Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)

1940-05-26 / 118. szám

I*>40 májusi 26.

ELLENZÉK:

(í

ban vitte. Ezen a területen át juthatott legközelebb a népi élet tanulmányozásához is. A kolozsvári egyetemre iratkozott be.

Már egyetemi hallgató korában bebn rangotta egész Erdélyt, elment a moldvai csángókhoz is. Útközben valóságos kis múzeumot gyűjtött össze a népi munka érdekesebb eszközeiből, a régi magyar élet díszeiből és tárgyaiból.

Az egyetemet Pesten akarta befejezni. Alikor felkerült, egyéni gyűjteményét rögtön ejvitte a Néprajzi Múzeumba, ingyenesen felkínálta. A népélet ku tatába akkoriban még inkább szobádban folyt, a múzeumi emberek nem igen tudták, mit kezdjenek a felkínált holmival. Szerencsére az egyik tudós, Bát- ky, beszédbe elegyedett a fiatal magán- kutatóval, végigvezette a múzeumban s magyarázni próbált neki. Csakhamar abbahagyta a magyarázást és ö hallgatta szomjas füllel és ámulattal a fiatal látogató szavait. Az először járt a mit zeumban, de minden kiállított darabot mégis pontosan ismert, gyakorlatból, tapasztalatból. Kész nép-ismerő, kész etnográfus volt. Természetesen rögtön ott tartották, így lett, most már hivatalosan is, etnográfus.

Tudós; pályája ettől fogva egyenes és könnyű, Tulajdonképpen csak emlékeit kellett leírnia, csak tapasztalatait kellett tudományos vizsgálatok alá vetnie.

Sokáig tartana, ha minden müvét kü- lönkülön felsorolnám. Száz meg száz oldalt irt, tucatnyi térképet szerkesz- tett a magyarság településeiről. Irt a magyar tanya és falu ősi szerkezetéről és kialakulásáról, a jellegzetes alföldi földművelésről, a takarásról és nyomásról, az állattenyésztésről, a szilaj pásztorokról, a ház- és ói építésről, a hajdani pákász halász életéről, a boszorkányokról; még a káromkodás történelmét is tanulmányozta.

Gyorsan, nem a stílusra, hanem csak a lényegre figyelve, rengeteg tanul- mányt irt, még több adatot és anyagot gyiijöti. Bejárta nemcsak Magyarországot, hanem Lengyelországot, Törökországot, Finnországot, mindenütt a magyar mult nyomait kutatta. Büszkén emlegette kun-szár mazását; a büszkeségét arra váltotta át, hogy kiderítette a kunok múltját is, megírta megtérítésük történetét. ,

Amiről irt, azt mind átélte, stílusa a naplókéra emlékeztei, legtöbbször olyan, mintha csak jegyzetet olvasnánk. Mert még mindig járt, mindig kutatott, szedte az anyagot és emléket.

v ’»"-T -•"* >-**&*? jv * *7 - - *“f~ j o.

Nem véletlenül találkoztam én vele ott az alföldi pusztaságon. Mihelyt a tudományos élet egy percre szabadon engedte, sietett vidékre, a tanyákra és hegyekbe. Eleven csatorna volt a nép legrejtettebb világából agyenesen a pesti egyetem katedrájához, a tudomány fényéhez. A tudományt uffy művelte, oly természetesen, keresetlenül és olyan életkedvvel, akár a jó földműves a földjét. Szerette azokat, akiktől tanult és szerette azokat, akiket tanított, ezt ott az alföldi tanyán láttam. Ez természetes; szer etet re is tanította őket. A nép- tudományon kívül népszeretetre. \

Azért, amit a néptől kapott, adni is akart valamit. A nép múltjánál egyre többet foglalkoztatta elméjét és szivét a nép jövője.

*

Utoljára Pesten láttam. Jellemző volt ez a találkozás is. Mi, népi írók és falukutatók, gyűltünk össze, valami népi könyvtár alakítása ügyében, isten a megmondhatója, már hányadszor és milyen kevés reménnyel arra, hogy ösz- szejövetelünknek lesz végre valami tényleges eredménye. öt Is ott láttam. Ismertem elfoglaltságát s ezért tnegle- pödem. Aztán remény töltött el mégis. A nyomott hangulatot ö pezsditette fel, ö biztatott munkára bennünket, fiatalokat. Nemsokára rá halt meg. ötvenhat éves volt.

A magyar nép tudósa volt. Szeretném i9y is mondani; a magyar nép lett tudóssá benne.

A napokban Bartucznak a magyar fajtáról irt könyvét lapoztam. Az egyik oldalon az ö fényképén akadt meg a szemem. Azt hittem, tudományos érdé- mei révén került oda. De a kép alatt a név helyén ez volt: Alföld-tlpusu ma- UXAL Heil Karcról.y ÜUXSM&l

m

HIRES KÖLTEMÉNYEK

1859—1940

E cim alatt minden vasárnapi számunkban a világ irodalmának, vagy a magyar irodalomnak egy-égy hires versét közöljük. Régi ismerősöket, akikkel érdemes újra találkozni. S köztük esetleg olyanokat, akikkel az olvasó most találkozik először. Hires verseket, amelyeket érdemes magunk elé idézni, vagy amelyekkel érdemes megismerkedni.

■SHAKF.SPF.ARF. SZONETTJEIBŐL

(„Angol nyelven nincsenek a szeretetnek csodálatosabb és szebb kifejezései“ — írja Shakespeare szonettjeiről Raleigh Walter, az oxfordi egyetem hires irodalomtanára Shakespeareröl szóló könyvében. Vájjon van-e a világirodalomban szebb kifejezése a szeretetnek, mint a másfélszáz szonettből álló sorozat, amely keletkezése földi hátterével az irodalomnak majdnem olyan szép és rejtélyes példázatát adja, mint a homérosi énekek. Szerzőjük földi útjáról, a szonettek keletkezési körülményeiről a semminél alig tud többet az irodalomtörténet. Egész könyvtár szól mar róluk, de majdnem mind csupa feltevés: kihez szólnak, ki volt a szonettekben szereplő férfi és ki volt a nő? Csak a mü áll frissen, pompázatosán, mint örök virág és éles fénnyel világit a drámaíró Shakespearera: nem azért volt nagy drámaszerzője a világnak, mert ott „ilebzselt“ a színház körül, hanem, mert nagy költő volt. Négyszázötven év óta vetik fényüket e versek és nagy drámák együttesen arra a legendává finomult emberre, akinek földi útjáról e müveken kivid alig tudunk mást, mint a nevét.)

II.

Ha negyven tel öl majd homlokodon szépséged kertjét úrkokkal fölásva: rongyolt ruha lesz, elnyűtt, ócska lom, tavaszod köntöse, — bármily csodás ma; ha kérdik; izmos napjaidnak ily sok drága kincse s szépséged mivé lett? válasznak szemed tört lámpása mily emésztő kin lesz, mily üres dicséret!

Szebb érdem volna, büszkébb és nagyobb, ha így felelnél: „Nézd, gyermekem arca őrzi számlám, s kiment, hogy agg vagyok.. **

— Alit örökölt, a szép tiéd maradna!

[ Újjászületnél, látva, hogy mikor

Benned hül: Benne véred pezsgve forr.

LY.

Márvány s királyi arany oszlopok nem élik túl szárnyaló versemet: sora} közt neved szebben ragyog, mint szennyes idö-maria vén kövek.

S bár zord háború szobrokat tipor, garázda harc tör s ront le ércfalat,

Mars kardja snjt s vad tüze ránk omol• emléked él és élő hir marad!

Halálon s irigy feledésen át büszkén haladsz; dicséreted örök; csodálva néz az utód szeme Rád, mig végső sírrá nem kopik a rög.

Míg újra kelt a Mennyei Zene; éltet e vers s a szeretők szeme!

LXVL

Fáradt vagyok, ringass cl, óh Halál! — : az érdem itt koldusnak született és hitvány Semmiségre pompa vár és árulás sújt minden szent Hitet és Becsületet rut gyanú aláz és szűz Erényt a gaz tiporni kést és Tökéletest korcs utód gyaláz és Érc-eröt ront béna vezetés és Észre láncot Doktor-Balga vei és Hatalom előtt néma a Szó és Egyszerit kap Egy ügy ü nevet és Rossz kapitány rabja lett a jó.

Fáradt vagyok; jobb volna messternennem: meghalnék, csak ne hagynám el szerelmem!

, LXXIII.

Nézd: életem oly évszak, melyben egy-két sárga levél — vagy az se — csüng a holt ágakon, miket zord tél szele ver szét; dúlt kórus, hol nemrég madár dalolt!

Oly félhomályt láthatsz bennem, amely napszállta után sápad nyugaton s melyet vigyázva, lassan takar el az éj, a fél-halál, s a nyugalom.

Mi bennem él, oly tűz parázsa ez, mely ifjúsága hamván leng: sötét ravatalon, hol gyászos sírja lesz: az veszi el, mi adta életét!

Nézz rám, s ez is növel< majd szerelmed, szeretni azt, ki nemsokára elmegy!

LXXIV.

De lény nyugodt: ha majd a zordon őr börtönbe visz és elzár éngemet: ér még valamit életem, miből a könyv emlékül itt marad Neked.

Átnézve később e sok büszke sort,

Neked áldozott részem nézed át;

— a por megkapja, mi övé, a port — jobb részem, lelkem, követ, mint urát!

Belőlem csak mi férgek joga, dúlt roncs s élet-salak: jut a föld alá;

o zsákmány, mit egy gyáva gaz leszúrt — túl-aljas, hogy Te emlékezz reá;

s értéke csak az. mi benne lakott, és ez a vers. melyben Veled Vagyok!

' v SZABÓ LŐRINC FORDÍTÁSAI

K hó 20-án jelentette a rádió, hogyi Hcidenstani, a Nobel-dijas svéd iró és költő, 81 éves korában meghalt.

Heidenstam, aki erős külföldi hatáskör alatt fejlődött svéd nemzeti költővé, a zárkózott, nemes hagyományokat őrző arisztokratát képviselte a svéd Parnassu- soD. Olshammarhan, a család régi udvarházában szülelett 18Ó9 július 9-én Az ifjú Heidenstam fogékony lelke mohón szivta magába a szülőföldjéről hallott regéket és mikor törékeny testével vándorútra kelt, akkor is a kiváltságosak szá-, mara fenntartott sima virágos-páz3Ítos utat választhatta a kezdők rögös, töretlen sziklaösvénye helyett.

Mig mások az iskola szürke falai kozott jól-rosszul megrajzolt képekből igyekeztek megismerni az ókori Egyiptom, Athén és Róma emlékeit, addig Heidenstam már 17 éves korában eljutott a klasz- szikus műveltség földjére, hogy saját szemével gyönyörködjék az Ahropolisznak még romjaiban is imponáló márványcsodáiban, a római Colosseum gigantikus méreteiben.

Miután az ifjú svéd bejárta a Cézárok városait, Homérosz szigeteit, Kelet felé fordult, hogy képzeletét ujahb mesékkel, újabb képekkel gazdagítsa. Álig találunk még egy másik költőt a világirodalomban, aki szerencsésebb körülmények között fejlődhetett költővé, mint Heidenstam.

Midőn első verskötete: „Zarándokút és vándor évek“ 1888-ban megjelent, már nemcsak Keletet és Délkeleteurópát járta be, hanem két évet töltött a párisi Szép- művészeti Akadémián is.

Heidenstam első verskötete úgy hatott a svéd közönségre, mintha egyszerre Délkelet virágos kertjéből szedett tarka exo- tikus csokorral lepték volna meg. Heidenstam szószólója volt a svéd romanti- cizmusnak, melyet heves vitatásokban védelmezett meg Strindberg hideg naturalizmusával szemben. Ä „borús idő“-gondola- tek elüzője akart lenni és megírta bájos kis keleti regényét, az „Endymiont“ (magyarul is olvasható!). A századforduló idején jelent meg részint versben, részint prózában irt kétkötetes nagy müve, a „Hans Alienus“, amely nem egy részletében az Abasverus és a Faust-mondák hatását mutatja, bár az egész monumentális mii Heidenstam rendkívüli fantáziáját, bölcselkedő elmélyedését és nagy történeti tudását bizonyítja.

E munkában is lelkes hirdetője volt a szépségnek — mint a legmagasabb emberi értéknek — szemben a természettudományi felfogással.

Későbbi verseiben már nem kalandozik többé messze idegenbe, hanem a svéd föld, az ősi északi mondák ihletik meg. Mór nem a nyugtalan vándor — Hans Álienus — többé, hanem svéd férfi, aki rajongásig szereti szülőföldjének minden kövét, minden szerény kis virágát.

Ennek a szinte klasszikusnak nevezhe tő nemes honszeretetnek hatalmas emléket állít XII. Károlyról és vitézeiről irt kétkötetes próza-eposzában („Karoliner- na“.) A Viking-emlékek is mind jobban izgatják képzeletét és megirja az ősi hagyományokhoz ragaszkodó svéd fejedelmek és a keresztséget felvett királyok harcát.

Ä világháború második évében ismét versekkel jelentkezett. Ebben a kötetben közölte Sverige“ cimü emelkedett hangú versét, mely minden svéd nemzeti imájává lett. 1916-ban Nobel-dijat kapott. Két évtized alatt alig jelentkezett írásokkal. Egyedül és önmagának írogatott a Vátértő partján emelkedő fehér kastélyában, ahol a halál most végső pontot telt a „szépség szolgálatában“ eltöltött életére.

LEFFLER BÉLA utón.

Werner von Heidensfam