Ellenzék, 1938. augusztus (59. évfolyam, 172-196. szám)
1938-08-14 / 183. szám
l 938 augusztus 13. ELLENZÉK 7 ■■ so tm HARSÁNYI ZSOLT: Ligo Ez a szó lettül van és nem lehet lefordítani. Azt sem lehet más nyelvre lefordítani, hogy sej-haj. ( De a nyelvészek mindent megmagyaráznak Rigában is, nemcsak másutt. A nyelvészek azt mondják, hogy lett nyelven, amely a litvánnal együtt a legősibb ■ 'Európában és egyenesen a szanszkrit nyelv leánya, a ,,ligo“ szóban a tántorgás, hajladozás, ringás fogalma rejlik. Vonat- kczhatik tehát, noha most már csak indulatszó, a mámorra, a tánc mozgására éppen úgy, mint az érett kalász ringására. Nos: Szent Iván-napkor van is módja ezekre vonatkoztatni, mert egész Lettországban ring a kalász és az emberek mind mámorosán táncolnak. Szent Iván napja nemzeti ünnep Lettországban. Még pogány eredetű. A majorokban tüzet raknak s azt a fiatalság átugrálja. Külön Iván-napi sajtot csinálnak mindenütt, nagy vendégjárás van mindenkinél, hetedhét határon áll a dinom- dánom. De a fővárosnak, Rigának, van ehhez kapcsolódó saját ünnepe: itt hagyományos és furcsa szokások közepette az előestét is megülik. Füestének hívják ezt. Mikor Lettországban jártam, éppen ebbe a füestébe cseppentem bele. Elöljáróban el kel1 mondanom, hogy Lettország éppen úgy, mint Észtország, Litvánia és Finnország, a cári birodalom összeomlásakor szakadt ki Oroszország testéből. Erősen faji országok ezek, a szovjet gondolatába nem voltak beilleszthetők. Lettországnak nincs több lakosa kétmilliónál, ebből is csak másfélmillió a tiszta lett, a többi orosz, zsidó, német és egyéb. Ez a kis ország a nagy átalakuláskor Európa legradikálisabb földreformiát hajtotta végre. Itt voltak az úgynevezett ,.balti bárók“ óriási földbirtokai. Ezeket egyszerűen elvették és a parasztság között úgy osztották fel, hogy a földesur egyetlen fillér kárpótlást nem kapott. A világháborúból hazatért és szovjetgyanus parasztnak is adtak földet és pedig az orosz határon. De fegyvert is adtak neki. Az ilyen parasztok közt agitálhat a szovjet, ahogy akar. Ezek a maguk határmenti földjét semmiféle marxista bölcsességnek oda nem adják. A mai Lettország jólétben él, az árak olcsók, a fizetések nagyok. De nagy vagyont nehéz gyűjteni, az adózás erősen progresszív. Aki bizonyos gazdagságot elért, az azontúl jobbadán már csak az államnak keres. Fiusz esztendős még csak az önálló bibor-fehér-bibor szinü lett lobogó, de húsz év óta bámulatosat haladtak. Sok az emlékmű és vadonatúj középület. A hősök temetője, amely külön és hosszú ismertetést érdemelne, kétségkívül a legszebb Európában. (De itt nem a világháború, hanem az oroszok elleni szabadságharc hősei pihennek.) Most folyik az egész ország elektrizáiása. Százmillió svéd tőkével. A német ajánlat olcsóbb lett volna, mint hallom, de ők külpolitikai okokból a svédet választották. Ügy dolgoznak és törik magukat, mint a hangyák. Kivitelük kender és állatbőr. De szeretnének még halat is küldeni, mert ebből .annyi van nekik, hogy nem tudnak vele mit csinálni. Megszáritják, lisztté őrlik és trágyáznak vele. Rengeteg pénzt fordítanak közművelődésre; közkeletű szavakkal élve „kultúrájukat nacionaiizál- Lklc. Csináltak egy kulturkamairát, amely erős állami befolyással dolgozik. De a közönséget is nemzeti közreműködési láz fogta eh Egyetemük nemrégen kapott egy gazdag polgártól 12 hatalmais régi bérházat örökségül. A „Romas viesnéga“, vagyis Róma-szálló, ahol laktam, éppen e házak egyikében foglal helyet. Operájukat államsegitség tartja el. Nagyon jó ez az opera, a lett balett világhírű. És mindenki könyvet vesz és újságot olvas. Egyik napilapjuk példányszáma 200.000. Másfélmillió lett lakost véve, ez elég jó százalék. A laptulajdonos annak tulajdonította előttem ezt a nagy sikert, hogy lapját igyekszik ismeretterjesztő anyaggal megtömni. Ennek az országnak fővárosa a négy- százezres Riga, annak a folyónak a torkolatánál, amelynek az orosz világban Düna volt a neve, de most felöltötte ősi lett nevét és Dangavának hivják. Nappali bolyongásomban gyorsan fejlődő nagyvárost láttam itt, modern felhőkarcolókat, sok gépkocsit, erős villamos- és autóbuszforgalmat. Az orosz világ maradványait csak akkor érezhettem. mikor bementem kotorászni és nézegetni egy antikváriushoz. Sok francia könyvet láttam itt, mult századbelit, belső oldalán a tulajdonos ci- rillbetüs kézjegyével. Sok német könyvet is, amelyek a vidéki balti földesurak kastélyaiból kerülhettek ide átalakuláskor. Régi családi képeket, amelyeken a katona családtagok orosz szakállt és cári egyenruhát viseltek. És egész halmazát láttam a cári papírpénznek. Néhány fillérért vettem is vagy tízezer rubelt. Hogy miért vettem, nem tudom. Az ember néha kedvet kap az ilyen haszontalansághoz. Most silabizálhatom Nagy Péter arcképe alatt a cirill betűket. Most már nincs cirill betű Rigában. A balti államok1 — Litvániát kivéve — protestánsok. Nincs pravoszláv vallás, amely a régi betűkhöz ragaszkodhatnék. A hajdan annyira cári Riga latinbetüs cégtáblákat és feliratokat hord. A külföldi szemnek csak az a furcsa, hogy a magánhangzók felett ékezet helyett vízszintes vonalat használnak. Egyszóval ebben a Rigában vacsoráztam Iván nap előestéjén, a szálló külön- szobájában, külügyi társaságban. Egyszer csak nyílik az ajtó és belép három lett asszony népviseletben, fehér, himzett ing- váll, szinesi rokolya. Fejükön a nap tiszteletére szines szalaggal átfont virágkoszoru. Megálltak, mint nálunk a betlehemes köszöntők és énekelni kezdtek. Több dalt is. Mindegyik a ,,bgo“ szóval kezdődött. Az—■ ME URALGJA FEJFÁJA/ HÜLEXELLEM Kapható gyógyszertárakban ás drogueriákban tán lombkoszorut vettek elő és a fejemre tették. Ez is népszokás, hozzátartozik ezen a napon a vendéglátáshoz. A lombkoszorut a ruhatárban hagytam, jobbnak láttam rendes szürke kalappal kimenni az utcára. Ott zsúfolt népáradat fogadott, hangosság, kacagás, sikoltozás. Soká tartott, míg a torlódó, visongó tömeg hullámzásából és hangzavarából ki tudtam venni, mi folyik itt. A szokás az, hogy kiki beszerez egy nagy csomó öszszekötözött sást. Venni lehet fillérekért az utcasarkon. Ezzel a sáscsomóval minden férfinak, joga van minden nőt megcsapkodni. S a nőnek joga van visszaütni. Ebből aztán olyan hancúrozás, visitozás, kergetőzés következik, hogy nincs fogalma róla annak, aki nem látta. A tömeg szüntelenül mozog. A nók virágkoszorut tesznek a fejükre ezen a napon, főleg búzavirágból és margarétából fonottat. De némelyik farsangnak veszi a dolgot és jel- mez-fejéket csinál magának. Furcsa ken- dőépitményeket lehet látni, fezt, tréfás sapkát, lampionból készült fejrevalót. És mindenki csapod. Végighuz a szemközt jövő női lényen, mindjárt megkapja a magáét, tovább mennek. Kedélyesen megy az egész, mindenki érti a tréfát, harag nincs. A sokaság főleg a széles Daugava- partra áramlik, vagy a vásárcsarnok nagy terére. A vásárcsarnok épületének tetejéről vidám muzsikát harsog a hangszóró. Ahogy az idő halad, a hangulat is emelkedik. Csak sötétedni nem akar. Eléggé északon vagyunk már, féltizenegykor még újságot lehetne olvasni az utcán. De azért már leszáll a homály, az óriási Daugava- hid vasivei sötétlila szint öltenek a kékes alkonyi alapon. Most már széles a jókedv. A fiatalok felkapaszkodnak a villamosok és autóbuszok lépcsőjére és szorgalmasan belecsapkodnak a kocsiba, ahol nőt látnak. Olykor jókedvű férfiak is megcsapkodják egymást, tréfából. Sok karonfogott párt látni már. Mert a sás-csapkodásnak külön nyelve van: ha a megcsapkodott nő nem üt vissza, hanem a támadó sás után nyúl, ez azt jelenti: „Tetszel nekem, udvarolhatsz!“ Kész az ismeretség. Az Iván-napi sás a legnagyobb házasságközvetitő Ez a vidám zsivaj, sikoltozás, kergetődzés, hancúrozás igy tart egész hajnalig. Hajnalban a város utcáin alig látni a talajt: mindent ronggyá csapkodott sásifevelek takarnak. Ez csak Riga ünnepe. Vidéken nem szokás. Ott másnap van a nagy ünnep. Falusi parasztházba, amit szerettem volna, nem sikerült eljutnom. De jártam egy tengerparti nyaralóban, vidéken, gazdag ember házánál. A gazdagok is ligo-ünnepet tartanak. Rengeteg étel-ital. És folytonosan valamelyik ligo-dalt éneklik. A tengerpart fövenyén rengetegen járnak, nézik, az Iván-éji lányokat. Lettországnak ötszáz kilométer tengerpartja van. A parton végig mindenütt szurkos hordókat erősítenek vastag póznákra és meggyujtják. Az égő szurok lobogó fáklyái egymásután ismétlődnek, ameddig a szem ellát. Tündéri színek: sejtelmesen kéklő derengés, világos éjjel tejfehér és égszínkék árnyalatai, sötétebb kék tenger, kék selyemvattábói való fellegek a titokzatos mennybolton. S ezen az alapon sorakozik a parti fáklyák végtelen lángsora. Gyermekkoromban még azt mondtam volna: igazi orosz hangulat, az oro^z irodalomból ismerem. Ma azt mondom: igazi lett hangulat, várom hozzá a lett irodalmat. Biztosan ki fog fejlődni; ősi, néni hagyományai megvannak, van mire épülnie. S a távolból ütemes ringással, hajla- dozással zeng az idegen utas tűnődéséhez a pogány titkokat rejtő szó: ligo, ligo .. . Az amerikai reklám NEWYORK, augusztus hó. — Miért kotkodácsol a tyuk? — kérdezte egyszer Woolworth, a hatalmas amerikai gyártulajdonos alkalmazottjától. Az alkalmazott természetesen megrökönyödve bámult főnökére, aki nyomban meg is adta a feleletet: — Fel1 akarja hivni a világ figyelmét saját gyártmányaira, a tojásra! A reklám Amerika gazdasági életének tengelye, fűtőanyaga, életelixirje, amely nélkül megdermedne az élet. Az amerikai ember annyira megszokta, sőt megkívánja a reklámot, hogy nem is hisz egy árucikk minőségében, ha alapos reklám nem hívja fel a figyelmét. Természetes, hogy ebből a különleges lélektani beállítottságból egészen furcsa esetek adódnak, amelyek számunkra nevetségesen hatnak. Az egyik napilapban megjelenik például egy hirdetés, amelynek rajza egy csinos fiatal hölgyet ábrázol. A hölgynek azonban — ó borzalom — szörnyű, idomtalan vastag elefántlábai vannak. A képhez nem áll semmiféle magvarázó szöveg. Másnap megismétlődik a kép, de a vastaglábu hölgy most már az arcát kezébe temetve, keservesen zokog. Harmadnap végre szöveg is van a kép mellett: „Miért sir ez a csinos hölgy?“ Negyednapra megkapjuk a választ: „Mert nem ismeri a Saturnus.^yrmiharisnyát és kénytelen tűrni, hogy bokái megvastagodjanak.“ Az ötödik napon a vastagbekájü hölgy végre sugárzó arccal jelenik meg a hirdetésben: Felfedezte a Saturnus-gumi- harisnyát. Egy napon az újságok tele vannak egy DEMOSTENE BOTEZ: ÉRZELMES ESTE Ott voltunk ketten azon a régi estén Lestük, amint meghal a nappal, Sajnálkoztunk, mint gyermek a babák elestén Halkan, összefonódott gondolattal. fiatalember öngyilkossági hírével, hz életuntat megcsalta a menyasszonya, autóját ellopták s ezenfelül még állását is elvesztette. Ezek után nem csoda, hogy elment kedve az élettől és öngyilkosságot kísérelt meg. Szerencsére az öngyilkosság nem sikerült, a fiatalember életbenmaradt és igy nyilatkozhatott az újságíróknak. Másnap a fiatalember újra nyilatkozott, most már az életkedvtől és optimizmustól vidáman jelentette ki, hogy felhagyott öngyilkossági terveivel, vissziainyerte életkedvét, mert Dexter-sósborszeszt használ. Az amerikai reklám hangja változatos. Néha bölcselkedő, néha komor és fenyegető („ön hiába tiltakozik, kénytelen felkeresni bennünket, mert Suplex-au:ó nélkül nem boldogulhat“), máskor enyeleg és teli van optimizmussal: „ön még nem tudja, mi az igazi boldogság. Ezt csak akor ismerheti meg, ha Xen of on-pasztillát szopogat.“ Választékos külsejű, kedvesarai fiatalember mosolygón hajol estélyi ruhás hölgy fölé a hirdetés szöveget: „Ez a gentleman három hónap előtt még sura, ügyefogyott ember volt. Sikereit annak köszönheti, hogy megrendelte nálunk a Modern udvarló cimü nélkülözheti ti cn kézikönyvet.“ Akar ön művész lenni? — hangzik a -csábitó kérdés. — Ehhez természetesen , nem kell más, mint a „Hogyan legyünk I hires művészek? című hézagpótló munka. Nem mindennapi lélektani ismeretekre vall az Ingersol-óragyár hirdetés, amely egydolláros óráit ajánlja. A hirdetés igy szól: „Ez az az óra, amely híressé te*te a dollárt!“ Ezzel a hirdetéssel valósággal belekényszeritette a köztudatba az óra- valutát. Nem az órát mérte a dollárral, hanem a dollar® az órával. Bármilyen különösen hangzanak is ezek a hirdetések és bármennyire hatásukat tévesztenék más országban, kétségtelen, hogy Amerika, a világ legnagyobb gazdasági hatalmassága, jórészt a reklámnak köszönheti kereskedelme virágzását. Mélyen hallgattunk és a szivünk vágya Delejként futott a kék távolon át, Fürdőit, mint tó vizében parti fecske szárnya — És néztük a hold hideg-kék áldozatát A halvány alkonyat lehunyta szemét, Mintha régi kin gyötörné, sírna, S a csendes ég tengerén borongva szerteszét, A folytonos elmúlás igézete volna. Ott voltunk azon a régi estén ketten, Hallgattuk az örök égi vecsernyét, A csend felért a holdig és a kedvem Kék harangja kicsengettyüzte szivünkből a pernyét. porditottá: SZABÓ ISTVÁN. á
