Ellenzék, 1938. október (59. évfolyam, 223-248. szám)
1938-10-14 / 234. szám
10 HÄS;E /; L L i: n 7. /IL (i'.ísőoljali cikkünk folytassa.) PRÁGA. n!vKíIkm’ 13. a Komáromban tárgyaló szlovák bizottság elnöke, I IS° dr. szlovák miniszterelnök n Havas táv irata ügynökség Komáromban tartó/kodö munkait;!vsának nyilatkozatot adott. A most1 folyó magyar szlovák tárgyalásuk kedvező kibontakozását reméljük mondotta • , hogy a lárgyató- íolok közölt foluierüLt ellentéteket sikerülni fog áthidalni é.s a négyhakoom bevonása nélkül megoldjuk a magyar igényeket. Prágában úgy hírlik, hogy a szlovákok és magyarok kozott elvi mcgegye/es jött létre. Az ■etnikai elv alapján fogj-tK ts/közölni az uj határ megvonását, öizo* nyos kiigazításokat azonban szükségesnek jelentettek ki, amelyek gazdasági és közlekedési szükségességeknek telelnek meg. ..Vigyázni fognak arra, hogy a Magyar- országnak átengedett szlovákok száma le* gyen egyenlő a Szlovákiában maradó ma* g) árokkal. Véres verekedés Lcmbergben a rutén kérdés miatt VARSÓ, október 13. (Radar t A Pat- iigynökség jelenti: A lembergi görög katolikus papi szeminárium növendékeinek a lengyel—cseh válság idején tanúsítod lengyeiejlenes magatartásából kifolyólag, tegnap véres verekedés folyt h> a szeminárium épülete előd. Az összeütközésben egy ember meghalt, többem megsebesüllek. „Anglia gyöngesége miatt volt kénytelen a müncheni egyezményt aláírni“ LONDON, október 13. Qranborne lord, volt külügyi államtitkár szerdán Weyanouthban beszédet mondott. Beszédében a volt államtitkár kifejtette, hogy a kormánynak mindenekelőtt a fegyver- kezés politikáját kell szem előtt tartani és nem tudja eléggé kihangsúlyozni, mennyire fontos ez Angliára világpolitikai szempontból. — Abban az esetben — folytaitól beszédét a volt államtitkár , ha minden erő nickel fegyverkezni fognak, végeredményben feltétlenül a tartós békéhez érkezünk el. Nagybritánnia mai gyengesége rendkívül veszélyes Európa békéjére és éppen ezért voltam kénytelen februárban benyújtani lemondásomat. Anglia éppen gyengesége miatt volt kénytelen a müncheni egyezményt‘ aláírni. Ha kellőleg fel lettünk volna fegyverkezve, nem kellett volna lenyeljük a müncheni eseményeket. A német nép sem bocsátkozott volnia bábomba, ha tudta volna, hogy hadfelszerelésünk semmiben sem marad a németeké mögött.--------- ■■ ---------E&W éw h&pftönre sSéliék as öne&onkltó katana- s EQkeyémwZ KOLOZSVÁR, október 13. A helybeli tatonai törvényszék tegnap vonta fe’iolősségre Dumitru Constant pvt, a kolozsvárii csend őrzés zl óalj szökevCtny közlegényét. A szökött katonát kettős bűn’ Serbe Ili, amennyiben — a szökésért kívül — öncsonkítás m'u&tt is felelősségre vonták. Dumitru Co.nsitr.citin ugyanis, hogy a kai- lonci-ágtól végleg s zabad ulhaissan, a inódasi őrház közelében «■ «.Ínyükre fektette baíikezét egy arra haladó vonat előtt, mely kezének négy ujját levágta, A szerencsétlenség után a csendőr menekülni igyekezett, de ai balesetet 'felfedező 'vasúti utasok kéznek éri tét- ték. A kaltonaszökevlány azzal a mesével ó.Mt eli'i, hogy ismeretlen iúmfidó lökte a vonat elébe. A Punt dimomeseu VaKite hadbíró -ez redea ein ökleiével' ülésező katonai; 'törvényszék azonban; nem fogadta el at kétes tyzanezetü védekezésit és Netianu őnmaigy, taton ad ügyész szigorú büntetést kéiő vádibesiziéd-re Dumitru Consteaitánt úgy szökéséül, mint íki- csoinkitűsért, egy-egy évi börtönbüntetésre Heilte, amelyből — » katoniaú törvénykönyv •i devon atkozó rendel ke zései értelmében — csupán az egyik büntetés kerül kitölllésire. Emlttirafiiaii IsCrilí ííHö3 HOveíctóscIK rendezései a vtúi posfafaftorcHbetttcscif KOLOZSVÁR, október 13. Mint ismeretes, n légi pustnlakarék- pénztár be leülései ne k ügyében Romániái és M agya rorszá; közöl bosszús tárgyain sok folytak, melynek eredményéként beszedték a postatakarékpénztárt könyveket a követelések összeírása végeit és illetékes körödében kijelentették, hogy rt kifizetésekre rövidesen sor kerül, még pedkj olyan <irányban, hogy minden két koronáért 1 lejt térilenek meg. A többször kiki.t:Vsl>;i holyezett Iti 1 izolósrc iuonJwiin még mindmáig »cm kerirt sor. A brUkesck egyesületekbe tömörültek, azonbam igy som er lek 1 I eddig niegiog- Iialó eredményt. — A r^'i-íi posUdakarek- pénzlár betétesei most elhatározták, hogy panaszaikkai emlékirat formájában a királyi helyiHuirlósághoz fognak lordului. A hotír Ins ek köreiben áll táltosán remélik, hogy o számos kisember 1 ölik érdesét képező ügy, több évi huzavona után, a közeljövőkön végleges megoldásra kerül. Tamási Áronna a Klebersherg-emlékdijat BUDAPEST, október itt A magyar fővárosból kelt szűkszavú távirat szerint, a: rzéni K'ebersbenj-endékdijat Tamási Áronnak, a kiváló és nayylehetségii erdélyi írónak Ítélték oda. Tamási Áron újabb kitüntetése általános örömet keltett. Ötvenezer japán kätana elindult Kanton elfoglalására HONKONG, október 13. Honkong közelében a Japán had vezetőség nagyszámú csapatot szállított parira az »all a cé.lal, hogy elfoglalja a Honkong—Kanton vasúti vonalat és ezzel elvágja Kamton éle’mezési vonalaik A csapatok partraszállás után azonnal megkezdték a inmöUVést n/ szárazföld belseje felé. Kiríni am goi körökben n japánok partraszállása nagy megdöbbenést kelteit és n városokban jelentékenyen megerősítették az angolnegyedeket. Az egyik lap műn ka tó rsn rep ü 1 ö gép rö l in egű ’ 1 ap i t oh a, hogy a csapáitok már csak bt) kilométerre vannak a honkongi nemzetközi negyedtől. A part rászállott japán haderő számáé mintegy 50 ezer főre becsülik. A japán lenge részeli minisztériumban! — amint kiszivárgott hírek mondják —, e-gyáiltalátn nem titkolják, hogy az újabb japán hadsereg partraszállitásának céljri nem más, mint Kaidon elfoglalása. Fzt a hadműveletet « Hanknu elleni áltaJános támadás előkészítésének és kiegészítésének szánják. A I Iánk au elleni harc ugyanis egyre nehezebbé válik a jól fel- szerek' és pihent kínai erők ellenállásán. TOKIÓ, október 13. A Domey távirati iroda közlése szerint a japán hadsereg jobbszárnya tegnap elfoglalta Sinyang városát. Sinyang m Poking—Hankau vonal mellett fekszik és fontos közlekedési csomópont. A város elfoglalásával a japánoknak sikerült elvágni ok a hankaui és a Sárga-folyam mellett táborozó kínai haderők között az összeköttetést. CAPITOL MOZGÓ Ma premier! Joan Strauss örökbecsű operettje Pazar rendezés és kiállítás. — Nagyszerű szereposztás. — Főszerepekben: Lida BaaiTGva, Hans Fried! Czepa, Hans Söhnlíer, Closer, 6eor*i Alexander. Francia-beiga baráíkozás Albert belga király párisi emlékművénél PARIS, október 13. Miután részlvedek j az Ely.sée-pnóo Iában rendezett dis zol tódén, Ldbrun fnamcia köztársasági elnök, Ijipót belga király és kíséretük szerdán délután 3 óra 15 perckor í. Albert belga király most JcLcpóezcót szobrához mentek. A szoborlelep.iezés alkalmával mondott beszédében, Lebrun francia köztársasági elnök hangsúlyozta Franciaország szere- tetét a lojális és nemes Albert király emléke iránt. Lebrun elnök ezután Erzsébet királynét köszöntötte s a francia nép megdönthetetlen barátságéiról biztosította a belga népet. Válaszában Lipót belga király megindultál! mondóét köszönetét az atyja iránti hódolatér t s emlékez teteti!) rá, hogy Albert király mennyire csodálta n francia szellemi élet elitjét. Megemlékezett a francia és belga nép között a történelem folyamán kialakult s a világháborúban különösein megerősödött szoros baráti kötelékekről. A kegyeden sorsról beszélve, mely ahelyett, hogy egyesítő vonallá tette volna Belgiumot, csatatérré változtatta nzli, Lüpót király hangoztatta Belgium független politikáját, mely azonban nem az elszigetelődés, vagy a. tartózkodás politikája. A belga uralkodó hangoztatta, hogy Belgium erőinek haláréiig tiszteletben tartja vállait kötelezettségeit, bízik az adott szóban, lojális és őszinte mindenkivel szemben és békeszereíő. Beszédét a I világ gazdasági zavarának megoldása • szükségességének hangoztatásával fejezte be. A szoborleleplezés után Lipót király katonai ünnepséget nézed végig, majd koszorút helyezett el az Ismeretlen Katona sírján. Később fogadta a párisi belga kolónia tagjait, 6 óra; 52 perckor pedig visszautazoDt Brüsszelbe. Hap^él-papra b®ray®!©di!k a helyzet Paleszlináhaü Ugcibh zavargások, közelharcok és merényietek Megbán a K®!í!an®¥-£§8!áfl ieie PÁRÍS, október 13. A Romanov család leje. Cyrill orosz nagyherceg kedden meghalt a neuiMyi klinikán. Cyrill nagyherceget 1922-ben ez emigrációban élő oroszok Oroszország cárjává proklamáMk. — Halálával nagyobbik fiai, Wladimir nagyherceg került a Romamiov család élére. LONDON, október 13. Palesztinában a helyzet egyre súlyosabbá válik. Az angol közvélemény erő- sen fogla'kozik a palesztinai ügyekkel. A romása. gyarmatügyi miniszter a palesztinai an* gol főbiztossal tovább folytatja tanácskozásait árról, hogy a palesztinai angol haderőt meg kell 19 33 •3t$é.'?t *?, , m.uetmutamk4ivamuÁ erősíteni az angol tekintély megvédésére. A/, ara 1> ellenállás következtében a ;> * le1,/tanai felosztási tervet egyelőre eiej - nek tekintik, éppúgy, mint a zsidó bevándorlás széleskörű kiterjesztésének, t r- vét. Beavatott londoni körökben lehetségesnek tartják, hogy Palesztinában arab kormány alakul, mely Irak mintájára szövetséget köt Angliával. Az ujabh tervek szerint Kenya gyarmat felé akarják irá- nyitani a zsidó kivándorlást. A helyzetet még súlyosabbá tette a Jvairól mohamedán parlamentközi kongresszus, aine'y határozatot hozott a Bal- jour-nyilatkozat ellen, amely annak idején zsidó nemzeti otthonná nyilvánította Palesztinát és követelték a zsidó bevándorlás beszüntetését. Elhatározták, hogy amennyiben az arabok óhajtását nem teljesítik, abb:n az esetben ellenségüknek tekintik a zsidókat és angolokat és igy fognak velük szemben eljárni. A „Times“ azt írja, hogy az a tény, miszerint a palesztinai angol csapatoknak erősítést kell küldeni, bizonyítja a helyzet súlyosságát és az angol kormányzatnak azt az akaratát, hogy a rendet hely ieállitsa. Amig ez meg nem történik, nem lehet szó politikai megoldásról, gyors cs erőteljes cselekvésekre van szükség és a fra RCia—Sngol együttműködést ki kellene terjesztem a közclkelctre is, mert ez egyaránt hasznára lenne az ottani keresztyéneknek, araboknak és zsidóknak. JERUZSÁLEM, október 13. A zavargások folytatódnak és különféle merényietek során hét arabod öltek meg. Egy az angol katonákkal vivott harcban pedig 13 arab pusztult el. l€Seplez!ch a fontai cseiédieánuf KOLOZSVÁR, október 13. Tegnap délben Halapi Szeréna kolozsvári úri asszony bejelentette a központi randőrsé- ■gen, hogy isane ellen tettesek távollétiében ibelicilolitak hálószobájába, feltörték szekrényét és mintegy 10.000 lej értékű fehérneműt vittek magukkal, A 'megindított rendőri nyomozás során a gyanú Simiocnfi Ilonára, az uriasszony ház- txbiitó'sii alkalmazottjára terelődött, oiki ai lopás idején felmondásban; volt, A nyomozó közegek házkutatást tartottak SLmonfi Ilonu Irozzátartozóivá!, ehol e nagjtértá'íkü eliUopott fehérneműt meg is találták. A tolvaj cselédlányt letartóztatták és ki ha Ugatása után ma átadták az ügyésizségnek. B.Q$ar2ó2íatíiak agy szsm®smegyei QPWQS Î KOLOZSVÁR, október 13. A VI. hadtest katonai töreenyzeke tegnap megerősítette o dr. Aposlolescu Victor 27 éves fi'lperélí orvos ellen elrendelt előzetes vizsgálati fogságot. A szamosmegyei orvost tiltott politikán ténykedéssel és bűntettes féld icsérjével vádolják. Ugyancsak tegnap került mege'ősitésre Bologa Dumitru cseaidőrközlegénynek. vizsgálati fogsága is, <alk.i — néhány nappet ezelőtt. — r' szeg ál'Mpotiban agyomilőtte Szent-' péti községben az útjába akadt Rostás Péter- cigányt, mig a megfékezésére siető két (-sz- szonyt 'lövöldözés közben megsebesitetlte. A csendőr eitlen emberölés és súlyos les ti- sértés miiatt icdulit e jávás. RENDŐRI HLREK. Tegnap este 10 óm- kor Csatári Olvér Patak-utca 5. szám alatti, lakos ■bejeüení'ette az V. ke;iüöeti rendőrié-' géni, hogy isimenelOen egyén az előszobája, fogasáról- elJ-optai 80C0 lej értékű városi bundáját. A nyomozás folyik, — A III. kerületi rendőrség közegéi fegnep este ‘letartóztatiák Beroean Gheo-ghe nevű egyént, akit lopás gyromja miatt tartanak fogva . Bercean újabb kiliflililgaitásia rna de ben töriOnák meg. .— A IV. kerületj rendőrség téginap éjszaka letartóztatta Orbán And-ás kolozsvári lakost. A letartóztatott elleni meg'tudi'tétt 'vizsgálat eredményét miég nem hozták nyilvánosságra, de tény ara, hogy öt gyanúsítják Cziegler Katalán kolozsvári Jelkos lakásának kifosztásával. Minit jelentettük, Cziegler Katalin hálószobájának isizekrényébőli két nappal ezelőtt (ismeretlen tettes GOCO lej készpénzt r«a'- bol't el, — A III. kerületi rendőrségen Szőke János Cri'Siarrütca 27. szám alatti Iákos halálos fenyegell-'s címén feljel-errtést: tette Hor- 'váth Cxj'örgy iparos ellen. . 1 —mi..in iirw<cgw»ai«aroa«rocg-»^ nrmiw Elektrotechnikai zsshkönyv Irta Molnár János. Újból kapható. 35a lap, rengeteg ábrával, tabellával, fűzve leszállított áron, 191 lej Lepagenál, Cuj. Postán utánvéttel. Kérjen teljes szak- könyv-jegyzéket, ________ __________ . BUN DE IMPRIMAT.