Ellenzék, 1940. március (61. évfolyam, 49-74. szám)

1940-03-17 / 63. szám

io h 'ELLEN ZÉK 7*) 4f) M Archil 1 7. félig deti dalrr, rajta mini ford viil soke min mes kevt Éne* Áhe. zér; a sí Sur is n lam E gas. fin pro tele is egy zűr tai szh vez kel Mé me má rei gal Irii ka. lei na. lid En ho roi fal sa, m BÁLINT GYÖRGY: Használt földgömb hin percemben elkezdek kínaiul timid • ni, mint Kosztolányi hires novella- hőse. I India vörös keretben pompázik, mint általában az angol birtokok, hogy mi­ért éppen az angol gyarmatok vörösek, azt nem értem: titokzatos régi térkép konvencn ez. Ausztrália is vörös, a mintaföldrész, ahol kicsi a lakosság és nagy a konjunktúra és ahol Egon Er win Kisebt nem engedték partraszáH ‘ ni, Ausztrália nem érdekel, annál in­kább a közeli polinéziai szigetek. Íz gatnak a középpolinéziai Sporádok és sokáig vizsgálom a szabad szemmel aPg látható EHice-szigeteket. Köztük van Nukulaiíai is, melybe egy pillanat alatt beleszerettem. Elhitetem magammal, hogy ha egyszer eljutnék Nukulaitaiba, minden rendbejönne. De olyan messze van, hogy talán nincs is. Ahogyan a tn volság növekszik, úgy csökken a reali­tás. ' 1 Szép, párhuzamos görbéken hullám• zanak a földgömbön a különböző áram­latok. Feltűnik erőteljes kanyargásával az észak-ekvatoriátis áramlat. Azt mondják, alattomos és baljóslatú. Nem félek tőle, ismerek veszedelmesebb áramlatokat is. Különben is: ma min deniitt egyformán veszélyes. A föld­gömb a kis asztalon simán forog acél­tengelye körül, zavaros Európájával és ütbdött sarkvidékeivel, ha sokáig for­gatom, minden pontja gyanússá válik. Nyugtalanul kopogtatom: ml lehet be lül? Mindegy, itt van és rajta kívül nincs más, a Mars és a Jupiter nem számit. Itt van, kissé kopottan és gya­núsan, én már igy vettem, mások so­káig használták előttem. De esküszöm, egyszer még renovál tatom, ha addig élek Is! >• i Kicsomgoltam a földgömböt, melyet kéz alatt vettem, jutányos áron. Régi vágyam teljesült ezzel, örömmel forda iont a glóbust acéltengelye körűi Kis­sé kopott már helyenként, de azért még elég jókarban van, akárcsak a- eredeti. Európa a legmegviseltebb ré­sze; ügyi át szik, ezt nagyon sokan hasz­nálták. Különben is nyugtalanítóan hat: kicsiny, zsúfolt és centiméteren­ként uj színek uralkodnak rajta. Nem szeretem ezeket a színeket, rikUóak, valósággal ütik egymást. Gyorsan el­fordítom Európát. Afrika nagyon csinos; kitünően mu­tat a déli féltekén. Alakja kissé telt, de nem idomtalan. Déli csücskén sze­rényen húzódik meg a Jóreménység \foka. Azon a helyen, mint Vernétől tudjuk (számomra mindig csak Verne Gyula marad, sohasem lesz ZSüt Vem), állandóak a heves viharok és a jó re­ménység, melyet a fok neve hirdet, egyáltalában nem jogosultak. Keleten impozánsan tűnik fel Abesszínia: vas \tag, kék határvonalak jel*ik többezer- évse függetlenségét. Ide most be kelle ne imi valamit, gondolom tanárosan, ha a használt földgömb haladna a kor­ral. Aztán mégsem írok rá semmit. Annyi bejegyzés kellene mindenütt, miért tegyem tönkre, hiszen csak most szereztem. Lassan forgatom, szeretet­tel vizsgálom Afrikát. Azt hiszem, égé- , szén kisgyermekkorom óta vágyódom 'Afrikába. Régi elképzelésem, hogy Af­rikában nagyon meleg van és azért ott mindent szabad. A gólyák, amelyek kettős életet élnek, télen lemennek Af fikába és itthon sohasem számolnak be exotikus élményeikről. Az elterjedt mese szerint ott szerzik be a gyereke­ket. Ez mindenesetre Afrika mellett szól. Más, komolyabb történetek sze­rint Afrikában a fehérek verik, éhezte- tik és gyilkolják a négereket. Már csak azért is le kellene mennem: oda men­nék felháborodni, mert ott állítólag szabad. Legalább is nekem. A középeu répáinak Afrikában szabad felháborod­nia, az amerikainak Közép-Európábn, a dél európainak Amerikában. Ezt ügye­sen elrendezték a fölőgömbgyárban. Megbillentem a kissé félrecsapott tengelyű gömböt és áttérek Ameriká­ra. Az Egyesült Államok szép hatvány sárgán terül el a kontinens legjobb ré­szén. Telenyomtatták az egészet: csu­pa helységnév, egymás hegyén-hátán. Ilyen zsúfolt nyilván a valóságban is, gyárakkal, bányákkal, vasutakkal. Mindamellett kellemes hely lehet, sok jói is hallottam róla, barátaim dicsérik. Valahol a nyugati szélén felfedeztem Hollywoodot, melytől szívből irtózom és mely nélkül, azt hiszem, már nem tudnék élni. A másik szélén Newyork szivében nyüzsög a Wall Street és ben­ne John Pierpont Morgan. Ettől Is ir tózom. de enélkül még tudnék élni. Jó még Charlie Chaplin, John dós Passos, Sinclair I ewis, a három kis malac. Amerika, mint tudjuk, egy ponton majdnem összeér Ázsiával. Ázsia nyu gáti partvidékén szerényen lapu! a kontinenshez egy ártatlannak látszó szigetcsoport, Japán. Az ember nem is hinné! Kína tömör nyugodt>' hatalmas felület. Ide kellene talán a legtöbb be jegyzés. Ide is régóta vágyom, rejtel­mes és leküzdhetetlen rokonszenvveh Mindent fontosnak tartok, ami ott tör­ténik, minden festményt, minden ver­set és miden puskalövést. Ami ott tör­ténik, az emberiség számára történik, melynek Kína még nem mutatta meg minden ajándékát és minden erejet. 'Az a gyanúm, hogy egyszer, egy óval /7P[i HOLNAP Semmi más mint cút ÁLLAMI SORSJÁTÉK HÚZÁSA (A PIROS SORSJEGYEK SOROZATA ) A SORSJEGYARUDAK ÉJFÉLIG VANNAK NYITVA ÁLLAM EURÓPAI EMBER bla: HESZKE BÉLA Egy idő óta hosszasan kibámul az ablakon, a hideg márciusba s egyedül, önmagának azt mondja, hogy „élet“. Latolgatja. Értékét és értéktelenségét vizsgálgat ja. Aggódva, bölcsen, a böl­csek minden nyugalma nélkül. Több zenét hallgat, mint eddig. Titokban könnyet törül kr a szeméből, ha a ban gok nagvon szorongatják lelke abron­csait, amelyeket a modern élet „ui tár­gyilagossága“ reáeröszakolt. Felfedezi a múltját. Elidőzik a felette való gon­dolkodásban. Kitartóan emlékezik. Többet jár moziba, mert legalább ott „minden jól végződik“. Ott még a so- phokíesi tragédiát is szerencsésen old­ja meg a filmmágnás derűlátást oszío gató tőkeéhsége. Az időt illető fogalmai is megvál­toztak. Régebb, ha azt mondta, hogy jövő, akkor az emberöltőket jelentett. Századokat. Ezért tudott az ujjászüle*» tés korának európai embere nagyot al­kotni. Dante kiállása ma is visszhang­zik. A mult szellemi nagyjainak is azért hallja még a kiáltását, mert ók mertek, mert ök tudtak nagyot kiálta­ni. Hisz a szellem biztonsága azt súgta nekik, hogy a zaj, a modern világ zaja még nagyon messze van tőlük. Ha pedig a múltra gondolt, akkor emlékezete visszacammogott egész akár a hieroglifekig. Ezzel szemben a mai Európa embere ha azt mondja „jövő“, azon a holnapot érti. Ha a múltra fordítja emlékezésé nek pislákoló fényét, akkor a tegnapra gondol, mert az is jobb volt, mint a ma. Valamikor, nem is olyan régen, ugv hívták öt, hogy „magánember“. Ő volt az úgynevezett „müveit magánember“. Szilárdan állott a kollektív megmozdu­PAUL VALÉRY: KNITTEL NAGY REGÉNYE Via Mala. uj kiad. fve 231, kve 290 lej, Fl Hakim fbőr 250 lej, Zwei": Nyugtalan szív kve 193, Vicki Baum: Shanghai kve 238, Maugham: Karácsony fve 165, Said: Moha­med fve 132, kve 158, sth. Lepagenál Kolozs­vár. Postán utánvéttel. Kérjen jegyzéket. VENUS SZÜLETÉSE HESZKE BÉLA FORDÍTÁSA Még rideg a test, de szál! belőle anyai pára, Hasonló ködhöz, melyet vihar kavar. Nap felé dobta ki a mélyből keserű zavar, S magáról habok gyémántját rázza. Mosoly kél arcán s látszik fehér karja, Zúzottvállú társát siratja Kelet, j S Thétis a szüztiszta köveket, Oldalán végigfut fonatba tekert haja. Szolkken s kavics röppen könnyű lába alatt, A zaj szomja villan át agyán, s parányi Lábnyoma csókját beissza a homok, amint halad. Szeméből előtör tág s kandi pillantás S vegyül a vízzel s kíséri ezernyi 'Tekintet csapodár játéka, csillogás. lások zűrzavarában. Erős volt, mert függetlennek tudta magát. Független volt pártoktól, osztályoktól, politikai kalandoktól. Ízlése kormányozta a színpadon és irodalmat. Neki Írtak re*« gényt az irók. A svájci hegyek tövé­ben neki építettek szállodát. Neki ta- ' Iálták ki Páneurőpát és a színes gaí- j lért. öt várta Cook embere a füstös i pályaudvaron, hogy a Ritzbe elkísérje. Neki díszítette fel pultjait a könyvke ; reskedö s az ő kedvéért foglalta dió* I héjba Wells az emberiség történelmét. ! Ha gátlásai voltak^ Freud gyógyította ! ö volt a premiere közönség, mely „szi- ; \ esen fogadta a darabot“, ö gyűjtőt* exlibrist és illúziót. Neki mesélt Fro- benius a feketék életformájáról. Ö megértette a romantikusok „mai d:i siécle“-jét és Schubert neki komponál ta a H-moll szimfóniát. Elve volt, hogy „Ember vagyok és semmi mást, csak a nem emberit tekintem idegennek.“ Nem a szegényszagtól undorodott, ha­nem a köznapitól, a közönségestől. De hol van a tavalyi hó? Mert a ma­gánember, a maga függetlenségével, az individualizmus történeti fejlődését magában foglaló százados életével, fel­őrlődött a mai események ma!omkö\ei között. Több mint tízmillió társa bizo nyos vonalak mellett kuksol „valahol“ és várja a céi beteljesüléséi'. De mi a cél? Vájjon mikor ár célba a vonat? Amikor elindul, vagy amikor érkezik? Néha erre is gondol még, hogy vannak társai. Pedig magánemberből magános ember lett belőle. Egyre pusztuló kép­lete annak az emberfajtának, amelyik többre becsült egy Rubens »képet egy sikeres hadijelentésnél. Bölcsebb lett. Az igaz. Az esemé ■ nyék tapasztalattal töltötték tele a fe­jét. Olyan lett, mini. az érett akác tás káia. De a bölcsessége szomorúvá is tette. A pusztulás árnyékában ék Mind­egyre több alkalommal kapja magát ál­modozáson. Olyankor történik ez, ami­kor kitekint a hideg márciusba és ko-> nők kitartással, de szomorúan azt mondja, hogy „élet“. Visszhangja ez a körülötte és benne motoszkáló pusz­tulás gondolatának.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom