Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)
1940-05-05 / 101. szám
to ELLE N Z ti K 19 4 0 ai á i u I 5. Gróf Makó Imre levelezéséből „Nézeteim e lap feladatáról" Mikó Imié gr.. „Erdély Széchenyije", két nagy alkotásával kötelezte örök náláru #zü lefülelje magyarságát. Felvirágoztatta az 1844- i>em létesült „Eidélyi Gazdasági Egyesületet" és 1859*1.eu megalapította az „Erdélyi Muzeum Egyesületet*. Kisebb alkotásaitól eltekintve, ez a két hatalmas egyesület ór *.i művelődéspolitikájának mai időkig átsugárzó emlékét. 1848 előtt az erdélyi színészet és a református egyház sorsa kötötték főként le figyelmét. A szabadságharcot követő években, felesége tragikus halála után, minden idejét az erdélyi magyarság megszervezésére szenteli. Mikó háza valóságos szellemi központ: irók, tudósok, politikusok találkozóhelye. Az itt megszülető eszméket az ő áldozatkészsége, személyi vaiázsa és diplomáciai ügyessége juttatja diadalra. Mindenekelőtt szükség volt egy politikai lap megindítására, hogy az erdélyi magyarság vágyainak méltó kifejezést adhasson. Az abszolutizmus kezdetén csak hat magyar lap működhetett Erdélyben, később ezek is megszűntek és Erdély évekig magyarnyelvű sajtó nélkül maradt. Nagyrészt Mikó áldozatkészségének köszönhető, hogy sikerült végre Kolozsvárt magyar lapot indítani. így született meg a „Kolozsvári Közlöny“, amelynek kitűnő szerkesztője: Dózsa Dániel, igazi lelke Mikó Imre volt. Most már e lapon keresztül Mikó gondolatai széles rétegek rokonszenvét nyerhették meg. Az itt közölt szemelvény is kitűnő betekintést nyújt Mikó művelődéspolitikai gondolataiba! W -• Dr. J öncső Elemér. E lap érdemes szerkesztősége szives volt engem felszólítani az iránt, hogy ennek uj folyamában közremunkáljak. A szerkesztőség állal előfizetési felhívása során közzétett program, valamint több szerltesztőségi és köz- remunkáló tagok jelleme elég kezességet nyújt nekem arra. hogy e lapnak mind önzés nélküli, közhasznú célja, mind lojális és idohez alkalmazkodó iránya, mind végre szerkesztési ildomos és kérkezékeny modora iránt eleve is annyi bizalmam legyen, hogy attól igénytelen segédkezésemet, mint csekély erőm és szűk időm engedik — meg ne vonjam; cs pedig legelőbb is annak feladatáról mondom el szerény nézeteimet, kérvén egcsz bizalommal a szerkesztőséget és munkatorsait azoknál; — amenyiben helyesek — e lap szellemi kiállításánál szives figyelembe vételére. Hogy Erdélynek külön politikai helyzeténél és közigazgatásánál, a birodalmi több országoktól, sőt testvérétől is eltérő váltásos és nemzetközi viszonyainál fogva saját és külön társadalmi és hirlapélettel és munkássági térrel, tehát saját céljaiért fennálló, a kebli viszonyok teljes ismeretével s őszinte szeretőiével szerkesztett politikai lappal kell bírnia, ez olyan kérdésen kívüli tény már ma, hogy annak- érdekében több szót szaporítani szükségfelettinek vélem. Az eddig balul kiütött hirlapalapitási kísérletekből egyáltalában nem következik, hogy az erdélyi magyarság nem lenne képes egy erdélyi külön lapot fenntartani. A hir- lavokat a társadalmi viszonyok, a művelődési ösztön és szükség teremtik. Azon viszonyok, mik hazánkban a forradalom előtt 4—5 magyar lapot tettek szükségessé, változott alakban ma is állanak; megvannak a különböző, azóta jogegyenlösitett nemzetek, vallások, közintézetek; megvannak a magyar anyagi fejlődésének külön alapjai és eszközei, szellemi öregbülésének magasra törekvő régi ösztöne és nemes vágyai; minden nap teremt uj meg uj bajokat és szükségeket, teremti a társadalom és polgári viszonyok egymásra hatása a nyilvános életet. Szüksége van azért lapokra is, mint a társadalmi élet- nyilatkozás közlönyeire. Ha müveit nép kebelében valamely intézet, vagy vállalat meg nem szilárdul, inkább alkotóit vagy alapul vett elveket kell okul vetni, mintsem maguknak a kezdeményeknek szükségfelettiségét vélni. Az erdélyi hirlapalapitás kérdésénél is nem a közönség lelki szükség- és kötelességérzetének hiányában, nem is a lap szükségtelenségében, de részint az idők és alapul vett elvek gyakorlatiatlanságában, részint a kivitel körüli szerencsétlenségekben rejlik oka annak, hogy a lapok szerfelett rövid élet s aránylag csekély hatás után megbuktak. Biztos utón kell tehát elindulni, uj módokhoz nyúlni, s az eddigi tapasztalatokon okulva oly lapot és úgy állítani elő és szerkeszteni. hogy az feladatának, az idők és közönség szükségeinek teljesen megfeleljen. De hát mi lehetne nálunk egy politikai lapnak a feladata? A nemzet jobbjainak s értelmesebbjeinek oly térül szolgálni, hol minden elmondhassa közjóra célzó nézeteit, oh modorban, mint az önbecsérzet, müveit- sés s a közönség iránti tisztelet hozza magával — tehát igény, követelés, nyerseség nélkül, nem kívánva, hogy szavára esküdjenek, oem 4 kögetßlv* , vM#udn&cpa]JiMQdwtá&ft$t nem erőszakolva senkire saját nézeteit. Mihelyt valamely nyilvánérdekü egyén — lapszerkesztő, vagy politikus — azt kezdi hinni a legjobbat minden kérdésnél ő találja el, azonnal elő áll u vélemény türelmetlenség és irodalmi abszolutizmus. Amit forradalmak idejében hatalomra sovárgó pártfőnök, azt teszi békés időkben, irodalmi vitákban az ön- bá! lány ózó: magához kíván ragadni minden hatalmat az. elnyomni minden, az övétől kit- lömböző véleményt ez: amint veszélyes a társadalomra nézve az első, oly káros és rontó hatású az irodalomban az utolsó. A hírlapíró nem diktátora a népnek', mely őt irodalmi álláshoz és életmódhoz juttató, nem mondhat ja neki: igy akarom, igy parancso lom. szavai nem a nép és Isten szava — azzá lesznek, ha annak leikéből vannak merítve s mint ilyek általános visszhangra, közelfogadásra találnak: Ítéletei, kimondásai nem szentirási tételek, tiern a közvélemény inca/natioi, nem maga a közvélemény; ezt nem ő teremti, ez magától szülemlik, ha a miket mond, a közönség lelki érzületeinek hű kifejezései. Az önhittséggel és mindenben minden lenni kívánással csaknem egy mértékű baj nyilvános pályáju embereknél s kivált irók- és lapszerkesztőknél az erélytelcnség, a máról- holnapra lialusztgatás és keveset és aluszé- konyán tevés hajlama, szávai az indolentia. A hírlapíró a közönség legbecsesebb kincseivel: pénzével és bizalmával sáfárkodik, neki nincs joga azt elvesztegetni; munkálkodnia kell, mint a méhnek s nem hereként átalunni a napot, mások munkásságának gyümölcséből élni, nem szabad a közügyeket elhanyagolni s magával együtt a tömeget is saját renyhe- sége iszapjába sülyeszteni. A kinek tehetsége van s kötelességeket vesz magára, teljesítse — ezt önbecsületünk parancsolja, ez a társadalom, ez minden anyagi és szellemi irányú vállalat létezésének alapfeltétele . . ■ Szaraim nem vonatkoznak senki egyesre. Általában beszélek, összes hirlapirodalmunkat tartván szem előtt. Nem személyeket epésitni — jót kívánok eszközölni közügyeinkre nézve. Feladata lehetne tovább a lapnak a sociá- lis törekvések hüt tolmácsa, buzgó előmozdítója lenni. Ez azon tér, melyen a közjót loyales utón és módon tetszésünk és tehetségünk szerént eszközölhetjük. Az egyesületi tér tágítása, áldásos müvekkel termékenyítése, a közmunkásság nemes ösztönének hazánkfiaiban felébresztése és megszilárdítása e lapnak nézetem szerént főfö teendője kell, hogy legyen. Anyagi és szellemi czélu egyesületek, társulatok, közintézetek, benne valódi barátjukat és védelmezőjüket kell, hogy bírják. A hazafiak buzgalma s kötelcsségőr- zete szerény, de munkás egyesületek által dolgozik a közjóra, a nemzeti jobblét emelésére; az egyesületek üdvös hatásának titka pétiig ügyes bel szerkeze tökben s a tagok erényén kívül a lapok őszinte jóakaratos pártolása alatt parányi kezdemények olykor a legnagyszerűbb intézetekké. Mi a harmat és napsugár a virágnak, az a nyilvános lapok rokonszenve az egyesületi működéseknek. A ki igazán szereti honát, vére javát szivén hordozza, lehetetlen egyesületeinket, közinW————a———1—WililKMM tézeteinket teljes leikéből nem pártolnia. Még csak e lap eszményigazgutó, józan nézeteket és közműveltséget terjesztő feladatát említem meg. A mai egészen uj országos és társadalmi viszonyok közt csak az erős, magát kellően tájékozni, a nagyobb számnak útmutatás Leli és ez nagyrészben a lapuk tiszte. Már pedig a ki vezetni akur, magának tisztári látó, tudatlanság és szenvedély homályától meg nem vakított szemmel kell bírnia. Napjainkban, midőn az elmék, jogi fogalmuk és társadalmi állapotok egészen összezavarodva t annak, a jónak és a helyesnek kikeresése, az eszmék megtisztítása, józan vágyak ébresztése s a nem olyanoknak tapintatos rendreigazitása nagyobb mértékben és sikerrel a Iűrlapok utján eszközölhető, következőleg azoknak feladata; de feladata egyszersmind az is, hogy befolyásuk által a tudomány, hasznos ismeretek és jóizlés terjedjenek, a közműveltség és felvilágosodás folyvást gyarapodjék s a nép jaj, melynek érdekeit képviselni hivatva vannak, más népekkel bármely téren — tehát a szellemin is —• mindig versenyt állni képes legyen. Hogy e lápnál; is nem más e tekintetbeli hivatása, természetesen és önként következik. Ezekbe vélem én egész általánosságban tekint te egy erdélyi magyar lap feladatát álla- ni. Megmondom immár a szerkesztési modort illető nézetimet is. Hazánk a nagy Osztrák birodalomnál: csak egy parányi kiegészítő része, a benne lakó magyarság nem sokkal halad meg félmilliót: ezen számtani bizonyossága tény. ezen önámilás nélküli helyzetfelfo- gás hölelességivé teszi hírlapírónak úgy, mint közönségnek, hogy saját politikai súlyáról, birodalmi jelentőségéről és befolyásáról, tehát szavainak is valami nagy borderejüségéröl ne álmodozzék; más szóval: hogy politikai felfogásaink — s combitiatioinkban, valamint minden nemű követeléseinknél legyünk bölcsek és szerényei;. A velünk egy hazában élő népekkel elvál- hatatlanul egybe vagyunk kapcsolva, jelenünk és jövőnk azokkal nagy mértékben egy: ezen már létező és fel nem könnyen bontható s felbontani nem is kívánatos állapot mindnyájunknak kötelességévé teszi, hogy egymás iránt türelmesek, kimélők legyünk, minden nemzet jogait tiszteljük, a közérdeket közerővel, saját érdekeinket másokéinak sérelme nélkül, sőt az ö segítségükkel is kívánjuk előmozdítani; más szóval, hogy legyünk okosak és méltányosak. 1 mi kis Erdélyünkben őstörvényeken s számtalan királyi eskün alapuló háromszázados vallási egyenlőség, béke, türelem, sőt szeretet uralkodtak máig. olyan pedig, hogy azt még a mindent feldúló forradalom sem tudta megingatni. Mi erdélyiek bármily vallást kövessünk, őszinte szívvel szeretjük s testié- rehnek tekintjük egymást. E hagyományos és kegyelettel jes vallástürelem és hitfelekezeti rokonság felfogása és méltatása kötelességévé teszi a hirlapirónak és közönségnek, hogy a valódi műveltség, lelki fölemelkedés és éritől esi tökély eddigi dicső pályáján megmaradni igyekezzenek, hogy eképpen bármily kicsinyek vagyunk számban és hozástól együtt, legalább egy tekintetben a biroda■asasHBHBaitcawHHHnaaKaBMHiHHHiBBMaBB« V -V Nr ÖRÖM! DERZSI SÁNDOR VERSE Hát jösz, jösz mégis újra?. Mosolyra gyújtani tán?. Kelő napfény az arcod, o, százszorszép az arcod most bánat után. De ime, mensem száll el lelkemröl a ború, az arcom most is a régi, a szivem most is a rég} örök szomorú. Hogy is tudnék nevetni, mosolyogni igazán, ba végignézek az élet, e kiábrándító élet száz tüskegazán? A szívem is csupa tüske. Hova rejthetnélek el, bogy sebzés sose érjen, hiszen csak egy tövis érjen, • - - —^ _ — x_ .1 lomnak, sitt Európa bármely országúnál, r. például lehessünk; más szóiul, hogy ezúton is legyünk egymást szeretők, türelmesek ét törvény tisztelők. A korábbi társadalmi állapotok, rangosztályok, tekintélyek, stb. megszűnnél., újak állíttatván helyükbe, azonban itt-ott még csal; papirosán, rendeletéit és intézvényeltberi a nemzet vérébe átmenni, életével egybeforrni idejük még nem volt. Az uj idők erne tényhü felfogású mindenkinek s kivált hírlapu ónul: a lehelő diseretiut, az osztályú re- mini scentiáb némi kímélet ét t<jszi kötelességévé, más szóval azt kívánja, hogy egymás iránt gyöngédéi;, irodidrrii eljárásúinkban lehető ildomosai; legyünk. Ezzel már kél magyar lapja van Erdély- nek; hitein szerint egymás mellett mindkettő megállhat, ha bebizonyíthatja, hogy nem magán szenvedélynek; nem önző céloknál;, de egyedül a közjónál; kinin szolgálni, rni szerkesztőknek és munkatársaknak kötelességükké teszi azt, hogy kormány, vallás, haza és nemzet iránt hódoló tisztelettel, a társnépek és osztályok iránt kellő figyelemmel legyenek, személyes, vagy mellékes érdekeknek meddő és illődéi; sértő vitáknak helyt ne adjanak igyekezzenek lapjaikkal tudomány, jó Ízlés, tiszta nyelvezet, vagyis béltartalom és külcsín által becsessé tenni: legyenek folyvást erősek a dologban, mindig szelídek és illedelmesei; a modorban. lm elmondám ezekben egész nyíltsággal a tárgy körüli igénytelen nézeteimet, hassanak, amennyit érnek. A ..Kolozsvári Közlöny41 1836 okt. 1. számából. DALOL A SZIGET (Kreol dal Martinique szigetről) Kedvesem így beszélt: „Te, kinek pillantása simogató napsugár, mely végigkúszik liánok levelén, vagy szellő, ha jár, mint csintalan madár. mikor majd ragyogva kap, fénykezével feléd a Nap, a tenger pedig mesél, hogy hozzám hűtlen lettél és felém száll a dal, mi arról beszél, hogy szived engem elhagyóit, óh, ne kívánd, hogy szemem megismerje e napot, mert átok rejlik benne, s megsiratnak szökkenő patakok. De ha mégis igaz lenne e hir, a kósza, bohó, akarom, hogy hajad, a selymesen omló. dacos nyakam köré csavarodjék, mint csillogó nyakék, ragyogó korálldísz, s te addig szorítsd, mig elszáll belőlem a lét. de nézd, tekinteted kísérje végem, ezt kérem, hogy tudd és ne bánd, hog\ édes lett c halál. Hajad körül}on, a halaiban megnyugszom, mert édes a vég, ha karjaidban ér s reánk hull a hamu. melyet halott szerelmünk hamvadt tüze örökre itthagyott. (DRASTA HŐVEL „Créoleries“ (Poé/no^ Mortiniquais) című gyűjteményéből fordította II«szk§ Béla.} ■ ^ ~ ' ' ' _____x
