Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)
1940-05-19 / 112. szám
19 40 május 19. ELLENZÉK it LENGYEL ERNŐ: v ;V. A hordó virága BUDAPEST, 1940. A ponyva világjelenség és nem elszigetelt tünemény; még kevésbé önmagában határolt irodalmi kreáció. Nem műfaj. hanem irányzat; nem szellem, hanem hajlam — de főleg abban, aki megszólaltatja és nem abban, akihez szól. Van ponyvája az olvasmánynak, de van — például — ponyvája a hírszolgálatnak is. A hírszolgálat ponyvája a közvélemény pincetenyészete — a suttogó méreg, amelynek legfőbb ellenmérge a sajtó. A művészet beli ponyva a giccsnél kezdődik; a politika ponyvája, a demagógia A butító betűt többnyire megelőzi az uszító betii, a csavargó füzetet: az ámok- futó jelszó. A legtöbb ponyvaregény egy kaptafái a készült; a demagógia maga a kaptafa, amelyen a frázisok készülnek. A ponyva füzetét ugpanaz a szél kergeti végig a hetivásárok sátrán, amely szárnyára kapja a „malomalatti" politika jelszavát. ,,Két mákvirág, egy kertben nőtt“ mint a Faustban mondják Mint a demagógia, a ponyva sem azt mondja ki, amit más gondol, hanem azt, amit más szégyel még elgondolni, is, hát még kimondani! A ponyva az analfabéta műveltsége; a betüiszuny betii tengere: a fénykerülés ii- lágitási effektusa. Alapjában a hordó tetején virágzott ki és kapóssá ugyanaz teszi, ami a kongó frázist: hogy olcsó. Épp azért nagyon jó utat jár az, aki azzal a kérdéssel foglalkozik, nem lehetne-e a komoly irodalom érdekében kamatoztatni az olcsó irodalmi'* termékek irányában megnyilvánuló érdeklődést; hogy másszó- val, nem kellene-e ez igazi irodalom olcsóbb terjesztéséről gondoskodni? A siker etekfn:etben biztos. Mert a ponyva egyáltalában nem legyőzhetetlen versenytárs; mert nem igaz, hogy a tömegnek a ponyva kell, a rossz, az üres, a talmi, a frázis, a kontármunka, a rémregény, a giccs — és ha vette, nem azért vette, mert épp ahhoz volt kedve, hanem azért, mert épp az volt az orra előtt. Az volt az orra előtt s az volt a legolcsóbb. Az fogta meg — mint ahogy a politikában világszerte és minden időben, a legolcsóbb frázis fogta meg. Hogyne, gyakran halljuk, hogy . a közönségnek ez hell“; de mennyi ilyen hamisváltót forgatnak rá a közönségre, milyen gyakran szerepel a közönség ,,felbujtókéntholott csak áldozat. Vájjon a Shakespeare-ciklusoknak nem volt-e mindig nagyobb közönségük, mint azoknak, amelyeket a „közönség nevében" vatr- hik. a k.iszönség nyakába?! Ezeknek ez kel!, szokta mondani, aki nem tud mást nyújtani, írni és eladni. A „közönség nevében" ágál az ilyen üzlet, mint ahogy „a nép nevében" ágál n demagóg; és a demagógia sikerei olykor éppúgy megtévesztik a komoly politikusokat is, mint a ponyva sikerei a komoly ivókat és kiadókat. Baj, ha az igazi iró ponyvaregényt kezd firkálni, de legalább is akkora baj, ha az igazi ponyvás irodalmat kezd írni. Baj, ha az irodalom ponyvaként terjed — de még nagyobb baj, ha ponyva irodalomként terjed. Baj, ha a demagóg leszáll a hordó tetejéről és komoly politikust kezd játszom, de épp akkora baj, ha a komoly politikus felkapaszkodik a hordó tetejére. 'A ponyva tehát nem műfaj. Balzac rém- drámákat is irt, de azért az nem volt pony*«I. A rémület víziója, ami az any- nyit emlegetett sárga füzetekben ponyva, E. Th. Hoffmann vagy Poé legtöbb regényében: művészet. A detéktivregé- nyék kost is «tan sok értek és a „finom" regények közt it von sok ponyva. Mi lelt vstlna a „Bűn és Bűnhődő»" bői Eugéne Sue kezében es mi lett a ,,Karamazov Testvérek"-bői Dosztojevszkij kezében! A mcaern kalandregény bölcsője fölé a múzsák hajolnak — de hajszálon mult, hogy a ponyva ragadja ki bölcsőjéből. Ez a műfaj csak Defoe Robinzunjától Rudyard Kipling 'dzsungeltörténetéig is sok nt'gy irót nevelt 'és sokkal inkább megfeleli a lélek ősi szükségletének, mint uz r revényfajta, amelyet Thibuudet, a francul kritika egyik mestere „regényes regényeknek" »ma. _ fAmi a szín padot illeti^ Shakespeare a kocsiszínben is Shakespeare, u drámairodalmi törpebirtokok terrnelvénye pedig a legpozarabb és leg- roffináltabü színpadtechnika pompájában is: ponyva. 4 ponyva stiulskérdés és nem műfajkéi des; erre mindenütt rájönnek, ahol a kérdéssel foglalkoznak — pedig világszerte foglalkoznak vele. Minőségi termelés dolga ez. de miért ne lehetne a minőségi termelésnek mennyiségi rekordja is? Sokat beszélnek ezen a téren szervezésről -— de egyáltalában nem látjuk he, hogy hu minden, vagy legalább is nagyon sok csak azon a hires szervezésen múlik: miért ne. lehetne a jót legalább úgy megszervezni, mint a silány at?! A tömegsze- tiiség varázsa sokkal nagyobb, mint imnul: ismerete. A politikában :uás: a tömeg és más■ a nép; az irodalomban más: a tömeg és más a közönség. A könyvpiacon senki sem jelentkezik azzal, hogy: kedvenc szerzőim a ponyvaírók; aminthogy senki sem jelenik meg a frázis nagy vásárján nzíal. hogy: eljöttem a gyűlésre, hadd szívjak be végre egy kis demagógiát ... De az a ponyva ott van a vásáron, amint a demagóg ott van a piacon. Ha a ponyva olt van s még hozzá olcsón, akkor megveszik a ponyvát — s a politikában ugyan mit kezdjenek, ha lileon ott dörög a hordó tetején, de Plútó, vagy Periklész, vagy Szukrátesz nem látható. ’Az érteknek mindenütt meg kell jelennie. ahol az értéktelenség — akár ponyvának nevezzük, akár másnak — ott hemzseg. Nem igaz, hogy a talmi., a ponyvu, a frázis, a hecc kapósabb; nem igaz. hogy ,.a közönségnek az kell". A ponyvának azért ián keletje, mert ott van, mert könnyen megközelíthető, mert olcsó — mekkora keletje lesz a valőrnek, ha ott lesz, ha könnyen megközelíthető, ha olcsó lesz. S igenis, inat ezért is nagyon célszerű, nagyon okos és hasznos, ha a könyvpiac ponyvájával szemben: az igazi irodalom olcsóbb terjesztése által is felveszik a harcot. Lemenni az árral, hogy felmenjen a niró. Lemenni az árral — a könyvpiacon ez mindig is jobb volt, mint úszni az árral. MALMÉDY Utat HESZKE BÉLA A most dúló háború félelmetes tanulsága azzal a furcsa gyakorlati haszonnal is jár, a sok és felbecsülhetetlen kár melleit, hogy az szüntelen rettegésben tartott európai polgárnak állandóan a térképre kell pillantania, mert a* események özönéve dobják fel az eddig kevésbé emlegetett, vagy ismeretlen városneveket. Valami nagy és intézményhez nem kötött, de önkéntelnül kötelességgé váló kollektiv földrajzórán izzad a mai ember. De a stúdium sehogy sem megy, mert amit megtauultnak hitt ma, azt megcáfolja a holnap. A városok egyre-másra cserélgetik gazdáikat Nyugaton s bizony nehéz eligazodni a sors kedvétől rajzolgatott nyugati térképen. És ebben a nagy földrajzi kábaságban valami furcsa idéző-erő van. Városneveket ball az európai polgár és emlékezik. Megy az utcán s a rádió fülébe kiáltja, hogy Spaat elfoglalták. Eszébe jut erre gyomorbaja, melyet évekkel ezelőtt a belga üdülőhelyen kezeltetett s most sajnálattal hallja, hogy Spaa hadszíntér lett. Aztán legyint egyet s azt mondja: „háború“. Ezt már olyan módon mondogatja, mint régen azt, hogy „szép idő lesz“, vagy „veszek egy sálat magamnak“. A minap bennem is felburjánzott az emlékezés. Hallottam, hogy Malmédy elesett. Komor hangú, igazi háborús bemondó jelentette a hirt. Varsó, Prága, Liege és Posen után ez nem is olyan nagy dolog. De eszembe jutott, hogy a „régi jó békevilágban“, négy évvel ezelőtt, megfordultam Malmédyben. Aachenből jövet Brüsszelbe igyekeztem s a fáradtság utam megszakítására késztetett. Estefelé járt az idő, mikor történetesen éppen Malrué- dybe érkezett vonatom s igy kiszálltam a kis belga városkába. Kisváros volt, de kedves, mint a neve. Komor szénbányászok sétálgattak szűk utcácskáin s a hotelekben nem volt nehéz válogatni, mert alig volt három belőle. Füstös* barnászöld házsorok közé beékelve hamar rátaláltam az „Arany kanoséhoz“ címzett szállóra, mint a városka idegenforgalmi, fémjelzett intézményére. Csend volt az „Arany kancsóban“ s a ház kis bistrójában is alig lézengett néhány söröző flamand. S itt kerültem össze egy érdekes, vakációzó egyetemi hallgatóval, aki miatt ennek a városkának a neve most úgy felbukkant az emlékezetemben, hallván, hogy Malmédyt elfoglalták s környékén dúl a harc. Mert egyébként útközben megpihenni egy kis belga városkában, egyáltalán nem említésre méltó esemény. De ez az egyetemi hallgató, akivel á szállóban megismerkedtem, emlékezetessé tette Malmédyt. Ismerősöm ukrán emigráns volt, aki vakációra vidéki kisvárosba költözött Brüsszelből, mert ott „olcsóbb az élet és nincsenek távolságok, tehát nincs autóbusz, nincs villamos és nincs fölösleges kiadás.“ Beszélgettünk. Mindenről és semmiségekről, ahogy általában két állomás között, futólag kötött ismeretség után, két idegen beszélgetni szokott. Akkor még „béke“ volt. A kenyeret boltban mérték Nyugaton, jegy nélkül és annyit amennyit a vevő akart. Az utcákon felelőtlenül égtek villanyok, kiáltó színnel, mint sárga tulipánok. Azóta búzavirággá változtatta őket a rendelkezés e9 a kenyérrel is baj lett. Szláv ismerősöm nem tudta megtagadni ön? magát, hogy rövid beszélgetésünk során az életfilozófia mezejére ne kalandozzon és hányatott életének keserűségei alapján, a maga fajtáját oly jellemző expanzivitással. egész életszemléletét előttem ki ne fejtse. Végső konklúziója az volt, bogy bizon^ baj van Európában és az ember belső világában s a beszélgetés során legalább tízszer hangsúlyozta Montaigne hires feliratát, melyet périgueux-i könyvtártornyának falán találtak. „Nem cselekedetek és tények zavarják fel az embereket, hanem a cselekedetekről alkotott teóriák“. . Ezzel váltunk el és én enuek a beszélgetésnek az emlékével mentem tovább Malmé- dyből. Ha vele nem találkozom, Malmédyt el is felejtem. De most, hogy hadszíntérré lett s talán az „Arany kancsó“ romokban bever njár az ellenséges bombáktól, valami tragikus időszerűséggel kívánkozott elő a városka neve az emlékezés homályából és Montaigne megállapítását idézte. S talán igaza van Montaignenek. Sok a teoria. Teoria indította el a mostani háborút s jelszavak szították az erőszakot, hogy ember az ember ellen menjen. Még meg sem haltak azok, akik a mult háború hadijelentéseit írták s már itt van a másik szörnyű valóság. Alig két éve, hogy meghalt az a kürtös, aki a világháborúban az első fegyverszünetet elfujta s megállította a tobzódást. Vájjon van-e utódja? Vagy talán még meg sem született? Hisz a jelek szerint a szünetet olyan későre fogják megfujni. Egyelőre Malmédy elesett s mintha vele együtt Montaignet és az ő bölcsességét szónokló ukrán diák is meghalt volna. Mert ma már sem a tények, sem a teóriák nem számítanak. Megkezdődött az igazi háború Nyugaton, ami könnyen Nyugat végét is jelentheti.., HIRES költemények E dm alatt minden vasárnapi számunkban a világ irodalmának, vagy a magvar irodalomnak egy-egy hires versét közöljük. Régi ismerősöket, akikkel érdemes njra találkozni. S köztük esetleg olyanokat, akikkel az olvasó most találkozik először. Hires verseket, amelyeket érdemes magunk elé idézni, vagy amelyekkel érdemes megismerkedni. CSORDA-PÁSZTOROK... ÉNEK A XVII. SZÁZAD ELEJÉRŐL (Az 1600-as évek első felében két katolikus zsinat is foglalkozott annak az ének- gyűjteménynek jóváhagyásával mely „Cantus Catholici. Régi és uj, deák és magyar áhitatos egyházi énekek és hthániák címmel 1651-ben jelent meg nyomtatásban. Ebben a nvüjte- ményben maradt ránk ez a legszebb magyar népi balladák költői hangjára emlékeztető ének is. Szerzője, mint a legtöbb népi éneknek, ismeretlen; tehát igazában ismeretlen a kora is.) Csordapásztorok midőn Betlehemben Csordái őrizének éjjel a mezőben, « '. , , •" • I • : Isten angyali jövőnek melléjek, Nagy félelemmel tetők meg ö szivek. örömet mondok nektek, ne féljetek, Mert születők néktek ma üdv ősségiek. Menjetek ef-bő gyorsan a városban, Ott találjátok Jézust a jászolybao. ' * ' r ÉHndulának és el-béjutának, Szűz Máriának jó napot mondának. Hol fekszik Jézus, mondd meg, a jász oly bán, Kit bétakartál mostan a pólyában. Isten titeket hozott Uratokhoz, De nem szólhatok mostan szent fiamhoz 'J .... • \ \ '■ , Mert ö aluszik, pólyában nyügqszík, Hideg jásZolyban szénán bágyadozik. Nem fekszik ágyban, sem friss palotábanf Hanem jászolyban, romloti istállóban. Serkentsd fel Jézust, szent fiadat nekünk, Mert angyaloktól hozzája küldettünk. Serkenj fel, fiam, pásztorok eljöttek, Szent angyalidtól, kik hozzád küldettek. fdvöz légy Jézus, Pásztorok Pásztora, Mennynek és földnek teremtő szent Ura. Ha nem utálsz meg, te szogáid vagyunk, És azért jöttünk, hogy téged imádjunk. Kérünk tégedet, mint üdvözítőnket, Bűnünkért előled el ne űzz minket. Mária, te is könyörögj érettünk, Hogy ez világból boldogan kimenjünk. Dicséret néked, örök Atya Isten, Kicsinded Jézus, és szent Lélek Isten. Kicsinded Jézus, és szent Lélek Isten.
