház küszöbén lábát kitette, s másnapon fejét vétető a nagynak, kihez hasonlót Erdély nem szült. S érezte, hogy itt mindennek vége.

Feláüott ezért a halotti csend között t emelé poharát.

— Iszom első kortyát a pohárnak atyámért ... a másodikat anyámért... A harmadikat Erdélyért.

Kiitta a poharat fenékig s akkor a fejedelem rivalt:

— És értem, Boldizsár?

Már elakadt a szeme ? már elhördült aja- ka és tajtékot vert s hulla dadogással:

— Iszom Erdély igaz fejedelméért.

Ezzel összeesett s meghalt.

8.

A fejedelemasszonyhoz felhallatszott az ordító zsivaly % a szegény asszony, a szegény szűz királyné megborzongott.

óh, ez az idegen világ. A szarvasok járnak a havon a tornácig s kézből lehet etetni az állatokat. És a vadkanok itt röfögnek a palota sarka alatt és belenyulik az életbe a vad erdő.

Óh, édes9Óges Szűz Mária, ki szülted fiadat. az édességes Jézus Krisztust, segíts meg s adj gyermeket e csodálatos idegennek, akinek személye felé olthatatlan szerelem kötözi . . .

S érezte ma jobban, mint valaha, ha valóság és nem ámítás és nem hazudság. hogy soha gyermeke nem lészen e különös és oly titkos idegentől, akkor soha férfiúval köze nem lesz, hanem életét Istennek szenteli s apácának adja magát. ..

Most is az. Apáca, Istennek kis szüze e boldogtalan világban, e barbár, idegen honban, holott semmit meg nem érthet és semmit. el nem érhet.

Lent a tivornya tovább tartott s egyszerre a fejedelem éles hangja sivitóan halotti éneket kezd.

Micsoda világ ez s micsoda isteni végezet, hogy neki áldozati báránnyá kell lennie idegen erők m jjdegea s^lek