Ellenzék, 1938. július (59. évfolyam, 145-171. szám)

1938-07-03 / 147. szám

1938 július 3.

ELLENZÉK

»8HBBWBnBSíB3iM3BBMiiigaga!8iraN!l^«Maw^

VASÁRNAPI KRÓNIKA

ţgy francia tudós, Paul Rivet, nagyon j szerény állami támogatással és néhány lelkes, önfeláldozó munkatárs segítségével berendezte Párisban „Az ember múzeumát“. A gyűjtemény most nyílott meg s amennyire az érdekes és lelkendező ismertetésekből megértettem, nem szabad ösz- szetéveszteni a közismert etnográfiai múzeumokkal. A francia tudós nemcsak a fajták kiilönféleségét iparkodott e gyűjtemény tárlatával bemutatni, hanem „az embert, mint olyan“-t s viszonyát a különféle civilizációkhoz. Hogyan felelnek az egyes fajták az általuk megalkotott, vagy hozzájuk behurcolt civilizáció kérdéseire? Hogyan viseli el az ember a változó életformákat? Ezek a kérdések nagyon időszerűek. A francia tudós bátor kézzel iparkodott valamilyen szimultán képet adni az ember földi állapotáról. Az emberi boldogság, vagy boldogtalanság kérdésére ez a gyűjtemény nem akar felelni. Célja nem oktató, hanem feltáró és bizonyító. Megmutatja a fajták alkotásait és a folyamatot, amint a faji sajátságok lassan elvegyülnek egy civilizáció olvasztó tégelyében; megmutatja a japán tömeget egy tokiói mozi előtt s a rokon stílust az Uj-Hebridák egy toliékes toteme és Marlene Dietrich estélyi ruhájának közös diszitő elemeiben, mutatja az embert a korszerű alkotások csúcspontján, például a „Queen Mary“ fedélzetén s bebizonyítja, hogy a gombot, mely forradalmasította az emberi öltözködést, az eszkimók találták fel. Ősödet ez a muzeum, merész és lelkes ötlet. Thomas de Quincey, a legfinomabb angol esszéirók egyike irt könyvet ezzel a meghatóan nagyszerű és kezdetleges címmel: „Az ember és világa“.

A francia tudós mintha illusztrálná most gyűjteményével ezt a könyvet.

Az ötlet időszerű, mert az ember „mint olyan“, kezd eltűnni ä forgalomból. Soha nem beszéltek ilyen keveset róla, mint korunkban. A korok, melyekben teljesen áthatotta az embert az isteni eszménye s aztán más korok, mikor áthatotta az emberi eszménye, letűntek. Ma csaknem illetlenség az emberről beszélni. Eltűnt a színfalak mögött, melyeket épített. Szüntelenül hallunk az emberről, mint jobboldali vagy baloldali sejtről, az emberről, mint állampolgárról, mint a kollektivitás atomjáról, mint betegsegélyezésre fanyalodó alanyról, mint tehertételről, aki aggkori ellátásra és rokkantsági segélyre szorul; aztán hallunk a fajtákról, melyek vetélkedve hirdetik az emberi rangsort, olvasunk az emberről, mint családfenntartó, vagy államalkotó egyedről. Nem volt még kor, mely olyan mohó érdeklődéssel és kinos-támadó bűntudattal fordult volna az ember rendeltetésének és feladatának, kötelességeinek és elhelyezésének problémája felé, mint a miénk; de nem volt még kor, mely az emberrel, mint olyannal, mint egyszeri és soha nem ismétlődő tüneménnyel, mint egyedülvaló fenoménnal szemben oly közömbös maradt volna, mint a miénk. Ez a kérdés: „Ki az ember és miért az, aki?“ — korszerűden és romantikus kérdés, A divatos kérdés így hangzik: „Mire szolgál az ember, mennyire szabad, lehet és kell kihasználni, vagy fölhasználni, egy elv, egy eszme. egy cél, a közösség érdekében?“ A két kérdés között a különbség szembeszökő.

Az irodalom ott tart, hogy az emberrel, mint tüneménnyel, már alig mer foglalkozni. Bemutatja az embert, mint egy mítosz kissé sejtelmes elemét, vagy, mint egy óriási küzdelem egyik véletlenül előretolt statisztáját. Az öncélú emberről beszélni mai világnézeti illetlenség. Józsi nem mint Józsi szerepel többé a színen, hanem, mint nemzedék. A tudományos szemlélet mindinkább adatnak és nyersanyagnak látja az embert; szociális adatnak és kisérleti nyersanyagnak. Ez a nyersanyag bőséges; lehet kísérletezni és pazarolni vele; kevésbé az éppen aktuális ember, mint a mindig aktuálisabb emberiség érdekében. Rendkívüli méretekben gondolkozunk önmagunkról, az emberről. Az egyén már alig mer szólni; ha néha, bátortalanul, hangját hallatja s figvelmez1 ÍRJA MÁRA! SÁNDOR "™

AZ

tét, hogy a statisztikák, elvek, programok közöltt, melyek mind reá vonatkoznak és érette történnek, közben ő is itt van, a nyavalyás, tűnő életével, időhöz és személyhez rögzített sorsával, feloldhatatlan és minősitheteden személyi bonyodalmával, azzal az egyszerivel és végzetessel, ami az egyént jelenti s akinek csak másodlagos köze van a fajtához és az emberiséghez: illetlen kérdésével a sarokba állítják, valamilyen világnézeti sarokba, ahol tűnődhet és bűnhődhet, mig észretér. Ma naigyon veszélyes vállalkozás embernek lenni. Minden könnyebb: a Párt, vagy az Eszmekor keblére ölel, mint tagsági számjegyet és kartotékba illeszthető adatot, de eltaszit, mihelyst, óvatosan és bátortalanul, figyelmeztetni mered a világot, hogy más és több is vagy, mint sejt és adalék.

Az ember eltűnik a színről s fellép helyében az emberiség. Különös látvány, félelmes emberi élmény; nem volt éppen kellemes, de mindenképen érdemes volt megélni. A középkor szelleme fütyölt az emberre, mint szociális lényre: nem ismerte a társadalmi biztosítást és a betegsegélyezést, nem dolgozta fel óriási és a lehetőségig pontos kartotékban falvak, városok és országok egészségügyi, politikai, gazdasági adatait, a pestises beteg elhullott az utcán és csak a sintér hajolt le utána. Az egyén éhenhalhatott a társadalomtól, az ur föltétien ur volt, a1 szegény föltéden szegény. De ur és szegény kölzött nem volt meg az az emberi különbség, mint a szociálisan fejlettebb társadalomban; a hit, az isteni elem közös sorsba vonta mindkettőt, Isten előtt egyenlőek voltak s ur és szegény tudták ezt. A középkor embere elhullott az utcán a szegénységtől, vagy a betegségtől, de a nagyur, aki ellovagolt a nyomorult tetem mellett, az eltorzult arc vonásaiban a maga arcát látta, az emberi arcot, melyet Isten saját képére alkotott. Az emberiség érdekében évszázadokon át nem történt semmi, de az ember Isten által megjelzett magánügynek érezhette magát. Mas akármilyen visszásán hangzik is első hallásra, nagyon nehéz praktikusan éhenhalni e civilizáción belül;

GPU-módszer

a beteget és az Ínségeset néha akarata ellenére is kényszeríti a civilizáció apparátusa a létezésre és a gyógyulásra. Az emberiség, mint szerkezet, egyre tökéletesebben működik. Az ember, mint tünemény, egyszerre halványabb.

Tudom — minden iró és gondolkodó ember tudja ma — e sorok illetlenek, korszerűtlenek. Ezért csak csendesen mondom, súgva, mint egy jelszót a tömegben, oldalbalökve szomszédomat; aőd tovább! Add tovább, hogy kötelességünk emlékezni az emberre. Tudós, iró, gyüjtsd az adatokat! Ilyen volt, ezt akarta, igy képzelte!. Kihaló tünemény; marad nyomában a fajta s ai fajta fölött a civilizációban ösz- sze olvaszt ott emberiség. Csakugyan kezdem megérteni, hogy múzeumot építettek neki, e furcsa és különc lénynek, aki a Neandervölgyben kezdte s elpusztult valahol a kartotékban.

Maga le|ov ítélkezik azok lelett, akik merényletéi akarlak ellene elkövetni

PÁRIS, julius 2.

A Paris Midi megerősíti a hirt, hogy Jejov GPU-főnök ellen összeesküvést szőttek Moszkvában. A megindított nyomozás során kiderült, hogy Plakaitis litván származású szakács mérget akart keverni Jejov ételébe, az összeesküvést azonban elárulták és Jejov környezetének minden tagját letartóztatták. A letartóztatott GPU tisztviselőket „nem állítják bíróság

elé, ehelyett a GPU fegyelmi bizottsága elé állnak s maga Jejov fog elnökölni a bizottság ülésén.

A Paris Midi jelentése szerint 12 GPU tisztviselőt tartóztattak le és Cserbakov, a kémkedési osztály főnöke és Brodcki is a letartóztatottak között van.

Moszkvából cáfolják az összeesküvés hi rét. Orosz hivatalos jelentés szerint nem történtek meg a kérdéses letartóztatások.

Az igazság utján

Gr. Cristescu lelkész-tanár kijelentései

BUCUREŞTI, julius 2.

A katonai törvényszék előtt több napon át tartott a volt „Vasgárda“ alakulat húsz vezető tagjának tárgyalása, akiket Zelinski-Codreanu akciójában való részesség címén helyeztek vád alá.

A tárgyalás folyamán a vádlottak egyike, Grigore Cristescu lelkész, a bucureştii teológiai fakultás tanára, a volt mozgalom vezető teoretikusainak egyike kijelentette, hogy nem vállal közösséget a többiek terrorista működésével, amelyet elitéi. Kérte, hogy ügyét válasszák külön s ha elitélik, büntetését ne együtt kelljen letöltenie a „Vasgárda“ tagjaival, akik a terrorizmust hirdették s gyakorolták. Felszólította az ország valamennyi lelkészét, hogy távolodjanak el a mozgalomtól, mely sértette az állam érdekeit.

Emellett három másik lelkész, a „Vasgárda“ volt tagjai, akik számára kényszer tartózkodási helyet jelöltek ki, nyilatkozatot küldött, melyben elhárítja magától a közösséget a régi mozgalommal s aláveti magát az ország törvényeinek. Drágós Protopopescu, Luca Teodoriu egyetemi tanárok és Piperescu ezredes további közösség nem vállalása után most Gr. Cirstescu és a másik három istenfélő lelkész valóban hazafias magatartása következett.

A szellemi kijózanodás érdekes folyamata előtt állünk.

Mindenki tévedhet. És tévedni emberi dolog. A tévedésben való kitartás azonban már a sátán müve.

A legionista mozgalom tévedés volt több ok miatt is. Előszók, a romanizmus megvalósítására a teljhatalmat gyenge vál- lakr.a ruházta a mozgalom. Zelinski-Cod- reanunak, a „kapitányinak még az az előnye sem volt meg, hogy igazi román. Eliza Braunertől született, nagyapja a ruthen Zelinski, ősei pedig magyarok és lengyelek, ebből a keveredésből, melyben egy cseppnyi román vér sincs, végzetszerűen zavarnak kellett fakadnia.

Itt volt a kezdeti tévedés. Románia

újjászületésének lobogóját nem hordozhatta egy, a fajok kereszteződéséből ki nőtt, kialakulatlan és összhangtalan egyéniségű, keveredett vérü személy.

Zelinski-Brauner-Codreanunak, a „ka- pitany“nak, a román közélet utolsó évei* nek történelmében nem volt más érdeme, mint — a gyilkosságok érdeme. Megteremtette a revolver politikai iskoláját. Ez az iskola mélyen káros és eminensen ro* mánellenes.

Zelinski, aki nem is volt román, hírverő ügyességgel csalfa ösztönöket öltöztetett hazafias mezbe. Ezzel a mezzel sikerült neki — a menthetetlenül féligkép- zertnek — megnyernie néhány képzett embert is. Ezek közül a légionárius csa- patok közé tévedt emberséges és képzett emberek közül azonban egy sem játszott tényleges szerepet. Nevüket cégérnek szerepeltették, anélkül, hogy kikérték volna véleményüket.

Csodálkozhatunk, ha látjuk a „Vas gárda“ soraiból való kiválását az értelmi ségieknek, akiknek a táborokban eltöltött együttlét alatt alkalmuk volt meggyőződni róla, hogy politikai naplopók és catili- náris terroristák iskolája az?

Tévedni emberi dolog. A tévedésben való állhatatosság már ördögi lenne.

Gr. Cristescu lelkész kilépése egy tisztességes ember kilépése a gonosztevők soraiból, Dániel kilépése a rablók és szörnyek barlangjából.

hogy Pogány Willy, az Amerikában élő híre* magyar festőművész érdeikes pert indított Constance Permet fi Iméntikig ellen. Pogány nemrégen elkészítette M'lss Pennet portréját, de a képet a sztár nem (hearta átvenni, azt állítva, hogy a magyar festő bandzsolnák és kövérnek festette meg öt. Zsuf-olf tárgyalóié rém várta a per kimeneteléi, amelyből Pogány került ki győztesen. Bart Stendhal szakértő kijelentette, hogy o kép tnihiészi értékei legalább 5000 dollár és teljesen élethit;

hogy Pcntnrd Shaw, a világhírű angol iV(í tudvalevőleg most lúbbadozik súlyos betegségéből. A: orvosok májrd rendeltek a súlyosan vérszegény Írónak, aki azonban — miután 50 éve vegetariaanns — még orvosi rendeletre sem eszik húst. ShOiv igazán megér, demli, hogy halála után a vegetáriánusok megválasszák védő szent j üknek;

hogy Eftimiu, a nagy román iró. személyesen résztves.z Prometheusának clují szabadtéri előadásán.

AZ „ELLENŐR“, Tóth Sándor lapjának aj számig 3 neves bánáti újságíró. Kubán Endre ckke vezeti be. melynek címe: „Merre ballagtok, vér. diákok?“ Sok c-klk win ezenkívül ebben i számban mi méltán keltheti fel ne ország olvasóközönségének figyelmét:. Közgazdasági rovata ezúttal ű bőséges és jól átformált. Az „Ellenőr“' kapható mindenütt az országban, ahoi; újságot áruinak és Ma gyarországon.