Ellenzék, 1938. december (59. évfolyam, 274-299. szám)

1938-12-11 / 283. szám

*££»**»* „ - asii/*/»»* ti > 14 SlMBHál E$ EE fe.^fesSS| 5 li/Si*<iV '' I t flPWMRDHBEK Szombati és vasárnapi előadások thó vígjátékinak, “ Fűszer h csemegének lesz az rlsci olcsó lioly áras előadása, s ha figyelembe vesszük, hogy ennek a bril- liáns vígjátéknak minden eddigi rendes lielyáras előadását telt ház nézte végig, úgy biztos, hogy ez a/, első olcsó hely- áras előadás zsúfolt nézőtér előtt fog le­folyni. Délután hat órakor Jaques Dévai páratlan sikerrel bemutatott vígjátékának, a Francia szobalánynak lesz a hete tűk elő­adása, nug este kilenckor a Mindig a nők kezdik kér id színre másodszor. Hétfőn este szintén Q Mindig a nők kezdik kerül színre. . ­i X Ma, szombaton kér előadás lesz a szín­házban. Délután öx órakor a nagy siker* árazott Nem leszek hálátlan című ope- reunek lesz az első olcsó helyáras elő- adása. Este kilenc órakor pedig László \)udár kitűnő, uj vigjátékának, a Mindig a nők kezdik című újdonságnak Kész a be­mutatója. A Mindig a nők kezdik, amely­re iel)cs ambícióval cs nagy kedvvel ké* v/ülr a prózai együttes, telve van jobb- nál-jobb helyzetekké!, kitűnő figurákkal. Az egészséges humoru vígjáték az előjekö. szerint igen nagy sikerre tarr számot. Holnap, vasárnap három előadás lesz. Píiután három órakor, a nagysikerű Csa* Ide gyere rózsám — A nagysikerű Dénes Kamjonkay ope reif bemutatója kedden esto — Kedden esto igaza operett csemegével kedveskedik a színház a közönségnek. Minden tokintelberi elsőrendű operettel, amelyből semmi sem hiányzik, ami i nagysikerű, jó operettnek a kelléke. De bátran el lehet mondani, hogy az uj ope­rettnek, amelynek sokatmondó címe Ide gyere rózsám mindezek a kellékek halmozódnak. Hogy no említsünk mást,, ebben az operettben lesz a tulajdonképeni első színpad: ,.de but“-je Kovács Katónak, ennek a kivéte­les hangú, fiatal, bájo 9 koloratur énekes­nőnek. Mindenki ismeri már n Kovács Kató képességeit s így várva várt ese­ménynek lehet tekm'oni keddi bemutat­kozását. Partnere Ival'ós József, a gyö­nyörük, an gu tononsta les/, akinek kö- pességeit szintén ismeri már közönsé­günk s egy pár operaelőadáson lelkesen tapsolt ennék m nagyreményű tehetséges énekesnek. De nem marad el szenzáció szempontjából Puskás Bélának és küü­nő cigányzenekarának a fellépése sem. aki a darab tartalma szerint tulajdon­képpen főszerepet játsz k, mert hiszen a dzsessz és cigánymuzsika örökös harcá­ról szól az opcreU s hogf mPlylk iesz a győztes, ózd látni és hallani kell. Mi nem áruljuk el. A hónapok óta lartó lelkes és ambi­ciózus előkészületek, anuiyek ennek az opcre'tnek a bemutatója1 megelőzték, a Gróf László rendezői talá-ékr-nyvága és tökéletes hozzáértése, a ki'euö szereposz­tás, a gyönyörű kiállítás és uem utolsó sorban az Szava ként 2 — lej. Legkisebb apróhirdetés ára 20 — lej. — Allástkcresök, üdü óhelyek és kiülök hirdetései, továbbá elviszett, eltűnt tá uyak miatti hűd' tések szavanként 1*— lej. — Jeligés it-.e lekre, megkeresésekre csak válaszbéiug ellenében váIas?olunk és csak portózott leveleket továb bkunk. — Díj előre Ibetendö.— Apióhirdelísck Ulatihalók a kiadói ivataluan, könyvos/tályuiiknai!, bizományosainknál, b rmely hirdetési irodában. — Délután hirdetéseke* csakis az Ellenzék kun. v- osztálya (I>. Unirii 9.) vuz lel. Telefon 11—Í9. — Cimet tar'almazó hirdetésekre a vál szt kóz- ggsaumUMtnUKi dyffllllfllliu vrthnül a megadott cinre kell irányítani. Wm-WWIMW mrr frr rimummmmmmmimmmamm iimihiiimbi ih (áLMStUSi ífÖYÍS l. ADÁS vem KÖRÖMLAKK újdonság, gyönyörű és tartós érkezett a „Bayer“ hö.gyfodrász-szalonba. Hr. lorga 11. G 2212 HÖLGYEK FIGYELMÉBE!! ViLmyorHo'ábui váro‘unk!>en a IfRi^nóssbban és a legolcsóbban csokis náüm készü hut hónapi francia mellean. ára csak îţo lej A legmodernebb felszerelés, — Pontos és udvtrwu k,i<zoJgílj* Frizeria SANT HA, Srrada Elisabeth je. szám alatt. LÁSZLÓ penzióban, Budapest, ktünő, olcsó el­SAjlís. Cim a könyvűsztál/bzu. P 224 KARÁCSONYRA legkedvesebb ajándék egy miivé zi kivitelű b?onde)'_rárrm, képeinek, goblen* jeinek, säb.. melyeket >iego ciébtsar ROMEO nal Cluj, Reginai Marfa» 14 alatx szerezhet be Kép­rámák áaUndó&n «ulktáron. Javir.sokac val:*Iok. F. mmimixs H Ispánt, gazdasági Iskolát végzet*, nőtlent ke­resek janu r 1-re. Gaal József Silvasul de CŰm- pi , jud. C uj Ko. 625 KERESÜNK romárt, magyar, német nyclvru. dásu perfdklt levelező könyve őr vagv könyvelő, nőf, Á'iás azonnal elfogulható Jelentkezni dél. elSic 10—r 2 között „Au’o Sport.Ardca.“ Ep. ton 28 Déluoán Pop Stefonnal. Slrada Memoran. duUű 12, Gy 1 jo6 ÂUÂST-MRES Eladó könyvkeresőé 'és elutazás végelf sür­gősen Médiáson .Alexandru Deo-bal“ (volt ré- gebben „EOS“). G/. 1525 l átta lüggönymintatermünket ? Ismeri őrök- életü,kívánt méretű,sza atla in izoft, vert csípke- szöve e nk tv GURI-GURt r/arimf Iszere ésiiii- ket? „DER-BESC“ lűggönykellékszakazletbén, Góly -truh z felett emeleten. P 310 Alkalmi vétel. 193i as H>rnyphoi (4-f-1) rá­dió c ész olcsón eaJó. — C.ra Rudolf Mosse Cluj, Caba Marechal Poch 4. G 2336 PERZSASZÓNYEGEK, képek."képkeretek mű* vészi kivitelben. legolcróbbea. részletfizetésre 4 beszerezhetők: „UNICUM“, Oki Mare«l Poch s/a Telefon 29—6j. Valódi mgy perzsa ebéd.ő-szőnyeg eladó. Matei Basarab 4/a. Ko. 628 FINOMKIVITELÜ telehái >k. k^b^^T^É. rények, modern fotelek, return.e ehdok, Mürtz tala». Strode. Fi. D«v<i 3. Ko 6:7 EGY négy vaskályha dkdó. FRIZERIA SAN1 TITA, Stmd* Elifiabe» J2 Gy rjeí PRIMA — kűí’tazost — Legedig di«z- ét cse, repes VVágok oícaóa eladók. Strad* Mi«nistilor XI. szám G *349 RAKTÁRON levó klíiápjjim«t ka-ácsony előtt leszü/Utpft árban árusítom. Ch*pe«ux Iréné k*kp. sZaioD. Iufíu Monki 3, G 234» fnianan-Lahás Ide gyeFa rózsám rM Színház műsorai Szómba: d. u. 5: NEM LESZEK HÁLÁTLAN. (A nagysikerű opersaiujdoniij; első olcsó- heíyiras előadása.j Szombat este 9: MINDIG A NŐK KEZDIK. (Lárzló Aladár óriási sikerű. legújabb vig- játéka. Fősec-rep’ők: Fényes Alce. Erényi Böskeí Páni Magda, 3eness Irina, Mészáros Béla. Nagy István, TvVh Elek, Tompa Sán­dor. Csóka József. :tb., srb. Rendező Szabi • dós Árpád Premier-bérlet ta. szám ) Vasárnap d. u. 3: FŰSZER £S CSEMEGE, (A nagysikerű Csa®'ht> vágjál ék első o'oöóbeJyárs# előadása ) X'asárr.ap d, u. 6: FRANCIA SZOBALÁNY, (HejcdazírJ Vasárnap este 9: MINDIG A NŐK KEZDIK. (Bérlet szüneiben.) Hétfő fél y. MINDIG A NŐK KEZDIK. (Ren. des bérlet 12. szám.) Kedd fél 9: IDE GYERE RÓZSÁM. (Nagysike­rű Déncs.Kamj'onksy operett bemutatója. Ra­gyogó kdlitáű>a>n. Rendező: Grof I.ász ó. Kováca Karó koíorajtiur-énekesnő és K?l.ós József tenorista venaé^fell-p;:/«!. lőszere^, lőlc: Kréraer Manci. Ba2sa ú<r<* Czopán Eló x-i. Rajnö El i. Jene. János. Tompa Sí odor, Ciótw József. Réthely Ödön, 1 iildp Sándor, Lanioí Bé Csengerá Aladár. r:b. stb. Vtzé- nyel Schreiber Alajos. Prcm'cr blrle: »3 szám.) Szterda fél 9: IDE GYERE RÓZSÁM. (Rendes bérlet 13. szám.) CAPITOL: Premier! Asszony a lej ön. (Stella=Dallas). Egy szerelmes asszony izgalmas regénye. Főszereplők: Bat = bara Stanwyck és John ßoiles. Világ híradó. EDISON: Csütörtöktől vasárnapig. Gran­diózus műsor. I. Stan és Bran ikrek- II. Az örvény. A francia filmgyár­tás legnagyobb remeke. Uj Híradó és Micky Maus. MUNKÁS-MOZGÓ: Ma 3, 6 és 9. Nagy- kettős műsor. I. Tragédia a hóban. Premier Cluion. Az évad legnagyobb sport filmdrámája. Fősz. Roţi aid Soulre, Jane Baxter és Anthony Bus- hal. II. San-Francisco, a bűnök váro­sa. Fősz. Janette MacDonald, O ark Gable, Spencer Tracy és Jack Hole. ROYAL MOZGÓ: Világvárosi premier! Ramon Noyarro, a világ dédelgetett énekes filmbonvivánja „A SEJK'4 c. filmben. A sivatag pon=Juanjinak elkápráztató hímje. Egy izzó szerel­mi történet a perzselő sivatagban. SELECT MOZGÓ: Uj bálványok. Hatal­mai; filmalkotás a pilóták veszéllyel teli életéről. Minden képzeletet felül» múló érdekes felvételekkel, Főszere- pékben: Clark Gable, Myrna Loy, Spencer Tracy, URANIA MOZGÓ: Általános közk'vá- natrá: Robin Hood kalandjai. Színes filmcsoda. Főszerepekben: Erfoiy Flynn, Olivia de Havilland, Basil Rathbon. ­SZOMBAT, DECEMBER 10. BUCUREŞTI. 7.30: Rilm'Lus torna, rédió­hiradó, reggelt han'gjvenseny.' liázlartási or­vosi tanácsok. 13: Időjelzés, kuUurá-Ms líLrefe, sport!, vizóllás jelentére. 13 10: Déli hn mg ver­sen Közben: Sport. 13.40: Gramoi'omjieine- zOk. 14.15: Hitek, mádióh-rorió. 14.30: Gra- inofon!emezek. Iß: Hírek. 16.45: Előadás. 17: A ftóilu őre ég-szervezet órája. 18.15: A munka v* öröm órój a. 19.15: Előadás» a Bá- nátrók 20.15: Orgonahangveaseny. 22.15: A GhíEida-zenakair, 23: Hírek. 23.15: Hangver­seny. Majd: Hírek közvetítése német és francia nyelven. Utána.; Közlemény dk, BUDAPEST i. 7.45: Torna. $.20: Tire na 11: Hr ek. 11.20 és 11.46: Felolvasás. 13.10: BSzKBt-zenekar. 13.30 Hírek, 14.30: Hang­lemezek. 13,35; Hitek. 16. ÁtfűiyaiÉhh'fcife 17.20: Mese. 18: Cjgónyzeíié. 19: Mit üzen a rádióé 19.30: Magyar n<>i4k. 20: Hírek. 20 25: Szalonzene. 21.10: Kassai vidám est, 22.40: Hirek 23: Énekszámok. 23.45: Ci­gányzene, 24: Mbcik sogol cs francia nyel­ven. Z@neaIbamo6 kardesonsra magyar, német, angol kiadások (jazz szó­ók), az „ELLENZÉK“ KÖNYVOSZTÁ­LYÁBAN Cluj—Kolozsvár, Piala Unirii. INTELLIGENS nő á'Sist ker;5 moí;ános úri. nőnél, vagy kVcbb csBÖktniál. l-'őzéít cs könnyebb házkeendőlict vái'ki. vidékre s meg/ ..Szorgal más“ jelifiére. K 3l3 SZERÉNY ifiényü. járékos. nte’Kfiens lányt ke­resek 3 éves lányom meöé Híz’.. riâţWn scfii'.cni kell Ncmciü. tudók clőnyötn. Buíc^k GyuÜné, Trias. K >*« Me^ísosszabbifoífáít az orvos. rendelők fosztogatóinak vizsgálati fogságát KOLOZSVÁR, december i0. A helybeli törvényszék mellett működő e.&ö számú vizsgálóbírói kabinet vezető­je. Drágánescu vizsigálobiró előzetes vizs­gálati fogságot rendelt el busmann Osz­kár és Klein Victor temesvári illetőségű személyek eli'en. Susura un és Klein, má­sok közreműködésével, 7 év Óta orvosi rendelők fosztogatásából élnek. Az eltu­lajdonított orvosi műszereket aztán or­gazdák által ad Iák el. A különleges al­világi }íüzletág“-ra kiképzett társaság nemcsak Erdélyszerle, «le külföldön .s megpróbálkozott mesterségével. Így az egykori Ausztria fővárosában, Becsben szintén „vendégszerepellek'*. Kolozsvárott pedig köze! tíz rendelőt „látogattak14meg eredményesen. Az. összeszedett műszerek ériéke eléri a G00 ezer lejt. A vizsgálóbíró letarlózlátási végzését tegnap 00 napra a törvényszék else tago­zatának vádtanácsa is megerösdetie. Ugyancsak a napokban fog doniéul a vizsgálóbíró a jelenleg szintén fogságban levő Frenck Heim bucureştii Inkos log- vatartása felet is, akit büniársi minőség­ben kísérlek át a*, fővárosból a helybéli ügyészségre. ÜcKÜ&iaij iiisssiéÍré fepHl§@ép tragédiája AMSTERDAM, december 10. Súlyos repülöszerencséth'nsfrj történt Hollandiában. Eyy utasszállító gép le­szállás Közben felborult, ,< gép tüzet fo­gott. A légi kikötő személyzete u súlyos helyzetben levő repülőgép segítségére sietett. Mire azonban a lady cinre érkez­tek, négy utas már oly súlyos égési sebe­ket szenvedett, hogy rövidesen belehaltok sérüléseikbe. A gép többi masait kórház* bQ szállították. - “ ­HÁZASPÁR — gyermekekkel ir — ingye# lakiíaj ki.ph*5 kisebb kiszoőfi.í!átért. Cím * k.«dó' lí'v«talb<mi G 233^ LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a lej* választékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék kony vosztilyabao, Ciu4 kdmtn Unirii. 5 v v ’ ' A Menza javára újabb adományok érkeztek. A szegényedés idején, sajnos, nem csűr» rannak, csak csöppennek a küldenie* nyék. Annál meghatóbb, ha olyan erő­feszítésről számolhatunk be, mint Ba* legh Albert hűséges előfizetőnké, ki szivbemarkolő szavakkal jelentkezik. Balogh Albert „a nemzet napszámosa“ volt — ny. tanító — és már két fia ízlelte meg a Menzának asztalánál „szegény szülök, a gyermekeik egész.- ségéért aggódó anyák gondját enyhítő magasztos közintézmény“ áldását és hálával emlékezett meg erről, mikor ‘jól sikerült almatermése lett ezidén, szerényen és szemérmesen mondjar „csak azt adtam, annak hányadát, amit a jó Isten adott szorgalmam után, megáldván almafáim termését gazda­gon“ és megígéri, hogy máskor is így fog cselekedni. Tehetősebbek, akiknek hő szürete vagy aratása, ipari vagy kereskedelmi haszna van, elgondolkod­hatnának a derék öreg magyar pél­dáján, aki gyermekek oktatása után, ime, akaratlanul mindannyiunk tanító* mestere lett. Almafái bizonyára elége­detten megérzik, hogy jó gazdájukat micsoda nemes elhatározásra késztet­ték. I A legújabb adományok! B, M. T;Tr 20 L. Balogh Albert Zaba!« ff"! | 300 U Iffnsági köngvefc fiuknak, lángoknak választékban az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN Cluj-Kolozsvár kaphatók. Vidéki rendelé­seket azonnal intézünk. Utánvéttel, leszál­lítunk. Képjea nagy kará­csonyi könyváráén vsőket szövege és zenéje n topább? biztosítékai annak, hogy ez az operett biztosan rí:yi- i desen a szezon legnagyobb .sikerévé növi ki magáit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom