Ellenzék, 1940. január (61. évfolyam, 1-23. szám)

1940-01-14 / 10. szám

egy fiatalokból álló népközösségi értekezlet megnyitó beszéde iría TAMÁSI ÁROS Í8UH nedtfß .öxfa| >Inuffí; ié ÍÍ3ÍOÍ t ÍTJSt? .dob »fái S tvfsm ödssö Agam ixA , ZSorf )syaí ff9S9V $'/! im s Aon náí2 dob PTÜ>| d-a átad jfsni ) 83 íRife nad tss? box A E .»$ nan lib am BÍU 4$t rsd wn 39Í tiv ráf oA na rA 9? A jî 12 3Í b B B l Huszonegy esztendőt in éri tettünk el lábban az életben, melynek állandó és egyre nehezedő bélyege a „kisebbségi"0 Jelző. Most a huszonkettedik küszöbén állunk és bélyeges fejünkön a jövőbe fürk ésiz a két szem. Ködöt látunk, amely gomolyog néhol, ijesztő alakza­tokat váltva; s máshol megöli súlyo­san a földet, mely napfényről álmo­dott. Karámban vagyunk, melynek köd- keritését nem tudja áttörni a szem. De a lélek, ez a láthatatlanul illanó gén, melynek motorja az értlelem s teste az ösztön; ez áttör az elkerített jövőbe és megkutatja számunkra az utat. Azért állunk itt, az idők küszöbén, hogy megvizsgáljuk láthatatlan gépein­ket s ha szükséges: aikamassá is te­gyük magunkat arra, hogy lehetőleg tévedés nélkül ismerjük fel a célhoz vezető utat. Nem vagyunk gyakorlati híjfán ebben a munkában. Hiszen a nemzedék, mely­nek sorából egyetlen hivő szóra o’y számosán jelentkeztek, hosszú eszten­dők óta nyugtalan és nyugtalanító lei kitiTmerete az erdélyi magyarságnak. Ékben a súlyos órában, amikor újabb határkőhöz érkezett s nemzedék, szi­gorú tőrgvi'lagossággal állapíthat juk meg a kővetkezőket t amilyen ébresztő és el nem múló szerepet töltött be az előttünk járó nemzedék az irodalom­ban, olyan ébresztő és el nem múló szerepet kell betöltenie ennek a nem­zedéknek a nemzeti közeiében. Ennek a kijelentésnek nincsen felhívás jelle­ge, hiszen aki már főideje harcol, azt nem kel harcra szólítani; de ugyanúgy dicséret vagy jutalom jellege sincs, mert annak csak a jól megvívott harc után van helye. Visszavonhatatlan kö­telezettség van benne, melyet egyidő- ben, mint virágot, szivére tűzött ez a nemzedék. \ virág aztő'« elhánvta szir­mait s most az őrködésnek és a fél­tésnek legmagasztosabb gondjával kell vigyázni az érő gyümölcsre, melv ta­lán egy nan«n egyetlen tápláléka lesz közel kétmillió magyar léleknek. Ezelőtt négy esztendővel cselekvő erdélyi magvar ifjúságról ir*«m. Tusa- kodó, okoskodó és kanyargó ifjúság je feníkezett a küriilhordozoft szavakra. Az utat kereste a nemzedék, néha meg­zavarva és néha meg is zavarodva, de sohasem telkiismereH^mil. Ez a kn+atő leWcMsmeret és a hithez való ragaszko­dás volt a legnagyobb erénve a nem­zedéknek, amikor népének gondiában a maga módián és a maga bátortalan mozdulataival jelentkezett. S hogy iöf lek egymásután az állomások, egyre gyűlt a Heber, de a teherrel gvült egy­re az erény is. Az „Erdélyi Fiatalok“ a ,,H:tel“ és más munkamezökön ke reoztiil megedződve, a „Vásárhelyi Ta­lálkozón“ már férfivá érett ez a nem- zed'k. EVvségbe foglalta mindazt, amit azelőtt d'dgozo'í és akkor megtisztul \a gondolt: majd a „Nemzedéki Vallo­másában pótolta a vásárhelyi hibákat és a nemzedéket elkötelezte a keresz­ténység legnagyobb ifiével. így érkeztünk el ehhez az értekez­lethez, melv valóidban csak a magva annak, aminek a fejlődés rendje szerint történnie kellett vona. Ä különleges idők azonban nem engedték meg, hogy ez a férfivá érett nemzedék népének színe előtt ezres számban jelenjék meg. Csak kevesen vagyunk itt, de akik vagyunk, egytől-egyig érezzük, hogy szemek vagyunk a sokból. Azt mondhatnám, hogy példaképnek va­gyunk itt. De ha igaz, Hogv nemcsak az egyénnek, hanem a nemzeti közös­ségnek is van teke; akkor mi ebből a létekből valók vagyunk s úgy szikra zunk vagy borulunk el. mint maga az örök valóság, a nemzet lelke. Külön-kiilön és együtt, mind jól érez­zük az utat, amelyen idáig jöttünk. Ahogy ember szokta, egy pillantással fel is mértük, ami 3 hátunk mögött van. S ahogy ember szokta, csak most látjuk, mily nehéz és vészrejtő volt ez az ut. S mégis eljöttünk rajta! Van-e hát okunk arra, hogy késíégekke! vagy éppen félelemmel teljünk el, amikor előre és határozottabb lépésekkel to­vább kell mennünk? Hit és csoda ve­zeti, magyar barátaim, az embert. Em­beri hit és isteni csoda. A hitet ma­gunk szereztük meg vagy kell megsze­reznünk, hogy méltók lehessünk az is­teni csodára. Mí tagadjuk: soha még nagyobb szükségünk nem volt a bitre és az isteni csodára, mint éppen ennek az esztendőnek a küszöbén. Mert ha nehéz volt eddig, amig jóformán csak gondolatokat, vágyat és terveket ad­tunk, akkor százszorosán nehéz lesz mostantól fogva, amikor dolgozni és cselekedni akarunk. A cselekvő ifjúság igéje mostantól kezdve határozottan testet akar ölteni, Most érkeztünk el a forráshoz, melyet megálmodott az ifjúság, de amelyből már csak akkor ihatik, amikor férfivá érett. A természet bölcs törvénye ía Ián ez, esetleg a mi mulasztásunk. De az is lehet, hogy a Gondviselés rende­zése. Mindenesetre igy van. Nem volt forradalmi ez a nemzedék, mert túlsá­gosan érezte, hogy „kisebbségi“ sors­ban mindenki egyformán viseli a bé Iyeget és a gondot: a gyötrődő prófé­ta és a bűnös között rendületlenül fennállott és fenr.ál az összekötő híd, mert mind a kettő magyar. Ezen a bl dón nyílik az egységnek az a virága, mely uralkodó népnél soha meg nem teremhetik. A kereszténység és a íeg- jgazább nemzeti közösség jele ez a vi­HALLJÁTOK AZ ÉT Széni Lukács evanjéliomm szerint JL.ó'n pedig más szombaton is, bogy beméne a zsinagógába és taníta. És vala oti egy ember, kinek johhkeze eíszáradott vaía. Ráta fiavelén°k t~h*t az Írástudók és farizeusok, vájjon szombaton gyógyít-e, hogy találjanak valamit miben öt vádolhassák. ö pedig tudván gondolataikat, monda az elszáradt kezű embernek; Kelj fel és állj a közepre. És fölkel én, elóálla. Monda pedig nekik Jézus: Kérdelek titeket; Szahad-e szombaton jót cselekedni, vagy ártani; életet megmenteni, vagy elveszteni? És körülnézvén mindnyá;okat, monda az embernek; Nyújtsd ki ke* zedet, és kinyujtá, és keze helyre álla. Azok pedig eltelvén esztelenséggel, szóidnak egymáshoz, mit csele* kedjenek Jézussal. Lön pedig ama napokban, kiméne imádkozni, és az egész éjszakát is­ten imádásáhan tölté. | És midőn megvirradott, hívé tanítványait, és választ a tizenkettőt közülök, kiket apostoloknak is neveze. Simont, kit Péternek neveze, és Andrást, annak bátyját, Jakabot es Jánost, Fiitöpnt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfens fiát, és Simont, ki buzgónak hivatlk, és Judást, Jakab testvérét és Iskarioti Ja dúst, ki áruló leit. És lejővén velők, megálló a mentis helyen, ö és tanítványainak se­rege, és a népnek nagy sokasága egész Judodból és Jeruzsálemből, és a tenger mellől, és Tirushót és Szidonbói, és kik a tisztátalan lelkektől gyö- tört ettek, meggyógyul árra k. És az egész seren igyekszik vaía öt illetni; mert eró méné ki belőle, és meqgyógv'tá mindnvájokat. És ö fölemelvén szemeit tanítványaira, mondd; Boldogok, ti szegé­nyek.9 meri tietek az isten országa. Bodognk, kik most éheztek, mert megeíégittettek. Boldogok,kik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, mikor titeket gyűlölnek az emberek, és m kor ki- rekesztenek, és szidalmaznak, és a ti neveteket megvetik, mint gonoszt, az ember fiáért; , örüljetek az napon és vigadtatok; mert ime nagy a ti Unalmatok mennyekben; hiszen ekéoen cselekedtek a prof éták kai az ö atyáik. De jaj nektek, gazdagok! mert meg vagvnn a ti vigasztalástnk. De jaj nektek, kik inegrelte/ek, meri éhezni fogtok. Jaj nektek, kik most nevettek. mert majd keseredtek cs sir*nk. Jaj, midőn az emberek titeket magasztalnak, mert ekepen cseleked­tek a hamis prófétákkal az ö atyáik. rág: s bár néha átjárt a nemes indulat minket, mint a tiiz, odáig mégsem ju­tottunk, hogy letapossuk ezt a virágot. Ezért nem volt forradalmi ez a nem­zedék. , (S ha nem volt forradalmi, az egész­séges fejlődés és a lekiismeret vezette odáig, hogy jónéhány képviselője itt üí a Romániai Magyar Népközösség hiva­talos falai között. Barátíaim! Hevülé- keuy és türelmetlen ifjúság és teremtő fiatal férfikor ennél szebb áldozatot nem is hozhat népéért. A közösség ér-' dekéhen, a „kisebbségi“ magyar virág életéért, legyőztük önmagunkat és en­gedelmesen odaállottunk az ember mel­lé, aki látható feje az erdélyi magyar^ súgnak. S odaálottunk volna, bárki le* gj;en ez az ember, mert a viharfelhők: alatt az egy test és egy lélek győzhe­tetlen eszméje ezt parancsolta nekünk, Ha van elgondolásunk, amelyet a ve­zetésben még nem találtunk meg; ha van hivatalos magatartás, mely bán­tott vérünkkel nem egyezik meg; mindezt az egy ako! keretein belül aí egy pásztorral akarjulk megbeszélni. Ebben a keretiben és őrajta keresztüí akarjuk érvényesíteni. Eddig is biz tunk abban, hogy ez sikerül nekünk; s mostantól kezdve még erősebb ez a bizalmunk, hiszen a megértésnek és e méltánylásnak olyan jelét kaptuk most, amely a bizalomba joggal örö­met vegyített, Igaz: nem is kértünk semmit, ami nemzedéki előny lehetne* vagy fiataloknak szóló kiváltság. Egye­dül munkát kértünk: art a kiváltságot; hogy népünkért dolgozhassunk; és azt a terhet, hogy az irányító cselekede­tekben felelősséget érezhessünk, Nem titkoltuk soha s most együtte­sen is, mint! egy szív és egy lélek, val­lomást teszünk jelünkről, melyet min­den körülmények között hordozni kívá­nunk magunk előtt és magunkban, Ez a jel egy csillag, mely nem ötáguan gazdag, mint a boldog betlehemi pász­toroké, hanem három ágával szegény, de szigorú. Nem a megszületett Messi­ást Jelzi, hanem csak a vágyat utána, ahogy Keresztelő szent János látomá­saiban jelenhetett meg egykoron, sás­ka-hús erején, erdei kísértetek sürgés- forgás aközben. Három ága van csu pán ennek a mi „kisebbségi“ csilla­gunknak, de ez a három legalább éles: vág, mint a kard; s ha kell, szikrázik is, mint a kard. Egyik ágát Kereszténynek hívják, a marik ágát Nemzetinek hívják s a har­madikat Szociálisnak hívják. Keresztény a szónak ősi értelmében, mely a hitet és a bitért a halált rejti magában. Nemzeti a fogalom emberi és dicső magyar érteimében, melv örök virágokat nyitott végvári katonák sir ján. Szociális a Nemzet) megszületé­séért, melynek címere a nép. 1 Magyarok fiai! A keresztény est mének hívei, a nemzeti gondolat je­gyesei, a szociális meggyőződés lovag­jai! Munkátok elé ezt a csillagot eme­lem. Tegyetek hozzá hívek és alatta teremjetek olyan gyümölcsöket, me­lyeket idő jöttével megszaporithat az isteni csoda, mint) az öt árpakenyeret. ■ELÜNK- A lÁROyÁUl CSILLAG

Next

/
Oldalképek
Tartalom