Ellenzék, 1939. december (60. évfolyam, 278-302. szám)
1939-12-17 / 292. szám
î 9 3 £ d r; c e m b e t' 17. f -> Kazinczy Ferenc, „Szentelt magyar U Ha valaki portrét akarna rajzolni a magyar élet és irodalom egyik legkiemelkedőbb nagyságáról, Kazinczy Ferencről,' úgy majdnem lehetetlen feladatra vállalkozik. A port- rónak minden halvány árnyalatot, életének apró momentumait, kicsiny pillanatait és nagy, fenséges tetteit kellene visszaadni. Maga a kor, amelyben élt, nemcsak a magyarság. hanem az emberiség történetében is a legmozgalinasabbak közé tartozott. 1759 október elsején született és 1831. évben halt meg. II. József osztrák császár és koronázatlan magyar király uralkodása alatt is élt. A magyar történelemben a „Kalapos király“* nak csúfolt, liberális szellemű és mégis sajátságos modern desposta uralkodó kortársa jf. Frigyesnek, a nagy porosz királynak. Az osztrák-magyar monarchia akkor kapja hatalmas vetélytársát Poroszországban és a két uralkodónak első találkozása már előre vetíti a jóval később bekövetkezett königgrátzi tragédiát. Kazinczy látja, ha távolról is, a nagy francia forradalmat és Napoleon glóriájának távoli földrengésszerű lökései hozzá is eljutnak. A korzikai tüzértiszt elveti csiráját a későbbi trísyszláv vágyálomnak, az Illír birodalomnak és végül a magyarság alig néhány évtizeddel a pozsonyi „Vitám et sangvinem“ fellángolása után. a saját bőrén tanulja meg, hogy a Habsburgok csak kapni, de adni soha1- >n akarnak Meghatva olvasom és forgatom ..Pályám emlékezete“ című könyvét, önéletrajzát, melyben páratlan szerénységgel és mégis nyugodt öntudattal, a maga szerepét leszür- kitve, irja meg gigászi harcát az élettel, a magyar nyelv megújításáért szüntelenül vívott hajviadalát és itt két olyan jelentéktelennek látszó mozaik hívta fel a figvelmemet, mely egyszersmindenkorra megfejtette ennek a r.agy léleknek és küzdő, szenvedéseket ösz- ^/.eszoritott fogakkal tűrő, gyenge fizikuma, de kimagasló szellemőriás eddig érthetetlennek látszó titkát. Régi törvény, hogy az ifjú, ha nagyrahiva- iott és a sors. valamint jellemszilárdsága szerepet szánt neki az egyetemes emberiség történetében, valamilyen tettel, mondattal eleve jnegsejteti azt. Kazinczy Ferenc mindössze busz esztendős surbankó legény, amikor 1779 korai őszének egyik tikkasztó délutánján főnökével. Tarnói Milecz Sámuel tekintetes úrral, a tornai uradalom ügyészével, Kassáról Buziia felé utazik. Az utazás ideje alatt a felhőtlen kék ég " éc—'-'t-ételer**1 komor, «öté’yziirke mez' ölt és néhány pillanat alatt vad égiháboru tor ki. Ahogy mondani szokás, dézsából öntött viz gyanánt hullott az eső és a haragos ég tüzes mennyköveit cikáztatta. Égzengés és mennydörgés pokoli zenebonáia megvadultam tombolt és a hatalmas ur. Tarnói Milecz Sámuel megdöbbenve, remeeve bujt a kényelmes urihiutó egyik sarkába. Semmere ház. üresen álló pajta, nudv alatt menedéket találhatnának és a kocsisnak minden ereiére szüksége van, hogy a vihartól megfélemlített paripák tüzes vére romlásba n<- i>'t utazókat. Az ifjú Kazinczy az egyedüli aki nem fél. Tréfásan ingerkedik " 1 amikor villám csap le közvetlenül előttük és a négy ió, mintegy adott jeWórr, Vé-t lábra áll, az erős. de mégis remegő kezű kocsis segítségére siet és megfékezik az állatokat. A zivatar később minden baj nélkül elvonult a fejük felett és amikor az ügyész mé<r mindig remegve újra és újra azt hajtogatja, hogy „Mi történt volna, ha a villám bennünket, ér?", a tökéletesen nyugodt, csati kissé halvány areu ifin a következőket mondotta: ■ ■ - "züks’éo- foívvásí azon töprengnünk hogy: hátha minket ért volna? Inkább azt forgassuk az eszünkbe, hogy nem ért s ad- ju- 1 há}át az isteni Gondviselésnek, mert mikor lehet, örülni kell s tűrni panasz és jajgatások nélkül, amit meg nem váhoztat- he’nnk“ Ez volt az egyik jel. Â másikat a feltűnő szépségű és ritka miveltségü Klára asszony- húga mesélte el, aki minduntalan panaszkodott, hogy nincs nyugta a gyermek Ferkétől. aki üres óráiban hozzáfut és addig kérlek'. nvaugatia é® hízeleg neki, amíg végül is rászánja magát és tollat, papírt vesz elő és akkor a kis Kazinczv a szobában fel Ó3 alá járkálva ismerőseinek, vagy csak kitalált személyeknek leveleket diktál. Az irodalomtörténetből és több kötetből összegvüjtött és kiadott későbbi híres széphalmi levelezéseiből tudjuk, hogy az írónak ereje és páratlan nagysága nem verseiben, fordításaiban, hanem elsősorban valósággal kiapadhatatlan leveleiben van. amelveket kora legkiválóbb magyar értelmiségeihez intézett... A levélírás szenvedélyét különben nagybátyjától. Bossányi Ferenetől, a bihari főszolgabírótól örökölte. A már nyugdíjba vonult öregur csakis olyan inast tartott, aki tudta az ir.ís és olvasás mesterségét Ó3 naponta hosszú órákon át diktált. Ilyenkor, Kazinczy Ferenc feljegyzései szerint, szintén fel és alá sétált és valahányszor uj bekezdést kívánt, odament a levélíró inashoz és hüvelykujjával mutatta a kívánt helyet, ahol a sornak kezdődnie kell. A MAGYAR NYELVNEK VISSZA KEI.Í VÍVNI MINDEN JOGÁT, MERT CSAK ÍGY ŐRIZHETJÜK MEG NEMZETISÉGÜNKET A fiatal Kazinczy Ferenc először állami állást vállal. Később, amikor II. József császár önkénye és alkotmányellenes uralkodása egyre nagyobb méreteket ölt és az ország, kezdve a nemességtől a jobbágyságig, adóterhek alatt nyög és a folytonos sorozások következtében úgy gazdasági erejét, mint piros vérét katasztrofális mértékben hullatja, otthagyja az állami szolgálatot. Kazinczy Ferencnek ez a lépése érthetővé is válik, ha arra gondolunk, hogy 11. József szigorú rendelettel kényszeritette az ország hivatalnokait, hogy hivatalos nyelvnek a németet tekintsék és ugyanakkor az író a legerősebb harcot indította meg a magyar nyelv megőrzése, fejlesztése és kiművelése tekintetében. A politikai elnyomás szomorú évtizedeiben irodalmunk és szellemi életünk fejlesztését tűzte feladatul maga elé. Bacsányi Jánossal és Baráti Szabó Dáviddal folyóiratot, a Magyar Museurnot alapítja meg. Később kilép a triumvirátusból és uj irodalmi vállalkozásba kezd, megindítja az Orpheust. Fordít, verseket és prózát ir és ami mindennél fontosabb. ontja leveleit. Elkeseredetten harcol, hogy a pozsonyi diéta a magyar nyelvet ismerje el hivatalosnak a deák helyett és állandóan hangoztatja: •— „ITu a magyar nyelvet hozzuk be, álla- ni fogunk; ha deák nyelv hozatik vissza, később. vagy előbb, elől az idegenek özöne s nemzetünk korcs zűr-zavar lesz!“ Szentelt magvarnak nevezi el az ország közéletének egyik kimagasló vezére, Prónay László báró és valóban nem lehet méltóbb elnevezést találni ennek a fanatikus, megszállott embernek. Írónak, nyelvújítónak. Amikor a Martinovics-féle összeesküvésbe keveredik. melv a magyar történelem leggyászosabb janimnak eg-, ike, halálra Ítélik. Nyugodtan fogadja az Ítéletet, nem rendül meg, nem törik össze, de nem is gyűl örömre, amikor az indokolatlan és példátlanul szigora és kegyetlen Ítéletet hétévi kuffsteini várfogságra ..enyhítik1! Kufffetein! Hánv derék magyar szellemet végzett ki kegyetlen és közönyös ridegséggel a sötét, nedves és nyirkos várkazamata. Mi>.SPlR'tN Oak <*55? Than Lpk.'°> B """% c5ak *«b',eT I ASPIRlN*^4n’Mha Íven sokan a legderekasabbak közül vesztették el lángoló elméjüket, szemük világát, mellyel a magyar nemzet szabadságát akarták látni! És Kazinczy Ferenc itt sem törik meg. A kuffsteini várfogságban tűri a szenvedéseket, némán, zokszó nélkül fogadja a porkolábok megalázó viselkedését, a téli tűrhetetlen hideget és nyári tikkasztó hőséget. Csak egy kegyet kért: tollat, tintát és papirost. 1801 junius végén szabadul ki fogságából. A sors kegyes volt hozzá. Megnősül, boldog házaséletet él és vidéki birtokára, Bányács- kára vonul vissza, melyet leveleihen munkásságára annyira jellemzően Széphalomnak nevez el. Innen, Széphalomról, folytatja haláláig lankadatlan szorgalommal és soha, egyetlenegy pillanatig sem renyhülő lelkesedéssel, nyelvújító mozgalmát. S milyen sokat fordított! Klopstockot adta a magyar irodalom nak, de nem feledkezett raeg Moli éréről sem. A Hamlettct is 6 ültette át elsőuek a magyar literaturába. Nem hanyagolja el a magyar szellem régi nagyjait: Csokonai Vitéz Mihályt, Zrínyit, a költő hadvezért. Bá- róczit és Kiss Jánost, akiről életrajzot ir és kiadja munkáit. Tanulmányozza és erőt merit a régi latin klasszikusok müveiből, de mint szomjas szarvas a hüsen esergedező patakhoz, minduntalan visszatér Pázmány Péterhez Sokan támadták és félreértették. Lelkes hivei, nagyszámú tanítványai gyakorta hozzá nem értéssel, a jó ügyhöz illő buzgalommal túllőttek a célon és ilyenkor mindig ő lett a gunv és támadás céltáblája. Gondoljunk csak a derék, szómetsző Helmeczyre! 1831-ben halt meg. Temetésénél lélekben ott állott az -egész magyar nemzet és Szép- halom ma is a magyar irodalom egén a legfényesebb és legragyogóbb álló csillag. Égitest volt ő. naphoz hasonló, mely éltetett és melegített. É9 ha igaz, hogy minden nemzet támasza és taipköve a tiszta erkölcs, úgy kétszeresen igaz az is, hogy minden nemzet ereje, vitalitása és éíetbenmaradása a nyelvében van! Ifjabb KUBÁN ENDRE. A „SZÉKELYF0NO“ AMERIKÁBAN Diákkoromban Pozsonyban ismertem egy öreg grófot, aki kanárikat gyűjtött. \oltás egvéb bogarai; a többi között komolyan sakkozott. Néha eltűnt s váratlan képes lap jött tőle Kairóból, Velencéből. A maga módján így harcolt a közhellyel 8 fütyült arra, hogy a világ mit papol. Haja hosszú volt 8 ősz s noha olykor úgy viselkedett, mintha a sors mellőzte volna, nagyjában mégis azt 8 benyomást keltette, mint akiben boldogan parázslóit fel az élet a gondolkodás és megfigyelés elkerülhetetlen szomorúságában is. Rokonai sorában erdélyiek is voltak s 5 beszélt nekem először a székely népszokásokról-. a góbék képzeletéről, a kopjafákról, a székelyföldi temetőkről. Érdekes ember volt ez a gróf; jelképe a széteső romnak, az elnémuló éneknek, amelynek életösztöne azonban mégis kivételes.- Esztendők óta nem gondoltam rá s a múlt héten eszembe jutott. Még pedig abból az alkalomból, hogy a clevelandi Western Reserve University zenei osztáiva színre hozta Kodálv Zoltán „Székelyfonó“ eimü opera- iát. Milyen sajátságosak a képzettársítások! Mialatt a színpad színgazdagságában gyönyörködtem, a felettem és bennem kémkedő sors tudtomra adta, hogy az öreg grófra emlékeznem kell. Titkokat lehelt a mult. Megfogott egy emberi lélek bihös vidéke. Oda kellett osonnom, ahonnan elkerültem, s képzeletem úgy működött, mint egy felszabadult rab, akinek tulsoká a felhőkarcolók között kellett elrejteni gyermeki vágyait, ősi érzéseit, kísértetiesen szép álmait. Ekkor értettem meg, hogy az öreg gróf úgy tudta eltapoeni az iszonyt, akár az átlagember a férget s a balga és bamba életben úgy üldözte magától a rémeket, hogy hajlandó volt bizarr benyomást tenni környezetére. Milyen könnyű az az elképzelés, hogy a végzet falára sikerült jÓ2an képet festenünk! Milyen nehéz józannak lenni a tnljózanok és szélsőségesen egyoldalúak világában!... Az öreg gróf .gránitköveken sétáira font glóriát a sors feiére a nevetségesség veszedelme ellen- nére. Sohasem vesztette el az alázat jelét a csodálatos jelenlétében s ezért tudott olyan bátor lenni, mint az ittasult álom s nem törődött a vének petyhüdt izmaival s a fiatalok zöld szertelenségével és gőgjével. Tudta, hogy a megértés nélküli világban a megértés fonák erény a mert megértő lenni. Ugvan miért írtam meg mindezt az öreg grófról? Alapjában véve :.iem róla van szó, hanem a magyar végzet folklore-szépségét meghatóan és felségesen tükröző alkotásról, a „Székeívfonó“-ról. Hiába hárvognak a fölé- nveskedok, a megfáradt lelkek pedig hiába közönyösek: a magyar sors él, mert él v magyar alkotó szellem s az angyalok szárnvaija azok Î9 repülhetnek, akiknek ólmos a lábuk, de lelkűket mégsem hanvagolják el. Felhők vonulnak el felettünk? Háborús felhők? A butaság felhői? A gonoszság felhői? A ír*7»- nakvá9, rágalmazás, kiesinveskedés felhői? Bi- zonv, de a szépség napját még sem tudják eltakarni, a fohász színét, a rejtélyek magasztosságát, a jelek igazságát. Ami látszólag észrevétlen, mégis észrevétel magát; a ma- gasabbrendii életnek nem kell szégyelnie magát az nlacsonvabbrendü ösztönök és érdekek garázdálkodásában. „Mi a magyar a zenében?“ kérdi Kodály Zoltán egyik tanulmányában. A válasz: a népzene, ennek is legősibb létege. A gyökeres magyarság dallamtipnsa. Kodály szavainak értelme él a „Székely- fonó“-ban. Előadás közben aggódva néztem a közönséget. Szereti-e? Igaz ugyan, hogy amerikai barátom, az itteni egyetem zenei departmentjének feje, Arthur Shepherd, a kiváló zeneértő „mesteri műnek-' nevezte a „Székelyfonó’M, de mennyiben ért vele együtt a közönség? Nemcsak amerikai, hanem a magyarok? Vájjon meghátrálnak-e a szépség elől azok, akik tulsoka éltek a saxofon és a jazz környezetében? Az aggályosko- dás fölöslegesnek bizonyult. A közönség lelke mozgott, hullámzott, mosolygott, kacagott, könnyezett és felderült ennek a uagy- szerü alkotásnak jelenlétében; a csonka sors egész lett, a töredékvégzetet megszüntette az egység varázsa, az ágbogas és konok gondokban eltévedt emberi lélek látta a szépség, őszinteség és igazság egyenes s gazdag útját. Mély bizalom kellett ahoz, hogy Kodály müvét, a Western Reserve Egyetem zenei osztályának irányitói a közönség elé vigyék. Tisztitó lelki élmény volt, maga a zene, a színjáték, a magyar tánccsoport, a diákok és diáklányok fogékonysága, a felnőttek kórusának megbízhatósága, a szereplők emberi és művészi érzékenységének sikeres megnyilatkozása. Nem az én feladatom erről az eseményről tényekre támaszkodó jelentést írni. Ez riporteri feladat. A fűszál csodájáról épugy be lehet számolni, mint a mindent elsöprő viharról. Maga az esemény csak ürügy volt arra. hogy kijelentsem: megint hiszek a távoli csillagok fényében s abban, hogy a sötétséget meg lehet velük világítani. A „Székelyfonó“ előadásában a magyar lélek erdélyi hangja szólalt meg. a képzelet józansága, a nép összhanghoz vezető ritmikus egyszerűsége. a feloldódott boldogság, humor és bánat. Hogy ezt a müvet olyan amerikai városban játszották először, ahol nagy számban laknak magyarok, ugyancsak figyelemreméltó, sőt hangsúlyozottan emlitésremeltó. Ennek a műnek szinrehozatala egyértelmű a magyarság megbecsülésével. Politikailag főként nemzetközi viszonylatban, erőtlenek vagyunk; de kulturális téren a keservből erő lesz s az örömből előítéleteket legyőző s ellentéteket megszeliditő valóság. Most pedig visszatérhetek az öreg grófhoz, akire cikkem elején utaltam. A „Szé- kelyfonó“-nak köszönhetem. hogy emlékét megtaláltam; viszont emléke nélkül ugyan eltaláltam volna-e a „Székelyfonó“*hoz? Esetleg igen, de alighanem kevesebb kíváncsisággal. Milyen kölönc az élet a lélek gyönyöre nélkül! Ezt jelentette az Öreg gróf, 3 különcnek, a fintorosnak, a bogarasnak mondott öreg gróf fiatalkorom világában. A szépséget, az érzékek művészi bátorságát, nyirkos és sziszegő érdekek keretében a hősi végzetet. Ő beszélt nekem először a székely népmesékről úgy, mintha Benedek Elek lelki testvére lett volna; világjárt magyar volt, de álmai gyökerét sohasem tépte ki a magyar népsorsból. Nem volt politikus, tehát naiv lehetett; nem volt költő, tehát életét kellett költészetté nemesítenie. Ez sikerül is neki, noha környezete alig tudta. De én tudtam s ma is tudom, ma még jobban tudom s a „Székelyfonó“ előadása alkalmával úgy szólt hozzám emléke, hogy hangját is hallottam. A képzeletnek is van füle. A képzelet diadala volt ez az előadás, az emlék képzeletének győzelme, önmagámmal való egyéni viszonylatban s a közös magvar sors szintjén. („Láthatár“, Budapest.) Reményi József. Gyermeknek Szülőnek Testvérnek Barátn k Rokonnak i könyvet ajándékozzon I Mindent megtalál az £ lauzék könyvosztályából (Kolozsvár, Piaţa Unirii) kérhető nagy karácsonyi ingyenes könyvjegyzékben! !
