Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)
1940-05-19 / 112. szám
ÍO ■I ELLENZÉK I 9 4 O in ú ) ii s 10. Keresztyén misszió a Szungári folyó mentén i. MANDZSÚRIA—HULAM, május hó. • A missziói tanács azt illa, hogy őszié le- gyek már Hulánbaa. az uj állomáshelyemen, igy augusztus vegén elhagytuk a légi helyünket, Hailungot és meg se álltunk Huláuig. Itt megérkezésünk után csak három nap állott rendelkezésemre, mely idő alatt éppen, hogy felbonthattam a ládáinkat és kiszedhettem belőlük mindent, egy háztartás minden holmijának eliakása pedig itt maradt a feleségemre, akiuek igy nem juthatott ideje arra, hogy huláni egyedülléte és a misszionáriusok feleségének kijáró sors felett elméi- ked jók, vagy elmélázzon. Míg persze a ládákat nyitogattam, közben pedig az uj körzet tÖobi vezetőivel gyiiléseztem, a fiamnak csak a kredenc kihúzott fiókja jutott osztályrészül, ahol ő igen jól érezte magát és el volt telve lábujjának csodálatos létezésével. Na, ő se irhát majd érzelgős verset ringó bölcsőjéről, meg bölcsője fölé hajló, altató dalt du- du'ó édesanyjáról, mert hát az efféle misz- sziónárius-gvermeknek nem jut ki. A _ ILÁN FELÉ... Ä három nap eltelte után a huláni misz- szior.áriusnővel és egy kínai női evangélistával útra indultunk a három legészakibb gyülekezeteink meglátogatására, melyek a Szun- gári folyó mellett feküdtek. Sietnünk kellett, mert október közepe felé, a tél közeledése miatt, a hajók már nem járhatnak a Szungarin. Gyengék lévén az állapotok az északi határ mentén, a huláni rendőrséggel csak nagynehezen lehetett megértetni, hogy legészakibb gyülekezetünk, lián, már kívül esik a tiltott zónán, ahová halandó micszió- nánus és mások nem léphetnek be különleges engedély nélkül. Ez a kis érvelés bár hatott, de mégis kihatással volt egész utunk- ra, mert mint egy árnyék, kisért végig minket a rendnek különböző őrültsége helységről helységre, időről-időre pontosan bejegyezve mindent egy kis fekete noteszbe, melynek velünk történő utazása csak akkor ért véget, mikor két és fél hét után Hulánba hazaérkeztem. <3 pedig szegény átadott a huláni rendőrségnek, bizonyságul, hogyr merre mikor jártam és mit és kivel beszéltem. Reggeli sötétségben, esős időben lötyögtünk a misszióállo.nástól a huláni állomásig. Talán csak az alföldi sár lehet olyan lehetetlen, mint itt a huláni. Kilógatott lábakkal és kiterjesztett karokkal kell egyensúlyozni a kocsinak nevezett jármüvet, hogy bele ne dűljünk mindenestől a sárba, az emberi és állati trágya és szemét e kínai keverékébe. Nyúzottan és álmosan érkeztünk meg Har- binba, ahol egyik nagy kinai keresztyén atyánkfia segítségét vettük igénybe, hogy jegyet szerezzen nekünk a legközelebbi hajóra és lehetőleg a hajóra szállás rejtélyeibe is vezessen be. Miután a háromszemélyes autóba ötünket bepréseltük, az orosz sofőr nem kis tiltakozására, elrobogtunk a kikötő felé. Valami hajónak nevezett alkotmány ott pöf- fékeit már a part mellett, mig a parton nagy tömeg állott sorban, várva a hajóra szállás boldogító pillanatát. Szerencsére az eső megállt, mert fedett helyiség hiányában, nem tudom, hogy hogyan tudtuk volna szárazon azt a két órát kivárni, mig ránk is sor kerül. ?: CSOMAG- ÉS ÚTLEVÉLVIZSGÁLAT Persze nem azért van hajóraszállás, hogy ott útlevél- és csomagvizsgálás ne legyen. Már túlestem a csomagvizsgáláson is és már a hajóhid deszkájára is ráléptem, amikor valami rendőrféle visszarántott, kérdvén, hogy hát van-e pecsét az útlevelemen? Hát persze, hogy nem volt, hiszen honnan süsse ki ezt az ember? Drukkolva követtem a rendőrt valami bizonytalan épület felé, de még inkább izgatott az, hogy közben a hajó elmegy s akkor mi lesz? A rendőrségen alaposan megbogarásztak, annyira, hogy még a meghalt apámnak is kinai nevet adtam, mert ő utána is érdeklődtek. Miután a familiát igy mégkinaisitottam és alázatosan felvilágosítottam az érdeklődőket jámbor milétem és micélom felől, rohantam vissza a hajóra, nehogy nélkülem kelljen megtegye azt a háromnapos utat, fel liánig. Nemsokára nagy tülkölések és ordibálások után ez a Noé bárkájára emlékzetető alkotmány elindult észak felé. Nem remélt álmok beteljesülését éreztem, amikor hajónk lassan úszott lefelé a Szungarin. Valamikor képen láttam a Szungarit és mivel akkor még nem volt egészen világos, hogy valaha is Mandzsúriába kerülhessek, mint misszionárius, csak sóhajtottam a látása után, mint valami elérhetetlen cél után.^ És most ime e Noé bárkáján úszom lefelé a §zunga,tin* hogjd felkeressem a kioai keresztyeneket. akikhez már ide is eljutott az Evangélium os szóljam azoknak az. Igét. akik íuég nem hallották azt. Olyan kimondhatatlan boldog voltam és hálás az Istennek, hogy idáig vezérelt. A Szungári partját nem igen lehetett itt- ott kivenni, mert a folyó sokhelyt szőttes- pedt. csuk a hatalmas, beláthatatlan mocsarak jelezték, hogy ott sekélyesebb a viz. Órák hosszat megy a hajó anélkül, hogy tanyát, vagy müveit földet láthatna az ember. Mennyi letelepülésre alkalmas síkság és mennyi kihasználásra alkalmas mocsár. Estefelé egy kis helységhez érkezünk. A hajó szerkezeténél fogva könnyen tudott egészen a parthoz úszni, úgy, hogy egy, vagy két- szál deszka teljesen elég ahhoz, hogy utasok le- és felmehesseuek. Két-három katona, korcsmárosok, utast várók, vagy utazni akarók bámészkodjak végig a kikötés egész műveletét. A helyi hatóság felrohan a hajóra, majd jegyvizsgálat mellett az utasok is partra szállhatnak. De ez sem megy olyan köny- nyen, mert a parton sárban, vagy piszokban, esőben, vagy szélben, nem fontos, ki kell bontani a csomagokat. hogy darabonként megvizsgálják őket. A katona szinte kéjeleg benne, amint egyenként szed elő mindent és lehetőleg szerte-széjjel dobálva, felbontva, felszakitva mindent, mint aki jól végezte a dolgát, tovább áll. Szegény utas, aztán szedheti a rongyait, a ha szél esetleg el nem fújta. S ez igy megy mindenütt, akár leszáll az utas. akár felszáll. Már előre irtóztam tőle. Mi lesz, ha harmadnapra liánba fogunk érkezni. Micsoda kéjes dolog lesz egy fehér embernek a csomagját felbontani és mindent tetszés szerint megbogarászni és összeturkálni. De addig még aludhatunk egyet, esetleg kettőt. PIHENÉS EGY KÍNAI SZÁLLODÁBAN Az éjszaka alatt több helyen kikötött még a hajónk, ha ködbe értünk, dudált és állott. Mi bármennyire is sietni szerettünk volna, nem volt mit tenni, mint várni. Másnap akármennyire is számitgattuk az órákat, mégsem tudtuk elkerülni azt, hogy ne este érkezzünk liánba. Már nyolc óra is elmúlt, mikor végigfutott a kiáltás a hajón: lián. Kinéztem az éjszakába, de nem láttam semmit, csak hideg szél fújt. De a hajónk mégis csak a part felé úszott. Akkor tudtuk meg, hogy sötétben kell partra szállnunk, mert „légvédelmi gyakorlat“ van liánban és igy nem szabad világot gyújtani. Brávó, gondoltam, legalább nem kell csomagot bontani. Igen ám, de mi lesz a városba menéssel? Ebből csak reggel lesz valami. Miután egy vékony pallón elhagytuk a hajót, jó magam csak baktattam a misszióuárius nő után, aki már járatos volt erre. Hogy merre jártunk, azt nem tudom, nem is volt rá időm figyelni, mert a csomagjaim, a „pugáj“-om, nagyon nehéz volt és fáradt voltam. Egyszer csak beestünk egy kioai korcsma ajtaján. A főnök ur, mikor meglátta, hogy idegenek vagyunk, rögtön a hátsó helyiség felé tuszkolt, mert ott „tisztább“ és kevesebb az ember. De több a poloska, a bolha és tetü. Az ilyen kinai szálloda, amilyen egyszerű, éppen olyan családias. Az egész egy nagy terem. Egyik oldalán hosszú „kháng“ nyúlik el. Itţ cgyszemély- re való fekhely 5 lej egy éjszakára. Vele szemben levő oldalon szintén hosszú kháng van, de azzal a nagy különbséggel, hogy itt az egyes fekvőhelyek, vagy jobban mondva egy bizonyos nagyságú hely deszka-papirfallal vau elválasztva, sőt ez alkotmánynak ajtaja is van és szobának nevezhető. Ez már luxus. Ez már 30 lej és két személyre elegendő. A fü-»t, a piszok, a poloskák és társai ugyanazok. csakhogy mégis inagáujellcgüek. ha ugvan erről lehet beszélui, mert a kis ajtót jelképező piszkos függönyt minden elmerülnek feltétlen fel kell libbentenie, hogy tisztában legyen a beutlevőkkel. Mi, szegény lu’.ss/iónáriusok, ilyen luxusra nem használhatjuk a misszió pénzét. Mi mind a hárman a külső kháugon váltottunk helyet, amit abban a percben ki is kellet*, fizetni. Én a fütő- lvuk fölé helyezkedtem el, mert itt kevesebb a poloska. Mellettem két hatalmas sándungi ember verte fel a szállást, rajtunk túl pedig Dzsin Kent skót misszionárius kisasszony és kínai evangélista nője. Levetkőztünk, ameny- nyíre a szeméremérzet megengedte, holminkat hol ide, hol oda felaggattuk, nehogy ellopják őket és boldog álomra hajtottuk fejünket. Azaz hajtottuk volna, ha a rend civilruhás őrei nem kerestek volna minket és töviről- hegyire el nem mondattak volna velünk. Miután tiszteségesen elintéztünk mindent, megparancsolták, hogy reggel nyolc órakor a rendőrségen legyünk. Miután azt is megígértük. hogy jók leszünk és feltétlen ott leszünk, elaludtunk. Csak néha-néha ébresztett fel két szomszédom ájtatos horkolása és köpködése, amelynek iránya mindig fejemen keresztül volt. De mi van ezen megbofrán- kozni való? Utóvégre az ember, ha eszik, ha alszik, miért ne lehetne köpködni és miért ne egy fehér ember fején keresztül, még ha őkrlrne százszor misszionárius is? Másnap reggel úgy mosdatlanul (ugyan hol mosakodhatna meg az ember egy piszkos kinai korcsmában?) kocsira ültünk és bementünk a városba. Első utunk a rendőrség volt, ahol előbb egy óra hosszat vártunk arra, amig a katonák a reggeli tornájukat elvégzik. Azután bevezettek bennünket egy szobába, ahol leültettek és azt mondták, hogy mán- mán-di (lassan, mindjárt). így ültünk csendben, nem tudom meddig. Már fárasztott a dolog. Azt mondtuk, hogy nekünk nincs időnk itt potyára ülni. Erre ide-oda telefonálgattak, mig végre egy valaki bejött, de aki nem tudott kínaiul. Hümmögött, köhögött, pöffesz- kedett, nagyképüsködötl, nézegette elölről- hátulról az útlevelünket, de nem tudta, hogy mit kell csinálni vele. Végre is egy pecsétet nyomtak rá és elengedtek. Siettünk a templomhoz, hogy ott a prédikátor lakásán megmosakodhassunk és ehessünk valamit. AZ ILÁNI IMATEREMBEN Szép kis egyszerű földszintes ház fogadott bennünket, melynek első része az imaterem, a hátsó része a prédikátor lakása. A prédikátor egy egyszerű, de komoiy munkás, ki igen szépen vezeti a gyülekezetét. A gyülekezetnek ebben a városban nagy jövője van. mert a város a Szungári és a Mutakiang folyó torkolatánál fekszik és nagy kereskedelme van és más helységekkel való kapcsolata, öt napig voltunk ebben a gyülekezetben. Mindennap kétszer volt összejövetel, azonkívül több családot is meglátogattam. Mikor a koreai egyház presbitere meghallotta, hogy pap van a városban, utánam szaladt és kért, hogy menjek el hozzá is, aminek én sok örömmel tettem eleget, mert ritkán találkozik az ember olyan keresztyén testvéri szeretettel, mint amilyen van a koreaiakban a hitbeli testvérek iránt. Sokat nem tudott velem jól beszélgetni, mert nem tudott jól kínaiul, de IáEgy döglött légyhez SZABÓ LŐRINC VERSE 'Amíg éltél, semmi se voltál, de hogy itt heversz, szárnyas kis piszok, egy halott király se mutatja úgy a véget, ahogy te mutatod. Amié éltél, a zümmögő perc szólt belőled, de most azt hirdeted, hogy akármit csinálok tíz-húsz évig, végül örök társad leszek. Kis múmia, parányi féreg, nagy jel lettél te, nagy bizonyiték: úgy takarítnak el, ahogy én most elfúvom tested szemeiét. Amíg éltél, semmi se voltál. Éltem, és a semmi piszka leszek. Röpülj, kis halott, nem vagy nyomorultabb, I ' . s_ mint én s minden évezredek„ tolatásom szemmel láthatólag jól i-n-tt neki. Mikor elbúcsúztam tőle, együtt imádkoztunk és együtt mondtuk el az Ér imádságát, ki-ki a maga nyelvén. KERESZTELÉS Az a heti vasárnapon keres/,tolés volt. Huszonkét felnőttet és négy gyermeket kereszteltem. Ilyenkor szeretik a kínaiak, ha biblikus nevet a cl a gyermeknek a ti /lelete-, ur s igy kereszteltem Jao-hánt (Jánost) is. Doa- Tyiát (Dorkát) is. Volt egy idősebb asszony, akiuek a családjában már mindenki az Űré volt, csupán még ő nem volt megkeresztelve. Igv nagyon várta az alkalmat, hogy jöjjön a tisztelete» ur. Igen ám, de neki nem volt mellék neve, csupán családi neve és a mindent kielégítő és mindenkor megfelelő -tháj- tháj“ (asszonyság). így viszont meg nem lehet keresztelni. Név kell neki mindenképpen. Tanácskoztunk, hogy mitevők legyünk, mig egy nagyot gondoltam és egy nagyon romantikus nevet ajánlottam, t. i. a feleségemét, ..a szeretet fénye“, Áj-kváng. Tetszett mindenkinek és az öregasszonynak is nagyon. Különben is egy nagyon kedves, beszédes öreg néni volt Huang tháj-tháj, most már Huaug Áj- kváng tháj-tháj. De neki volt még egy ennél nagyobb problémája is. T. i. őkelme kopasz volt. Nem volt haja. Már rég elhullott, ami még megmaradt a tarkóján, azt a 22 szál haját is annak rendje és módja szerint kontyba rakta és még egy hajtüvel is áttüzte, fejének többi részét pedig egy fekete kötött sapkával fedte el. Jaj, Istenem, mi lesz a keresztelésnél, sapkában csak nem lehet keresztelni. kopaszon rneg hogy állhasson ott mindenki szeme láttára. De megvigasztaltuk, hogy csak egész nyugodtan tarthatja a kis kötött sapkát a fején, mert a keresztvíz érni fogja a homlokát és fejét is. Igv is történt. Ő volt a legelső a keresztelendők közt. Amíg ott voltunk liánban, minden nap eljött, hogy velünk elbeszélgessen és elmondhassa, hogy megtérése előtt hogy járt a bálvány-templomokba és mennyi babonának volt a rabja. Annyi örvendezés volt benne, nekünk olyan jól esett őt látni. És, mintha a név is talált volna reá: A szeretet fénye volt. A Szungarin való utazásnak van egy szerencsétlensége, hogy a legtöbb helyen a hajó éjiéikor köt ki s így éjfélkor kell indulni, liánban is igy volt. Egy estét a kinai kikötői „szállodában“ kell tölteni, hogy az ember elcsíphessen egy Harbin fele menő hajót. Igv késő délután még tartottunk istentiszteletet, hogy utána kimenjünk a kikötőhöz és ott aludjunk. De imádságunk szavát már tuihar- sogla a dörgés, villámlás és zivatar szava. Zuhogó esőbeu mentünk ki a kikötőhöz. A kis ágyneműnk megázott s nem kevésbé jó magunk is. Ilyenkor nagyon jól fog a meleg kháng. Volt almánk, tésztánk s igy vacsorái- tunk, majd lefeküdtünk. Reggel három órakor jött a hajó. Hideg, szeles, eső? időben baktattunk a hajó felé. Ekkor láttam, hogy hat nappal ezelőtt milyen veszélyes helyeken jártunk, mert a magas partról csak egv lépés és épp elég, hogy a Szungári elnyeljen. Még sötét volt, de nem lévén „légvédelmi gyakorlat“, az ut lámpái világítottak. Végre a hajóra szánhattunk. A parton semmi csomagvizsgálat nem volt. Mái kezdtem megelégedéssel elkönyvelni a szerencsét amikor vagy öt siheder rontott nekünk és mindent felforgattak a csomagjainkban. Tükör hátát megkopögtatták, szappanomat megszagolták, jegyzeteimet átlapozták s aztán otthagy tak. hogy a szenes zsákokra hányt holmijainkat szedjem össze. SZENES ZSÁKOK KÖZÖTT A MI5Z- SZIÓNÁRIUSOK... Miután igy összeszedelőzködtünk, szerettünk volna a harmadik osztály utasai közt helyet kapni, de látván azt az inflációt, ami a harmadik osztály egymásra hányt utasai közt volt, azt mondtuk, inkább a szenes zsákok közt utazunk. Úgy is volt, A zsákok mögé húzódtunk meg, mert hideg, esős éjszaka volt. Fáztam. Álmos is voltam. A sok zaklatás is bántott, de azzal -vigasztaltam magamat, hogy az őskeresztyének még tüLi zaklatást és gyanúsítást szenvedtek el, mint mi és hogy az apostolok sokkat többet szenvedtek, mint mi. Reggelfelé már hire volt annak, hogy fehér emberek, ni lám, harmadik osztályon utaznak és nem vetik meg a szegény kulikat. Ez persze arra volt jó, hogy gyermekek, férfiak, asszonyok tömegesen, vagy egymásután jöjjenek és sorra kérdezősködjenek dolgaink felől. Ilyenkor az alkalom nagy az evangélium hirdetésére. Nem prédikálsz nekik, de az evangélium igazságát sok mindenre rú tudod vetíteni; az 5 életük dolgaira. Persze ilyenkor elkerülhetetlen, hogy gyermeked, családod, összes pereputtyod után ne érdeklődjenek. Az persze sehogy sem tud a felükbe menni, hogy hogy lehet, hogy egy fehér hölgy 31 éves korára még ne menjen ^érjhez. De akad ám ilyenkor értelmes ember is közöttük, aki megmagyarázza a mocsaruk tövéből jöttéknek, hogy hát az a hölgy jenmegy, prédikál és tanit. Megnézik a kabátodat, a cipődet s ha lehetne, a szájadba is Le szeretnének nézni. És mindezekhez olyan sok türelemmel és szeretettel hozzá kell szokni. Ilyesmi csak az elején rossz, amikor még csak gólva-misszionárius az ember, de nem ct év. után. (Folytatjuk.^ BABOS SÁNDOR:
