Ellenzék, 1939. június (60. évfolyam, 122-146. szám)
1939-06-18 / 136. szám
lO ellenzék 10 30 juni ii s / H. Ne költözzenek a gibraítári majmok! Irta MEGYERY ELLA Mostanában megint sok szó esik Gibraltárról s nekeni minduntalan eszembe jutnak a regényes napok, amelyeket ebben a különös sziklafészekben töltöttem. At ás ember ugyanis csak átutazik Gibraltáron — ahogy pár órás kiszállással én is számtalanszor áthajókáztam rajta — egyszer azonban teljes kilenc napig voltam rendes lakója, helyesebben kényszerlakója „Tarik Hegyének“, ahogy a hétszázüt- venegy évig ott rezideált arabok Gibraltárt nevezik. kilenc napig voltam internált foglya a furcsa kis városkának, mert az Atlanti óceánon olyan vi- j bar tombolt, hogy az összes kikötöket lezárták, hajók nem jöttek, hajók nem mentek: az uszóhártya nélküli ember be volt börtönözve két tenger páncélkamrájában és maradt — mert muszáj volt. Jobbról tenger, balról tenger, Európa felé tenger, Afrika felé tenger és középen a hires-nevezetes gibraítári szikla, A Gellért hegye meglepő mása, persze, vagy' harmincszoros felnagyításban. Ma is érzem a lassú, ütemes kocogást a hosszú, keskeny Main-Streeten végig, Gibraltár főutcáján — tulajdon- képen egyetlen utcának nevezhető utcáján — mikor a vászonernyős, fehérhuzatos egylovas — magasa sárga ku- csirkocsi, amilyenen a régi magyar földesurak jártak — elvitt a tengerbeszö- gellő földnyelvecskére, amin semmi látnivaló sincs s amit mégis órákig tud bámulni az ember, mert az a csontíe- hér, kiszikkadt kőzátony az Atlantióceán fölött számunkra világ vége, a kontinens egyik legdélibb sarka, az Európa Point. Emlékszem, milyen különös volt elfogyni látni Európát, ezt a földdarabot, amelyet végtelennek érzünk, amint a kukac is végtelennek érzi — gondolom — az almát, amelyben lakik ... Milyen különös volt érezni, hogy ez a sivár, kopár pont valóban végállomás, ahol egy világ befejeződik s ahol a pod gyászból sok mindent ki kell dobálni, mint használhatatlant. Két óra hajójárásra már Afrika izzik odaát és ott — tapasztaltam — sok minden nem érvényes, amire Európában esküszünk. l Természetesen megbámultam a viz- felfogó berendezések csodáját is a hegygyomorban, mint Gibraltár főattrakcióját, amelyet a Városháza engedélyével akkor — boldog békeidőben, 1934 tavaszán! — protekciós turistáknak szívesen megmutattak. Gibraltáron ugyanis létkérdés a víztengervizei is tudnak lepárologtatni. A városkán egyébként első lélegzetvételre megérzik, bogy ill tulajdonké pen egy katonai erőd kellős közepén járunk, ahol a civil — pláne, idegen! — csak olyan megtört ráadás... foto* grafálni nem szabad, kérdezősködni nem tanácsos, nem jó jegyezgetni se ...Boltíves, középkorias kapuk, komor bástyák, kaszárnyák, angol őrjá rátok s delenként őrségváltás a kor mányzói palota előtt. Hányszor elnéztem a plisszészoknyás, ikacérsapkás, meztelen vádliju skótokat, amint szinte operett-görlszerüen hatottak karcsú, hamvas szőkeségükkel — hányszor ébredtem a skót dudák sivitására, a gra ítiofónos, női zenekaros kávéházak, ba zárszerii boltfülkék, arab japán, egyiptomi üzletek tarkaságai között: az indiai ámbrás füstölők édes-fanyar illata máig is az orromban kisért... tís a bélyegek! i Gibraltár a bélyeggyűjtők Mekkája. A postafiókok előtt állandóan lesben állnak a bélyegbörzések, zugspekulánsok és alkalmi vállalkozók, akik egy piszkos noteszben egész boltjukat a zsebükben hordják. Gibraltári bélyeget csak angol pénzen lehet venni, a spanyolt nem fogadja el a posta. Összesen két trafiknak van engedélye, hogy pezetáért is kiadjon bélyeget s általában, csak angol pénzen érdemes élni: a spanyol a hivatalos átszámításon is jóval alul áll. Furcsa és nehézkes itt mindenben a britt spanyol kettősség — alig van két külsőleg-belsőleg ellenté ellátás megoldása. A csontszáraz szik- latalajon se folyó, se patak, se forrás — a szürke sziklatömb szemmellátha- tóan olyan, hogy talán még Mózes sem tudna belőle vizet fakasztani. Milyen kísérteties ut volt a félmérföldnyi boltozatos tunnel, négyszáz láb magasságban. a csepegő mész és nedvesség nyirkosságában... s milyen félelmes volt a hat nagy medence, a hat mesterséges földalatti tó, feketén csillogó vizével, amelyet a hegylejtőt boritó, cementbe ékelt vastetöröl gyűjtöttek ide, ereszforma csatornákkal, úgyhogy a felfogott esővíz mér megszűrve és kitisztulva jut el ezekbe a betonturtá- lyokba. Fősuly természetesen a katonaságon van: ez a rezerx oár-sorozat elsősorban számukra készült. Akárcsak Adenben — amely annyi tekintetben azonos Gibraltárra! — többször biztositó berendezések gondoskodnak róla, hogy a csapatok ostrom esetén viz nélkül ne maradjanak. A háztetőkön mindenütt modern ciszternák; esövizfelfogók állnak készenlétben a hegyberejtett vízmüveken kiviil is, sőt végszükségben tesebb nép s alig van kettő, amely eb ben az. egyfcdél alatt/ való lakásban is úgy el tudjon zárkózni egymástól. Az angolok teljexen külön élnek, külön laknak, külön esznek, az angol négyéviekben, klubokban, katonai kaszinókban; az angol altiszti családi házak finom kis villácskáknak hatnak s futó rózsás kerítéseik öreg ágyúgolyókkal vannak kirakva), mint ahogy másutt mozaikkal vagy fajánsszal pettyezge tik ki a bejáratot. A Déli Kapu körül estefelé mindig lézeng néhány idegen. I A hires gibraítári majmokat próbálják meglesni, mert tény, hogy a gib raltári szikla egyetlen helye Európának, ahol majmok öserdei szabadságban tanyáznak s etetésüket a város intézi. Utoljára az Olaszország elleni szánk ciók viharaiban jártam Gibraltárban. A kikötőnek akkoriban egyetlen viz kockája se látszott a Royal Navy acélszürke hadihajóitól * a tenger alatt mindenütt vastag vasláncok Ss sód ronyhálók gáncsolták el a bejáratot. Hire járt, hogy baj esetén a majomcsaládokat a város elszállittatia békésebb helyekre, ami a humanizmus ko rában, mikor egy légibomba száz em beréletet is kiolthat, valóban dicséretes szándék. A majomköltöztetésre akkor azonban nem került sor s a világ ma is reméli, hogy a gibraítári majmok éltük fogytáig háborítatlanul otthon maradhatnak. Miss 1939 BERLIN, június hó. M-ss 1939T ulc jel önképen így keUene elkeresztelni oizÉ a karcsú, inas, szőke leányt, aki üt ül velem szemközt é-s Airikáról beszél. Életkora 2t év Cigarettázik, jól lánco', nagy társadalmi éle et él, kivéve a reggé nyolctól este hétig terjedő időt. Ekkor vagy békákat preparálgal, vagy pedig madarakat töm ki, arzénnel és spiritusz- szál dolgozik a berlini Állattani Muzeum laboratóriumában és közben a nyugafaifrikaá bozótokról és vőlegényéről álmodozik. Mindez kissé zavarosan hangzik cs éppen ezért talán ismer lessük kissé más oldaliról is Miss 1939-et. Igazi nőve Dombrovszjki Ottilia. Az egyetemet Becsben és Budapesten végezte, mcst pedig a b:rilini Tudományos Egyetem állateim; intézetében foVttuja speciális tanulmányait. A világhírű ornühológus Dombrcvsz-ki leánya és nála igazán fennáll annak a közmondásnak az igazsága, hogy vér nem válik vizzé. A kislány három hét muKa kimegy Afrikába, Mégpedig Portugáliának a nyugatafrikai partokon 'levő Angola nevű gyarmatára, hol három esztendeig fog gyüij'eni és preparáld ál Iáitokon: a berlini Zoologisches Muzeum á'laUára részére. Egész felszeretése már együtt van, ikezdve a trópusi sisaktól a legmodernebb vadászfegyverig, a moszkhóhá'.óról az á'cmkór éUeni gyógyszerfiolákig, a speciális csizmától az arzénem palackokig, szóval ami c-sak egy szen- v'délyes ál atpreparátornál szem-szájnak ingere, mind legyű r van. A kofferek szabályos hajókofferek. Nemeseik hallott állatokat fog gyűjteni. Eleveneket is szállít majd a berlini állat- ker'nek. Van. azért Miss 1939-ben mindezek e.- ’enére is valami, amit tailán nem is meimél" ne az ember az ilyen öntudatos, modern, hö’gyben. Romantika van benne. Ez az ut ugyanis egyszersmind — nászút is és alighanem leg romantikusabb nászulja a világtörténelemnek. Dembroyszki Ot ilia nem egyedül fog három évig bolyouga- ní az afirkai sivatagokban. Amint megérkezik Angolának Loanda nevű városába, röglcn meg lesz az esküvője. Lonndában már két hónapja várja vőlegénye, Rudolf Haris Braun, az ismert német zoológus. Az esküvő után a fiatal pár nekiindul az afrikai homoknak. Az expedíciót a vőlegény már előkészr te'te. A tervek szerint három esztendeig csak emlékezésből és hallomásból fognak tudni arról, hogy valahol északon, sokezer 'kilométernyire van villanyvilágítás, fürdőszoba, bridzs par'd, újság és színház. Mindezzé’ M’Jss 1939 teljesen tisztában való. Azzal is tisztában van, hogy három esztendőig nem esz alkalma arra, hogy haját ondolál'aühassa. De tisztában van azzal is, hogy a bozótban nem oly kedves és veszélytelen látnivalók a vadállatok, mint az ál’atkert rácsai mögött. Vi ágosan tudja, hogy az afrikai homokban sok hely. Lit ot.t leselkedik az emberre ezer* fé e formában a. hallak Mégis úgy beszélget előttem ülve és cigarettázva az afrikai három esztendős expedícióról, mintha csupán c^ónakikirándu- lásról vo,na szó. Uralkodni k B magamon, hogy hűvösnek maradjak és mé'y tisztelettel meg ne hajoljak a mégis csak furcsa és imponáló uj lény: Mias 1939 elő t. CSALÁDI FÉNYKÉP irta; GOD A GÁBOR A szobalány belép és jelenti: ,.Egy idősebb bácsi van odakint. Azt mondja, éppen most jött Amerikából és Gara ur nagybácsija.“ Tűnődöm: egy nagybácsi, egy amerikaii nagybácsi, még hozzá az én nagybácsim! Nekem nincs is nagybácsim Amerikában. Igaz ugyam, hogy a boldogult' Teréz néninek a fia klánt járt egyszer húsz év előtt, de nem nősült, nem szaporodott, csak kiment és jött is baiza. Más rokonról nem. tudok. Igaz, hogy az ember semmi bizonyosat sem tudhat a rokonairól, már-már azt hiszi, hogy nincs is rokona, mígnem egyszer csak felbukkan valahonnan egy nagynéni1 *. egy nagybácsi, egy unokafivér, vagy tudomisén micsoda, jön. megérkezik, hivatkozik egy csomó megboldogultra és egyszer csak észre veszed, hogy csakugyan a rokonod, ugyanúgy dobol az asztalon, mint te, vagy ugyanolyan módon lendíti o magasba a kisujját miközben vizet iszik, mint ahogyan te szektád. Nincs hivatkozás, vagy igazolvány, mely c jellegzetes mozdulatoknál! hivebben bizonyítaná a rokoni kapcsolatokat. A mi családunknak valamennyi férfitagja például krákiig, köpköd és a körmével iüö- geti n fogát. Még azok is megpróbálkoznál: e jellegzetes mozdulattal, akiknek már régen nincs is foguk. Ez a mi családunkban éppúgy jellemző, mini — teszem — a Habsburgokra, hogy az alsó ajak úgy kiugrik a felső alatt, mint egy barokk erkély. Nádink néha összeverődik a csalód, olyan kíméletlen krákogás, köpködés és fogütögetés kezdődik, hogy érezned kell: ezek a te rokonaid, egyedül a te rokonaid. De nemcsak a fogütögetés jellemző az én rokonaimra, hanem az “s, hogy nem mennek Amerikába. Csak készülnek Amerikába menni. Negyven éve készülnek. Ha nem jön a villamos, ha egy autoomaitában bennragad a pénz., rögtön elhatározzák, hogy étég volt nekik és kimennek, sött rohannak Amerikába. De aztán jön ai villamos és ők maradnak. így megyr ez évtizedek óta. Ilyen az én családom. így hát 'módfelett meglep a szobalány jelentése. Vájjon ki lehet az az idősebb bácsi, aiki az előszobában vár,, sőt, ak'i az én nagybácsim és éppen most jött Amerikából. „Küldje be!“ — mondom a szobalánynak és megigazítom a nyakkendőmet. Az ajtóban most egy egészen pici, rettenetesen sovány emberke jelenik meg, a fején két bárom hajszál leng, emlékeztetve egy szebb világra és arra, hogy egyszer mindenkinek haja vad. Az egészen apró emberkének olyan, kis lába van és a kis lábon olyan kis cipőcske, hogy nem, is értem, minit lehet ilyesmivel ekkora utakon közlekedni. Kicsi kezei nagy csomagokat cipelnek, misztikus .csomagokat, melyeknek hátára különfé’e vámhivatalok nyomták a pecséteket, hogy ezzel is bizonyítsák, mekkora rend van i ezen a világon. A kis emberke megáll az i ajtóban, rámnéz, rámmered és azt kérdezi: „Te vagy Gara Pehi?“ Bólintok, úgy, mint aki méla fejbiccentéssel hagy helyben valamely szomorú túrt. „Én a nagybácsid vagyok, Gara Gáspár“ — mondja az emberke, sőt, hogy intimebb légyéin a dolog., még hozzátoldja: „A Gáspár bácsi“. Ebben a percben a csomagok a földre patfyainnaik, Gáspár bácsi kitör, karjai meglendülnek, talpat, ezek a picinyke talpak elrugaszkodnak a fődről és mintegy lebegve és libegve és röppenve nekem esik. rám fekeredük, karját nyakamra csavarjai, iparkodik, hogy ajkaival elérje legalább is az államat, miiközben szorongat, fojtogat, nyomkod és benválaz. Mekkora szeretetet cipelt át Gáspár bácsi acz Óceánon. A szeretet, melyet elcipelt magával az óvilágba. nagyobb, mint egész Gáspár bácsi. Mintha ez a rengeteg érzelem, a rokoni vonzalomnak ez a kitörő áradása ugrándozífaítná kis lábait és azt a kis aranyos ha:sat, mellyen egy vastag, a mellén yz sebben horgonyzó óralánc tanúskodik az újvilágban töltött esztendők eredményeiről. ..Isten hozta, Gáspár bácsi!" — nyöszörgőm kibontakozva a. hullámzó karokból és miközben én is szeretettel tapogatom apró koponyáját és miközben egy-egy kitörő ölelés következtében megingott egyensúlyomat igyekszem hé’yre- j állítani, eltűnődöm annak a harminc ceír , tipiéternek a magasságából, amelv a ; Gáspár bácsi feje és az enyém közölt van. Nekem nincs is Gáspár bácsim — gondolom magamban. Van ugyan egy j ilyen bácsim, meg egy olyan bácsim, de 1 Gáspár bácsim nincs. Ez egyszer bizonyos. De ez a szeretet, a rokoni érzésnek az a tömege, me!v e pirinyó Gáspárból féém rugaszkodik, bizonytalanná tesz. Nagy a viliág, sok a rokon, itt szülnek, ott< szülnek az asszonyok, hátha szültek nekem egy Gáspár bácsit is, aki egyszer csak ilyen váratlanul, ilyen ángyaim ódra megjelenik a maga nagy kicsinységében, az én szobámban, mintha a kulcslyukon jött volna, a légen át, mintha az Óceán szellői hozták volna, vagy mint egy Jónás, ki a cethal hasában utazott, vagy méglnkább a nagybácsi termetére való tekintettek mintha Gáspárkát egy szárdima szállította volna bendőjében az európai partokig. — Ide. Gáspár bácsi — mutatok egy fotelra és megindul a beszélgetés, azaz Gáspárba beszéli, úgy jön belőle a szó, minit kenőcs a tubusból. Mint egy színtelen, szagtalan, hűsítő, gyógyító cm kenőcs a keskcniyszáju tubusból. A szavak nyomán fel rajzolódik harminc évtized amerikai története, híreket hallok Csikágó- bóf a Caroün néniről, akinek hajhullását egv kis"orvos, hála Istennek, megálli- töbta, FiUöp bácsiról * 111,: aki elvesztette a vagyonát és a vakbelét, Cecil néniről, aki meghalt influenzában. Sándor bácsiról, aki mindig olyan jókat mondott és Lajosról, aki még mindig szerebi . a nőket. Fogalmam sincs ugyan, ki a Carolin és ki a Cecilt néni és fogalmam sincs, hegy kii a FiUöp és a Sándor bácsi, meg a Lajos, de azért mondom: „Hehe, nagy kujon ez a Lajos. Még mindig szereti a nőket“. Gáspárba bólint: „Még mindig!“ — mondja leverten, mint akinek oka
