Ellenzék, 1938. október (59. évfolyam, 223-248. szám)
1938-10-30 / 248. szám
1938 október 30 st wivV lă'(V A lifts g alléi lem d R éücíí fíöq H A oíír, >Iös hßif Saca Jöte nözí >SÍh ned §9« I :om Difi í§ trs® >Yfi őri OCTI :<»I sri m iaq iöí fa '*i. rm sa ait ÍOÍ S2 fii m ut el ßt t í f r János megkerüilve a házat, az istálló fa- //nál kiállít és ellkémlelt a távoli töltés irá- -/yába. A földekre lapult csendet (kjét közeli ázott szelimajkiazal virraisrtóttá és a mélyen, járó Jellegekből párás, soirii eső szitált. Az ég már \a< hairmadik tanyai mögött földet ért és a boridat, amely küTöskörül megfekiidte a hattárt, a. közelgő éjszaka homályát höm- pölygette laissiaini errefelé. Harmadik hete esett. Az árokban, a laposokon már mindenütt állott a viz s ahol még nem vélt, itt-olt már zöldelő vetés között is, mirrduntalom fölfa■ kadt az ár, csillogó tavacskákba gyűlve a meghasadt rögök között, amelyek az idő előtt kiibomilott csirákat re j'tegefcték. A felhőkön tül és itt lenit, mélyem megbújva a barázdák alatt, március ébredezett & a füvekben, a fákban a megindult élet roppant bősége csörgött. De maga a puszta még hall gátolt, mintha mozdulatlan nyugalma a 1éL örökre elborult aknáit őrizte volna. II. Az asszony elhúzta a firhangot, ®. meg- gyu.jtott lámpát az aisiztail közepére tette, azután k'memt 01 pitvarba. János két könyökére támaszkodva pipált, csendesen rakosgatva egymás mellé gondolatait, amelyek most nagyon is közeli dolgok körül nyugta- kir.kodtak. Mert a feles, az ezek után ntigr hanem bevetetlen maradt, mivelhogy árpára mindenféleképen késő már az idő. Azután pedig csak a teremtő tudja, hogy még mi történik, mert aa eső, ahogy mutatja, nem áll el addig, amíg ai maga pusztító munkáját öl nem végezte. Tga.z ugyan, hogy az elmúlt esztendők során is éppen elég ba j volt az idővel, de hát a helyzet akkor mégis csak tisztázódott s ha esett is, túlságos aggodalomra nem volt ok. Mint most, amikor haszontalannak látszik minden< számítás és <re- ménylkedés, mert a. télen hó i's több hullott, mint máskor s a kései fagyok sem használtuk túlságosan <ai vetéseik. Idáig érvén János, jobblábát előrenyujtot- fta az asztal ateft és« engedte, hogy gondolatai más utaknai férjenek. Persze nem először történt ez s igy moist is csak odáig jutott, hogy számítani megint csak nem szán Unt, ha kiderül sem, mert mire nekikészül', újra behajtja az eső, úgy, mint az elmúlt: héten, meg az aizelőifin. Céltalan, nehéz vergődéssel gyötrődött, amely százszor is elpihenve, újra1 meg újra 'felsőtéileft benne, ahogy véletlenül ay ab" Jakba tekintett és látta, hogy a homályos üvegen fényes csíkok bún patak zik alá a süni eső. Az eresz alatt mint hu valaki a földet döngette volna. Rá nyomban hangok hallatszottak. A kiét legény érkezett meg és e< sarat verték le a lábukról, mielőtt betértek, Mihály jött elől 6' hátra taszítva az ajtót, magsa után engedte Emecet. — Aggyon Isten! — köszönt. A kemence előtt megállt és lassúm' körül hordozva tekintetét, a vizes kalapot letette a padkára!. Idebent melegebb volt persze, de meg a felöltő is alaposan megázott, használat végett tehát előbb a kisíkendő került elő és. elvégezvén az is a maga dolgát, a két legény leült az fi'srfalhoz. János darabig várit, akkor kettőt-hármat köhiintve, balkézre fogta a pipát. — Na., —- mondta — mire végzi? Miháily 'az -ablakm nézett. — Nem segát mán ezön senki sé! János nem , felelt mindjárt. A legény ugyan nem mondott a, fohászkodással újait, annyit azonbani elárult, hogy odaát, Rlákoséknél, ahol a délután időztek, szintién nincsenek nagy bizalommal a dolgok változása, iránt. A kijelentés tehát ebből a. szempontból meg fontolandó volt, —- Hát Pétör? — kérdezte később. — Mögázott — felelt a legény — egész délelőtt odavót az urakkal. — Mán mögen. — Mögen. Ászt asszon ták neki, hogy ha esik még egy hétig, akkor ü!k nem felelnek s áramáért. — Nem ? — Nem. Elhallgattak. Az asszony behozta az ételit és félretolva a lámpát, letette a tálat az asztal közepére. A levegőt e; főtt laskafésztai és a suhan- tott leves1 párolgó illata járta, III. Éjfél lehetett, amikor János felérzett. Az ablakot most már verte az eső és hallatszott, hogy a padlás ajtaját dühöngő szélvihar feszegeti. Felkelt, tapogatódzva kiment és kinézett a pit vara jtión. A szél beverte a zuhogó esőt az eres« siói azután vadul tovább rohanva, belefogózkod'ott a kerítésbe és olyat csavart a kétágason, hogy «« nyikorogva be- lenyőgöttt, Áz orldáfn alatt pedig vészt jósló tompa dübörgés húzott ni, Annikor János Mihályékiat felvert«, már alig volt maradása. Azok mindössze csizmát húztak. és> Brnec szaladt az ásóért:, meg a kapáért. — A csákányt nem találom — mondta, ahogy visszatért. — Mög van — felelt Jhinos és kilépett az eresz alól. ö haJadit elől, a két legény utána. Ahogy a. dűlőnél elfordultak1, neki ai Tisze töltésének, egyszerre féltérdiig! süppedtek a szutykos, ragadós sárba. A szél élűdről vágott, vödörrel zúdítva rájuk a vizet. De Já mos bírta. A veszedelem váratlanul felriadt réme. hogy az amúgy is áradással fenyegető Tisza most már bizonyosan á'tszalkitja reggelig ei töltést, a. föld és. a benne való egész életüket jelentő reményiség féltése, szívós, nehéz teste minden kis szögletében felverte a vért. A két legény mögötte znhlált, veszett birkózással vergődve a rettenetes sárban, amely a. pocsolya alatt ragadás volt és minduntalan rnairaisztial'ta a, csizmát. Órába, másfélbe telhetett, mire Ludvár fölé értek. Jánosi a töltés oldalába dobta a subáit, fii?.uláin< a két legényt otthagyva, előrement. — A csákányt! — mondta, amikor visz - szatént. Azzal támaszkodott úgy ment fölfelé, Mibál yék utána. A töltés tetején pillanatra megálltaik'. Előttük tenger harsogott és a megdagadt ár bömbölve és jajgatva bőgte bele i'itóztató dühé) a koromsötét éjszakába. János néhány csákányváiglásisal árkot húzott a töltés tetején, a legény pedig ásóval követte nyomon. Negyedóra, sem telt. szakadt róluk a viz és hallatszott nehéz, hörgő sz üszögösük. Ekkor János lekerült a viz felé és most egyenes irányban ásni kezdett le o földnek. Amiko r igy jó méter .mélyen á t szakította aiz árokig a partot, fölmászott és a töltés raá sík oldalára került Ott ozután, most mór Mihállyal, meg Erneccel együtt, újra kezdte a csákánnyal csinálva utat. A súlyos, nehéz szerszám tompán döngette a teiltest• Óra múltjain' szárazig érték és alz acél, kőre tatáivá, szikrát csiholt. Most már verte s dühös, lázadó arccal harcolt a földdel, amely © töltésnek ezen a részén kavicsos volt és egy egy hiitalnrasabh csapásnál mész sze elrúgta a csákányi. Emésztő, inéin« vcrgödéslxm igy múllak a percek. Húr om óra lehetett, amikor János megállt. A töltés emberi sziám i f ás szerin t át volt vágva, a többi most már a víz dolgai, ha csakugyan ez a szándéka, hogy a földek felé vegye taz útját. A földek felé. amelyek ezen a részen vannak. Mert az övét ezek után aligha éri veszedelem. A töltés alatt © csapáson indultak vissza. Ttt ez nt iis. könnyebben volt járható, de meg az idő sem sürgette most már annyira őket Elől megint csak János haladt és egyszerre megállt Hirtelen úgy rémlett. mintha a közelben élők motoszkálnának, majd tisztán hallatszott & sár csicsogása. János megdermedt ar émillettől és jobbkézne fogva a csákányt, előrehajolt és belekómlelt a sötét »égbe. Nem látta, de mert itt valamivé.! csőr desebb szél járt és egyébként is erre hoz in a hangokat, hallotta, hogy száz, százötven lépésnyire emberek beszélnek. A Tisza hallásától vágtáik erre át, mert a vetésen keresztül rövidebb volt a ut s ahogy irántuk elhaladtak. János a lépések zajából azt is kivette, hogy legalább öten tapossák a sarat. Darabig várt, aztán hátraszólt: — Ttt vattok? — Itt — hangzott suttogva a felelet — alighanem Nagy Kardosék gyünnek a' réház- tul... János összébb fogta ai subát éls megindult. De csak néhány lépést tett, azután kocogásra fogta A csizma minduntalan le akart maradni ai lábáról, ezért kidülledt szemekkel és zakatoló szív vei hörögve hajtotta előre magát a síkos csapáson. Amikor jó másfél óra múlva 01 kör tvél vési komphoz értek, a ítélt és1 félholt volt a két legénnyel együtt. A töltés itt merész kanyarral' hajlott. János sötétben ia jól ismerte az utat s fél akart kapaszkodni a rőzserakóshoz. De csak a töltés közepéig ért, ott ahogy előrelépett, gödörbe zuhant. Nyögve, veszett káromkodással tápászkodott feli Most már nem törődött semmivel, olyan halálos1 ölő düh fogta el, hogy Nagy Kardosék megelőzték és csakugyan átvágták 01 töltést. Hetek óta tartó gy őt retimes várakozásáról, hiábavaló rnagv tusakodásáról, egész élete egyetlen értelméről, © földjéről volt. sző* amelyért eddig csak Aggódott s amely most már meß/thetetlenül odavész ha csak láthatatlan hetuilmak nem segítenek rajta. Először kézzel kapott a porhauyós föld után és jócs<jcmót belerántott a gödörbe. — Kapát hé! ... — ordított. Brnec szaladt, odanvujtotte és ő is, Mi' Sály is, kaparni kezdték a földet. Az oldalba® később rőföse is akadt, azzal kötötték el mutatja minden tabletta 0 Bayer-keresztet. a valódi Aspirin csalhatatlan ismertetöjelét. VALÓDI CSAK An «KERESZTTEL az árkot és lépésről-lépésre igy haladtak fölfelé. Amikor fölértek, a veszedelem elemében volt. A sziget mögött derengett, a fénnyel átszőtt homály állói előcsiillogott 0 víz, amint örvénylő sodrással: a part felé zuhogott és 0 vár attain ul megtorlódott hullámok föl vágtáik a töltés tetejéig. Néha villámlott és uána földel rázó robajjal megdördülve az ég, a nekiszabadul't szélviharra:] korbácsolta előre a zúgó áradatot. János már nem látott:, tűz esőzöbt 0 wze mei'böl, úgy hunkózifca, tí. rozoga kapával a földet:. A két karja kiszáradt s a derekában csomóra dagadlak biz inaik. Mihály, meg Ernec mellette szédelegtek. tépték, .szaggatták elborult lázizial a földet, rábányva a rozsét, amellyel a kiét levert cölöp közölt kötözget- ték az elszakított partot. A viz a lábuk alatt csapkodott, amikor abbahagyták. Egyszerre döbben lek rá, hogy hasztalan egész öldöklő vergődésük, itt már csak a teremtő akarata' segíthet. Reggel volt. amire hazaértek. Az eső szakadt >.>• 0 s®él végignyargalva, a pusztán, felhágott a töltésre, ott szembefordult a tajtékzó árral amely harsogva száguldott a partok felé, hogy szilaj vágta fással szabad utat törjön magárnak. IV. Reggelre .váratlanul megesendesedett az idő, harmadnap kiderült s a víz lajtaiamul visszahúzódva! medrébe, csendesen iramlolt lova megbékéli hullámaival. V. A levegőben a közelgő május lehelle te érzett. János kint ült aiz eresz alatt, amikor Nagy Kardos megállt a tanya előtt és beköszönt. — Na. kiült kend? — szólt és mutatóujjával megérintette a kalap karimáját. — Ki —- feleli Jánosi. — Már most tűrhető idekinn, is. Nagy Kardos leült. Hallgattak. — Csak eső né lögyön több — szólalt meg később Kardos1 és kibontotta1 aiz acskót. János nem felelt, tudta, hogy amatz úgy is folytatja. H«f hete várt erre pillanatra, hát neki nem volt túlságosam sietős. Nagy Kardos megtörnie a- pipát. S mert ezúttal nem volt vele különösebb baj, a .szá ra>z dohány vidáman égett, újra megszólalt: — A lúdvári t'öltéist mög valami ga:zem- bör átvágta ... — mondta és előrekönyökölve Jánosra mézett. János meg sem rezzent. Csak szíttá ncgy nyugalOm'mal a pipát, maijd köpött és miután csizmája talpával illendően elmázolta a földön, oizután felelt: — At? — At. — Akkor alighanem fuzok a gazembörök jártaik Körtvélvösniél is . . . A Nagy Kardos pipája eldugult, pedig két pofára szilfa.. A beleiben meg hirtelen1 olyan különös hűvösséget érzett, mintha hideg vér csordult volna el 0 szive alatt. — Nézd csak! ... — vörösödön neki s az asztal sarkához koccantotta a pipát, úgy próbálta Hanem az most mér végképen beadta, a kulcsot. Ricsiit szédült is Az embersége, érintetlen ,n««y gőgje volt felvórezve. hogy János mindéül tudott és gvA igy szemébe mondta. Düh, sűrű vörös vér ágaskodott benne. — Hát csak a lucernás végett gyüttem — szólt. — Ha, magággyá kend az árát, nem bánom, lögyön 0 kenőé — állott fel és most már., minit aki méltó módon visszafizetett, keményen hátrasizegett fejjel, szúrós tekintettel nézett Jlámosra. Az nem felelt mindjárt, a váratlan győzelem repeső nagy örömét csititgatta 0 mellében. — Kend tuggyfii — emelkedett föl. -— Mindönki maga parancsol a magáéból .. . A Nagy Kardos keze elindult és az asztal fölött hirtelen összetalálkozott a. Jánosével. Aztán elindult. — Csiba te! — intette el hiizelkedve a kutyát, amikor ment, hogy aiz i* lássa, milyen jókedvű és mennyire semmi neki az egész. János utána nézett s szivében' elpi'henő meleg csend muzsikált. A nap delelőn állott és 0 távoli semlyé- keken vizcseppek csillogtak a. fényben, amely élőméivé, ezer hanggal zengte át a pusztát. Sznob Egy londonkörnyéki autóbuszkalauznak meggyűlt a, baja, 0 sznobokkal 5 most hadat üzen nekik. Megszervezi ellenük veleérző kar társa it és polgártársait. Mifelénk is eléggé ismert sző a „sznob“, de akik használják, nem bizonyos, hogy pontosan tudják, mit jelent. Mr. Fielder esete eléggé megvilágítja 0 kérdést. Ez 0 derék közlekedési alkalma zott éveken át élénk részt vett a közéletben. A városkában, nhol élt, meg is becsülték buzgalmát és hozzáértését. Odáig vitte, hogy egy ideig mint helyettes polgármester működött. A 'legutóbbi polgáipmesterválasztáson komoly esélyei voltaik), ő volt kétslégen felül a legérdemesebb és Ifegölkaknaisabb jelölt. De utolsó pilainatban elgáncsolták az előkelősködök. — Még mit nem? Egy autóbuts'/.kalauz Jegyen a polgármesterünk? Ki van zárva,. összefogtak ellene és ki bukta Mák a válás ztason No, mos>t már tudjuk’, hogy kik a-sznobok’. Ez aiz emberfajta Angliában kapta nevét, de korántsem angol különlegesség. Mindenütt vannak emberek, akik fennhordják az orrúikat, mert valamilyen külső disz, kapott rang, más sallang tapad egyébként érdektelen, személyükhöz. Kiülnék maguknak vailairraiilyen könnyen ellátható hivatalt, k'- könyöklik a tárva dalmi érvényesülést, kijárnak, kihizelegnok egy kis címet, vagy kitün- tétlóst és fi’Zt képzeiiki. ettől mám joguk ran ■lefitymálnd náhiknál sokkal különb, hasznosabb, értékesebb embertársaikat. Mr. Fiélder, ugyláfcsziik, e.l van szánva, hogy az orrukra koppint. Nem nyeli le a •sértésili, nem tűri. hogy 0 sznobok elnyomják becsületes érvényesülési vágyát csak aztért mert „gyakran látták szolgálati ruhában“. A kiadott jelszónak visszhangja támadt és az önérzetes aiutóbuszkalauz egyéni sérelme, ugylátszik, rendszeres eredménves mozgalmat indít meg a köz és magánélet minden területén a sznobizmus ellen. A TISZA Irta: BIBÓ LAJOS
